EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 31. – Szombat

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: 'Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.' Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az esztendő fordulója újra és újra a mögöttünk lévő időre és az előttünk lévőre irányítja gondolatainkat. Keresztény hitünk a teremtő isteni szándékban fedezi fel mindennek az eredetét és kezdetét, beleértve emberi természetünket is. Ugyanakkor a teremtés végső céljára a világ beteljesedésére, az ember újjászületésére is gondolunk, mert nem élhetünk csupán a múltból, hanem jövőnket is terveznünk kell, sőt, Istennek is terve van velünk a jövőben, mind a közeliben, amit földi életnek nevezünk, mind a távoliban, amit örök életnek. A keresztény hit nem egyszerűen csak visszatekintés a múlt év eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk és nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket elődeink átéltek, hanem szüntelen előretekintés. Előretekintés és várakozás arra, hogy a jövőben Isten és a világ úgy találkozik, hogy Isten lesz a világban és a világ megújul Istenben. Vonatkozik ez a teremtett világra és az emberre, mint teremtményre egyaránt. Minden létező számára Isten a kezdet és ő a végső cél, hozzá szeretnénk mi is eljutni. És hogy ez az út, az Istenre találás és az Istenhez érkezés útja milyen hosszú, hány évig vagy évtizedig tart, az bizonyos szempontból nem is lényeges, mert egyedül az a fontos, hogy megérkezzünk hozzá. Éveink számához mindig hozzáadhatunk egyet a születésnapunkon és a történelmi időt az új év kezdetétől eggyel nagyobb évszámmal jelölhetjük, de ez már nem lesz fontos, amikor megérkezünk az örökkévalóságba.

© Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 30. – Péntek, A Szent Család: Jézus, Mária és József

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: 'Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.' József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: 'Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!' József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: 'Názáretinek fogják hívni'. Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

A Szent Család képe Szomorú eset, amikor egy gyermek eltűnik. A szülők kétségbeesve keresik őt, majd a rendőrség is bekapcsolódik a keresésbe. Egyes esetekben előkerül az elveszett gyermek, más esetekben évek múltán sem ad életjelt magáról. Néha erőszakkal rabolnak el valakit, máskor maga a gyermek vagy a fiatal hagyja el szüleit, úgy érzi, mindenből elege lett. Régebbi időkben a villanyoszlopokra, hirdetőtáblákra és más feltűnő helyekre ragasztották ki az eltűnt személyek arcképét, bízván abban, hogy valaki felismeri őt és értesíti a szülőket. Újabban a televízióban, újságokban vagy az interneten is keresnek eltűnt személyeket. Valamikor a XX. század elején történt, hogy az amerikai nagyvárosban, New York-ban eltűnt egy fiatal lány, pontosabban egy családi vita után elhagyta a szüleit. Édesanyja és édesapja hiába várta vissza heteken és hónapokon keresztül, a lányuk nem jelentkezett, nem jött vissza. Ekkor többen tanácsolták nekik, hogy a lány arcképét függesszék ki mindenfelé a városban, hátha valaki felismeri és segíthet a szülőknek. A szülők napokig gondolkoztak az ötleten, aztán mégis máshogy döntöttek. Nem függesztették ki a lányuk arcképét, hanem elmentek egy fényképészhez másik két gyermekükkel együtt és készíttettek magukról egy képet. Ezt a családi képet, amelyről hiányzott eltűnt lányuk, aztán kiragasztották a városban sokfelé, azzal a mondattal, hogy továbbra is szeretik lányukat, hiányzik a családból. A lány, aki egyébként nem hagyta el a várost, lépten-nyomon találkozott csonka családjának képével és néhány nap múlva visszatért hozzájuk. Az emberek Istentől való eltávolodását és korunk hitetlenségét látva úgy gondolom, hogy Isten újra és újra telerakja a világot a Szent Család képével. Azt szeretné, hogy térjünk vissza hozzá, éljünk vele, ezért szüntelenül keres minket. Isten kész a megbocsátásra és kész arra, hogy visszafogadjon minket szeretetébe. De nem a mi arcképünket teszi ki mindenfelé, nem a bűn miatt eltorzult arcunkkal akar szembesíteni minket, hanem más módon hív minket. Irántunk való végtelen szeretetére emlékeztet minket, arra, hogy helyünk van az ő közelében. Amikor ma, a Szent Család ünnepén, magunk elé képzeljük a kis Jézust, édesanyját, Máriát és nevelőapját, Szent Józsefet, akkor gondoljunk arra, hogy ebben a családban nekünk is helyünk van. A Szent Család otthona a mi otthonunk is, legyen az szegényes istálló Betlehemben, ideiglenes szálláshely az Egyiptomba való menekülés idején vagy egyszerű ház Názáret városában. A Szent Család sorsa a mi sorsunk is, legyen az boldog öröm a betlehemi barlangban, nyugtalan menekülés egy távoli országba vagy csendes munka a családi otthonban. Vegyük észre, hogy Isten teleragasztja a Szent Család képével városainkat és utcáinkat, mert hazavár minket!

