EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2014. március 11. – Kedd
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”

[Mt 6,7-15]

Elmélkedés
A mai szentírási szövegben Jézus a Miatyánkot tanítja meg tanítványainak, majd annak egyik mondatát részletesebben így fejti ki: „Ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket” (Mt 6,15). Bár a hívő ember számára a nagyböjti időszak egyik fontos jellemzője az imádság, mégis talán éppen e mondat és annak magyarázata miatt kerülhetett a nagyböjti evangéliumok közé ez a szövegrészlet.
A húsvéti előkészület célja a bűnbánattartás. A szentgyónásban töredelmesen és őszintén megvalljuk Isten előtt bűneinket. A feloldozás azt jelzi, hogy Isten megbocsátott nekünk, eltörölte vétkeinket. A bűnbocsánat Isten irgalmának köszönhető. Aki kész tiszta szívből megbocsátani embertársainak, maga is számíthat Isten bocsánatára. A megtérés tehát nem csupán az Istennel, hanem az embertársainkkal való kapcsolatunkat is megújítja.
És egy másik gondolat a Miatyánkhoz: Jó lenne, ha ezt az imát megtanulnák azok is, akik önmagukat képzelik Istennek. Megtanulnák olyanok, akik mindenhatónak képzelik magukat, s azt hangoztatják, hogy nincs szükségük Istenre vagy az ő segítségére. Talán nem is szükséges az egész imát megtanulni, hanem elég az első sorban szereplő megszólítást. Ezen a héten tanuljuk meg mi is a megszólítást! Szólítsuk meg Istent! Nevezzük Istent Atyánknak! Bátran megtehetjük, hiszen Jézus tanította, kérte ezt.
© Horváth István Sándor

Imádság Imádunk téged, Jézus Krisztus! Letérdelünk előtted. Nem találunk olyan szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel a te kereszted eltölt bennünket, mellyel a megváltás ajándéka átjár minket, melyet te az egész emberiségnek, az egynek és a sokaságnak egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te akaratodat az Atya akaratának.