EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Tanító
körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: 'Honnan van
ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem
Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei?
És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát
mindezt?' És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: 'Sehol sem
becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.'
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Az
ószövetségi könyveket olvasva könnyen észrevehetjük, hogy a próféták
különleges szerepet töltöttek be a közösségen belül. Azzal a tudattal
léptek fel, hogy Istentől kaptak meghívást az ő üzenetének hirdetésére.
Különféle jelképes cselekedeteket hajtottak végre, amelyekből a nép
könnyen érthetett. E szimbolikus tettek szervesen kapcsolódtak a próféta
életéhez, életviteléhez. Ebből következik, hogy az igehirdetés nem
független az igehirdetőtől, nem a személyen kívül álló dolog, hanem
hozzá kapcsolódik, megéli és életével megvalósítja mindazt, amit Isten
rábíz.
Mindennek legteljesebb értelmében Jézus is próféta, hiszen életével valósítja meg és cselekedeteivel bizonyítja azt az igazságot, aminek a hirdetésével a mennyei Atya megbízta. Elutasítása az isteni akarattal való szembeszegülést jelenti. Erre példa a názáretiek esete, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jézus itt is azt hirdeti, mint a többi városban. Ugyanolyan csodás cselekedeteket tenne itt is, de ennek akadályává válik a názáretiek hitetlensége. Azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust. Saját elképzeléseik, előítéleteik korlátaiból nem képesek kilépni, s emiatt a hitetlenség bezárja őket.
Vajon engedem-e, hogy Jézus nekem is valami újat tanítson? Új dolgot tegyen velem? Új úton, a hit útján indítson el? Meghallom-e, megszívlelem-e nekem szóló szavát?
© Horváth István Sándor

Istenem,
szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a
követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a
lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és
fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom
jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és
megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és
hallgassam a szavadat.
Boldog John Henry Newman
Boldog John Henry Newman