A szeretet himnusza

Lelki olvasmány Ötvened vasárnap szentleckéjéhez

Írta: P. P. Matthias Gaudron

„Szóljak bár az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincsen, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy mint a pengő cimbalom. És legyen bár prófétáló tehetségem, és ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, és legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok. És osszam el bár egész vagyonomat a szegények táplálására, és adjam bár át testemet, úgy hogy elégjek: ha szeretetem nincsen, semmit sem használ nekem! A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik; a prófétálások – véget érnek, a nyelvek – megszűnnek, a tudomány – elenyészik. Mert rész szerint való az, amit megismerünk, és rész szerint való az, amit prófétálunk; midőn pedig majd eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való. Midőn gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy viselkedtem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; midőn pedig férfiúvá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerek, akkor pedig úgy fogom ismerni, amint én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek között legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13,1-13)

Az első korinthusi levél 13. fejezete összefüggésben áll Szent Pálnak a karizmatikus adományokról szóló tanításával. Szent Pál azt akarja a korinthusiaknak megmutatni, hogy ezek az adományok semmit sem használnak az őket birtoklóknak, ha nincsenek egyúttal a szeretettől áthatva. Az apostol ezen adományok felsorolását a nyelveken való beszéddel kezdi, mely a korinthusiak számára különösen kívánatosnak tűnt és ezért nagy hatást tett rájuk. Nyilván a vallási meghatottság legnagyobb kifejeződését látták benne (talán a misztérium-kultuszukban létező hasonló eseményekre való emlékezés miatt).

     Szent Pál így válaszol nekik: Még akkor is, ha valaki ezen adománnyal a legmagasabb fokban rendelkezne, ha az angyalokhoz hasonlóan, akik látják Istent, ezzel fejezné ki meghatottságát és lelkesedését, szeretet nélkül olyan lenne csak, mint a zengő érc. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ez adomány ilyen esetben teljesen haszontalan lenne, de tulajdonosának semmit sem használ, akkor sem, ha a csengés vagy a pengés másoknak hasznos ezen szólás szerint: A harang másokat hív templomba, ő maga azonban nem megy be.

Ugyanez vonatkozik a többi adományra is, melyek a legnagyobbakhoz és legfontosabbakhoz tartoznak: a prófétálás, a bölcsesség, a felismerés és a csodát előidézni képes hit. Szeretet nélkül semmit sem használnak birtokosaiknak, és Isten előtt semmilyen érdemet nem szereznek számukra. Mégha az emberek előtt valaki ilyenekkel is csillog, Isten előtt semmi sem lenne!

Még azok a kívülről oly csillogó jótettek, mint a vagyon szétosztása élelemért és az élet feláldozása, szeretet nélkül értéktelenek. Az akkori idő irodalmában található néhány olyan megható történet egyes személyekről, akik többé-kevésbé tiszteletreméltó indítékból önként kiszolgáltatták magukat a tűzhalálnak. Szent Pál teljesen világosan a korinthusiak ellen írja figyelmeztetését, akik nagyra értékelték a külső csillogást, miközben gyakran szeretetlenül viselkedtek egymással szemben, ahogy a levél többi része ezt elárulja.

Szent Pál a szeretet 15 ismertetőjelét sorolja fel, mégpedig úgy, hogy megszemélyesíti a szeretetet: „A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”

Aquinói Szent Tamás szerint minden erény abból áll, hogy valaki helyesen viselkedik a rossz eltűrésében és a jó megtételében. Ezért áll a szeretet tulajdonságainak felsorolásában az első két helyen a türelem és a jóság. Ahogy Isten irántunk való szeretetét gyakran türelmesnek tapasztaljuk és nevezzük, úgy kell a szeretetnek nálunk is türelmesnek lennie. Vagyis a szeretetnek nem szabad rögtön az ellenkezőjébe átcsapnia, ha nem viszonozzák, vagy ha akár vissza is élnek vele.

     A szeretet jóságos, mert másoknak jót tesz. Elajándékozza saját gazdagságát. Szeretni annyit tesz, mint másnak jót kívánni és jót tenni. Ez független a személyes szimpátiától.

     A féltékenység a szeretet egyik pusztulási formája. Féltékenység alatt az apostol valószínűleg elsősorban mások ajándékainak irigylését érti. Az igazi szeretet nem kérkedő és nem felfuvalkodó. Az igazi szeretet a másikat egyenjogúként kezeli, vagy még le is alacsonyítja magát a másik alá, szolgává teszi magát. Ezt nyilván éppen a korinthusiaknak kellett újra és újra elismételni.

A szeretet finom érzéket ad annak felismerésére, ami megfelelő és illő, jobban és mélyebben, mint a világi udvariassági formák vagy illemszabályok. Egyáltalán a szeretet a másokkal való kapcsolatban soha nem a maga javát keresi. A másik embert soha nem teszi a saját vágyának vagy érdekének eszközévé (mint történik ez például egy üzleti barátságnál). A szeretetet még az elszenvedett igazságtalanság sem keseríti meg. Aki néhány fájdalmas megtapasztalás miatt keserűen visszahúzódik, annak kevés szeretete van.

