SZŰZ MÁRIA ISTENANYASÁGÁNAK ÜNNEPE
JANUÁR 1.
Istenünk, ki a
boldogságos Szűz Mária szűz anyasága által adtad az örök üdvösséget az
emberi nemnek, kérünk, engedd, hogy érezhessük annak közbenjárását, aki
által eljött hozzánk az élet Szerzõje, a mi Urunk Jézus Krisztus, a te
Fiad, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké.
Amen.
Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe, az Istenanya, Mária ünnepe vagy Szűz Mária, Isten anyja ünnepe Szűz Mária
egyik nagy ünnepe, amelyet január 1-jén, karácsony nyolcadnapján tart a katolikus egyház. Számos országban ez a
nap a fogadalmak napja.
Az ünnep a keresztény világ keleti részén korábban megjelent, mint nyugaton, de az 5. századra már elterjedt
frank földön és az Ibériai-félszigeten is, s a karácsony előtti vasárnapra esett. Rómában a 7. század előtt
kezdték január 1-jén ünnepelni Szűz Mária anyaságát. Január 23-án a késő középkortól a Boldogasszony menyegzője
(Mária Szent Józseffel való eljegyzése) ünnepet is ünnepelték[1], és a két ünnepről január hónapot magyarul
Boldogasszony hava néven is nevezték, ami a nép kalendáriumokban később is megmaradt.
A Mária anyaságának ünnepe helyére a 13-14. századtól egyes országokban a gyermek Jézus körülmetélésének ünnepe
(más néven Jézus névadása) került át. Ez az egész katolikus egyházban elterjedtté vált, miután 1570-ben V. Pius
pápa kihirdette a Római Missalét. Így ez az ünnep teljesen átvette Mária anyaságának január 1-i ünnepének helyét.
1914-ben Portugáliában ismét megszületett "Szűz Mária istenanyaságának" ünnepe, és október 11-én tartották.
1931-ben XI. Piusz pápa az egész katolikus egyház ünnepévé rendelte, és október 11. lett a napja. A második
vatikáni zsinatot követően, 1974-ben VI. Pál pápa Krisztus körülmetélésének ünnepét eltávolította a liturgiai
naptárból, és eredeti helyére visszakerült "az Istenanya, Mária ünnepe". A fundamentalista katolikusok viszont
továbbra is október 11-én, az eredeti elnevezést ("Szűz Mária istenanyasága") használva ünnepeltek.
Az „Istenanya” elnevezés a görög Theotokosz (Istenszülő) szóból ered. A „theotokos” kifejezést Efezusban az
ökumenikus zsinaton fogadták el. Ezzel kinyilvánították Jézus isteni voltát, s ebből következőleg azt, hogy
Jézus szavai Isten szavai voltak. Így ha Mária Jézus anyja, ő Isten anyja.
Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Édesanyja Anna volt, édesapja Joákim. Egész
idősek voltak, mikor Isten megajándékozta őket Máriával.
A Boldogságos Szűz - akit nyelvünk Szentségesnek mond - a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a
kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének.
Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos
Szűz ugyanebből a forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő a ,,kegyelemmel
teljes''. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége,
anya lett a szűz, és fia született: Jézus, a mi Megváltónk.
Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten anyjáról:
1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden,
amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.
2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja:
,,Születék szűz Máriától''.
3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX.
Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8.
4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki
ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.
Forrás ~ Internet
Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.
Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója.
Amen.