'Akit az egész földkerekség nem volt képes befogadni, azt Mária egyedül befogadta'

Mária mintegy mennyországgá lett számunkra, mivel az Isten Fiát hordozta. Krisztus anélkül, hogy az Atya dicsőségéből eltávozott volna, Mária szűzi méhébe zárkózott be, hogy az embert nagyobb méltóságra emelje. Isten az összes szűz közül ezt az egyet választotta ki, hogy ő legyen a mi üdvösségünk eszköze.

Máriában beteljesedett minden igaznak és prófétának jövendölése. Belőle támadt Krisztus, a ragyogó hajnalcsillag, akinek vezetésével a nép, amely egykor sötétségben járt, nagy világosságot látott (Mt 4,16).

Máriát nagyon találóan különböző nevekkel illetjük. Mária Isten Fiának temploma. Krisztus ebből a templomból egészen más módon lépett ki, mint ahogy oda belépett. Test nélkül lépett ugyanis be a szűzi méhbe, és testet öltve hagyta el azt.

Mária az a titokzatos új ég, amelyből a Királyok Királya mintegy saját trónjáról a földre lépett, földi alakot és hasonlóságot véve magára.

Mária az édes szőlőt termő szőlőtőke, akinek gyümölcse Jézus. Ő isteni természete szerint ugyan nagyon különbözött Máriától, mégis kellett, hogy emberi természetét Máriától kölcsönözze.

Mária az Úr házából fakadó forrás, amelyből a szomjazók az élet vizét meríthetik; ha valaki ezt a forrást csak ajkával ízleli is meg, nem szomjazik soha többé.

Szeretteim, tévedne, aki Máriának a megváltásban való szerepét összehasonlíthatónak tartaná a teremtéssel.

Kezdetben teremtette Isten a földet, amelynek megújításában Mária közreműködött. Kezdetben Ádám vétke miatt a teremtés művét átok sújtotta, Mária pedig a föld békéjének és biztonságának visszaszerzésében részt kapott. Kezdetben az ősszülők vétke folytán a halál minden emberre átszármazott, Máriával átvitettünk a halálból az életbe. 

Kezdetben Éva hallgatott a kígyó csábítására, és így a bűn mérge az egész emberiségnek ártott, Mária pedig az örök boldogság hirdetője lett. Ami tehát a halált jelentette, az élet eszközévé lett. Aki a kerubok felett trónol, azt íme, most anyai karok tartják; akit az egész földkerekség nem tud befogadni, azt Mária egyedül öleli át; akitől az Isten trónja körül álló és uralkodó égi szellemek rettegnek, azt egy lányka gondozza; akinek trónusa örökké áll, az a Szűznek ölében ül; akinek lába zsámolya a föld, az a földön gyermeki lábakkal jár. 

 Szent Efrém diakónus beszédeiből

Forrás ~ Internet 

 A FATIMAI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA ~ MÁJUS 13.

 

A Boldogságos Szűz 1917-ben, májustól októberig jelent meg a három fatimai gyereknek: Luciának, Ferinek és Jácintának.

A Megváltó érkezése az öröm légkörét teremtette meg az emberek között a világon. Ez az öröm azonban tovább fokozódott, amikor Jézus elkezdte hirdetni az igazi örömhírt. Isten Országának örömhíre mindennap elérkezik hozzánk is, hogy örömre gyújtsa szívünket. Isten Fia szenvedésének és halálának látványa szinte romba dönti minden reményünket. Adjuk át magunkat újra annak az örömnek, amely a Feltámadottal való találkozásból születik, és amelyet a Szentlélek állandóan táplál. 

 

 'Istenünk, te úgy rendelted, hogy egyszülött Fiad anyja nekünk is anyánk legyen. Add, hogy bűnbánattal és imádsággal állhatatosan munkálkodjunk a világ üdvösségéért, és így Krisztus országának eljövetelét napról napra egyre hatékonyabban szolgáljuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

A FATIMAI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 13.