     A szeretet soha nem számítja fel a gonoszságot, mindig kész a megbocsátásra, sőt maga keres a másik számára mentséget, ahogy Krisztus a kereszten vagy Szent István a megkövezése alatt tette.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak, legyen ez a gonoszság felett érzett puszta öröm, vagy mert ezáltal a saját kiválósága világosabban csillog. Néhányan e helyen a kárörömre is gondolnak, holott a szöveg valójában nem említi az ellenségeket ért szerencsétlenséget. Viszont a szeretet mindig örül annak, ha a világon bárhol az igazság győzedelmeskedik a tévedés és a hazugság felett, bárhol is legyen az a hely, ahol fel és elismerték az igazságot.

A „mindent eltűr” kifejezést úgy is le lehet fordítani, hogy „mindent betakar”, nevezetesen mások hibáját. Ezért beszélünk arról, hogy valamit „a szeretet köntösével befedni”.

     „Mindent elhisz”: a szeretet a másikkal szemben egyszerűségre és arra az alapvető készségre vezet, hogy hisz a másiknak, természetesen nem az okosság kikapcsolásával. Nem jelent vétket a szeretet ellen, ha olyan valakiben nem bízunk, aki ismételten megbízhatatlannak és hazugnak mutatta magát. Mindazonáltal egy alapjában bizalmatlan és gyanakvó magatartás másokkal szemben igenis a szeretet hiányáról árulkodik.

     A szeretet a másik számára is mindig a legjobbat reméli, és mindenek előtt nem kételkedik a másik üdvével kapcsolatban. Ezt a reményt különösen az anyáknak és a lelkivezetőknek kell érezniük, akiknek gyakran sok okuk van az aggodalomra a rábízottak lelki üdvét illetően.

     A szeretet adja az erőt is olyan dolgok elviselésére, melyek alatt különben összeroppanna az ember. Aki szeret, annak több ereje, energiája és kitartása van. Valaki számára, akit szeretünk, olyan dolgokat is meg tudunk tenni, melyekre másoknál nem lenne elég erőnk.

A szeretet örök, míg a karizmák – mindegy, hogy fontosak és nagyra becsültek vagy kevésbé hasznosak – elmúlnak. Ezek csak e világra érvényesek, a mennyben nem lesz már rájuk szükség: „A szeretet soha meg nem szűnik; a prófétálások – véget érnek, a nyelvek – megszűnnek, a tudomány – elenyészik. Mert rész szerint való az, amit megismerünk, és rész szerint való az, amit prófétálunk; midőn pedig majd eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való.”

     Minden evilági Isten-felismerés tökéletlen. Ha a boldog Isten-színelátása eljön, a tökéletlen, a hitre alapuló felismerés véget ér. Ezzel szemben a szeretet, bár mértékében és intenzitásában nőni fog, lényegét tekintve ugyanaz marad. Az evilági közvetett és obskurus Isten-ismeret felváltását Isten közvetlen és tiszta színelátásával Szent Pál egy példával magyarázza meg: „Midőn gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy viselkedtem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; midőn pedig férfiúvá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerek, akkor pedig úgy fogom ismerni, amint én is ismert vagyok.”

     Egy gyermek még nem tud helyesen beszélni, még gügyög. Még ennél is kevésbé tudja a dolgokat helyesen megítélni. Hiányzik nála az egésznek és a lényegnek a meglátása, valamint a tapasztalat. Például többnyire semmi értelme egy gyereket megpróbálni érvekkel meggyőzni arról, hogy ne egyen sok csokoládét. Ezzel szemben a felnőtt nem csak egy naggyá nőtt gyermek, hanem olyan valaki, aki megtalálta a módját, hogy a világot megismerje és megítélje.

     Ugyanígy van egy lényeges különbség az evilági hitbeli felismerés és a mennyei leplezetlen látás között. A mi Isten-ismeretünk most csak közvetett (per speculum, olyan mint a tükör által – néhányan ehelyütt arra a tökéletlen képre gondolnak, amit az antik fémtükrök vetettek vissza) és talányos (in aenigmate). Az eljövendő életben azonban közvetlen (facie ad faciem – színről színre) lesz. Akkor Istent ugyanolyan világosan fogjuk felismerni, mint Ő minket.

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek között legnagyobb a szeretet.” – Ez a fent említett boldog állapot számunkra még nem következett el. A mostani időre ezért számunkra csak a három isteni erény marad mint szükséges és lényeges alaperők. A karizmatikus adományokat nem mindenki bírja, és ezek nem is szükségesek mindenki számára. Ezzel szemben hitre, reményre és szeretetre mindenkinek szüksége van. A három közül a legnagyobb a szeretet, mivel e nélkül nem létezik valódi erény, és a három közül egyedül ez marad meg az eljövendő életre is.

     „Életünk végén a szeretet alapján ítélnek felettünk” – mondta Kis Szent Teréz. A szeretet mértéke megfelel a megszentelő kegyelem mértékének, amit birtoklunk, és mennyei boldogságunk mértékének nagyságát is mostani szeretetünk mértéke határozza majd meg. Minden más érdektelenné és mellékessé válik akkor.

Törekedjünk hát szeretetre; de nem szentimentális, édeskés, hanem valódi és erős szeretetre, mely a nagy szenvedéseket is elviseli, és a kellemetlenségek ellenére is jót tesz másoknak. 

Forrás ~ Internet