A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik,
a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül,
nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez,
mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem
fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek,
megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van
bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a
teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy
szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem,
mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez
illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig
színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy
ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit,
remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. 1 Kor. 13.4-13