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család drága kincs, megbecsülendő érték. Segíts minden embert, hogy megtalálja ezt a kincset! Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején a te szeretetedben akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére a mindennapokban! Segítsd emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához azokat, akik pillanatnyilag nélkülözik a család szeretetét! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és tanítsd a gyermekeket engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot!

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 29. – Csütörtök

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: 'Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.' Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, 'egy pár gerlét vagy két galambfiókát' tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: 'Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.' Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: 'Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő - még a te lelkedet is tőr járja át -, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!' Lk 2,22-35

Elmélkedés

János apostol a Jézussal töltött esztendők alatt és az azt követő évek során elsajátította a hit látásmódját. Evangéliumának minden történetéből és szavából ez sugárzik. A hit útján akarja vezetni írásának olvasóit. Az idős Simeonnak, akiről a mai evangéliumi szakaszban olvasunk, nem volt erre szüksége. Mondhatjuk, hogy ő nem Jézustól tanult, hanem a Szentlélek indításaira hallgatott. Hitt a Lélek kinyilatkoztatásának, amely szerint még életében meg fogja látni az Üdvözítőt. A Lélek indította, hogy a templomba menjen és a Lélek nyitja meg szemeit, hogy felismerje a kisded Jézusban a megváltót, akinek érkezésére várt. Ettől kezdve Simeonnak nincs több vágya. Mert mit is kaphatna nagyobbat az élettől, minthogy megláthatta az Isten Fiát? Simeon jelenléte a Jézus születése körüli eseményekben nem csak valóságos, hanem van egy jelképes szintje is. Az ő személye jelképezi ugyanis mindazokat, akik az ószövetségi időkben az isteni ígéretek alapján vártak a messiás jövetelére. Sok évszázad nemzedéke nem élhette meg személyesen e jövetelt. Az ő nevükben is szól Simeon hálaadása Istennek, aki mindig beteljesíti ígéreteit. Ne mondja karácsony után senki csalódottan, hogy másmilyen Jézust szeretett volna! Ez a Gyermek az Isten Fia. A hit szemével felismerhetjük őt.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add meg nekem a testvéri szeretetet, és színed előtt add ezt meg, ott, ahol te látsz; add, hogy amikor szívem igazi ítéletét kérdezem, ezt a választ halljam: a testvéri szeretetnek a jóság gyümölcsét rejtő gyökere valóban bennem van; akkor bizakodhatom Benned, és te megadod nekem mindazt, amit kérek, mivel megtartom parancsaidat.

