EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában
működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére
törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai
elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem
nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a
jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra
keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán
bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk,
honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan
való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti
ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól
jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont
ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna
Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő
órája.
A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a
zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem
városában nyolc napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos
zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a
csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben
mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra
keresik. Arra nem érdemes gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem
ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél
feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett. A templomban sem rejtőzik
el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is
hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és
megölik Jézust.
Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.
A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom kell hitemhez.
© Horváth István Sándor

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent
vére és halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a
lángodba: az ő feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat
magadhoz, sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a
hamis gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.