A tanulás 'hét szabálya' ~ Levél Sziénai Szent Bernardinnak
Kedves Mosolygó Szent!
János pápa oly nagyra becsülte prédikációidat, hogy egyházdoktorrá akart tenni. Meghalt, és mindmáig nem lett belőle semmi. Kár!
A jó pápa nem valamiféle fennkölt, különleges, jól fölépített latin prédikációkat értékelt oly nagyra. A te olaszul elmondott és utólag leírt beszédeidből élet és izzó vallásosság áradt, telve humorral és életbölcsességgel. János pápa talán szívesen nevezett volna Téged „mosolygó” doktornak a „méz-ajkú” Bernát, az „angyali” Tamás és a „szeráfi” Bonaventúra mellett.
A pápa azt gondolta, olyan időben, amikor a világ legegyszerűbb dolgainak elmondására a legbonyolultabb beszédfordulatokat használják, nagyon hasznos lenne arra a tanítóra irányítani a figyelmet, aki ezt mondta: „Beszélj világosan és őszintén. Elégedetten távozzék tőled az, aki téged hallgat, lásson világosan és ne legyen megzavarodva.”
A Sziénai Egyetem professzorai és diákjai egyáltalában nem voltak megzavarodva a te prédikációd után 1427 júniusában. Arról beszéltél nekik, hogyan kell tanulni. Hét szabályt javasoltál, és ezzel a mondattal fejezted be beszédedet: „Ha ügyelsz erre a hét szabályra és ezekhez tartod magad, derék ember leszel.”
Engedelmeddel most a mai diákokra gondolva próbálom meg elmondani – kissé lerövidítve és valamelyest szelídebben – a te hét szabályodat.
A mai diákok jók és szimpatikusak. Nem fenyegeti őket a veszély, hogy elcsavarják a fejüket, ugyanis mindenről maguk akarnak tapasztalatot szerezni. Sem Neked, sem pedig nekem nem tetszenek a jó viselkedésnek olyan példái, amelyeken már egy kilométerről érzik az erkölcs. Lehet, hogy ezeket a sorokat a diákok egyáltalában nem fogják olvasni, mégis leírom, mert most neked írok.
Einaudi is írt Haszontalan prédikációkat, de azért voltak, akik hasznát vették.
Első szabály: az értékek megbecsülése
Nem fog komolyan tanulni az, aki a tanulást már előzőleg nem tartja értékesnek. A tanulás sohasem fog igazán műveltté tenni, ha már előbb nem becsüljük meg a műveltséget.
Egy diák görnyedt háttal ül a könyvei fölé hajolva. „Jól van” – írod. „Így nem ostobaságok járnak a fejében, mint azoknak a diákoknak, akik nem tanulnak, csak a napot lopják.” Szeresd a könyveket, ezek útján kerülsz kapcsolatba az elmúlt idők nagy embereivel. „Beszélsz velük, és ők szólnak hozzád, meghallgatnak téged, te pedig hallgatod őket és ez nagy örömödre lesz.”
Ezzel szemben mi történik a lusta diákkal? „Olyan lesz, mint a disznó az istállóban, csak zabál, vedel és alszik.” Egy nulla lesz; az életben semmi nagyot nem fog tudni alkotni.
Értsük jól: igazi műveltség megszerzéséhez a könyveken kívül beszélgetés, csoportos munka és tapasztalatcsere is szükséges. Mindezek segítenek abban, ösztönöznek arra, hogy ne csupán paszszívak legyünk, hanem aktívak. Segítenek, hogy önállóak legyünk a tanulásban, és önállóan tudjuk közölni gondolatainkat másokkal; hogy figyeljünk felebarátunkra és nyitottak legyünk vele szemben.
Sohase csökkenjen tiszteletünk a nagy „mesterek” iránt. Értékesebb nagy gondolatokat ismerni, mint középszerűeket kitalálni. Pascal mondja: „Aki más vállára áll, messzebb lát, mint a másik, mégha kisebb is annál.”
