EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 4. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: 'Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával - hangzott a válasz. Fogd adósleveledet - mondta neki - és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.' Lk 16,1-8

Elmélkedés

A hűtlen intéző története a gazdagok, a jelentős vagyonnal rendelkezők világát mutatja be. Jézus hallgatósága inkább szegényekből állt, de ők is ismerhették a gazdagok életvitelét, s tudhatták, hogy jómódukat nem feltétlenül becsületes munkájuknak, hanem esetleg ügyeskedésüknek köszönhetik. A történetben szereplő személy egy gazdag ember intézője, vagyonkezelője. E feladat mindenképpen bizalmi állás, a tulajdonos megbízik annak becsületességében és tudásában, akire rábízza a javaival való gazdálkodást. Az intézőt azonban azzal vádolják, hogy rosszul végzi munkáját, s hanyagságának köszönhetően eltékozolja ura vagyonát. Nem derül ki, hogy igaz lehetett-e ez a vád, vagy csak féltékenységből rágalmazták meg őt. A gazdag azonban rögtön elhitte a vádat és az intéző meghallgatása nélkül döntött elbocsátásáról. Az intézőnek nincs lehetősége védekezni, ezért inkább jövőjét igyekszik biztosítani. A példabeszéd nem a csalást helyesli, hanem a leleményességet dicséri. Egy számára rendkívül kellemetlen helyzetet is a maga előnyére tud fordítani. Nem a csalás a követendő példa, hanem az, hogy az ember találja fel magát a nehéz helyzetekben, találja meg a kiutat. Elszántság és határozott cselekvés szükséges ahhoz, hogy jövőnket biztosítani tudjuk.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem; figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram!

 

 

 BORROMEO SZENT KÁROLY PÜSPÖK ÉS HITVALLÓ ~ NOVEMBER 4.

Borromeo Szent Károly gazdag család gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Családja bensőséges vallásos életre tanította, de a kor rút szokása szerint már 7 éves korára a család az Arona-i bencés apátság javadalmasságát szerezte meg neki, 23-éves korában pedig nagybátyja, IV.Piusz pápa bíborossá tette. Fényűző, de okosan mértéktartó életet élt. Családi kapcsolatai igen szerteágazóak voltak kora politikusai, főpapjai és bankárai közt. Károly később ezeket a kapcsolatokat jelentősen ki is használta a vallási megújulás támogatására.

Mikor öccse hirtelen meghalt, váratlanul megtért, pappá szenteltette magát, hogy a család igényeinek megfelelő házasságtól elzárhassa magát. A trienti zsinatnak egyik fő mozgatója lett: közvetített, meggyőzött, nyugtatott. A reformok megvalósításában példamutatóan élen járt, elfoglalta milánói érseki székét, megrendszabályozta városa alaposan szabadossá vált lelki életét. Nem fogadták szívesen, jogtalan beavatkozásnak tartották. Még rá is lőtt az egyik általa feloszlatott szerzetesrend egyik frátere. Ő azonban nem hátrált, látogatta a plébániákat, kolostorokat - cserében megszűntek a papok, apácák és szerzetesek körüli pletykák és botrányok. Új élet alakult körülötte, a nép is megszerette, atyjaként kezdte tisztelni. Legendák kezdtek róla terjedni: jótéteményeiről, kemény böjtjéről, erkölcsi tisztaságáról.

Nem csak törvényekkel és szigorral igyekezett az egyház reformját elősegíteni, hanem a papképzést is szívügyének tekintette. Támogatta a hívek képzését szolgáló 'hitiskolákat', de gondja volt a vezető értelmiség képzésére is a Borromeum egyetem létrehozásával és támogatásával.

1576-77-ben pestisjárvány tört Milánóra, a város vezetői gyorsan menekültek a városból. Károly érsek ellenkezőleg, sietett Milánóba, ott mezítláb, kötéllel a nyakában, nehéz keresztet cipelve engesztelő körmenetet vezetett. Járta a kórházakat, nem csak vigasztalta, de ápolta is a betegeket. Minden pénzét, vagyonát a járvány leküzdésére fordította.

