'Cselekedetekkel valljuk meg Istent!'

Nézzük csak, mekkora irgalmasságot gyakorolt velünk az Úristen: először is életre keltett, s többé már nem áldozunk holt bálványoknak, nem imádjuk azokat, hiszen Krisztus által már ismerjük az igazság Atyját. Az Atyához elvezető ismeret lényege pedig abban áll, hogy sose tagadjuk meg Krisztust, aki által megismertük az Atyát. Az Úr maga is ezt mondja: Aki megvall engem, én is megvallom őt Atyám előtt (vö. Lk 12,8). 

Tehát akkor kapunk jutalmat, ha megvalljuk őt, aki megváltott minket. De hogyan is valljuk meg? Úgy, hogy megtesszük, amiket parancsolt, és nem vetjük meg rendelkezéseit, s nemcsak ajkunkkal, hanem egész szívünkkel és egész lelkünkkel szeretjük őt. Erre figyelmeztet ugyanis Izajás is: Ez a nép ajkával dicsőít engem, a szíve azonban távol van tőlem (Iz 29,13).

Ne csak szóval valljuk meg őt Urunknak, hiszen ez nem üdvözít bennünket. Ő tanítja, hogy: Nem fog mindenki üdvözülni, aki mondja nekem: Uram, Uram, hanem aki teljesíti az igazságosságot (vö. Mt 7,21). Tehát, testvéreim, cselekedetben valljuk meg őt, egymást szeretve, nem paráznaságban, nem egymást gyalázva, nem irigykedve, hanem éljünk szent mérsékletben, irgalmasságban és jóságban; testvéri érzület vezessen bennünket, ne az anyagi érdek.

 Semmi másban, csak ilyen cselekedetekben tegyünk róla tanúságot; nem emberektől kell félnünk, hanem egyedül Istentől. Ha így cselekesztek, könnyen megértitek az Úr szavát: Ha összegyűltök kebelemen, és nem teszitek meg parancsaimat, elvetlek benneteket, és azt fogom szemetekbe mondani: Távozzatok tőlem, nem tudom, honnét vagytok, ti gonosztevők (vö. Mt 7,23; Lk 13,27).

Tehát vállaljuk a harcot, testvéreim, tudva, hogy itt az ideje a küzdelemnek; hiszen sokan vívják harcukat mulandó javakért, de ott csak az nyeri el a koszorút, aki legtöbbet dolgozott, és legkiválóbban küzdött. Mi azért harcolunk, hogy mindnyájan elnyerjük az égi koszorút. Fussuk hát meg az igaz utat, harcoljunk örök javakért, evezzünk hozzá mindnyájan küszködve a hullámokkal, hogy el is nyerjük ezt a jutalmat; és ha nem is jutunk mindnyájan az első helyre, legalább ott legyünk a közelében. Idézzük emlékezetbe, hogy a világi versenyeken azt a versenyzőt, aki elrontja a versenyt, megkorbácsolják, és kizárják a versenypályáról.

Ezek után mit gondoltok tehát? Milyen gyászos sors vár arra, aki az örök javakért való versenyfutást rontja el? Akik az Úrtól kapott jelet nem őrizték meg, azok sorsát így mondja el a Szentírás: Férgük nem pusztul el, és tüzük ki nem alszik, iszonyodni fog tőlük minden ember (Iz 66,24). 

 Egy II. századi szerző szentbeszédéből

Forrás ~ Internet