Második szabály: az önmegtartóztatás
Önmegtartóztatás legalább egy dologban, mert különben nem komoly a tanulás. A sportolóknak sok dologról kell lemondaniuk. A diák olyan, mint a sportoló, és te, kedves Bernardin testvér, a „tiltott” dolgoknak egész listáját állítottad össze számára. Itt csak kettőt említek közülük: a rossz társaságot és a rossz olvasmányokat. „Egy erkölcstelen ember mindenki mást megront. A rothadt alma megfertőzi a mellette lévő jót.” Ezt írod: óvakodj Ovidius könyveitől és „más szerelmes történeteket tartalmazó könyvektől”. Ma békében hagynád Ovidiust, ma minden bizonnyal az erkölcstelen könyvekről és újságokról, a rossz filmekről és a kábítószerről szólnál. Nem kellene megváltoztatnod ezt a mondatodat: „Apák, ha fiatok Bolognában vagy máshol tanul, és meghalljátok, hogy szerelmes, ne küldjetek neki több pénzt. Hagyjátok, hogy hazajöjjön, mert dalokon és verseken kívül mást úgysem fog tanulni.”
Hatásos eszköz ugyan magasabbra akasztani a kenyeres kosarat, de ez ma már nem válik be. Ma – ha szükséges – az állam helyettesíti az apát és támogatja a diákot.
Egy remény azért marad: a diák magától, önként használhatja „Olcsó Jakab orvosságát”. Ismered a történetet? Vásári nap. Olcsó Jakab egy széken ül, körülötte állnak a parasztok, feszült figyelemmel, tátott szájjal hallgatják. Elővesz egy zárt dobozt, és így szól: „Ebben van az igazi szer öszvérrúgás ellen. Alig kerül valamibe, csaknem ingyen van, szerencsés, aki vásárol.” Valóban sokan vesznek. De az egyik vevő kinyitja a dobozt, és mit talál benne? Két méter vékony zsineget. Hangosan tiltakozik: „Ez csalás!”
„Semmi csalás” – hangzik a válasz –, „maradj olyan messze az öszvértől, mint amilyen hosszú a zsineg, és nem ér semmiféle rúgás.”
Ez az a hatásos és gyökeres szer, amit ti, prédikátorok dicsértek. Mindenkinek jó, különösen a diákoknak, akik ma ezer veszélynek vannak kitéve. Megtartóztatás, elkülönülés minden olyan „öszvértől”, amely erkölcsi rúgásokat osztogat!
Harmadik szabály: a nyugalom
„Lelkünk olyan, mint a víz. Tiszta, ha nyugalomban van, de zavaros lesz, ha fölkavarják.”
Szellemünk nyugodt és csendes legyen, ha tanulni kívánunk, és a tanultakat el akarjuk mélyíteni és meg akarjuk tartani. Hogyan is lehetséges teletömni fejünket az újságok, a mozi, a tévé, a sport eseményeivel, amelyek annyira érdekesek, tolakodók és sokszor már terhünkre is vannak, és ugyanakkor a tankönyvek színtelen, vértelen tartalmát befogadni és megtanulni?
A szellemnek tehát a hallgatás szorítójában kell lennie, ha tanul, hogy nyugodt és tiszta maradjon. Kedves Testvér, te azt tanácsolod, hogy ezt az Úrtól kérjük; még megfelelő röpimát is javasolsz hozzá: „Úristen adj nekem nyugodt szellemet.” Diákjaink nevetni fognak ezen, ők gyakran más „röpimákhoz” vannak hozzászokva. Egy dolog azonban bizonyos: a mindennapok harsogó lármájában semmiképpen sem árt egy kis hallgatás és közben egy rövidke ima!
Negyedik szabály: a rend
Kiegyensúlyozottság, a helyes középút testi és szellemi dolgokban egyaránt. Evés? Igen, mondod, de „nem túl sokat és nem túl keveset. Minden szélsőség káros, a középút a legjobb… Nem lehet tanulni, ha túl keveset eszel, nem lehet túl sokat enni és tanulni. Az egyik elsorvaszt, a másik eltompítja az agyat.” Aludni? Azt is kell, de „nem túl sokat és nem túl keveset… hasznosabb korán fölkelni… tiszta fejjel.”
A szellemnek is szüksége van rendre. Így folytatod: „Ne fogd a kocsit az ökrök elé… inkább kevesebbet tanulj, de azt jól tanuld meg, mintsem sokat és roszszul. Kontármunka, felületes, pontatlan tudás semmire sem jó.”
Azt is tanácsolod, hogy ébredjen személyes rokonszenvünk bizonyos szerzők, bizonyos témák iránt. „Tartsd többre az egyik tanárt a másiknál, vagy értékesebbnek az egyik könyvet a másiknál… De senkit se vess meg.”