Győzött. Példamutató életét a reformok folytatásával mindannyiunknak példának adta. 1584. november 3-án hunyt el, 1610-ben szentté avatta V. Pál pápa.

Tanulság: A szent élet biztos eredmény!

'Urunk, Istenünk, őrizd meg népedben Borromeo Szent Károly püspök lelkületét, hogy Egyházad szüntelenül megújuljon Fiad képmására, és így megismertesse Krisztust a világgal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 Forrás ~ Internet

Ne légy olyan, aki mást mond, mint amit cselekszik!

Be kell vallanunk: mindannyian gyengék vagyunk, de az Úristen adott nekünk annyi segítséget, amennyit, ha felhasználunk, könnyen segíthetünk magunkon. Felhasználhatja ezt az a pap is, aki belátja, hogy milyen feddhetetlen életet követelnek meg tőle, önmegtartóztatónak kell lennie, és mint illik is, angyali módon kell élnie, de még nem határozza el magát arra, hogy felhasználja ezeket a segítségeket: a böjtölést, az imádkozást, a rossz beszédek meg az ártalmas és veszélyes barátkozások elkerülését.

Panaszkodik a másik, hogy midőn a kórusba lép zsolozsmára vagy amikor misézni megy, rögtön ezer olyan dolog jelenik meg a gondolatában, ami őt Istentől elvonja. De kérdem, mielőtt ez a pap a kórusba lép vagy misézni indulna, mit csinál a sekrestyében, hogyan készül elő, és figyelmének megőrzésére milyen eszközökhöz folyamodott, és mit használt fel?

Akarod, hogy megtanítsalak arra, hogyan tudj haladni erényről erényre, és ha már a kórusban tudtál figyelni, akkor meg arra, hogyan lehetsz majd más alkalommal még figyelmesebb, és arra, hogyan lesz szolgálatod még kedvesebb Isten előtt? 

Jegyezd meg, amit mondok! Ha az isteni szeretet valami kis szikrája már meggyulladt benned, ne kívánd, hogy az rögtön melegítsen, de ne tedd ki a szélbe sem, hanem őrizd lelkedbe zárva, nehogy lehűljön, és elveszítse melegét. Azaz, amennyire csak lehet, kerüld el a szórakozottságot; maradj összeszedetten Istennel, kerüld az üres fecsegéseket!

Feladatod a prédikálás és tanítás? Tanulj, és minden igyekezeteddel használd fel mindazt, ami e feladatod jó ellátásához szükséges, mindenekelőtt arra törekedj, hogy életeddel és erkölcsi magatartásoddal prédikálj; nehogy azt lássák az emberek, hogy te mást mondasz, mint amit cselekszel, mert akkor szavaidon gúnyolódva majd ide-oda csóválják fejüket.

Lelkipásztori munkát végzel? El ne hanyagold ezért saját lelkedet, ne osztogasd olyan pazarlón magadat, hogy belőled neked semmi se maradjon; mert jól jegyezd meg, hogy – noha a lelkek pásztora vagy – a magad lelkéről se feledkezzél meg!

Értsétek meg, testvérek, hogy nincs semmi sem, ami olyan szükséges lenne minden pap számára, mint az elmélkedés, ami minden cselekedetünket megelőzi, követi és bevégzi. A Próféta mondja: Néked éneklek zsoltárt, és figyelem életem útját (Zsolt 100, 1 Vulg.). 

Ha szentségeket szolgáltatsz ki, testvérem, elmélkedj arról, amit teszel; ha szentmiseáldozatot mutatsz be, elmélkedj arról, amit feláldozol; ha zsoltározol a kórusban, arról elmélkedj, kinek és mit mondasz; ha lelkeket vezetsz, elmélkedj arról, hogy kinek a vére mosta őket tisztára, és így minden dolgotokat intézzétek szeretettel! (1 Kor 16, 14) Így tudjuk majd könnyen legyőzni mindazt a nehézséget, amit szükségszerűen naponta tapasztalunk, hiszen még itt a földön élünk, így lesz majd erőnk arra, hogy megszülessék Krisztus bennünk is és másokban is. 

