'Krisztus eljövetelekor az emberek meglátják Istent'

    Egy az Isten, aki Igéjével és Bölcsességével alkotott és készített mindent. Istennek ez az Igéje a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki a végső időkben emberré lett az emberek között, hogy összekösse a véget a kezdettel, azaz az embert az Istennel. 

     Éppen ezért a próféták, akik prófétai karizmát kaptak ugyanattól az Igétől, előre hirdették az ő test szerint való eljövetelét, amely által megvalósul Isten és ember egyesülése és közössége az Atya szándéka szerint. Isten Igéje kezdettől fogva hirdette, hogy az emberek látni fogják Istent, és ő majd együtt él velük a földön. 

Beszélni fog teremtményével, eljön hozzá, megszabadítja, miközben az ember észlelni tudja őt. Megszabadít mindazoktól, akik gyűlölnek minket (vö. Lk 1, 71), azaz a törvényszegés minden szellemétől, és így az ő erejéből neki szolgáljunk szentségben és igazságban életünk minden napján (vö. Lk 1, 74-75), hogy az ember az Isten Lelkét elnyerve bejusson az Atya dicsőségébe. A próféták előre jelezték tehát, hogy az ember meglátja az Istent. Ezt mondja az Úr is: Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent (Mt 5, 8). 

     Nagysága és kimondhatatlan dicsősége következtében azonban senki élő nem láthatja Istent, hiszen felfoghatatlan az Atya. De szeretete, emberiessége és mindenhatósága révén mégis megengedi az istenszeretőknek, hogy meglássák őt. Megjövendölték már a próféták is: Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges (Lk 18, 27). 

     Az ember ugyanis magától nem láthatja Istent. De ha neki úgy tetszik, megláthatják őt emberek is, akiknek megengedi, amikor és ahogyan megengedi, hiszen mindenható az Isten. Egykor prófétai módon a Lélek által szemlélték, azután mint fogadott fiak a Fiú által látták, és a mennyországban majd látható lesz mint Atya. A Lélek ugyanis felkészíti az embert az istengyermekségre, a Fiú az Atyához vezeti, az Atya örök életre szóló halhatatlansággal ajándékozza meg. Ebből mindenki számára az következik, hogy megláthatja Istent. 

     Mert akik látják a világosságot, azok benne vannak a világosságban és befogadják fényét. Ugyanúgy akik Istent látják, azok Istenben vannak és befogadják az ő fényét. Ám Isten fényessége életet ad: azért életük lesz azoknak, akik Istent látják. 

Szent Iréneusz püspök és vértanú 'Az eretnekségek ellen' című értekezéséből

Forrás ~ Internet