Szent Ágoston

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 28. – Szerda, Aprószentek

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: 'Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.' József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: 'Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.' Mt 2,13-18

Elmélkedés

Karácsony öröme nem tartott sokáig, mert mindjárt az ünnep másnapján Szent István vértanúságára emlékeztünk, majd ismét vértanúkra, az Aprószentekre emlékezünk a mai napon. Azokat az ártatlan gyermekeket nevezzük Aprószenteknek, akiket Jézus miatt öltek meg Betlehemben. Heródes király saját földi hatalmát féltve adta ki a kegyetlen parancsot, miszerint Betlehemben minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket meg kell ölni. Katonái kérdezés, mérlegelés nélkül teljesítették a parancsot. Az emberi féltékenység, a kicsinyesség az uralkodót szörnyű cselekedetre indítja. Hatalmával visszaélve ártatlanok életét oltja ki. De mindez nem rendítheti meg Istenbe vetett hitünket! Bár nagynak és legyőzhetetlennek tűnik az emberi gonoszság, mi hisszük, hogy Isten jósága képes minden fájdalmat szeretetté alakítani. Bár sok esetben megfékezhetetlennek tűnik az emberi rosszindulat, mégis szilárdan hisszük, hogy legyőzhető a jósággal. Bár látszólag emberek irányítják saját kényük-kedvük szerint az eseményeket, mégis hiszünk abban, hogy végső soron Isten akarata fog megvalósulni. A Szent Család megmenekülése e gondviselésnek köszönhető. Törekedjünk arra, hogy megmaradjon bennünk az Isten iránti igaz szeretet, az ő gondviselésébe vetett bizalom, mert az Isten-szeretőknek valóban minden a javukra válik.

© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, mindenható Atyánk, engedd összes gyermekednek megtapasztalni, hogy úton vannak feléd, az ember végső célja felé, s hogy van kísérőjük, aki jót akar nekik: Mária, a tiszta szeretet képe, akit eleve arra választottál, hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen. Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfőbb jó és örök világosság vagy, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és dicsőség, dicséret és hála mindörökkön örökké! Ámen.

Szent II. János Pál pápa

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 27. – Kedd, Szent János apostol és evangélista

A hét első napján Húsvétvasárnap, kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: 'Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!' Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

Szent János apostol egyértelműen azzal a szándékkal írta meg evangéliumát, hogy elvezesse az olvasókat a Jézus Krisztusban való hitre. E szándéka világosan nyomon követhető egész művén. A Jézus csodáiról szóló elbeszélésekben különösen is megfigyelhető a hit szerepe, amely vagy a gyógyításokat megelőzően szerepel, azaz mintegy az emberek hitét látva cselekszik Jézus vagy azok után, a csodatettek, mint hitet ébresztő jelek láttán születik meg az emberekben. Gondoljunk csak például arra, hogy Jézus első csodájának, a kánai menyegzőn a víz borrá változtatásának története ezzel a kijelentéssel zárul: 'Ezzel kezdte Jézus csodatetteit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne' (Jn 2,11). Vagy gondolhatunk a vakok, bénák, leprások meggyógyítására, amelyek azt követően történnek, hogy a gyógyulni vágyók kifejezik Jézus istenségébe, isteni hatalmába vetett hitüket. Szent János evangélista jól tudja, hogy történetei hiteltelenek volnának, ha nem mutatná be saját előrehaladását a hit útján és nem tenne tanúságot személyes hitéről. Ma az ő ünnepén azt a részletet olvassuk fel írásából, amely minden bizonnyal a legdöntőbb volt számára. Saját nevét ugyan elhallgatja művében, de mi tudjuk, hogy Péter mellett ő volt a másik tanítvány, aki a feltámadás hajnalán Jézus sírjához sietett, majd az üres sír és az otthagyott leplek láttán megszületett benne a hit.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz, újjáteremtesz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba, az isteni életbe hívsz bennünket. Hittel valljuk, hogy te vagy megváltónk és üdvözítőnk. Betlehemi kis Jézus, taníts minket, hogy megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és az istengyermeki méltóságot!

