PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Betelt a földnek óhaja,
fölkelt tündöklő napja már,biztos reménye, Krisztusa,
az élő Isten mennybe száll.
küzdelmes harcban győzte le,
s dicsőült teste fényeit
Atyjának most mutatja be.
hívő szívekben gyújt reményt,
feltárva mennynek ajtaját,
mit elzárt Ádám bűne rég.
hogy ő, kit Szűznek méhe szült,
ostor, kereszt kit meggyötört,
ím, Atyja jobbján trónra ült.
hogy üdvünkért így szenvedett,
hogy testünk mennybe felveszi,
s örök hazában ad helyet.
az églakók, a földfiak,
azok, hogy mennybe érkezett,
ezek, hogy egyben itt maradt.
emeld hozzád a szíveket,
s Atyáddal együtt küldd nekünk
vigasztaló Szentlelkedet! Amen.
Forrás ~ Internet
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Örök fölségű nagy Király,
megtörtél poklot, zord halált,megváltottad hű népedet,
s ülsz most győzelmi ünnepet:
öröktől nála volt hazád,
most emberként is elnyered
a kormányt ég és föld felett.
eget nyerők és földi nép,
s melyet sötétség, éj borít
nevedre térdre hull ma mind.
az embersors hogy változott:
vétett és tisztított a test,
s Krisztusban égi trónra lelt.
te légy jutalmunk, ég Ura,
ki győzve földi élveken
uralkodol már mindenen.
bocsáss meg minden bűnt nekünk,
emeljen fel magas kegyed,
s szívünket égbe elvezesd.
dicsőn ítélni megjelensz,
elvetve méltó büntetést
Atyánk házába visszavégy!
Jézus, szavunk most téged áld,
Atyát s a Lelket egyaránt
időtlen századok során. Amen.
Forrás ~ Internet
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Teremtő Lélek, szállj reánk,
ragyogd be lelkünk, tiszta láng,ki alkotsz, éltetsz szíveket,
hozd nékik bő kegyelmedet!
kit ad nekünk az Alkotó,
te élő forrás, égi láng,
szent kenet, égből szállj le ránk!
Atyánk kegyelmes jobb keze,
az Úr erős ígérete,
sugalmas ajkak ihlete.
és szállj szívünkbe, Szeretet!
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
légy mindig éber gyámolunk!
szent békességed add nekünk;
te járj, vezér, utunk előtt,
veszélytől védjen szent erőd!
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite! Amen.
Amen.
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Áhított Fény tündökölve
Isten mellől tűzz a földre,
várnak az apostolok.
Nyelvet tölts be, égj szívekben;nyelv, szív együtt énekeljen,
hogyha tüzed fellobog.
szívünket is csendesítsed;
nem sodorhat harag minket,
ha te itt vagy, Vigaszunk.
mert ősünkben már elestünk,
kegyelemből fényre leltünk,
gyermekeid maradunk.
osztogatod, égi javad
lelkesítse fiaidat,
tiszta szívből bízva fakad
téged áldó hódolat.
add a lelkek örömére
újulásunk égi létre,
hol tebenned célba érve
Istenséged befogad. Ámen.
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Meghozta boldog örömünk
a forgó esztendő megint:a Lélek, a Vigasztaló
megszállt az egybegyűlteken.
tüzes nyelvekké alakult:
igéik hogy lobogjanak,
s szeretettől lángoljanak.
megretten a pogány tömeg,
azt vélik: musttól részegek,
kiket Szentlélek ihletett.
szent Húsvét-idő után,
hogy ülték ős törvény szerint
a bűnbánatnak napjait.
jóságos Isten, híveid:
áraszd ránk égből gazdagon
a Lélek áldott kincseit.
s megadtad kegyelmed nekünk:
bocsássad meg most bűneink,
s tedd békéssé esztendeink.
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite! Ámen.
a Lélek, a Vigasztaló
Tündöklő fényességű láng
tüzes nyelvekké alakult:
igéik hogy lobogjanak,
Beszélnek minden nyelveket;
megretten a pogány tömeg,
azt vélik: musttól részegek,
Történt e titkos adomány a
szent Húsvét-idő után,
hogy ülték ős törvény szerint
Meghajtott fővel esdenek,
jóságos Isten, híveid:
áraszd ránk égből gazdagon
Ki megszentelted már szívünk,
s megadtad kegyelmed nekünk:
bocsássad meg most bűneink,
Add, ismerjük meg az Atyát
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
hogy ossza Atyja kincseit,
Az áldott hármas óra telt,
és megzendült ott fönn a menny,
apostoloknak kórusa
Atyánk fényéből árad el
e tündöklő, szent, drága láng,
átjárja Krisztus híveit,
Szentlélek Isten, szállj le ránk,
tedd oltároddá hű szívünk,
erénnyel díszítsd, ékesítsd,
Add, ismerjük meg az Atyát
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
Nyelvet tölts be, égj szívekben;
nyelv, szív együtt énekeljen,
Te kormányozd beszédünket,
szívünket is csendesítsed;
nem sodorhat harag minket,
Add meg, híven énekelnünk,
mert ősünkben már elestünk,
kegyelemből fényre leltünk,
Szent Ajándék, önmagadat
osztogatod, égi javad
lelkesítse fiaidat,
tiszta szívből bízva fakad
Bűneinktől moss fehérre,
add a lelkek örömére
újulásunk égi létre,
hol tebenned célba érve
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Meghozta boldog örömünk
a forgó esztendő megint:a Lélek, a Vigasztaló
megszállt az egybegyűlteken.
tüzes nyelvekké alakult:
igéik hogy lobogjanak,
s szeretettől lángoljanak.
megretten a pogány tömeg,
azt vélik: musttól részegek,
kiket Szentlélek ihletett.
szent Húsvét-idő után,
hogy ülték ős törvény szerint
a bűnbánatnak napjait.
jóságos Isten, híveid:
áraszd ránk égből gazdagon
a Lélek áldott kincseit.
s megadtad kegyelmed nekünk:
bocsássad meg most bűneink,
s tedd békéssé esztendeink.
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite! Amen.
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Már Krisztus mennybe költözött,
ahonnan egykor földre jött,hogy ossza Atyja kincseit,
elküldte Szentlelkét nekünk.
és megzendült ott fönn a menny,
apostoloknak kórusa
imádva látta: itt az Úr.
e tündöklő, szent, drága láng,
átjárja Krisztus híveit,
hozván Igének szent tüzet.
tedd oltároddá hű szívünk,
erénnyel díszítsd, ékesítsd,
így templomoddá szenteled.
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite! Ámen.
PÜNKÖSDI HIMNUSZ
Áhított Fény tündökölve
Isten mellől tűzz a földre,
várnak az apostolok.
nyelv, szív együtt énekeljen,
hogyha tüzed fellobog.
szívünket is csendesítsed;
nem sodorhat harag minket,
ha te itt vagy, Vigaszunk.
mert ősünkben már elestünk,
kegyelemből fényre leltünk,
gyermekeid maradunk.
osztogatod, égi javad
lelkesítse fiaidat,
tiszta szívből bízva fakad
téged áldó hódolat.
add a lelkek örömére
újulásunk égi létre,
hol tebenned célba érve
Istenséged befogad. Amen.