 Szent Károly püspöknek utolsó egyházmegyei zsinatán mondott beszédéből

'A hitvallás'

Azt a hitet tanuld meg, és azt a hitet valljad, s csak azt tedd magadévá és őrizd meg, amelyiket az Egyház nyújt most neked, s amelyet az egész Szentírás hitelesít. Nem mindenki képes ugyanis áttanulmányozni a Szentírást: egyeseket a tanulatlanság tart vissza, másokat pedig valamilyen elfoglaltság gátol abban. Nehogy azonban elsorvadjon a lélek a kellő ismeretek híján, íme, a hitvallás néhány ágazatában összefoglaljuk a hit egész igazságrendszerét.

Azt akarom, hogy ez a hit legyen útravalód egész életedben, és semmiképpen se fogadj el másikat helyette. Még akkor se, ha mi magunk netán megváltozva bármilyen ellentétes dolgot is mondanánk azzal szemben, amit most tanítottunk neked, de még akkor se, ha egy ellenséges angyal változna át a világosság angyalává, és tévedésbe akarna vinni téged. Mert ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit most mi hirdettünk nektek, átkozott legyen! (Gal 1,8)

Most magukat a puszta szavakat megfigyelve, vésd emlékezetedbe a hitvallást; alkalmas időben pedig gyűjtsd össze az egyes ágazatokhoz a szentírási bizonyítékokat! A hitvallás ágazatait ugyanis nem emberi önkény fogalmazta meg: hanem az egész Szentírás legkiemelkedőbb igazságait gyűjtötték itt egybe, és így állították össze a hit egységes tanítását. És amiként az elültetett mustármag, bár igazán kicsike mag, mégis sok ágat tartalmaz magában, úgy ez a hitvallás is, kevés szóban mintegy magában foglalja az igaz vallásnak az Ó- és az Újszövetségben kinyilatkoztatott tanítását.

Figyelmesek legyetek tehát, testvéreim, és tartsátok meg ezt az áthagyományozott hitet, amelyet most kaptatok, és írjátok be azt szívetek mélyébe! Legyetek óvatosak, nehogy az ellenség bárhol is megfossza a hittől a vigyázatlanokat és hanyagokat, és ügyeljetek, nehogy valamelyik eretnek meghamisítson bármit is abból, amit most átadtak nektek. A hívő hasonlít ahhoz az emberhez, aki ezüstjét a pénzváltók asztalára teszi, és mi is éppen ezt tettük most. Isten azonban majd elszámoltat a kamatokról is. Miként az Apostol, én is felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett (1 Tim 6,13), hogy makulátlanul őrizzétek meg ezt a számotokra áthagyományozott hitet egészen a mi Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. 

Az élet kincsét kaptad meg most, és ezt a kamatozásra letett kincset számon kéri majd tőled az Úr az ő megjelenése napján, amit a kellő időben végbevisz a boldog és egyedüli Uralkodó, a Királyok Királya és az Uralkodók Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat (1 Tim 6,15-16). Övé a dicsőség, a tisztelet és a hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

 Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból

Forrás ~ Internet

'A szeretetről nevezett Márton'

Márton az életével bizonyítja, hogy mi is megszerezhetjük az üdvösséget és szentséget azon az úton, amelyet Krisztus Jézus megmutatott: először, ha szeretjük Istent teljes szívünkből, egész lelkünkből és teljes elménkből; másodszor pedig, ha szeretjük embertársainkat, mint önmagunkat (vö. Mt 22, 37-39).

