'Isten a Fiú által nyilatkoztatta ki szeretetét'
Az emberek közül senki sem látta Istent, és ki sem nyilvánította senki,
hanem ő maga nyilatkoztatta ki magát. A hit által mutatta ki magát; csak
a hit által lett az Isten láthatóvá. Mert a mi Urunk, a mindenható
Isten, aki mindent teremtett és a maga helyére állított, nemcsak
emberszerető volt, hanem hosszan tűrő is.
Valójában mindig ilyen volt,
és ilyen is marad: bőkezű és jóságos, harag nélküli és igazmondó, hiszen
egyedül ő jó igazán. Azonban ami nagy és kimondhatatlan gondolat
megfogant benne, azt egyedül csak a Fiúval közölte. Amíg titokban tartotta és őrizte bölcsen saját tervét, úgy látszott,
mintha nem is törődne az emberekkel; de miután szeretett Fia által
kinyilatkoztatta és közzétette, amit kezdettől fogva készített, egyben
mindent megadott nekünk: egyrészt, hogy éljünk az általa adott javakkal,
másrészt, hogy lássuk és értsük mindazt, amit még csak remélni sem mert
volna soha senki.
Miután tehát ő a Fiúval mindent elhatározott, egészen a legvégső időkig
megengedte azt is, hogy akaratunkat a rendetlen indulatok félrevezessék
és letérjünk a helyes útról a gyönyörök és élvezetek miatt. Egyáltalán
nem örült bűneinknek, csak eltűrte azokat. Nem is hagyta jóvá a
gonoszság idejét, hanem megteremtette az igazság jelen idejét azért,
hogy míg az elmúlt idő alatt megbizonyosodhattunk arról, hogy saját
tetteink alapján méltatlanok vagyunk az életre, most Isten jósága
folytán elérhessük azt; és míg nyilvánvalóvá tettük, hogy a magunk
erejével nem mehetünk be Isten országába, most Isten erejével
bejuthassunk oda.
Mikor tehát betellett gonoszságunk mértéke és világos lett, hogy ennek
gyümölcseként a szenvedés és a halál fenyeget, elközelgett az idő,
melyet Isten elrendelt kegyelmének és hatalmának kinyilvánítására ó,
milyen mérhetetlen az Isten emberszeretete és jósága!, nem gyűlölt
minket, nem is vetett el, sem bosszút nem állt rajtunk, hanem békével
eltűrt, elviselt minket, irgalomból magára vette bűneinket, saját Fiát
adta oda értünk váltságdíjként: a szentet a bűnösökért, az ártatlant a
rosszakért, az igazat a gonoszokért, a romolhatatlant a romlottakért, a
halhatatlant a halandókért.
Mert mi fedhette volna el bűneinket, ha nem
az Ő igazsága? Ki másban juthattunk volna mi, istentelenek és gonoszok a
megigazuláshoz, ha nem egyedül Isten Fia révén? Micsoda fönséges csere, milyen kifürkészhetetlen az az intézkedés,
milyen váratlan a jótétemény: hogy sokak gonoszsága eltűnik az Egy
Igazban, és Egynek igaz volta által sok gonosz megigazul!
A Diognétoszhoz írt levélből
