KENTY
SZENT JÁNOS. Kenti városkában született Krakkó közelében 1390-ben, vagy
1397-ben. 16 éves korában a krakkói egyetemre küldték, bölcseletet és
hittudományt tanult, mégpedig kiváló eredménnyel.
Pappá szentelték, és a krakkói egyetemen tanított. Az egyetem falán emléktábla emlékeztet erre, benn láthatók cellája és felszerelési tárgyai. Az egyetemmel szemben van a Szent Anna templom, ahol misézett és prédikált. Rövid ideig plébános volt Olkusz-ban, de hamarosan visszatért az egyetemi katedrához.
Szelídsége és felebaráti szeretetben mutatott kiválósága tanítását igen hatékonnyá tette, paptársai és növendékei példaképüknek tekintették. Télidőben odaadta koldusoknak a cipőjét, meg köpenyét. Gyalog elzarándokolt Jeruzsálembe, meg Rómába.
Meghalt 1473. december 24-én Krakkóban. Halála után Lengyelország és Litvánia védőszentje lett. 1767-ben szentté avatták.

Példája: a nagy tudás még kevés - szeretet és szeretet kell hogy kiegészítse!
'Mindenható Istenünk, kérünk, segíts, hogy Szent János áldozópapod példáját követve egyre gyarapodjunk a szentek tudományában, és felebarátainknak megbocsátva irgalmat találjunk nálad!'

Forrás ~ Internet