EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. október 25. – Kedd

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: 'Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.' Majd így folytatta: 'Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.' Lk 13,18-21

Elmélkedés

Jézus tanításának középpontjában Isten országa, a mennyek országa áll. Az ország megvalósulását, jelenlétét két példával világítja meg: az első a mustármagról, a második a kovászról szól. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A lisztbe vagy a tésztába vegyített kevés kovász, azaz élesztő képes átjárni, megkeleszteni a tésztát. Mindkét példa arra utal, hogy Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tettenérhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető. Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely az idő előrehaladtával egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, eljöttem házadba, hogy meghalljam, mit mondasz nekem te, Atyaisten, Teremtőm, s te, Úr Jézus, Megváltóm, te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben és életmódban.

 

ESTI HIMNUSZ

Immár a nap leáldozott,

Teremtőnk, kérünk tégedet:

légy kegyes, és maradj velünk,

őrizzed, óvjad népedet.

Álmodjék rólad a szívünk,

álmunkban is te légy velünk,

téged dicsérjen énekünk,

midőn új napra ébredünk!

Adj nekünk üdvös életet,

szítsd fel a szív fáradt tüzét,

a ránk törő rút éjhomályt

világosságod rontsa szét!

Kérünk, mindenható Atyánk,

Úr Jézus Krisztus érdemén,

ki Szentlélekkel és veled

uralkodik, s örökre él. Amen.

 

Forrás ~ Internet

'Ne tegyünk semmit Isten akarata ellen!'

Vigyázzatok, szeretteim, nehogy az Úr sok jótéteménye mindnyájunk kárhozatára váljék, ha tudniillik nem élünk hozzá méltó módon, és nem egyetértésben tesszük azt, ami előtte jó és kedves. Mert azt mondja valahol: Az Úr lelke a benső rejtekeit is megvilágítja (vö. 1 Krón 28, 9). Fontoljuk meg, hogy mily közel van ő, és hogy előtte nem marad rejtve semmi sem, amit gondolunk vagy beszélünk. Az tehát a helyes, hogy akarata ellen ne tegyünk semmit. Inkább sértsük meg a balga és oktalan, gőgös és fennhéjázó beszédű embereket, mint Istent.

Imádjuk Urunkat, Jézust, aki vérét adta értünk. Adjuk meg elöljáróinknak a tiszteletet, becsüljük meg az öregeket, az istenfélelem fegyelmében neveljük az ifjakat, mindenki vezesse feleségét a jóra. Legyen nyilvánvalóvá erkölcsi életük kedves tisztasága; mutassanak alázatos, tiszta és őszinte jóakaratot; lássék meg rajtuk, hogy tudnak hallgatni, nyelvüket féken tartva; személyválogatás nélkül egyformán szeressék mindazokat, akik szentül félik Istent.

Gyermekeiteket szoktassátok Krisztus fegyelméhez; tanulják meg, mit ér az alázatosság Isten előtt, mily hathatós az Úrnak a tiszta szeretet, mily jó és nagy az ő félelme, és hogy megőrzi mindazokat, akik tiszta lélekkel szentül élnek benne. Mert ő a gondolatok és a szándékok vizsgálója, az ő Lelke van bennünk; és akkor veszi el tőlünk Lelkét, amikor akarja.

Mindezt megerősíti a Krisztusba vetett hit. Erre buzdít a Szentlélek által: Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére oktatlak titeket. Ki az az ember, aki élni vágyik, és szeretne jó napokat látni? Fékezd nyelvedet, hogy ne szóljon rosszat, és ajkadat, hogy ne beszéljen hazugságot. Fordulj el a rossztól, és tedd a jót, keresd a békét, és járj annak útján! (Zsolt 33, 12-15)

A mindenben irgalmas és jóságos Atya szereti az őt félőket, kegyelmét jóságosan és kedvesen adja azoknak, akik lelkük egyszerűségével hozzá fordulnak. Ezért ne legyünk kétszínűek, és ne tegyenek felfuvalkodottá bennünket az ő kiváló és kitüntető adományai. 

 Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

Forrás ~ Internet

'Krisztus szeretete sürget minket'

A szent apostolok a Szentlélek tüzétől vezetve bejárták az egész földet. Ugyanettől a tűztől föllelkesítve az apostoli hithirdetők is eljutottak, eljutnak és el fognak jutni a világ végéig, a föld egyik sarkától a másikig, hogy hirdessék Isten igéjét úgy, hogy Szent Pál e szavait méltán elmondhassák magukról is: Krisztus szeretete sürget minket (2 Kor 5, 14).

