EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2016. december 23. – Péntek

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: 'Nem, János legyen a neve.' Azok megjegyezték: 'Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!' Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: 'János a neve.' Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: 'Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.' Lk 1,57-66

Elmélkedés

Az események Keresztelő János születésével folytatódnak. A mai evangéliumban névadásáról, holnap pedig apjának, Zakariásnak a hálaadásáról olvasunk. János születésekor eljönnek a rokonok, a szomszédok, hogy kifejezzék örömüket a szülőknek. A gyermek névadásával kapcsolatban kisebb bonyodalom adódik, mert a rokonság a hagyományoknak, a szokásoknak megfelelően az apa nevét akarja adni az újszülöttnek. Amikor a rokonság meghallja Erzsébettől a János nevet, mindenki elcsodálkozik, elképzelésük sincs arról, honnan származik az ötlet. Csodálkozásuk csak még jobban nő, amikor a gyermek apja, az akkor még néma Zakariás szintén a János nevet írja fel egy írótáblára. A rokonságnak tehát nincs tudomása arról, hogy a gyermek születését hírül hozó angyal mondta Zakariásnak, hogy János lesz a gyermek neve, bizonyára az egész jelenésről sincs tudomásuk, s arról sem, hogy miért volt hónapokon keresztül néma Zakariás. A névadásnál tehát nem a hagyományokat képviselő, a szokásrendhez ragaszkodó rokonok elképzelése érvényesül, hanem Isten akarata. Ugyanezt láthatjuk majd a későbbiekben, hiszen Keresztelő János életmódja eltér a szokásostól. Születésével, a születése körüli rendkívüli eseményekkel és személyével Isten jelet mutat az emberiségnek, amelyből lassanként felismerhető a messiási korszak beköszönte.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel, csak téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!