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 26. –Hétfő, Szent István első vértanú

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Szent Istvánt, az Egyház első vértanúját ünnepeljük. Személyében egy olyan szentet látunk, aki végigjárta a hit útját, és a döntő pillanatban kiállta a próbát, megtartotta hitét, még akkor is, ha ez élete feláldozását jelentette. István történetét nem az evangéliumok, hanem az Apostolok Cselekedeteiben Lukács evangélista hagyta ránk (vö. ApCsel 6. és 7. fejezet). Leírásában megcsodálhatjuk István végtelen türelmét és a krisztusi hithez való ragaszkodását. Nem gyalázta ellenségeit, hanem imádkozott értük. Nem tagadta meg hitét, hanem hűséges maradt. A későbbi keresztény évszázadok keresztényei szintén megtapasztalták, hogy a hit útja veszélyes, próbatételekkel teli, és rajta ellenséges érzületű emberekkel is lehet találkozni. Jézus Krisztus jövetele döntési helyzet elé állítja az embert. Vagy elfogadja valaki Jézus tanítását és azok szerint él vagy elutasítja azt. Az evangéliumok e kettős emberi magatartást, hozzáállást hűségesen mutatják be. Olvashatunk a Jézust kereső tömegekről, elénk tárul a nép lelkesedése, ugyanakkor az evangélisták nem hallgatnak azokról sem, akik a kezdetektől fogva a vallási élet felforgatóját látták Jézus személyében. E kettős fogadtatást a Jézus által missziós útra küldött apostolok, majd pedig a későbbi időkben a hitükről tanúságot tevő keresztények is megtapasztalták. Szent István vértanú példája segítsen minket, hogy kitartsunk a hitben és elnyerjük az üdvösséget.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 25. – Urunk születése – Karácsony

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: 'Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.' Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Lk 2,1-14

Elmélkedés

Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd! Szent Jeromos, aki elsőként fordította az akkori köznyelvre, a latinra a Szentírást, sok éven át élt remeteként abban a betlehemi barlangban, ahol Jézus született. A legenda szerint egy karácsonyi éjszaka imádság közben azt kérdezte Jézustól, hogy emberként miként tudná viszonozni azt, hogy Isten vállalta a nagy egyszerűséget, amikor megszületett. Kérdésére a következő szavakat hallotta: 'Énekelj Istennek e szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek!' Erre nem is kellett volna bíztatni őt, hiszen szíve nagy örömével szüntelenül ismételgette az angyalok énekét, akik azon a bizonyos éjszakán, a Megváltó születése napján így énekeltek a pásztoroknak: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Szent Jeromos azonban kevésnek találta ezt, ezért felajánlotta összes pénzét Istennek, de erre azt a választ kapta, hogy vagyonát inkább adja a szegényeknek. Jeromos megígérte, hogy teljesíti a kérést, de tovább erősködött, mert mindenképpen adni szeretett volna valamit Istennek is. Úgy érezte, ha nem adhat semmit, akkor belehal a szenvedésbe. Erre azt a választ kapta, hogy akkor a bűneit adja oda. Ekkor Szent Jeromos így fejezte be imádságát: 'Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!' A szeretet ünnepén lehet nagy felajánlásokat tenni, de ha önmagunkat nem akarjuk felajánlani Istennek, akkor semmit sem adtunk. Karácsonykor szép és értékes ajándékokat kaphatunk szeretteinktől, de ha Istent, aki önmagát akarja nekünk ajándékozni, nem fogadjuk a szívünkbe, akkor semmit sem kaptunk. Karácsonykor megfogalmazhatunk csodaszép imákat, amelyekben hálát adunk Istennek a megváltásért és a Megváltó eljöveteléért, de ha nem vagyunk készek arra a csodálatos változásra, amely emberségünket Istennek tetszővé alakítja, akkor hiábavaló szavakat mondunk csupán. Tanuljuk meg tehát Szent Jeromos rövid imáját és mondogassuk gyakran ezekben az ünnepi napokban: 'Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!' Istennek nem drága ajándékokra vagy nagy ígéretekre van szüksége, hanem szívünk megtérésére. Adjuk tehát neki bűneinket, valljuk meg, hogy engedetlenek voltunk, hogy ő megtisztítsa szívünket, eltörölje bűneinket. Szent Jeromos szavait utánozva így imádkozhatunk: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el, töröld el bűneimet és add nekem, ami a tiéd, azaz a lelki tisztaságot és az életszentséget! Az ünnep előtti hetek és napok mindig fokozott izgalommal járnak, alig bírjuk elvégezni megszaporodott teendőinket. Ezért most, a karácsony ünnepét megnyitó éjszakán imádkozzunk így: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el türelmetlenségemet, vedd el szívem nyugtalanságát, és add nekem, ami a tiéd, add nekem békédet, add nekem nyugalmadat! A karácsony ünnepe szerénységre és alázatra indít minket. Imádkozzunk ezért így: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el túlzott magabiztosságomat, vedd el megváltoztathatatlannak gondolt elképzeléseimet, vedd el akaratoddal ellentétes szándékaimat, és add nekem, ami a tiéd, add nekem akaratod elfogadását, add nekem az engedelmesség lelkületét! Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el a hétköznapok gondját, és add nekem, ami a tiéd, add nekem az ünnep örömét!