Krisztus szeretete sürget, késztet minket, hogy elmenjünk, és hogy a szent buzgóság szárnyain felemelkedve repüljünk. Aki igazán szereti Istent, az szereti embertársát is; az igazán buzgó ember szeret is, de egy magasabb fokú szeretet mértéke szerint, úgy, hogy minél inkább lángol a szeretettől, annál inkább hajtja a buzgóság. 

Ha valakiben nincs buzgóság, az már annak a bizonyítéka, hogy az illető szívéből kihalt minden szeretet. Akiben viszont buzgóság lakik, az azt szeretné, és mindent meg is tesz azért, hogy Istent mindig jobban megismerjék, szeressék, és neki szolgáljanak e földön és a másvilági életben, mivel ez a szent szeretet határtalan. 

A buzgó ember ugyanígy tesz az embertársával is. Azt akarja, és arra törekszik, hogy itt, e földön mindenki megelégedett, a mennyei hazában pedig áldott és boldog legyen; hogy mindenki üdvözüljön; hogy örökre senki el ne vesszen, és meg ne bántsa Istent; hogy semeddig se maradjon meg bűnében; hogy meglássuk Istent a szent apostolokkal és mindazokkal együtt, akik apostoli lélekkel buzgólkodnak.

Magamnak mondom: a szeplőtelen Szívű Máriának fia az az ember, aki a szeretettől lángol, és ahol csak megfordul, e szeretetre gyullaszt mindenkit, és hathatósan kívánja, és minden segítséget megad azért, hogy minden ember ennek az isteni szeretetnek a tüzétől égjen. Az ilyen ember semmitől sem riad vissza. 

Örül annak, ha kifosztják, elviseli a megpróbáltatásokat, átöleli a szenvedéseket, mosolyog, ha gyalázzák, örül a gyötrelmeknek. Semmi másra nem gondol, csak arra, hogy Jézus Krisztust hogyan kövesse, és hasonlóvá legyen hozzá imádságában, munkájában, szenvedésében és Isten dicsőségének, valamint a lelkek üdvözítésének szüntelen és kizárólagos szolgálatában. 

 Claret Szent Antal Mária püspök műveiből

Forrás ~ Internet

 

CLARET SZENT ANTAL MÁRIA  ~ OKTÓBER 24.

A spanyolországi Sallentben született 1807-ben. Pappá szentelése (1835) után sok éven át Katalóniát bejárva prédikált a népnek. 1849-ben megalapította Mária szeplőtelen Szívének missziós társaságát (a claretinusokat). 

1850 és 1857 között Kuba szigetének érseke, majd Spanyolországba visszatérve a királynő gyóntatója és tanácsadója lett. Sokat szenvedett az Egyházért. Az 1868-as spanyol forradalom miatt a királyi családdal Franciaországba ment. A fontfroide-i ciszterci apátságba vonult vissza. Itt halt meg 1870. október 24-én.

Istenünk, te Claret Szent Antal püspököt a hithirdetés munkájában csodálatos szeretettel és türelemmel áldottad meg. Közbenjárására add, hogy mindig a te ügyedben fáradozzunk, és buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik. Amen.

Istenünk, ki Szent Antal püspöknek csodálatos türelmet és szeretetet adtál az evangélium hirdetéséhez, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy az odafönt valókat keresve buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak! Amen.

 'Istenünk, Claret Szent Antal közbenjárására add, hogy mindig a te ügyedben fáradozzunk, és buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. október 24. – Hétfő

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: 'Asszony, megszabadultál betegségedtől.' Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: 'Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!' Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: 'Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?' Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

Lukács evangélista nem jelöli meg, hogy melyik városban történt az a csoda, amelyről a mai napon olvasunk az evangéliumban. Azt viszont hangsúlyozza, hogy a gyógyítás szombati napon történt, a nyugalom napján, amikor nem szabadott semmiféle munkát végezni. A zsinagóga elöljárója Jézus gyógyító tevékenységét munkának minősítette, ezért nemtetszését fejezte ki. Érdekes, hogy nem meri véleményét Jézusnak elmondani, méltatlankodását inkább az előbb még beteg, de mostanra már meggyógyult asszonynak mondja: 'Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!' Merev törvényértelmezése, az előírásokhoz való szigorú ragaszkodása egyértelműen a szívtelenség jele. Jézus magatartása ennek éppen az ellentéte. Megsajnálja az asszonyt, aki hosszú ideje, tizennyolc éve görnyedt, nem tud felegyenesedni. Együttérzése cselekvésre indítja az Urat, megkönyörül az asszonyon, meggyógyítja őt. Hasonló esetekben általában a beteg siet Jézushoz, hogy gyógyulását kérje, de itt nincs erről szó, hanem Jézus látja meg a beteg asszonyt és hívja őt magához. Más csodáknál Jézus beszélget a gyógyítás előtt és a gyógyulni vágyó személy kifejezi hitét, de itt nincs szó ilyesmiről. Egyértelműen Jézus a kezdeményező. Ő az, aki gyógyítani akar, hogy megmutassa az isteni könyörületet.

© Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

ESTI HIMNUSZ

Urunk, hatalmas Istenünk,

te mindazt, amit víz fogant,

vagy mély örvénybe juttatod,

vagy fel, magasba emeled.

A vízi lényt habhoz kötöd,

a szárnyasnak fenn szabsz határt,

hogy egy közös törzs sarjai

sok-sok helyet betöltsenek.

Hű szolgáidnak adj erőt,

akikre véred harmatoz,

ne ismerjék meg a bukást,

sem a halálos borzadást.

Vétkek senkit ne sújtsanak,

senkit ne fűtsön büszkeség,

ne hulljon porba a bukó,

s ki felkelt, már ne essen el.

Ezt add meg, kérünk, jó Atya,

s Atyának mása, egy Fia,

s te, Szentlélek, Vigasztaló:

örökre egy uralkodó. Amen.

 Forrás ~ Internet

'Jóságos Istenünk célszerűen alkotta meg a világot'

Tekintsünk az egész világ Atyjára és Teremtőjére! Ragaszkodjunk erősen a békének tőle kapott kiváló és túláradó adományaihoz és jótéteményeihez! Elmélkedve gondolkodjunk róla, és lelki szemünkkel lássuk meg az ő hosszan tűrő jóakaratát! Nézzük, milyen jóságosnak mutatja magát minden teremtménye iránt!

Az ég békében engedelmeskedik az ő akaratának, mert gondviselése kormányozza. A nappal és az éjszaka egymást nem akadályozva futják az általa előre meghatározott pályájukat. A Nap, a Hold és a csillagok kara az ő törvénye szerint hiba nélkül, teljes összhangban jár kijelölt útján. A föld az ő akarata szerint meghatározott időben megtermékenyül, hogy bőségesen ellássa táplálékkal az embereket, állatokat és mindazt, ami rajta él. Nem vonakodik, és nem változtat semmit sem azon, amit Isten elrendelt.

Az örvények felkutathatatlan világa és a tenger mélységének ismeretlen tájai ugyanazokra a törvényekre hallgatnak. A végtelen tenger tömegét az ő rendelése dagasztja árrá, és az nem lépi át a neki kiszabott határokat, hanem az ő parancsa szerint viselkedik. Azt mondja ugyanis az Úr: Eddig jössz, és hullámaid önmagadban törnek meg (vö. Jób 38,11). Az ember számára bejárhatatlan óceán és a rajta túl levő világok az Úr ugyanazon törvényeinek kormányzása alatt állnak.

Békében követik egymást a tavasz, nyár, ősz és tél évszakai. A maguk sajátos idején még a szelek állomáshelyei is késedelem nélkül teljesítik feladatukat. Az élet és az egészség szolgálatában álló állandó források is szünet nélkül nyújtják vizüket az emberek életének fenntartására. Még a legkisebb állatok is békében és egyetértésben élnek közösségükben.

Mindezeknek a nagy Alkotó és a mindenek Ura adta meg a békét és összhangot. Ő jót tesz mindennel, elsősorban pedig velünk, akik irgalmasságához menekülünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és fölség mindörökké. Ámen.

 

Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

 

Forrás ~ Internet

 KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP ~ OKTÓBER 23.

Az abruzzókbeli Capestranóban született 1386-ban. Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként működött. 1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án.

'Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. október 23. – Évközi 30. vasárnap

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják. Lk 18,9-14

Elmélkedés - 'Isten előtt'

