Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
|
|
Az áldozat imádkozik a hóhérért. Jézus kétségbeejtő helyzetében sem magára
gondol - kínzói számára keres mentő körülményt. Nem tudják, mit cselekszenek.
Ha csak az emberi szívbe írt törvénynek engedelmeskednek, akkor sem tennének
ilyen kegyetlenséget. De igazuk bizonyítását látták abban, hogy Jézust
keresztre feszíthették: a Messiás, ha valóban az Isten fia, nem kerülhetett
volna a kezükre, nem lehetne megkínozni és kivégezni...
Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem
tanított, amit maga meg ne tett volna.
Mi hogyan állunk az ellenségszeretettel? Meg tudunk-e bocsátani
ellenségeinknek? El tudjuk-e felejteni a sértéseket? Isten kegyelmét kell
kérnünk, hogy legalább imádkozni tudjunk az ellenünk vétőkért. Erre is
emlékeztet bennünket a kereszt.
|
|
Asszony, nézd: ő a te fiad... Nézd, ő a te anyád.
|
|
Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet
központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által
összekapcsolt közösségben. Jézus gondoskodik anyjáról, Jánosra bízza Máriát, és
a tanítvány házába fogadja őt. Nem tehet másként senki, aki Jézus tanítványának
vallja magát. Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János
apostol állt ott, ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette.
Jézus anyja megtanít a kereszt tövében állni, és ő áll majd mellettünk halálunk
óráján, mint egykor fia keresztjénél.
|
|
|
Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
|
|
Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó
nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes
mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét
is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült
elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel
tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot
gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk,
amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: ,,Jól tudom, az ember üres
kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten
titka.''
|
Még ma velem leszel a Paradicsomban.
|
Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja
ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus
válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Micsoda gyors válasz, micsoda
,,társaság'', micsoda ,,lakóhely''! Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten,
tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs
elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek,
amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma.
A Jézussal együtt szenvedők közül az egyik szidta őt, a másik könyörgött hozzá.
A jobb lator számára megtérését készítette elő a szenvedés. Ezért vált
lehetővé, hogy Isten kegyelme pótolja hosszú évek mulasztását. Mindig,
mindannyiunkra igaz: a tegnapi lator ma szentté válhat.
|
Beteljesedett.
|
|
Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film
módjára pereg előtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt.
Halálával minden beteljesedett, a művet bevégezte. Nem torzót hagyott hátra.
Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett
a szenvedés: kiitta a keserű poharat. Beteljesedett a bűn: ártatlanként
feszítették őt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta
barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és
örök szövetség.
Jézus a teljesség elérésére buzdította követőit. Aki a kegyelem állapotában hal
meg, teljes pályát futott be, akárhány évet élt. Ezért kérjük a mindennapi
megtérés és az állhatatosság kegyelmét.
|
|
Szomjúhozom.
|
A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott,
amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: ,,Torkom, mint
a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt.'' Jézus ezt a zsoltárt imádkozta a
kereszten. A katonák - anélkül, hogy tudták volna - ugyancsak beteljesítették
az írást, amikor ecetes bort adtak neki: ,,Szomjúságomban ecettel itattak.''
Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban,
negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré
változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra.
Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud
betölteni. A zsoltáros szerint: ,,Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a
lelkem utánad Uram.'' Jézus pedig így tanít: ,,Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és
igyék.''
Minden ember szívében ott rejtőzik az isteni dolgok megértésének képessége, az
Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk
nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa
szívünk kútját, hogy élő vizet fakasszon belőlünk.
|
Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.
|
|
Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Először közbenjárt
gyilkosaiért. Most a fiú szava szól - ez már nem az elhagyatottság fájdalmát,
hanem bizalmat, győzelmet fejez ki. Lukács evangélista megjegyzi: ,,Jézus akkor
hangosan felkiáltott.'' Nagyon emberi dolog ez: kiáltva, sírva születünk, de
később is hányszor megkönnyebbülünk, ha fájdalmunkat kikiálthatjuk. A
segélykiáltás megmenekítheti az elveszett embert. Jézus az Atya színe előtt
kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja
magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete
győzelmes.
Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem
hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk. Amikor majd
körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra
kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az ő
lelkét.
|
|
|