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Segíts minket, hogy az ünnep folyamán odafigyeljünk a karácsonyi örömhírre és a te lelki ajándékaidra! Szeretnénk olyan gyermeki lélekkel hallgatni az angyalok énekét, mintha először hallanánk, hogy új öröm ébredjen szívünkben. Szeretnénk elindulni a betlehemi pásztorokkal együtt, hogy mi is csodát lássunk. Lássuk a Gyermeket, aki mindig új arcát mutatja nekünk, amikor odatérdelhetünk jászola elé. Szeretnénk, ha úgy sugározna rólunk az öröm, mintha most találkoztunk volna vele először, mert bár minden évben eljön közénk, mindig új boldogságot, új szeretetet gyújt szívünkben. Segíts minket, hogy amikor találkozunk veled, őszinte szívvel tudjuk imádkozni: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 24. – Szombat

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: 'Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.' Lk 1,67-79

Elmélkedés

Keresztelő János születésének elbeszélését az apja, Zakariás hálaénekével zárja Lukács evangélista, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Zakariás imádsága összefoglalja az isteni ígéretet, miszerint eljön majd a megváltó, a megváltó jöveteléről szóló prófétai jövendöléseket, az ószövetségi idők nemzedékeinek várakozását. Az ima fő motívuma a szabadítás. Isten győzedelmeskedik mindazok felett, akik ellenszegülnek akaratának, megtagadják a neki való engedelmességet és semmibe veszik üdvözítő tervét. Az emberi gőg, a gyűlölet, az erőszak nem győzheti le Istent. Látszólag az ember egy ideig azt tehet, amit csak akar, elképzeléseinek és nagyravágyásának semmi nem szabhat határt, de az isteni közbelépés a történelem rendjébe nem marad el, Isten helyreállítja az igazságosságnak, a szeretetnek és a megbocsátásnak a rendjét. Ez a közbelépés a megváltó eljövetelével valósul meg, akit Zakariás imája „felkelő napnak” nevez. Jézus Krisztus a Megváltó, a világ világossága fényt hoz az emberiség életébe, a bűn sötétségében lakók életébe. Jézus által szabadulhatunk meg félelmeinktől, a fenyegetésektől, az üldözésektől. Ő hozza el számunkra a megváltásnak, az örömnek és a békének azt a korszakát, amelyben hitünk szerint élhetünk és hitünket szabadon megvallhatjuk. Várjuk örömmel jövetelét!

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te földi életed során mindig érezhetted Atyád, a mennyei Atya ölelését. Szenvedésedben és halálodban is ő ölelt át téged. Mi könnyen megfeledkezünk arról, hogy születéseddel az Atya magához ölel minden embert. Engedd, hogy mindannyian karácsonykor és életünk minden napján érezzük Istenünk ölelését és szeretetét. Jézusunk, taníts meg minket arra, hogy mindig ezt az isteni szeretet utánozzuk, és úgy szeressünk mindenkit, ahogyan te szeretsz minket, s ahogy általad az Atya szeret minket! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

  

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 23. – Péntek

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: 'Nem, János legyen a neve.' Azok megjegyezték: 'Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!' Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: 'János a neve.' Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: 'Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.' Lk 1,57-66

