EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik
ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád,
megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek
közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Egy édesanya szomorúan panaszkodta egy alkalommal, hogy a férje nem
tud bocsánatot kérni. A férj jól tudja, hogy megbántja feleségét egy-egy
cselekedetével vagy rosszindulatú megjegyzésével, de sosem kér tőle
bocsánatot. Egy darabig aztán nem szólnak egymáshoz, s miután
megnyugszanak újra beszélnek egymással, mintha mi sem történt volna. De a
bocsánatkérés elmarad. Ez az apró hiányosság, ez a talán gyermekkorban
meg nem tanult magatartás bizony megmérgezi kettejük kapcsolatát, s ki
tudja, mi lesz a vége.
Jézus a békülékenységre, a testvéri szeretetre figyelmeztet minket az evangéliumban, amely a házastársakra és a családtagokra is vonatkozik. Próbáljuk személyesen vagy mások segítségét kérve megoldani a nézeteltéréseket, s ne engedjük, hogy ezek rányomják bélyegüket családi és más kapcsolatainkra.
Jól tudjuk, hogy milyen nehéz beismerni a hibát, s talán még nehezebb változtatni önmagunkon. Ha jószándékkal szeretnénk másoknak segíteni, hogy felülemelkedjenek emberi gyengeségeiken, akkor – bármennyire is furcsának tűnik – a változást magunkon kell elkezdenünk. Szavakkal nagyon nehéz bárkit is meggyőzni, hogy változzon meg, de ha mi képesek vagyunk a javulásra, akkor ez példa lehet.
Természetesen előfordulhat az is, hogy nekünk sem megy a változás. Éppen ez figyelmeztessen minket arra, hogy legyünk türelmesek másokkal.
© Horváth István Sándor

Jézus, Te vagy az ember egyetlen Megváltója! Testvéreinkért
imádkozunk hozzád, akik igent mondtak Neked a papságra, a megszentelt
életre, vagy a misszióra szóló hívásodra. Add, hogy életük napról napra
megújuljon, és élő Evangéliummá váljanak.
Szent II. János Pál pápa
Szent II. János Pál pápa