EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: 'Vigyázzatok,
hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az
evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap.
Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak.
Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek
attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe
előtt.'
![[Lk 21,34-36]](http://www.evangelium365.hu/titlepicture/100x30_10/[Lk%2021,34-36].jpg)

A mai nappal véget ér az egyházi liturgikus év és a mai
evangéliummal befejeződik Jézus végső időkről mondott beszéde. Krisztus
király vasárnapjától mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő
eljöveteléről elmélkedtünk.
Életünk végén Isten fogja megítélni emberi cselekedeteinket. Mire számíthatunk, amikor Isten elé kell majd állnunk? Irgalmasságra és igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni ezt a kettőt, Istenben mégis mindkettő jelen van, s nem kerülnek ellentmondásba egymással. Isten kész irgalmasan megbocsátani minden embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor az is igaz, hogy a bűnös élettel szakítani nem akarók büntetésre számíthatnak. Felelősek vagyunk cselekedeteinkért. A keresztény bölcsesség azt jelenti, hogy az isteni ítéletet szemünk előtt tartjuk egész életünkben és döntéseinket annak megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.
Holnaptól elkezdődik az advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet Krisztus második érkezésére, egyúttal visszaemlékeztet bennünket Krisztus első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt megtestesülésére, Jézus születésére.
Törekedjünk elnyerni Istentől a legfőbb jót, az üdvösséget!
© Horváth István Sándor

Szűz Mária, anyja minden meghívott férfinak és nőnek, engedd, hogy a
híveknek meglegyen az erejük ahhoz, hogy nyíltan feleljenek az isteni
szólításra, legyenek vidám tanúi az Isten és a felebarát iránti
szeretetnek.
Szent II. János Pál pápa
Szent II. János Pál pápa