Mivel Márton jól tudta, hogy Krisztus Jézus szenvedett érettünk, és vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára (vö. 1 Pét 2, 24), ezért különös szeretetet tanúsított a keresztre Feszített iránt. Amikor keserves kínszenvedéséről elmélkedett, nem tudta visszatartani sűrű könnyhullatásait. Különös szeretettel viseltetett a legméltóságosabb Oltáriszentség iránt is, gyakran a templom szentélyében elrejtőzve, hosszú órákon át imádta, és amilyen gyakran csak lehetett, örömmel vette magához.

Azután pedig Szent Márton az isteni Mester buzdításait készségesen követve, rendíthetetlen hitéből és alázatos lelkületéből fakadó, egészen rendkívüli nagy szeretettel vette körül szerzetestestvéreit. De szerette a többi embert is, hiszen őszinte szívvel Isten gyermekeinek és saját testvéreinek tartotta őket; sőt jobban szerette őket, mint önmagát; mivel annyira alázatos volt, hogy mindenkit igazabbnak és jobbnak tartott magánál.

Mások fogyatkozásait is mentegette. Megbocsátotta a legkeservesebb bántalmakat is, hiszen meg volt arról győződve, hogy elkövetett bűneiért sokkal súlyosabb büntetéseket érdemelne. Teljes buzgósággal iparkodott visszavezetni a bűnösöket az erkölcsös életre; a betegeket szívesen ápolta; a szegényeknek ételt, ruhát és orvosságot juttatott; a földműveseket és a sötét bőrű meg a félvérű embereket - akik abban az időben megvetett rabszolgák voltak -, amennyire csak tehette, minden segítséggel és gondoskodással felkarolta, úgyhogy 'a szeretetről nevezett Márton' névvel tisztelte meg a nép.

Ez a szent ember prédikációival, példájával és erényes életével kortársait oly csodálatosan vezette vissza a vallásos életre, hogy ez még most is csodálatosan felemeli lelkünket. Sajnos a természetfeletti mennyei javakat nem ismeri mindenki úgy, amint kellene, nem is becsüli azokat mindenki, sőt sokan bűnös élvezetekbe merülve, vagy semmibe veszik, vagy megvetik, vagy teljesen elhanyagolják. Bárcsak Szent Márton példája sok embert megtanítana üdvösen arra, hogy mily édes és boldogító Jézus Krisztus nyomdokain járni, és isteni parancsainak engedelmeskedni. 

 Szent XXIII. János pápának Porres Szent Márton szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

 

  PORRES SZENT MÁRTON SZERZETES ~ NOVEMBER 3.

Porres Szent Márton 1579. december 9-én született Peruban, Limában. Édesanyja néger, édesapja spanyol nemesember volt, ő keverék tipus, úgynevezett mulat volt. Emiatt társadalmilag alacsonyabb szinthez tartozott. Apja is magára hagyta, mert mint kormányzó nem tarthatta házában két mulat gyermekét. Anyja gondos keresztény nevelésben részesítette, Martinico - Mártonka - példaképe lett társainak.

Gyógyszerészetet, borbélymesterséget és seborvosi ismereteket tanult, elismert és jóhírű gyógyítója volt a környék betegeinek. Minden reggel szentmisén vett részt azután sötétedésig betegeivel foglalkozott. A hír és tekintély zavarta, ezért domonkos szerzetes lett, “oblatus”. 1603. június 2-án vették fel hivatalosan, laikus testvérnek. Ettől kezdve mint betegápoló testvér dolgozott példamutatóan. Társai már ekkor szentnek tartották. A kolostoruk lassan kórházzá változott, elöljárója megütközésére.

Sokat tett a szegényekért, élete kemény és alázatos volt, önfegyelmezése kitűnt, mélységesen tisztelte az Oltáriszentséget. Vezeklése és szigorú életvitele nagyon legyengítette, és amikor 1639 végén tifuszt kapott, szervezete nem bírt ellenállni. 1639. november 2-án halt meg a Hiszekegy imádkozása közben, amikor az “és emberré lett” szavakhoz ért. 1837-ben XVI. Gergely pápa boldoggá, 1962-ben XXIII. János pápa szentté avatta. Védőszentje az orvosi és ápolói szervezeteknek.

