EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A VÁRAKOZÁSRÓL
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia
eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban
az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a
napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig,
míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta
mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor
ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat
otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a
ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik
órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a
házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön
el, amikor nem is gondoljátok.
Gyermekkor
A betlehemi Gyermek, Jézus Krisztus születése karácsonyi ünnepére
készülve az advent folyamán figyelmünket irányítsuk a gyermekekre és a
gyermekkorra! Többféle nézőpontból tehetjük meg ezt. Ma, az első
vasárnapon azzal indítsuk elmélkedésünket, hogy a felnőttek hogyan
tekintenek a gyermekekre. Ne semleges szereplőként tegyük ezt, hanem a
gyermekekkel foglalkozó személyek, főként a szülők és nevelők helyébe
képzelve magunkat. Akinek van gyermeke, vagy tanárként nap mint nap
találkozik tanítványaival, könnyen megteszi ezt.
A gyermek idővel felnő. Nem biztos, hogy felnőtté válik az idő
múlásával, de biztosan felnő. Ha az életben maradáshoz szükséges
legfontosabbakat, a testi fejlődéséhez szükségeseket megkapja, akkor
biztosan felnő. Ha értelmi fejlődéséről is gondoskodnak, akkor
megtanulja az emberek közti kapcsolatok szabályait és felnőttként a
társadalom tagja lesz. Ha lelki fejlődése is cél az évek során, akkor
megtanulja, hogy a látható világ kereteinél tovább lásson. Tehát a
gyermekkor nem telhet tétlenül. A szülő és a nevelő feladatának érzi,
hogy felnevelje a gyermeket, segítse őt felnőtté válni. A nevelés
folyamán elsődleges szempontot kap a jövő. „Mi leszel, ha nagy leszel?” –
kérdezik rokonok és barátok, idegenek és ismeretlenek a gyermektől, s
helyettük általában az őt nevelő szülő válaszol, hiszen ő tudja, hogy
mivé neveli gyermekét. Sok ember gyermekkorát és talán egész életét
keseríti meg, ha a szülők saját egykori kudarcaikat, sikertelenségeiket
felejteni szándékozván gyermekükben akarják megvalósítani álmaikat.
Az adventi időszakban egy gyermek születését várjuk. Mi lesz ebből a
gyermekből? – kérdezzük. Mi lesz belőle, ha felnő? Ő is ács lesz, mint
nevelőapja Szent József, aki mellett felnő s megtanulja a becsületes
munkát? Vagy talán a Galileai-tó mellé költözik és halásznak áll, mint
oly sokan azon a vidéken? Vagy szántóvető ember lesz? Esetleg nyájra
vigyázó pásztor? Talán uralkodó lesz? Az evangéliumok nem jegyzik le,
hogy Máriának vagy Józsefnek konkrét elképzelése lett volna Jézus
jövőjét illetően. Nem tervezgették, melyik híres tanító mellé küldik
majd tanulni. Nem irányították életét egy bizonyos mesterség felé.
Mindez nem hiba részükről, nem a nevelési szándék hiánya. Inkább annak
elfogadásáról van szó, hogy az idő múlásával majd kiderül, milyen
szándéka van Istennek a gyermekkel.
A mai vasárnap evangéliumában Szent Máté írásából azt a részletet
olvassuk, amely Krisztus második eljöveteléről szól. Tehát egy jövőbeli
eseményről, amelynek idejét előre senki nem tudhatja. Jézus arra
figyelmeztet, hogy szüntelenül álljunk készen érkezésére, mert ez
bármelyik napon bekövetkezhet. Ezt mondja: „Legyetek készen, mert az
Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok” (Mt 24,44).
Az advent a múltat, a jelent és a jövőt sűríti egybe. Az adventi
időszak Jézus 2000 évvel ezelőtti világrajöttét, jelenbeli születését
karácsonykor (és mindennap), valamint újbóli eljövetelét az idők végén
foglalja egybe. Éppen ezért emlékezés, ünnep és várakozás számunkra ez
az idő. Megemlékezünk betlehemi születéséről, örvendezünk újbóli
születésének és jelenlétének, és várjuk, hogy a végső időkben mindent
újjáteremtsen, benne újjászülessen minden.
Visszatérve a bevezetésben foglaltakhoz, egy kis gondolkodásra kérek
mindenkit. Az előttünk álló hét folyamán próbáljuk megfogalmazni, mit
gondolunk a gyermek Jézusról? Nem a felnőttről, aki tanít és csodákat
tesz. Nem a felnőttről, aki bölcsességével és az igazság kimondásával
ámulatba ejt sokakat, s egyúttal ellenségeket szerez magának. Nem a
felnőtt Jézusról, aki meghal a kereszten és feltámad. Hanem kifejezetten
a gyermek Jézusról. Mit várok Jézus születésétől? Mit ébreszt bennem,
milyen cselekedetre indít jövetele? Milyen reményt fűzök születéséhez?
Mert minden születés, minden emberi élet kezdete reményt ad az
embereknek. Mit gondolok a gyenge, újszülött gyermekről, a kis Jézusról?
Mit érzek a pólyába takart, jászolba fektetett gyermek iránt? Mit
gondolok az emberré lett, a gyermekké lett Istenről?
© Horváth István Sándor
Ó, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge,
magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember.
Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre.
Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz.
Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a
születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt.
Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az
Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit
meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez
és a lelki újjászületéshez! Amen.