Ötödik szabály: a kitartás
A légy alig száll le egy virágra, máris nyugtalanul továbbröpül, és gyorsan másikat keres. A dongó valamivel hoszszabb ideig marad a virágon, közben örömest zümmög. A méh ezzel szemben kitartó, hallgat és szorgalmas, alaposan fölszívja a nektárt, hazaviszi és finom, édes mézet ad nekünk. Így ír Szalézi Szent Ferenc, és úgy tűnik, hogy te teljesen egyetértesz vele: a diáknak nem olyannak kell lennie, mint amilyen a légy vagy a dongó. Neked a kitartó erőfeszítés és az akarat tetszik, amely érvényesülni tud és célt ér.
Sem az iskolában, sem az életben nem lehet érvényesülni csupán kívánságokkal. Nem elegendő elhatározással kezdeni, elhatározással kell folytatni is. És még ez sem elég. Ezenkívül erős akarat kell ahhoz is, hogy mindig tudjunk újra kezdeni, ha elakadunk, vagy ha balsiker ér. Rosszabb, ha egy diáknak gyenge az akarata, mintha nem jó az emlékező tehetsége; erős, kitartó akarat jobb, mint a nagy tehetség. Ezt azonban csak Isten kegyelmének lángjában lehet megedzeni, csak nagy eszmék és nagy példák tüzénél lehet fölmelegíteni.
Hatodik szabály: a szerénység
Ez azt jelenti: a lépés összhangban legyen a láb hosszával; ne tűzzünk ki túl magas célt; ne nyúljunk egy időben túl sok dolog után; az estére várható eredményt ne kívánjuk reggel.
Osztályelsőnek lenni csábító cél, de csak akkor, ha már bebizonyosodott, hogy zseni, csodagyerek vagyok. Különben teljes „bedobással” dolgozom, és megelégszem, ha csak a negyedik vagy az ötödik leszek. Szívesen járnék hegedűórára, de elhagyom, ha ez befolyásolná tanulmányaimat, és elmondanák rólam: „Ha valaki két nyulat kerget egyszerre, akkor az egyiket nem tudja megfogni, a másik pedig elfut előle.”
Hetedik szabály: az öröm
Nem lehet hosszú ideig tanulni úgy, hogy az ember ne találjon örömöt a tanulásban. Az étvágy azonban nem jön azonnal, csak evés közben. Először is mindig nehézséget jelent, hogy le kell győzni a lustaságot, mindig vannak olyan foglalatosságok, amelyek jobban tetszenek; gyakran nehéz az anyag…
Ezt írod: „Anélkül, hogy Párizsban tanulnál, a sorrendet egy tehéntől is megtanulhatod: először zabál és telerakja a hasát, azután teljes nyugalommal kérődzik.” Kedves és bölcs szent, a kérődzés számodra azt jelenti, hogy az ökör akkor eszi meg a szénát – az egészet, egyik falatot a másik után –, amikor az ízletessé és élvezhetővé válik számára. És így kell tenni tanuláskor is a könyvekkel, szellemi táplálékunkkal.
Kedves Szent Bernardin! Polgártársad, Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa írta, hogy halálod után Itália hatalmas urai elosztották maguk között testi maradványaidat. A szegény sziénai lakosoknak, akik annyira szerettek téged, nem maradt belőled semmi. Csak a szamarad jutott nekik, amelynek hátára gyakran szálltál föl életed utolsó éveiben, ha utazás közban fáradtnak érezted magad. Egy nap, amikor a szegény állat éppen arra járt, a sziénai aszszonyok megfogták, lenyúzták a bőrét és azt őrizték meg ereklyeként.
Most én is ugyanazt tettem egyik legszebb prédikációddal, mint az asszonyok a szamárral: megkopasztottam, és közben minden bizonnyal elrontottam. Vajon szétszóródnak-e a szélben a kitépett tollak, vagy lesz legalább egy közülük, amelyiket valaki fölemel?
Fordította: Kerényi Dénes
* Sziénai Szent Bernardin (1380–1444) obszer-váns ferences, nagyszerű prédikátor, népszónok. Számos művet írt latinul és olaszul. A Sziénai Egyetem hallgatóinak 1427-ben adta elő a tanulás „hét szabályát”.
