EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2016. december 21. – Szerda

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: 'Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!' Lk 1,39-45

Elmélkedés

Keresztelő János és Jézus születésének hírüladása után az események a két gyermeket váró édesanya találkozásával folytatódnak. Mária nem a rokonság tagjaitól értesül arról, hogy Erzsébet gyermeket vár, hanem az angyaltól, aki neki is hírt hozott. Gábor angyal ezt mondta neki: 'Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van.' Máriát elsősorban nem az indítja útnak Erzsébethez, hogy meggyőződjön az isteni üzenet valóságáról, hiszen abban aligha kételkedett, hanem az a szándék vezeti, hogy segítségére legyen Erzsébetnek a szülés előtti időben, valamint megossza vele örömét, hogy hamarosan ő is gyermeknek ad életet. Kettejük találkozását az öröm és ujjongás jellemzi, amely a mindenható Isten felé hálaadásként, magasztalásként, dicsőítésként nyilvánul meg. Mária és Erzsébet együtt örvendezik az anyaság ajándékának. Még nem tudják, nem tudhatják pontosan, hogy születendő gyermeküknek milyen szerepe lesz Isten tervében, az üdvösség rendjében, de ők maguk készséggel állnak Isten szolgálatára. Hivatásuk az engedelmesség, amely hitből fakad és hűség táplálja. Engedelmesség Istennek, aki megáldotta őket és akinek köszönhetik anyaságukat. Engedelmesség Istennek, akinek üdvözítő terve emberek közreműködésével, szolgálatával valósul meg.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet, mert éjben járunk nélküled; jöjj, igaz Napunk, halld imánk és fényességed áraszd ránk! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!