SZŰZ MÁRIA, A KERESZTÉNYEK SEGÍTSÉGE

Mk 10,1-12
Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?" Ő így felelt nekik: ,,Mit parancsolt nektek Mózes?" Erre azt mondták: ,,Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk és elbocsássuk". Erre Jézus azt válaszolta nekik: ,,A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!" Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör."

Bevezető ima: Uram, Jézus, hiszek határtalan szeretetedben, amelyet az Oltáriszentség ajándékában mutatsz meg nekünk. Hiszem, hogy arra hívsz, hogy ezt az ajándékot irántad való önátadásom által fogadjam be. Bízom abban, hogy fényt és vágyakozást adsz a lelkembe, hogy neked adjam magam, és az irántad érzett szeretetem megtisztítson másokat is. Imádságom által szeretlek téged, Uram. Add, hogy növekedjen szeretetem, és ez mindennapi életemen láthatóvá is váljék!

Kérés: Uram, segíts megértenem a testi szeretet jelentőségét!

1. Tanítható, vagy taníthatatlan. Jézus a körülötte állókat arra tanította, hogy szívüket tartsák nyitottan, és készen a tanítás befogadására. A farizeusok nem tanítványokként jöttek, hanem, mint akik mindent jobban tudnak. Folyamatosan csak azt keresték Jézus tanításában, hogy mibe lehet belekötni. Az volt a céljuk, hogy teszteljék Őt, megtalálják, ami rossz, és csapdát állítsanak neki a saját szavai által. Amióta tizenkét évesen a templomban tanított, a mai napig nem beszélt még senki úgy, mint Ő - tekintély és igazság volt a szavaiban. Hogyan közelítek én Jézus és az Egyház tanításához? Nyitott vagyok arra, hogy amennyiben szükséges, hittel fogadjam el, és akár magatartásomon is változtassak? Vagy kemény szívvel csak a saját igazságom bizonyítására törekszem?

2.Keményszívűség. Lehet elválni, vagy nem? Ez a kérdésfeltevés helytelen. A helyes kérdés így hangzik: ,,Hogyan szeretné Isten, hogy szeressünk?" A különbség a szívünk hozzáállásában van. Aki nyitott, és szereti Istent, az meg akarja ismerni az Ő akaratát is. Aki makacs, és elzárkózik, az gyakran igazi szabadság nélkül, a bűn rabszolgaságában él, így képtelen az igazság keresésére és annak felismerésére. Az ilyen ember egyetlen célja, hogy önmagát és akaratát igazolja mások előtt. A válásra is lehet indok - Mózes adott erre lehetőséget. Miért? Keményszívűségünk és az igaz szeretet megélésére való képtelenségünk miatt. Jézus azonban kimondja az igazságot, és megadja a kegyelmet, hogy azt meg is éljük. Hagyom magam kihívások elé állítani, hogy az legyen az én vágyam is, amire Krisztus vágyik? Mit teszek azért, hogy megszabaduljak bűneimtől és gyengeségeimtől, amelyek akadályoznak abban, hogy felismerjem Isten akaratát az életemben?

3. A test Istentől származik. A testet Isten teremtette, és az szent volt, ajándék: Isten temploma, amely az örök életre hivatott. Krisztus megtestesült, és az Oltáriszentségben újra és újra nekünk adja az Ő saját testét, amikor megünnepeljük halálát és feltámadását. Az Eucharisztiában saját testünk igazságát is felfedezhetjük, ha lefogadjuk benne testünkkel és lelkünkkel a szeretetre és önátadásra szóló meghívásunkat. Krisztus odaadja testét másokért. A házasság felbonthatatlansága és egysége is a test fogalmát magyarázza el nekünk. Már nem kettő, hanem egy test vagyunk, egy élet, egy érdek, egy hivatás. Pontosan úgy, mint ahogyan Jézus nekünk adta önmagát az Eucharisztiában, már nem a saját életéről beszél, ugyanígy egy házaspár is már nem egy személyről beszél, hanem arról az ajándékról, amit Istentől kaptak összetartozásuk által. Mit szolgál a testem? Másokért odaadom magam?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézusom, tisztítsd meg szívemet minden bűntől, függőségtől és önzéstől! Adj szívembe vágyat, hogy a Te akaratodat akarjam mindig felismerni! Tisztítsd meg szeretetemet, add, hogy saját testemben és mások testében is tiszteljem a szentséget! Add, hogy felismerjem a házasság szentségének egységét, és tested ajándékát az Oltáriszentségben!

Forrás: Regnum Christi mozgalom napi elmélkedése.