János pápa oly nagyra becsülte prédikációidat, hogy egyházdoktorrá akart tenni. Meghalt, és mindmáig nem lett belőle semmi. Kár!
A jó pápa nem valamiféle fennkölt, különleges, jól fölépített latin prédikációkat értékelt oly nagyra. A te olaszul elmondott és utólag leírt beszédeidből élet és izzó vallásosság áradt, telve humorral és életbölcsességgel. János pápa talán szívesen nevezett volna Téged „mosolygó” doktornak a „méz-ajkú” Bernát, az „angyali” Tamás és a „szeráfi” Bonaventúra mellett.
A pápa azt gondolta, olyan időben, amikor a világ legegyszerűbb dolgainak elmondására a legbonyolultabb beszédfordulatokat használják, nagyon hasznos lenne arra a tanítóra irányítani a figyelmet, aki ezt mondta: „Beszélj világosan és őszintén. Elégedetten távozzék tőled az, aki téged hallgat, lásson világosan és ne legyen megzavarodva.”
A Sziénai Egyetem professzorai és diákjai egyáltalában nem voltak megzavarodva a te prédikációd után 1427 júniusában. Arról beszéltél nekik, hogyan kell tanulni. Hét szabályt javasoltál, és ezzel a mondattal fejezted be beszédedet: „Ha ügyelsz erre a hét szabályra és ezekhez tartod magad, derék ember leszel.”
Engedelmeddel most a mai diákokra gondolva próbálom meg elmondani – kissé lerövidítve és valamelyest szelídebben – a te hét szabályodat.
A mai diákok jók és szimpatikusak. Nem fenyegeti őket a veszély, hogy elcsavarják a fejüket, ugyanis mindenről maguk akarnak tapasztalatot szerezni. Sem Neked, sem pedig nekem nem tetszenek a jó viselkedésnek olyan példái, amelyeken már egy kilométerről érzik az erkölcs. Lehet, hogy ezeket a sorokat a diákok egyáltalában nem fogják olvasni, mégis leírom, mert most neked írok.
Einaudi is írt Haszontalan prédikációkat, de azért voltak, akik hasznát vették.
Első szabály: az értékek megbecsülése
Nem fog komolyan tanulni az, aki a tanulást már előzőleg nem tartja értékesnek. A tanulás sohasem fog igazán műveltté tenni, ha már előbb nem becsüljük meg a műveltséget.
Egy diák görnyedt háttal ül a könyvei fölé hajolva. „Jól van” – írod. „Így nem ostobaságok járnak a fejében, mint azoknak a diákoknak, akik nem tanulnak, csak a napot lopják.” Szeresd a könyveket, ezek útján kerülsz kapcsolatba az elmúlt idők nagy embereivel. „Beszélsz velük, és ők szólnak hozzád, meghallgatnak téged, te pedig hallgatod őket és ez nagy örömödre lesz.”
Ezzel szemben mi történik a lusta diákkal? „Olyan lesz, mint a disznó az istállóban, csak zabál, vedel és alszik.” Egy nulla lesz; az életben semmi nagyot nem fog tudni alkotni.
Értsük jól: igazi műveltség megszerzéséhez a könyveken kívül beszélgetés, csoportos munka és tapasztalatcsere is szükséges. Mindezek segítenek abban, ösztönöznek arra, hogy ne csupán paszszívak legyünk, hanem aktívak. Segítenek, hogy önállóak legyünk a tanulásban, és önállóan tudjuk közölni gondolatainkat másokkal; hogy figyeljünk felebarátunkra és nyitottak legyünk vele szemben.
Sohase csökkenjen tiszteletünk a nagy „mesterek” iránt. Értékesebb nagy gondolatokat ismerni, mint középszerűeket kitalálni. Pascal mondja: „Aki más vállára áll, messzebb lát, mint a másik, mégha kisebb is annál.”
