'ÁLDOTT LEGYEN AZ ÉLŐ ISTEN'

'Áldott legyen az élő Isten és az ő országa mindörökké; mert ő megfenyít és irgalmaz, levisz az alvilág mélységeibe, és felhoz a nagy pusztulásból és senki sem menekülhet el kezéből. Dicsőítsétek őt Izrael fiai a nemzetek előtt, mert ha szétszórt is benneteket közéjük, ott mutatta meg nektek nagyságát is. Magasztaljátok őt minden élőlény előtt, mert ő a mi Urunk, ő a mi atyánk és ő a mi Istenünk örökkön-örökké. Megfenyített titeket vétkeitekért, de meg is könyörül rajtatok, és összegyűjt titeket minden nép közül, akik közé szétszórt titeket. Ha hozzátértek teljes szívetekből és lelketekből, és az igazságot cselekszitek színe előtt, akkor felétek fordul és nem rejti el többé előletek arcát. És most fontoljátok meg, hogy mit tett veletek, és magasztaljátok fennhangon. Áldjátok az igazságos Urat, és magasztaljátok az örökkévalóság Királyát. Én számkivetésem földjén dicsőítem őt és hirdetem hatalmát és fönségét a bűnös népnek. Térjetek meg bűnösök, igaz tetteket vigyetek végbe színe előtt. Ki tudja, talán hozzátok fordul és megkönyörül rajtatok. Én és az én lelkem öröméneket mondunk az ég Királyának, és az én lelkem örvend élete minden napján. Áldjátok az Urat összes választottai, és mindnyájan magasztaljátok fönségét. Tartsatok örömnapot és dicsőítsétek őt.' Tób 13,2-8