EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
2016. május 10. – Kedd
Jézus
az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
'Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen
téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek,
akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy
megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te
küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám
bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a
dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál.
Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már
tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett
igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot,
hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük
könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál.
Tieid ők - hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a
tiéd -, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e
világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.' Jn
17,1-11a
Elmélkedés
Az
utolsó vacsora leírása sorában új részhez érkeztünk. Az eddigiekben
Jézus a jelenlévőkhöz intézte szavait, mostantól viszont a mennyei
Atyához. Tehát már nem egy beszédet mond, hanem imádkozik, s az ő imája
feltárja számunkra a megváltás számos elemét, titkát. Egyedül János
evangéliumában olvashatjuk ezt az imát, az áldozatát meghozni
szándékozó, a szenvedést és az önfeláldozást önként vállaló Fiú imáját,
amelyet az áldozatot kérő és elfogadó mennyei Atyához intéz. Mai
elmélkedésünkben ne részletezzük az ima tartalmát, hanem arra
figyeljünk, hogy az utolsó vacsora eseményei miként jelennek meg a mi
szentmisénkben. Az utolsó vacsora a lábmosással, egy megtisztulási
szertartással kezdődött, amely a szentmise elején bűnbánati
szertartásban, mint lelki megtisztulásban jelenik meg. Ezt követte Jézus
tanítása, amelynek megfelel a szentmise tanító része az olvasmányokkal,
a zsoltárral, az evangélium felolvasásával, valamint annak
magyarázatával, a szentbeszéddel. Az utolsó vacsora harmadik szakaszában
Jézus imádkozik és felajánlja önmagát az Atyának. A szentmisében
ugyanez ismétlődik meg, pontosabban válik jelenvalóvá, Jézus felajánlja
önmagát és mi is felajánljuk az ő áldozatával együtt önmagunkat
Istennek. A szentmisén érdemes tudatosan odafigyelnünk ezekre a
részekre, így válik részvételünk valóban áldozattá.
© Horváth István Sándor
Imádság
Könyörülj
rajtam, Uram, Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél!
Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet,
becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden
embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a
bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