Példája:
Nem a származás, vagy szakma fontos!
Az Oltáriszentség az Élet kenyere!

Istenünk, ki Szent Mártont az alázat útján elvezetted a mennyei dicsőségbe, kérünk, segíts, hogy példáját követve mi is méltók legyünk az örök boldogságra! 

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 3. – Csütörtök

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: 'Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.' Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: 'Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: 'Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.' Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: 'Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat' Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.' Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői. Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz, nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a remény, hogy fia visszatérhet. Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

'Haljunk meg Krisztussal, hogy vele éljünk!'

Látjuk, hogy egyrészt a halál nyereség, másrészt pedig az élet büntetés. Ezért mondja Pál is: Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség (Fil 1,21). Kicsoda Krisztus, ha nem a test halála és a lélek élete? Ezért haljunk meg vele, hogy vele együtt éljünk! 

Akarjunk mindennap így meghalni, és tényleg haljunk is meg így, hogy lelkünk a halál által el tudjon szakadni a testi vágyaktól, és a halál képét öltse magára oly magasságokba emelkedve, ahová már nem érhetnek fel a földi szenvedélyek, és nem is tudják már a lelket beszennyezni. A test törvénye ugyanis a lélek törvénye ellen tusakodik, és bűnbe is viszi a lelket. De mi erre az orvosság? Ki vált meg e halálra szánt testtől? Az Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által (Róm 7,24).

Van tehát orvosunk, használjuk is az orvosságát. A mi orvosságunk Krisztus kegyelme, és a mi testünk ez a halálra szánt test. Tehát szakadjunk el a testtől, de ne szakadjunk el Krisztustól. Bár testben élünk, mégse kövessük a test kívánságait, ne mondjunk le a természet jogairól, de becsüljük többre a kegyelmi adományokat.

Mi többre van még szükség? Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával, így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.

Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.

A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.

A léleknek ezért már kötelessége elkerülni a görbe életutat, a földi test szennyét, és a mennyei kincsre kell törekednie, bár csak a szenteknek osztályrésze, hogy Isten színe elé jussanak, és mintegy hárfaszó mellett dicsérjék őt, amint a prófétai szóból tudjuk: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya!

 Ki ne félne-tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul (Jel 15, 3-4), hogy lássa a te menyegződet is, ó, Jézus, amikor a mindenség öröméneke közben a földről az égbe vezetik a menyasszonyt, aki már nem a világ lekötelezettje, hanem teljesen a léleké, hiszen hozzád jut el minden ember (vö. Zsolt 64,3).

Szent Dávid is mindennél jobban kívánta, hogy ezt megláthassa és szemlélhesse. Ezért mondja: Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján, hogy az Úr gyönyörűségét láthassam (Zsolt 26,4).

 Szent Ambrus püspök könyvéből, amelyet testvérének, Satyrusnak haláláról írt

Forrás ~ Internet

 

HIMNUSZ HALOTTAK NAPJÁN

Idők előtt te élsz, Urunk,

létforrás vagy egymagad;

nézd, minket bűnök terhe nyom,

halálra szánt sereg vagyunk.

Atyánk, az ember vétkezett,

s elhangzott szent ítéleted

hogy porba visszatér a por,

s így engeszteljen tégedet.

De adtál néki gondosan

oly éltető leheletet,

mely testen túl is fennmarad

s öröklétünknek magva lesz.

Vigasztalás ez és remény,

hogy újra felvirulhatunk,

s ki elsőként feltámadott,

felvisz tehozzád Krisztusunk.

Forrás ~ Internet

 HALOTTAK NAPJA ~ NOVEMBER 2.  

A clunyi bencések Szent Odiló apát kezdeményezésére 998-ban kezdték megtartani a halottak napját. A 11. században az egész Egyházban elterjedt. Rómában csak a 14. században honosodott meg. 1915-től ezen a napon minden pap három misét mutathat be az elhunytakért.