Jézus példabeszédeivel kapcsolatban sokszor mondjuk, hogy az életből merítik témájukat, ezért olykor nem is képzeletbeli történetként olvassuk őket, hanem mint valóságos eseteket. A mai evangélium is egy olyan példabeszédet tartalmaz a templomban imádkozó farizeusról és a vámosról, amely megtörténhetett a valóságban. A két szereplőnek már a külső magatartásában is megfigyelhető a különbség, a farizeus magabiztosan viselkedik a templomban, a vámos visszahúzódóbb, távolabb áll meg. A farizeus olyannyira otthon érzi magát a templomban, hogy még arról is megfeledkezik, hogy ez valójában az Isten otthona, a vámos viszont a vendég bizonytalanságával tartózkodik a szent helyen, mert érzi, hogy itt nem ő, hanem az Isten a házigazda. Viselkedésük különbsége természetesen belső különbözőségükből ered. A farizeus öntelten és magabiztosan, a vámos alázatosan, szerényen imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig beismeri, megvallja bűnösségét. A vámos azzal kezdi az Isten felé közeledést, hogy elfordul a bűntől, elfordul bűnös önmagától és bűnös múltjától, mert így akar új életet kezdeni. A farizeus viszont erről megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg abban, hogy Istenhez fordulása kedves legyen s elfogadást nyerjen. A farizeus csak a múltjáról és jelen állapotáról beszél, azzal dicsekszik, amit eddig tett: 'nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.' Ő nem gondol arra, hogy változnia kellene, mert tökéletesnek tartja önmagát. A tanulság világos számunkra: az önteltség, a túlzott magabiztosság és az elbizakodottság helyett őszinte bűnbánattal és alázattal szabad Isten elé állnom. Nem állíthatom magamról, hogy tökéletes és bűntelen vagyok, hanem be kell látnom, hogy van miért bocsánatot kérnem. A farizeusi lelkület kialakulása és megerősödése ellen eredményes eszköznek bizonyul a napi lelkiismeretvizsgálat és a rendszeresen elvégzett szentgyónás. A vallásgyakorlat terén nem érdemes büszkélkednem, mert Isten ítéli meg cselekedeteimet. Aki vallásos cselekedeteit saját érdemének tekinti, az már elindult a farizeusi lelkület útján. Bármit is teszek, azt Isten kegyelmének kell tulajdonítanom. A példabeszéd emellett az imádkozás helyes módjára is tanít minket. Az imádkozás Jézus életének középpontjában állt. Az ima révén tökéletes egységben volt az Atyával, s ebből értette meg az Atya szándékait, az embereket, akikhez küldetése szólt és a világot, amely élettereként szolgált. Amikor imáinkat Jézus által terjesztjük a mennyei Atya elé, akkor a szándék vezet minket, hogy az ő szemével tekintsünk Istenre, s ennek köszönhetően mi is Atyánknak lássuk őt. A Krisztustól tanult ima segít minket, hogy embertársainkra, mint testvéreinkre tekintsünk, akik felé a szeretet arcát kell minden élethelyzetben mutatnunk. És az ima segít minket abban, hogy e földi világban Isten országát építsük, miközben az égi haza felé törekszünk. Ha mindenben elégedett vagyok önmagammal és csak dicsekedni tudok Isten előtt, akkor sosem fogom megtudni, ő hogyan értékeli életemet. Ha viszont őszinte vagyok magamhoz és beismerem bűneimet, Isten meg tud ajándékozni a bűnbocsánattal és az üdvösséggel.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!

'Az Ige, az Isten Bölcsessége testté lett'

Az Apostol azt tanítja, hogy két embertől ered az emberiség élete: Ádámtól és Krisztustól. Ez a két ember test szerint egyforma, de érdemét tekintve különbözik. Testi felépítettségük valóban azonos, eredetük azonban egészen más. Írva van: Ádám, az első ember, élő lénnyé lett, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké (1 Kor 15,45).

Azt az elsőt ez az utolsó teremtette, és ettől kapta lelkét is, hogy éljen. Emez önmagától való, nem vehette életét mástól, hiszen egyedül ő ad életet mindennek. Az a föld értéktelen porából alakult, ez viszont a Szent Szűz áldott méhéből született. Abban a föld pora lett testté, ebben viszont egészen az Istenig magasztosul fel az emberi test.

És ami még több: amikor ez a második Ádám megteremtette azt az elsőt, akkor a saját képét helyezte el benne. Ezért vette azután magára annak emberi természetét és nevét is, nehogy elvesszen az, akit saját képére teremtett. Van tehát egy első Ádám, és van egy utolsó. Az elsőnek van kezdete, az utolsónak nincs vége. Sőt igazában ez az utolsó maga az első, mert ő mondja: Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó (Jel 1,18).

Én vagyok az első, vagyis a kezdet nélküli, és én vagyok az utolsó, mert véget nem ismerek. De nem a szellemi az első - mondja az Apostol -, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi (1 Kor 15, 46). Hiszen előbb van a föld, mint a gyümölcs, de a föld nem olyan értékes, mint a gyümölcs. 

