EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben
az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram!
Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj
föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette
ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért
rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat
vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta
nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember,
aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember
azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor
tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott
a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most
meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!”
Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki
meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton
cselekedte.
Jézus csodás gyógyításainak többségénél a betegek keresik fel őt és
kérik segítségét. Abban a hitben és reményben fordulnak hozzá a
gyógyulni vágyók, hogy részesedhetnek az irgalmas Isten segítségében s
meg is kapják ezt. A mai evangéliumban Jézus fordul oda a beteghez, ő
kínálja fel számára a gyógyulás lehetőségét. A beteg az „irgalmasság
házában” nem kapott irgalmat egyetlen embertől sem évtizedeken
keresztül, most viszont rátalál az isteni irgalom.
A történet egyik mondanivalója az lehet, hogy Isten felkínálja nekünk is a gyógyulás lehetőségét. Ennek kapcsán felteszem magamnak a kérdést: Szeretnék-e meggyógyulni? Szeretném-e, hogy bűneimet eltörölve meggyógyítson? Mit válaszolok, amikor engem kérdez, hogy meg akarok-e gyógyulni?
Az evangéliumban szereplő bénához hasonlóan napjainkban is sok beteg van, akik azt mondják, hogy „nincs emberük,” aki segítene nekik. Magukra vannak hagyatva, senki nem törődik velük. A másik oldalon pedig mi állunk, akik talán azt mondjuk, hogy nincs betegünk, nem ismerünk senkit, akinek segíteni tudnánk. A nagyböjthöz hozzátartozik az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása. Keressünk magunknak tehát beteget vagy más rászorulót! Keressünk magunknak olyan személyt, akinek segíteni tudunk! Keressek olyan embert, akinek én lehetek az embere. Elsősorban ne a részvét vagy szánalom indítson a segítésben, hanem az, hogy mindenkiben Jézusnak szolgálok.
© Horváth István Sándor