A liturgia az egész Egyházat veszi figyelembe, közösségi tudata téren és időn túl terjed. Ezen a napon a küzdő, vagy zarándok egyház kéri a megdicsőült egyház pártfogását, ugyanakkor a szenvedő egyházról sem feledkezik meg. Imáival, felajánlott szeretet-szolgálataival és bemutatott szentmise-áldozataival segíti őket.

Temető, templom vagy kápolna látogatása szokás az ünnepen, vagy az ünnepet követő héten. Ekkor imádkozunk az elhunytak lelki üdvösségéért, a pápa szándékára, és gyónunk, áldozunk. Ezzel teljes búcsút nyerhetünk a tisztítóhelyen szenvedők javára. A holtakért végzett ima értékére sok szent felhívja a figyelmet, hiszen az elköltözött lélek már nem tud segíteni magán.

Gondold meg:
Lehet, hogy Te is rászorulsz majd mások imájára!
Lehet, hogy másoknak is segít a Te imád!

 Az Isten, aki föltámasztotta Jézust a halálból,
életre kelti majd a mi halandó testünket is,
mert bennünk lakik a Szentlélek. Amen.

Forrás ~ Internet 

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 2. – Szerda, Halottak napja

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: 'Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra - sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.' Jn 5,24-29

Elmélkedés

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: 'Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?' (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz. A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel. Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

'Siessünk a testvéreinkhez, akik várnak ránk!'

Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk? Ugyan mit számít azoknak a földi dicsőítés, akiket Fiának biztos ígérete szerint már maga a mennyei Atya dicsőít meg? Mit is számít nekik a mi magasztalásunk? A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk. Csupán csak a mi hasznunk - és nem az övék - származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket. Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.

Az első ilyen vágy, amelyet ez a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt, vagy még jobban megerősít, az, hogy élvezzük boldogító közösségüket, és méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban: találkozzunk a pátriárkák karával, a próféták soraival, az apostolok testületével, a vértanúk népes seregével, a hitvallók táborával, a szüzek kórusával, egyszóval együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével. Kész befogadni bennünket a legelső idők egyháza, de mi nem törődünk vele; várva várnak minket a szentek, de mi ezt semmibe se vesszük; várnak bennünket az igazak, de mi úgy teszünk, mintha mit sem tudnánk róla.

Ébredjünk már fel végre, testvérek, támadjunk fel Krisztussal, és keressük az odafönt valókat; ami ott fönt van, arra legyen gondunk. Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. De ne csak a szentek társaságát óhajtsuk, hanem boldogságukat is, és ne elégedjünk meg azzal, hogy együtt leszünk velük, hanem lángoló buzgósággal törekedjünk dicsőségük elnyerésére is. Nem veszélyes erre pályáznunk, és egyáltalán nem merészség ennek a dicsőségnek a keresése.

A másik ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés gyújt bennünk, arra irányuljon, hogy miként ezeknek a szenteknek megjelent maga Krisztus, a mi életünk, ugyanúgy jelenjék meg nekünk is, és így mi magunk is jelen lehessünk Krisztussal az ő dicsőségében. Addig ugyanis Krisztus, aki számunkra a Fő, nem így, dicsőséggel koronázva jelenik meg nekünk, hanem úgy mutatkozik, mint akit bűneinkért tövissel megkoronáztak. 

Nagy szégyen lenne, ha a tövissel koronázott Főnek egy-egy tagja kényelemben tetszelegne, hiszen minden bíbor ez idő alatt gyalázat lenne számára, és nem megtiszteltetés. De elkövetkezik az az idő, amikor majd eljön Krisztus, és halálát többé már nem hirdetjük, hiszen tudjuk, hogy vele együtt mi is meghaltunk, és hogy életünk őbenne van elrejtve. Megjelenik majd a dicsőséges Fő, és vele együtt a tagok is megdicsőülve fognak ragyogni, hiszen átalakítja gyarló testünket, és saját megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.