Második szabály: az önmegtartóztatás
Önmegtartóztatás legalább egy dologban, mert különben nem komoly a tanulás. A sportolóknak sok dologról kell lemondaniuk. A diák olyan, mint a sportoló, és te, kedves Bernardin testvér, a „tiltott” dolgoknak egész listáját állítottad össze számára. Itt csak kettőt említek közülük: a rossz társaságot és a rossz olvasmányokat. „Egy erkölcstelen ember mindenki mást megront. A rothadt alma megfertőzi a mellette lévő jót.” Ezt írod: óvakodj Ovidius könyveitől és „más szerelmes történeteket tartalmazó könyvektől”. Ma békében hagynád Ovidiust, ma minden bizonnyal az erkölcstelen könyvekről és újságokról, a rossz filmekről és a kábítószerről szólnál. Nem kellene megváltoztatnod ezt a mondatodat: „Apák, ha fiatok Bolognában vagy máshol tanul, és meghalljátok, hogy szerelmes, ne küldjetek neki több pénzt. Hagyjátok, hogy hazajöjjön, mert dalokon és verseken kívül mást úgysem fog tanulni.”
Hatásos eszköz ugyan magasabbra akasztani a kenyeres kosarat, de ez ma már nem válik be. Ma – ha szükséges – az állam helyettesíti az apát és támogatja a diákot.
Egy remény azért marad: a diák magától, önként használhatja „Olcsó Jakab orvosságát”. Ismered a történetet? Vásári nap. Olcsó Jakab egy széken ül, körülötte állnak a parasztok, feszült figyelemmel, tátott szájjal hallgatják. Elővesz egy zárt dobozt, és így szól: „Ebben van az igazi szer öszvérrúgás ellen. Alig kerül valamibe, csaknem ingyen van, szerencsés, aki vásárol.” Valóban sokan vesznek. De az egyik vevő kinyitja a dobozt, és mit talál benne? Két méter vékony zsineget. Hangosan tiltakozik: „Ez csalás!”
„Semmi csalás” – hangzik a válasz –, „maradj olyan messze az öszvértől, mint amilyen hosszú a zsineg, és nem ér semmiféle rúgás.”
Ez az a hatásos és gyökeres szer, amit ti, prédikátorok dicsértek. Mindenkinek jó, különösen a diákoknak, akik ma ezer veszélynek vannak kitéve. Megtartóztatás, elkülönülés minden olyan „öszvértől”, amely erkölcsi rúgásokat osztogat!
Harmadik szabály: a nyugalom
„Lelkünk olyan, mint a víz. Tiszta, ha nyugalomban van, de zavaros lesz, ha fölkavarják.”
Szellemünk nyugodt és csendes legyen, ha tanulni kívánunk, és a tanultakat el akarjuk mélyíteni és meg akarjuk tartani. Hogyan is lehetséges teletömni fejünket az újságok, a mozi, a tévé, a sport eseményeivel, amelyek annyira érdekesek, tolakodók és sokszor már terhünkre is vannak, és ugyanakkor a tankönyvek színtelen, vértelen tartalmát befogadni és megtanulni?
A szellemnek tehát a hallgatás szorítójában kell lennie, ha tanul, hogy nyugodt és tiszta maradjon. Kedves Testvér, te azt tanácsolod, hogy ezt az Úrtól kérjük; még megfelelő röpimát is javasolsz hozzá: „Úristen adj nekem nyugodt szellemet.” Diákjaink nevetni fognak ezen, ők gyakran más „röpimákhoz” vannak hozzászokva. Egy dolog azonban bizonyos: a mindennapok harsogó lármájában semmiképpen sem árt egy kis hallgatás és közben egy rövidke ima!
Negyedik szabály: a rend
Kiegyensúlyozottság, a helyes középút testi és szellemi dolgokban egyaránt. Evés? Igen, mondod, de „nem túl sokat és nem túl keveset. Minden szélsőség káros, a középút a legjobb… Nem lehet tanulni, ha túl keveset eszel, nem lehet túl sokat enni és tanulni. Az egyik elsorvaszt, a másik eltompítja az agyat.” Aludni? Azt is kell, de „nem túl sokat és nem túl keveset… hasznosabb korán fölkelni… tiszta fejjel.”
A szellemnek is szüksége van rendre. Így folytatod: „Ne fogd a kocsit az ökrök elé… inkább kevesebbet tanulj, de azt jól tanuld meg, mintsem sokat és roszszul. Kontármunka, felületes, pontatlan tudás semmire sem jó.”
Azt is tanácsolod, hogy ébredjen személyes rokonszenvünk bizonyos szerzők, bizonyos témák iránt. „Tartsd többre az egyik tanárt a másiknál, vagy értékesebbnek az egyik könyvet a másiknál… De senkit se vess meg.”
