LÉLEK SZERINT
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség,
jóság, hűség, szelídség,
önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.”
Gal 5,22-23
Szeretet: „A szeretet mennyei eredetű plánta, melyet
naponta kell gondoznunk. A szelídség, a kedvesség, a hosszútűrés mindent eltűr
és mindent elvisel, és az, hogy nem tudnak könnyen felingerelni, ezek a
szeretet értékes fájának gyümölcsei. (Review and Herald, 1888. június 5.)”
Öröm: „Igéjében az Úr úgy mutatja be népét, mint egy örvendező népet… Törekedjünk arra, hogy megtanítsuk a
hívőket az Úrban való örvendezésre! A cselekvő hit eredménye a lelki öröm.
Isten népének hittel és Szentlélekkel teljesnek kell lennie, s Uruk csak akkor
dicsőül meg bennük. (Bible Training School, 1905. április 1.)”
Békesség: „Akik nyugtalanok, panaszkodók és zúgolódók, azok azért olvassák a
Bibliát, hogy azzal is bizonyítsák saját eljárásaikat. Ők Isten tanácsait elutasítják vagy
kiforgatják. Békessége annak van, aki akaratát Isten akaratába helyezte és
vágyik arra, hogy az isteni utasítást kövesse. (Signs of the Times, 1893.
augusztus 14.)”
Türelem: „A világban van egy ál- és egy igazi kereszténység. Az ember igazi
jelleme abban nyilvánul meg, hogyan bánik embertársaival. (Review and Herald,
1895. április 9.)”
Szívesség: „Nekünk, keresztényeknek nem szabad keményszívűnek és megközelíthetetlennek lennünk.
Magatartásunknak Krisztust kell tükröznie, jellemünknek pedig a mennyei
kegyelem szépségét kell magán viselnie. Isten jelenlétének kell velünk
lakoznia, s bárhol vagyunk, árasszunk fényt a világra. A körülötted élőknek fel
kell ismerniük, hogy a menny légköre leng körül téged. (Review and Herald,
1892. szeptember 20.)”
Jóság: „Ha az igazság iránti szeretet él a szívedben, akkor az
igazságról fogsz beszélni, arról az áldott reménységről, mely Jézusban van. Ha szeretet van a
szívedben, akkor arra fogsz törekedni, hogy testvéredben megalapozd és
felépítsd a legszentebb hitet. (Review and Herald, 1888. június 5.)”
Hűség: „Nem lehet valaki Krisztus küldötte és nem végezheti Ura munkáját
anélkül, hogy ne működnék együtt
Istennel a Szentlélek által. Csak úgy válhatunk alkalmassá a mennyre, ha
jellemünk átalakul… Isteni természet részeseivé kell válnunk, … mert a
Szentlélek munkája az, hogy nemesíti az ízlést, megszenteli a szívet és
bemutatja a léleknek Jézus hasonlíthatatlan szépségét. (Bible Echo, 1893.
február 15.)
Szelídség: „Nem, nem jelent lefokozást az, ha valaki a Golgota Férfiának
nyomdokaiba lép. Nap mint nap üljünk le Jézus lábaihoz, és tanuljunk tőle, hogy beszélgetésünkben, viselkedésünkben,
ruházkodásunkban és minden dolgunkban az a tény legyen nyilvánvalóvá, hogy
Jézus irányít bennünket és uralkodik felettünk. (Review and Herald, 1892. május
10.)”
Mértékletesség: „ Isten minden embertől elvárja, hogy
adja át testét neki élő áldozatul, nem pedig halott, vagy haldokló áldozatként,
melyet legyengített saját életvitele, s mely telve van tisztátalansággal és
betegséggel… Ha testünk törvényeit sértjük meg, az ugyanolyan bűn, mintha a
Tízparancsolat egyikét hágnánk át, mert ez is, az is Isten törvénye. Nem
szerethetjük Istent teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből, míg
sokkal jobban szeretjük hasunkat és ragaszkodunk ínyenc falatjainkhoz. Ezzel
naponta aláássuk egészségünket, mellyel Istent dicsőíthetnénk meg, mert ő
teljes erőnket, teljes szellemi képességünket elvárja tőlünk. Bár Krisztus
követőinek valljuk magunkat, akik az örök élet elnyerésére készülünk, káros
szokásainkkal mégis egyre csökkentjük életerőnket... (Testimonies, 2. kötet,
70-71. oldal)”
Ellen G. White írásaiból válogatva