Vianney Szent János az imádságról
Isten nem csak szavakkal elmondott imádságot vár tőlünk. Arra hív, hogy egész létünk, sőt egész lényünk imádsággá váljék – csak engednünk kell, hogy átformáljon bennünket. De hogyan? Ebben segítenek Vianney Szent János tanácsai, akit a Szentatya méltán nevezett az imádsággá vált lét mintaképének.
Vianney
Szent János gyakran hangsúlyozta, hogy az imádság több, mint egy-egy
ima „elmondása”. Ezzel nem akarta alábecsülni a szóbeli ima
jelentőségét, inkább arra mutatott rá, hogy az csupán az elmélkedés és a
szemlélődés előszobája. „Ha jól akarunk imádkozni, nem kell sokat
beszélnünk. Tudjuk, hogy Isten jelen van a tabernákulumban. Megnyitjuk
előtte a szívünket, élvezzük szent jelenlétét. Ez a legjobb imádság!” –
mondta.
Az imádság azt jelenti: az ember Isten
szerető tekintetébe helyezkedik, és szeretettel viszonozza azt.
„Lélekben tekintsetek Isten szívére, és maradjatok így, szavak nélkül!
Az is imádság, ha egyszerűen Istenre gondoltok. Ha nincs különösebb
mondandótok, csak arra gondoltok, hogy Isten jelen van – ez a legjobb
imádság” – biztatta a híveket.
Az imádság a szívek párbeszéde: Isten a
szívünkkel közli magát. Ezért az, hogy mennyire jól imádkozunk, azon
múlik, mennyire erősen vágyakozik a szívünk Isten és az örökkévalóság
után – tanította. És megfordítva: minél többet imádkozik valaki, annál
erősebben vágyakozik a mennyei dolgok után: „Az ima olyan, mint a tűz,
amely hevével megtölti és az ég felé emeli a hőlégballont.” A szív
tisztaságára is felhívta azonban a figyelmet: „Az ima olyan, mint egy
illatos rózsaszál, de csak az érzi az illatát, aki tiszta szívvel
imádkozik.”
„Az imádság a mennyország előíze, az
Istennel való bensőséges egység megtapasztalása – mondta az arsi
plébános. – Olyan ez, mint amikor két gyertya viasza összeolvad.” Ha a
nap folyamán fenn tudjuk tartani ezt az imádságos, szerető egységet,
létünk valóban imádsággá válik, amint Benedek pápa említette. „A
lélegzésben sohasem tartunk szünetet – még kevésbé veszítsük el Isten
jelenlétét!”
Vianney Szent János gyakorlati tanácsokat
is adott a híveknek: „Reggel, amikor felébredünk, ajánljuk Istennek
szívünket, lelkünket, gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, egész
lényünket, hogy használjon mindent az ő dicsőségére. Újítsuk meg a
keresztségi ígéreteket, mondjunk köszönetet őrzőangyalunknak, és kérjük,
hogy maradjon velünk a nap folyamán. Ne feledjük: Isten mindig a nap
kezdetére készíti elő számunkra az aznapra szükséges kegyelmeket. Tudja,
milyen bűnalkalmak adódnak majd a nap folyamán, és minden szükségeset
megad, amit ekkor kérünk.”
Hogy életünk állandó imádsággá váljék,
fontos, hogy előre rögzített időpontokban imádkozzunk. Ezek az időpontok
olyanok, mint a tartalék tűzifa: biztosítják, hogy az Isten iránti
szeretet tüze újra meg újra fellobbanjon, a nap többi részében pedig
szelíd izzással égjen. Előre készüljünk a találkozásra, az imádság
idejére pedig vonuljunk félre, és teremtsünk külső-belső csendet, mivel
„Isten a csendben szól”. A nap folyamán is fontos az összeszedettség:
minél szétszórtabban, felszínesebben él valaki, annál üresebbek az imái;
minél többet gondolkodik, minél többször köti össze Istennel a nap
történéseit, annál mélyebben és gyümölcsözőbben tud imádkozni –
tanította.
Vianney Szent János azt tanácsolta, hogy
ne egészséget, földi boldogságot kérjünk az imában, hanem elsősorban az
Istennel való egyesülést. Biztatott, hogy mindig merjünk bizalommal
fordulni Istenhez, aki „szereti, ha alkalmatlankodunk neki”. Imádkozzunk
Jézus nevében, mivel „így nem mi imádkozunk, hanem Jézus imádkozik
értünk Atyjához.” Kérjük őrangyalunk segítségét, hogy lelki szárazság
idején, amikor nehezen megy az ima, Isten vigasztalása helyett a
vigasztalás Istenéhez ragaszkodjunk.
A szentéletű plébános így beszélt az ima
és az élet kapcsolatáról: „Én lelkem, a jó Istennel beszélgetsz, vele
dolgozol, vele jársz, küzdesz és szenvedsz. Dolgozol, de ő megáldja
fáradozásodat. Gyalogolsz, de ő megáldja lépteidet. Szenvedsz, de ő
megáldja könnyeidet. Mily hatalmas, nemes, mily vigasztaló dolog mindent
Istennel együtt és tekintetétől kísérve tenni, mily nagyszerű arra
gondolni, hogy mindent lát és mindent számon tart!”
Forrás ~ Internet