OLVASMÁNY ~ A  KERESZTÚT

A megváltás drámájának utolsó fölvonása Jézus halálra-ítélésével kezdődik. Megostorozástól már teljesen elgyöngült, töviskoronától véresre sebzett homlokú, megalázott és mindenki által kicsúfolt emberként kell elindulnia keresztjével a Kálvária-domb felé...
A zarándokok Jeruzsálemben ma is minden pénteken végigmennek ezen az úton imádkozva, az Üdvözítő szenvedésének egyes mozzanatain (stációk) elmélkedve. E szomorú eseménysorozat emlékének ápolására szerte a világon -- minden templomban, de sokszor azon kívül is - temetőkben, domboldalon - megtaláljuk a keresztutat, kálváriát.
Krisztus Urunk keresztútjának egyes jelenetei minden korban más és más gondolatokat ébresztenek az imádkozó lelkekben. De másképpen szemléli az eseményeket a jelenben is az idős, másképp a fiatal, másképpen az egészséges és másként a beteg.

A keresztjét hordozó Üdvözítőt azonban minden időben mégis leginkább a szenvedő ember érzi magához egész közel. Amikor magunk is nehéz a keresztet cipelünk, amikor megaláznak bennünket, amikor összecsapnak a hullámok fölöttünk, s úgy tűnik, nincs már számunkra kiút - akkor egyedül a kereszthordozó Krisztus szenvedésében találunk igazán vigasztalást és erőt.
A húsvéti időszakot megelőző nagyböjt heteiben minden pénteken végeznek templomainkban keresztutat.

Te azonban máskor is végigjárhatod az Üdvözítővel ezt az utat, akár csak gondolatban, és a magad szavaival keresheted a kapcsolatot életed megpróbáltatásai és Krisztus szenvedése között.
    Az itt következő elmélkedés csupán mintául szolgál ehhez. Azért választottuk, mert semmi sem jellemzi annyira korunk emberét, mint az agyonhajszoltság, a túlfeszített munka, az ideges kapkodás. Sokszor úgy véljük, a mindennapi élet a maga egyhangúságával is már valóságos Kálvária-járás számunkra.
Lehetséges, hogy kereszthordozásunk értelmetlen lenne?

Tépelődéseidben, elesettségedben fordulj imáiddal a keresztjét hordozó Krisztushoz!