'A jó pásztor életét adja juhaiért'

    Figyelemre méltó, hogy a Gondviselés miként vezetett vissza oda, ahová papi hivatásom első indításait kaptam, azaz a lelkipásztori szolgálathoz. Most is a lelkek teljes és közvetlen szolgálatában érzem magam. Valójában mindig azt tartottam, hogy egy egyházi személy számára az úgynevezett diplomáciát is át kell járnia a lelkipásztori szellemnek; másként semmit sem ér, és nevetségessé teszi a szent küldetést. Most arra választottak ki, hogy a lelkek és az Egyház igazi érdekeit képviseljem, azaz, hogy az Egyház végső célja: a lelkek üdvössége, az égbe vezetése megvalósuljon. Ez elég számomra, és hálát adok érte az Úrnak. Ezt mondtam Velencében a Szent Márk-bazilikában beiktatásom napján. Nem kívánok mást, nem gondolok másra, mint élni és halni a lelkekért, akiknek a szolgálatára megbízást kaptam. A jó pásztor életét adja juhaiért. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn 10, 11. 10).
  

   Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem – hetvenhét évesen –, amikor mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam. Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek. Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat. Végzem a napi munkámat, mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni irgalomra.

     A még hátralevő néhány évemben - a szó teljes értelmében - szent lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi, amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. 'Így segítsen meg engem az Úr!' Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt. Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával - lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt - azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott: egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt a szegények nagy száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.    

 

 A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.
 

Boldog XXIII. János pápa 'Egy lélek naplója' című művéből

Forrás ~ Internet