Elmélkedés

Az események Keresztelő János születésével folytatódnak. A mai evangéliumban névadásáról, holnap pedig apjának, Zakariásnak a hálaadásáról olvasunk. János születésekor eljönnek a rokonok, a szomszédok, hogy kifejezzék örömüket a szülőknek. A gyermek névadásával kapcsolatban kisebb bonyodalom adódik, mert a rokonság a hagyományoknak, a szokásoknak megfelelően az apa nevét akarja adni az újszülöttnek. Amikor a rokonság meghallja Erzsébettől a János nevet, mindenki elcsodálkozik, elképzelésük sincs arról, honnan származik az ötlet. Csodálkozásuk csak még jobban nő, amikor a gyermek apja, az akkor még néma Zakariás szintén a János nevet írja fel egy írótáblára. A rokonságnak tehát nincs tudomása arról, hogy a gyermek születését hírül hozó angyal mondta Zakariásnak, hogy János lesz a gyermek neve, bizonyára az egész jelenésről sincs tudomásuk, s arról sem, hogy miért volt hónapokon keresztül néma Zakariás. A névadásnál tehát nem a hagyományokat képviselő, a szokásrendhez ragaszkodó rokonok elképzelése érvényesül, hanem Isten akarata. Ugyanezt láthatjuk majd a későbbiekben, hiszen Keresztelő János életmódja eltér a szokásostól. Születésével, a születése körüli rendkívüli eseményekkel és személyével Isten jelet mutat az emberiségnek, amelyből lassanként felismerhető a messiási korszak beköszönte.

© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel, csak téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 22. – Csütörtök

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: 'Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!' Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába. Lk 1,46-56

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Erzsébet dicsőítő szavai Máriára irányították tekintetünket, a mai részletben pedig Mária magasztaló éneke tovább vezeti tekintetünket Isten felé, akinek a megváltás műve köszönhető. Az evangéliumi szöveggel kapcsolatban három apró részletre, mélyebb lelki üzenetre figyeljünk. Elsőként arra, hogy Mária úgy teszi meg az utat Erzsébethez, hogy szíve alatt hordozza születendő gyermekét, Jézust. Krisztust hordozó élete, hivatása mindannyiunknak példa. A szentáldozás során Krisztus költözik szívünkbe. De ne csak a szentmise végéig éljen bennünk, hanem vigyük otthonunk, mindennapi teendőink helyszínére a szívünk mélyén az Urat! Második üzenetként arra figyeljünk, hogy milyen szolgáló szeretettel fordul Mária Erzsébet felé. Mondhatná, hogy ő is áldott állapotban van, nem vállalhatja a hosszú és kimerítő utat, de ő mégsem keres kifogásokat, hanem indul, hogy segítségére legyen rokonának. Harmadszor pedig a názáreti lány hálás lelkülete tanulság számunkra. Nem csak azért ad hálát Istennek, hogy anya lehet és az isteni kiválasztásnak köszönhetően ő lehet a Megváltó édesanyja, hanem az egész emberiség nevében mond hálát a Mindenhatónak, hogy hamarosan beköszönt a megváltás ideje Isten végtelen irgalmasságának köszönhetően. Vigyük Krisztust a világba! Szolgáljuk szeretettel embertársainkat! Legyünk mindenért hálásak Istennek!

© Horváth István Sándor

Imádság

Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 21. – Szerda

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: 'Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!' Lk 1,39-45

Elmélkedés

Keresztelő János és Jézus születésének hírüladása után az események a két gyermeket váró édesanya találkozásával folytatódnak. Mária nem a rokonság tagjaitól értesül arról, hogy Erzsébet gyermeket vár, hanem az angyaltól, aki neki is hírt hozott. Gábor angyal ezt mondta neki: 'Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van.' Máriát elsősorban nem az indítja útnak Erzsébethez, hogy meggyőződjön az isteni üzenet valóságáról, hiszen abban aligha kételkedett, hanem az a szándék vezeti, hogy segítségére legyen Erzsébetnek a szülés előtti időben, valamint megossza vele örömét, hogy hamarosan ő is gyermeknek ad életet. Kettejük találkozását az öröm és ujjongás jellemzi, amely a mindenható Isten felé hálaadásként, magasztalásként, dicsőítésként nyilvánul meg. Mária és Erzsébet együtt örvendezik az anyaság ajándékának. Még nem tudják, nem tudhatják pontosan, hogy születendő gyermeküknek milyen szerepe lesz Isten tervében, az üdvösség rendjében, de ők maguk készséggel állnak Isten szolgálatára. Hivatásuk az engedelmesség, amely hitből fakad és hűség táplálja. Engedelmesség Istennek, aki megáldotta őket és akinek köszönhetik anyaságukat. Engedelmesség Istennek, akinek üdvözítő terve emberek közreműködésével, szolgálatával valósul meg.

© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet, mert éjben járunk nélküled; jöjj, igaz Napunk, halld imánk és fényességed áraszd ránk! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 20. – Kedd

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: 'Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!' Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: 'Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: 'Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?' Az angyal ezt válaszolta neki: 'A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.' Erre Mária így szólt: 'Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!' Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Lukács evangélista nagyon szépen állítja párhuzamba Keresztelő János születésének hírüladását (tegnapi evangélium) és Jézus születésének hírüladását (mai evangélium), amely lehetőséget ad számunkra a hasonlóságok és eltérések összevetésére. Az angyali jelenés helyszíne Zakariás esetében a jeruzsálemi templom, ahol szolgálatát végzi, Máriánál pedig az ő názáreti otthona, ahol mindennapjait éli, teendőit végzi. Egyik jelenésnek sincs további tanúja, az angyal által hozott üzenetet csak az hallja, akinek Isten szánta. Bár a Bibliában sokszor előfordul, hogy Isten egy álomban, álomszerű látomásban közli szándékát az általa kiválasztott személlyel, sem Zakariás, sem Mária esetében nincs erről szó, mindketten ébrenléti állapotban részesülnek az angyali jelenésben. Emberileg nézve egyik kiválasztott szereplőnek sem születhetne gyermeke, hiszen Zakariás már idősebb, a felesége, Erzsébet szintén, és Máriának nincs még férje. A gyermekek Isten akarata szerint mégis megfogannak és világra jönnek, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Zakariás és Erzsébet gyermeke természetes módon fogan meg, ezzel szemben Mária természetfeletti beavatkozásnak köszönhetően, a Szentlélek ereje által kerül áldott állapotba. A két hírüladás közös mondanivalója továbbá, hogy minden Isten akaratának, szándékának megfelelően történik.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Dávid kulcsa, nyitni kész, ha ajtót nyitsz, nem zárja kéz, halál árnyéka vesz körül, mirajtunk immár könyörülj! Eljő, eljő Emmánuel, Hogy üdvözüljön Izrael!

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 19. – Hétfő

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: 'Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.' Zakariás erre megkérdezte az angyalt: 'Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.' Az angyal így válaszolt: 'Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.' A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. 'Így tett velem az Úr - mondta -, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.' Lk 1,5-25

Elmélkedés

A karácsony előtti utolsó napokban a Megváltó előhírnökének, Keresztelő Jánosnak születéséről és a Megváltó, Jézus születése hírüladásáról olvasunk az evangéliumokban. Szent Lukács evangélista pontos leírása egyszerűvé teszi számunkra az egykori események elképzelését. Keresztelő János születésének bejelentését Jézus születésének hírüladása követi. Mindkét jelenetnél Isten angyala hozza meg a hírt a gyermek várható születéséről, előbbi esetében az apa, Zakariás értesül róla, a másiknál a leendő édesanya, Mária. Az első egy tényszerű közlés, Isten angyala, küldötte által közli akaratát Zakariással. Mária esetében is az isteni szándék kinyilvánításáról van szó, de itt szükséges az emberi közreműködés, a názáreti leány beleegyezése, az isteni akarat elfogadása. A két jelenetnél jelentős hangsúlyt kap, hogy Zakariás kételkedve, hitetlenül fogadja a hírt, hiszen emberi számítások szerint neki és feleségének, Erzsébetnek már nem lehetne gyermekük, mert idős korúak. Hitetlensége büntetéseként Zakariás megnémul, s némasága csak gyermeke, János születésekor szűnik meg. Ezzel szemben Mária hittel elfogadja Isten szándékát, hogy ő legyen a Megváltó édesanyja. E hírüladásokat követi Mária Erzsébetnél tett látogatása, még a két gyermek, János és Jézus születése előtt, majd pedig Keresztelő János és Jézus születése. Örömmel, hittel várom-e a Megváltó születését?

© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj el Jessze vesszeje, rab nemzeteknek fényjele; ha szólsz, elnémul földi nagy, jöjj, szabadítónk csak te vagy!. Eljő, eljő Emmánuel,Hogy üdvözüljön Izrael!

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 18. – Advent 4. vasárnapja

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: 'József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.' Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: 'Velünk az Isten'. Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét. Mt 1,18-24

Elmélkedés - 'Velünk az Isten'

Az evangéliumok és a többi újszövetségi írás legfontosabb kijelentése Jézusról az, hogy ő az Isten Fia. Ez a megnevezés egyedül őt illeti és talán ez fejezi ki a legjobban az Egyház hitét Jézusról, a második isteni személyről. Az apostoli Egyház idejében az első keresztények többféle címmel ruházzák fel Jézust, amelyek más-más szempontból világítják meg személyét, származását és küldetését. Ennek megfelelően Jézus az Isten Szolgája, ő a Próféta, a Szent és Igaz, a Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő, az Úr, a Krisztus, azaz Isten által fölkent személy. Azonban nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezeknél sokkal kifejezőbb az Isten Fia megnevezés. Az evangéliumok közül Szent János művében találkozunk a legtöbbször az istenfiúság megvallásával vagy annak kifejtésével. Először Nátánáel hitvallásában szerepel a megnevezés, aki Jézussal való első találkozása alkalmával így szól: 'Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya' (Jn 1,49). A megszólítás előkerül Lázár feltámasztása eseményénél, amikor Márta így vallja meg hitét Jézus iránt: 'Hiszem, Uram, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön' (Jn 11,27). János írásának befejező sorai szépen megvilágítják az egész mű célját: 'Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen' (Jn 20,30-31). Szent Máté evangéliumával kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hogy Jézus perében kap nagy jelentőséget ez a cím, illetve akkor, amikor a kereszthalált követően a római százados kijelenti: 'Ez valóban Isten Fia volt' (Mt 27,54). Ugyanakkor Máténál az Isten Fia megnevezéshez sajátos többletet ad hozzá az Emmanuel, azaz a velünk az Isten kifejezés, amiről a mai evangéliumban olvashatunk. Az evangélista Izajás prófétát idézi: 'Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten', s ezzel azt akarja állítani, hogy Jézus személyében teljesedett be ez a prófétai jövendölés és isteni ígéret. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy Jézus születése olyan jel, amely azt igazolja, hogy velünk, azaz az emberiséggel van az Isten, hanem inkább arról, hogy Jézus személyében van velünk az Isten. Máté evangéliumának záró mondata szintén felidézi az Emmanuel-gondolatot, amikor a világból való távozása, mennybemenetele előtt az Úr ezzel bátorítja tanítványait: 'Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!' (Mt 28,20). Isten velünk-léte nem korlátozódik tehát Jézus földi életének néhány évtizedére, hanem az Úr továbbra is köztünk marad szentségei és tanítása által az idők végezetéig. Jézus jelen van Egyházában, jelen van a testvéri közösségben, s ennek köszönhetően továbbra is azt érezhetjük, hogy Isten nem hagy minket magunkra, hanem állandóan velünk van. Az adventi idő utolsó napjaiban adjuk át magunkat annak az örömnek, hogy Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen és velünk maradjon.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy te vagy a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Jöveteleddel beteljesedtek az ígéretek és személyedben eljött a messiási időszak. Születésed az ember újjáteremtése, mert a mindenható Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Te vagy a lelki újjászületés forrása számunkra. Születésed ünnepén töltsön el bennünket a remény, hogy életünknek célja van: keresni és megtalálni Istent, aki találkozni akar velünk. Születésed napján töltsön el minket az öröm: velünk vagy, Istenünk!