Ötödik szabály: a kitartás
A légy alig száll le egy virágra, máris nyugtalanul továbbröpül, és gyorsan másikat keres. A dongó valamivel hoszszabb ideig marad a virágon, közben örömest zümmög. A méh ezzel szemben kitartó, hallgat és szorgalmas, alaposan fölszívja a nektárt, hazaviszi és finom, édes mézet ad nekünk. Így ír Szalézi Szent Ferenc, és úgy tűnik, hogy te teljesen egyetértesz vele: a diáknak nem olyannak kell lennie, mint amilyen a légy vagy a dongó. Neked a kitartó erőfeszítés és az akarat tetszik, amely érvényesülni tud és célt ér.
Sem az iskolában, sem az életben nem lehet érvényesülni csupán kívánságokkal. Nem elegendő elhatározással kezdeni, elhatározással kell folytatni is. És még ez sem elég. Ezenkívül erős akarat kell ahhoz is, hogy mindig tudjunk újra kezdeni, ha elakadunk, vagy ha balsiker ér. Rosszabb, ha egy diáknak gyenge az akarata, mintha nem jó az emlékező tehetsége; erős, kitartó akarat jobb, mint a nagy tehetség. Ezt azonban csak Isten kegyelmének lángjában lehet megedzeni, csak nagy eszmék és nagy példák tüzénél lehet fölmelegíteni.
Hatodik szabály: a szerénység
Ez azt jelenti: a lépés összhangban legyen a láb hosszával; ne tűzzünk ki túl magas célt; ne nyúljunk egy időben túl sok dolog után; az estére várható eredményt ne kívánjuk reggel.
Osztályelsőnek lenni csábító cél, de csak akkor, ha már bebizonyosodott, hogy zseni, csodagyerek vagyok. Különben teljes „bedobással” dolgozom, és megelégszem, ha csak a negyedik vagy az ötödik leszek. Szívesen járnék hegedűórára, de elhagyom, ha ez befolyásolná tanulmányaimat, és elmondanák rólam: „Ha valaki két nyulat kerget egyszerre, akkor az egyiket nem tudja megfogni, a másik pedig elfut előle.”
Hetedik szabály: az öröm
Nem lehet hosszú ideig tanulni úgy, hogy az ember ne találjon örömöt a tanulásban. Az étvágy azonban nem jön azonnal, csak evés közben. Először is mindig nehézséget jelent, hogy le kell győzni a lustaságot, mindig vannak olyan foglalatosságok, amelyek jobban tetszenek; gyakran nehéz az anyag…
Ezt írod: „Anélkül, hogy Párizsban tanulnál, a sorrendet egy tehéntől is megtanulhatod: először zabál és telerakja a hasát, azután teljes nyugalommal kérődzik.” Kedves és bölcs szent, a kérődzés számodra azt jelenti, hogy az ökör akkor eszi meg a szénát – az egészet, egyik falatot a másik után –, amikor az ízletessé és élvezhetővé válik számára. És így kell tenni tanuláskor is a könyvekkel, szellemi táplálékunkkal.
Kedves Szent Bernardin! Polgártársad, Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa írta, hogy halálod után Itália hatalmas urai elosztották maguk között testi maradványaidat. A szegény sziénai lakosoknak, akik annyira szerettek téged, nem maradt belőled semmi. Csak a szamarad jutott nekik, amelynek hátára gyakran szálltál föl életed utolsó éveiben, ha utazás közban fáradtnak érezted magad. Egy nap, amikor a szegény állat éppen arra járt, a sziénai aszszonyok megfogták, lenyúzták a bőrét és azt őrizték meg ereklyeként.
Most én is ugyanazt tettem egyik legszebb prédikációddal, mint az asszonyok a szamárral: megkopasztottam, és közben minden bizonnyal elrontottam. Vajon szétszóródnak-e a szélben a kitépett tollak, vagy lesz legalább egy közülük, amelyiket valaki fölemel?
Fordította: Kerényi Dénes
* Sziénai Szent Bernardin (1380–1444) obszer-váns ferences, nagyszerű prédikátor, népszónok. Számos művet írt latinul és olaszul. A Sziénai Egyetem hallgatóinak 1427-ben adta elő a tanulás „hét szabályát”.
Forrás ~ Internet