 

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

1917. május 13-án egy Cova da Iria nevű helyen, a fatimai egyházközség területén három pásztorgyermek őrizte nyáját: a tízéves Lúcia, és unokatestvérei, a kilencéves Ferenc és a hétéves Jácinta. Délben szokás szerint elimádkozták a rózsafüzért, majd játszani kezdtek ott, ahol ma a fatimai bazilika áll. Hirtelen nagy fényességet láttak, amit villámnak gondoltak, és úgy döntöttek, hazasietnek még a vihar előtt. Ám rögtön ezután újra fényt láttak, és egy kis tölgyfa fölött, ahol ma a Jelenési kápolna áll, megpillantottak egy 'Asszonyt, aki ragyogóbb volt, mint a nap'. Az Asszony imádságra buzdította a kis pásztorokat, és kérte őket, hogy öt hónapon át minden hónap 13-án jöjjenek el Cova da Iriába. A gyermekek teljesítették a kérést - június, július, szeptember és október 13-án a Szűzanya megjelent nekik. Augusztusban 19-én történt a jelenés, mert 13-án a gyermekeket kihallgatás miatt fogva tartotta Vila Nova de Ourém kerületi elöljárója.
A jelenések alkalmával a Szűzanya mindig arra kérte a gyermekeket, hogy imádkozzanak, hozzanak áldozatot a bűnösök megtéréséért, és engeszteljék Szeplőtelen Szívét az ellene elkövetett vétkekért. A júliusi jelenés alkalmával a gyermekeknek látomásban volt részük a pokolról. A Szűzanya ekkor kérte először, hogy ajánlják fel Oroszországot az ő Szeplőtelen Szívének. 'Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad' - írja Lúcia nővér Emlékezéseiben.
A jelenéseknek gyorsan híre kelt, és az utolsó alkalommal, október 13-án, mintegy 70.000 ember volt jelen Cova da Iriában. A Szűzanya kijelentette, hogy ő a Rózsafüzér Királynője, és azt kérte, hogy építsenek kápolnát a tiszteletére. A jelenés után történt a híres napcsoda. A Szűzanya újra kérte, hogy Oroszországot ajánlják fel Szeplőtelen Szívének.

Évekkel a fatimai események után Lúcia nővér elmesélte, hogy 1916-ban történtek más jelenések is, három alkalommal, a Loca do Cabeço nevű helyen, szintén közel Fatimához. Akkor egy angyal jelent meg a három pásztorgyereknek, és bűnbánatra, imádságra kérte őket. Lúcia később szerzetesnővér lett, 1921-ben lépett be a Dorottya-rendbe, és néhány évet Spanyolországban élt, Vilarban illetve Tuy-ban. A Szűzanya ott is többször megjelent neki, és azt kérte, tartsanak ájtatosságot öt egymást követő szombaton: imádkozzák a rózsafüzért, elmélkedjenek a titkokon, gyónjanak és áldozzanak, hogy a Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnöket jóvátegyék. Lúcia 1948-ban belépett a sarutlan kármelita rendbe, és a coimbrai Szent Teréz kolostorban élt haláláig. Később többször is ellátogatott Fatimába: 1946-ban, 1967-ben, 1981-ben is ott járt, hogy a jelenésekről készülő képek munkálatait segítse. Lúcia nővér 2005. február 13-án hunyt el Coimbrában, életének 98. évében.

Lúcia nővér unokatestvéreinek élete és sorsa:
Marto Ferenc
1908. június 11-én született Aljustrelben. Érzékeny és visszahúzódó természet volt, azért imádkozott és tartott bűnbánatot, „hogy az Úr Jézust vigasztalja”. Tüdőgyulladásban halt meg 1919. április 4-én, szülei házában. Földi maradványait 1952-ben vitték át a plébánia temetőjéből a fatimai bazilikába.

Marto Jácinta
1910. március 11-én született Aljustrelben, Ferenc húga. 1920. február 20-án halt meg egy lisszaboni kórházban, hosszú és fájdalmas betegség után - szintén tüdőgyulladásban -, minden szenvedését felajánlva a bűnösök megtéréséért, a világ békéjéért és a szentatyáért. Teljesen épen maradt holttestét 1951-ben helyezték örök nyugalomra a bazilikában.

A fatimai látnokok - Marto Ferenc és Marto Jácinta - boldoggáavatási pere 1952-ben indult, II. János Pál pápa 2000. május 13-án avatta őket boldoggá.

Forrás ~ Internet