Adventi elmélkedés 5. - Bizalom
Csodálom Isten bizalmát: drága Szent Fiát, Szent
Józsefre és Szűz Máriára bízza.
Nem küld vele láng pallosú, őrző-védő
kerubokat.
A kis Jézus az emberek karjába veti magát, mert tudja
azt, hogy az ember jó,
hisz minden embert az ő Mennyei Atyja teremtett, és ő
selejtet nem teremt.
Jézus, a
védtelen kisbaba, bizakodó szeretettel simul oda Máriához, fúrja fejét József
karjai közé, és tudja azt, hogy ez az emberpár gondját viseli.
Heródes a gyermek
életére tör, a Szentcsalád mindent hátrahagyva, mindenről lemondva, kész az
élet, a szeretet mellett dönteni.
Elmenekülnek
Egyiptomba, hogy megmentsék Jézus életét.
Az isteni bizalom
gyümölcsöt szül!
Azt gondolom, hogy
nekem is bíznom kell az emberben, az Isten által teremtett csodában, akit Isten
társul, testvérül, barátul adott nekem.
Hiszem, hogy a
törött csont vágyik összeforrni, egésszé válva életre kelni.
Él a vágy a
gyógyulás után!
Hiszem, hogy
népem, nemzetem él, és együtt akar szeretetben élni mindazokkal, akik
szeretettel megosztják vele a Kárpát-medence csodaszép tájait.
Hiszem, hogy akár a többi nemzetet, Isten bennünket,
magyarokat is szeretetből, jóságból teremtett.
Arra teremtett, hogy világító, életet adó, fényt
hordozó gyermekei legyünk.
Isten áldása legyen a bizalmukon, mely otthont ad
nekünk!
~ Böjte Csaba ~