Erre a dicsőségre vágyódjunk tehát teljes igyekezettel és biztos reménnyel! Hogy pedig remélhessünk ebben, és erre a nagy boldogságra törekedni is merjünk, nagyon is szükségünk van a szentek közbenjárására, hogy amit saját erőnkkel el nem érhetünk, azt közbenjárásukra Isten ajándékba adja meg nekünk. 

 Szent Bernát apát beszédeiből

Forrás ~ Internet

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 1. – Kedd, Mindenszentek

Abban az időben: Jézus látva a tömeget,

 fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. 

Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:

'Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, 

ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!' Mt 5,1-12a

Elmélkedés - A szent

Egy indiai, hindu vallású bölcstől származik a következő idézet: 'A szent ember nem Isten, de egy pillanatra sem távolodik el Istentől. A szentek Istenben élnek és csak az ő lábainál keresnek menedéket. A szentek egyszerűek, mint a gyermekek. Mindig készen állnak, hogy enyhítsék mások szenvedését. A szentek szeretik valamennyi vallást és azok minden követőjét. A szentek nem önzők, hanem szerények és alázatosak. A szentek jobban gyűlölik a pénz érintését, mint a skorpió érintését. A szentek nem részesítik előnyben a gazdagokat.' Bár ezek a szavak egy nem keresztény felfogású embertől származnak, mégis jól összefoglalják mindazt, amit az életszentség és az arra való törekvés jelent. Mi, keresztény és katolikus emberek szintén úgy gondoljuk, hogy a szentek nem ragadnak le a véges, evilági dolgoknál és a földi javak szereteténél, hanem felülemelkednek mindezen és magasabb értékek megvalósítására törekszenek. Meggyőződésük, hogy Isten a szeretet mindennapi megélésére hívja meg őket és minden embert. Keresztény hitünk szerint a szentek számára minden esetben Isten áll az első helyen és az ő szeretete az a forrás, amelyből merítenek, hogy megélhessék a szeretetet. Három lényeges elemet emeljünk ki a fenti idézet kapcsán a szentekkel kapcsolatban, amelyek tulajdonképpen jól szemléltetik, hogy a szentek nem különleges emberek, főként nem különcök, de különleges módon valósítják meg Isten felhívását a szeretet megélésére. Ezek fényében könnyen megérthetjük, hogy mindannyian szentté válhatunk. Elsőként említsük meg azt, hogy szeretettel, irgalommal kell fordulnunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz. Alapvető emberiességnek is mondhatnánk ezt, de többről van itt szó, hiszen minden szenvedőben Krisztust akarjuk észrevenni és neki akarunk segíteni. Ezért jogos az a következtetés, hogy a szeretet cselekedetének elmulasztásával nem csupán egy embertársunktól tagadtuk meg a szeretetet, hanem magától Jézustól. Másodszor arra érdemes odafigyelnünk, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy ne zárkózzunk el azoktól, akik más vallás követői. A valláskülönbség nem lehet akadálya a jócselekedeteknek. A szeretet olyan egyetemes parancs, amely semmilyen szempontból nem tehet különbséget az egyik és a másik ember között, hanem mindenki felé meg kell nyilvánulnia. Harmadszor pedig a 'pénz érintését' említsük meg, amely az anyagi javakhoz való viszonyulást jelenti. Észre kell vennünk ugyanis azt a veszélyt, hogy az anyagi javak könnyen elvonják figyelmünket Istentől, Isten szeretetétől és ennek a kísértésnek tudatosan ellen kell állnunk, hogy a földi javak fölé emelkedve Isten felé szárnyalhassunk. Mindenszentek napjának evangéliuma, a nyolc boldogságról szóló tanítás pontosan ezt az utat jelöli ki számunkra. A szeretetnek azt az útját, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet, az igazságtalanságok elviselését és az üldözések során tanúsított állhatatosságot olyan értéknek tekinti, amely Istenhez vezet. Mert mindezekre nem leküzdendő problémaként kell tekinteni, hanem a boldogság forrását fedezhetjük fel bennük.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!