'Az Úr hűsége örökké megmarad'

    Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem.
     Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták teelőtted (Jób 15, 15).
     Ha az angyalokban hibát találtál (Jób 4, 18), és nem könyörültél rajtuk, mi lesz velem?
     Csillagok hullottak le az égről (Jel 6, 13), én, a por hogyan érezhetném biztonságban magamat?
     Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek, és akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának is örülnek.
     Semmi sem marad hát a szentségünkből, ha te, Uram, elvonod kezed, semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire sem jó az erőnk, ha te nem őrzöl.
     Mert amint elhagysz, merülünk és veszünk, amint viszont meglátogatsz, kihúzzuk magunkat és újra élünk.
     Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerősítesz; ellanyhulunk, de te lángra lobbantasz minket.
     Vége minden hiú dicsekedésnek. Elmerült az, Uram, a te rólam hozott ítéleteidnek mélységében.
     Micsoda minden test a te színed előtt? Vajon dicsekedhet az agyag a fazekassal szemben? (Vö. Iz 29, 16)
     Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben az, akinek szívén Isten uralkodik?
     Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához hódoltatott, és ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden reménységét Istenbe vetette.
     Hiszen mind semmik; azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk zengésével együtt, az Úr hűsége pedig örökre megmarad (Zsolt 116, 2).

A 'Krisztus követése' című könyvből

'Isten szól a prófétákhoz és mindnyájunkhoz'

    Hallgasd, fiam, igéimet! Igen-igen kedves szavak ezek, különbek e világ minden filozófusának és tudósának bölcsességénél. Az én szavam lélek és élet (vö. Jn 6, 63), értékét nem lehet hétköznapi ésszel lemérni.
     Nem arra való, hogy üres gyönyörködést keress benne, csendben kell hallgatni, és egész szívet betöltő alázattal, nagy kívánsággal befogadni.
     Én meg így szóltam: Boldog ember, akit te oktatsz, Uram, akit törvényedre megtanítasz, hogy nehéz napjaiban enyhülést találjon (Zsolt 93, 12-13), és ne legyen vigasztalan a földön.
     Én - mondja az Úr -  én tanítottam a prófétákat kezdettől fogva, és most is szólok mindenkihez, de sokan süketek és érzéketlenek a szavamra. A legtöbb ember szívesebben hallgat a világra, mint Istenre, hajlandóbb a test kívánságát, mint Isten tetszését követni.
     E világ ideigtartó, apró-cseprő javakat ígér, mégis nagy serénységgel szolgálnak neki. Én a legnagyobb javakat ígérem: örök ajándékokat, és a halandók szíve restnek bizonyul.
     Ki szolgál, és ki fogad szót mindenben nekem olyan igyekezettel, amilyennel a világnak és a világ urainak szolgálnak?
     Pirulj hát, rest és panaszkodó szolga! Azok készségesebbek a pusztulásra, mint te az életre.
     Jobban kapnak haszontalanságokon, mint te az igazságon.
     Pedig ők sokszor csalódnak reményükben, az én ígéretem viszont senkit sem csal meg, senki bennem bízót nem bocsát el üres kézzel.
     Amit ígértem, megadom, amit mondtam, teljesítem annak, aki szeretetemben mindvégig hűséges marad.
     Én minden derék embert megjutalmazok, erős igazolója vagyok minden istenkeresőnek.
     Írd szívedbe minden szavamat, és fontolgassad gondosan, mert szükséged lesz rájuk a kísértés idején.
     Amit nem értesz, amikor olvasod, majd megérted a látogatás napján.
     Kétféleképpen szoktam meglátogatni választottaimat: kísértéssel és vigasztalással.
     Mindennap két leckét tartok nekik: az egyikben korholom hibáikat, a másikban bátorítom őket az erényekben való gyarapodásra.
     Aki meghallgatja ugyan tanításomat, de elveti azt, annak már van bírája, aki majd elítéli őt az utolsó napon (vö. Jn 12, 48).

A 'Krisztus követése' című könyvből