Az fáradságos munkát követel, ez viszont táplálékot és életet ad. Méltán dicsekszik a Próféta ezzel a gyümölccsel, amikor így beszél: Földünk megtermi gyümölcsét (Zsolt 84,13). Milyen gyümölcsöt? Azt, akiről máshol így olvasunk: Aki testedből származik, trónodra azt ültetem (Zsolt 131,11). Az első ember földből való, földi - mondja az Apostol -, a második ember a mennyből való, mennyei (1 Kor 15,47).

Amilyen a földből való, olyanok a földiek is; s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is (1 Kor 15,48). Akkor pedig hogyan lehetséges, hogy akik nem mennyeinek születtek, mégis olyanná lehetnek, vagyis nem maradnak olyanok, mint amilyenek születésükkor voltak, és miért maradnak azután olyanok, mint amilyenné újjászülettek? 

Onnan van ez, testvéreim, hogy maga a mennyei Szentlélek tette ilyen termékennyé saját isteni fényességével ezt a szűztiszta keresztelőkutat, így azokat, akiket a föld porából való eredetük e világ nyomorúságai alá vetett, ez az új életforrás mennyeivé alakította át, sőt elvezeti őket az isteni Teremtőjükkel való hasonlóságra. Ha tehát már újjászülettünk, és Teremtőnk képmására már megújultunk, teljesítsük is az Apostol figyelmeztetését: Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni (1 Kor 15,49).

Mivel tehát Urunk hasonlóságára újjászülettünk, és gyermekeivé is fogadott bennünket Isten, ezért hordozzuk Teremtőnk képét a legteljesebb hasonlóság szerint! Ez a hasonlóság nem éppen a méltóságára vonatkozik, mert az egyedül csak őt illeti meg, hanem legyünk hozzá hasonlók ártatlanságban, egyszerűségben, szelídségben, türelemben, alázatosságban, irgalmas szeretetben és békés egyetértésben. Urunk ilyen volt hozzánk, és így élt közöttünk nagy jóságában. 

 Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet

 

 

'Ne féljetek! Nyissátok meg a kapukat Krisztusnak!'

Péter eljött Rómába! Mi vezérelte őt, és mi hozta el ebbe a városba, a Római Birodalom szívébe, ha nem az Úrtól kapott indítás iránti engedelmesség? Ez a galileai halász talán nem akart volna eljönni ide. Talán szívesebben maradt volna otthon, a Genezáret-tó partján, hajójával és hálói között. De az Úrtól vezetve, indításának engedelmeskedve, elérkezett idáig.

Egy ősi hagyomány szerint a Néró-üldözés idején Péter el akarta hagyni Rómát. De az Úr közbelépett: szembe jött vele. Péter ezzel a kérdéssel fordult hozzá: 'Quo vadis, Domine? Hová mégy, Uram?”'Az Úr rögtön válaszolt neki: 'Megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek.' Péter visszatért Rómába, és itt maradt egészen a saját keresztre feszítéséig.

A mi korunk arra szólít, arra ösztökél, arra kötelez, hogy az Úrra tekintsünk, és maga Krisztus legfőbb hatalmának misztériumában merüljünk el alázatos és áhítatos meditációban. Ő, aki Szűz Máriától született - az ács Fia, ahogy vélekedtek róla, az élő Isten Fia, amint Péter megvallotta -, azért jött, hogy valamennyiünket 'papi királysággá' alakítsa. 

A II. vatikáni zsinat emlékezetünkbe idézte ennek a hatalomnak a misztériumát és azt a tényt, hogy Krisztus - a Pap, a Próféta-Tanító, a Király - küldetése folytatódik az Egyházban. Mindenki, Isten egész népe részese ennek a hármas küldetésnek. A múltban talán azért is tették a pápa fejére a 'triregnumot', a hármas koronát, hogy ezzel a szimbólummal fejezzék ki, hogy Krisztus Egyházának egész hierarchikus rendje, egész 'szent hatalma', amelyet benne gyakorolnak, nem egyéb, mint szolgálat. 

 Olyan szolgálat, amelynek egyetlen célja van: hogy Isten egész népe részesedjék Krisztusnak e hármas küldetésében, és mindig az Úr hatalma alatt maradjon. Ez a hatalom nem ennek a világnak hatalmasságaiból veszi eredetét, hanem a mennyei Atyától s a kereszt és a feltámadás misztériumából.

Az Úr feltétlen és mégis édes és szelíd hatalma megfelel az ember egész mélységének, legemelkedettebb értelmi, akarati, szívbeli törekvéseinek. Nem az erő nyelvén beszél, hanem a szeretetben és az igazságban fejezi ki magát.

Péter új utóda a római székben ma izzó, alázatos, bizakodó imát mond: 'Ó, Krisztus! Add, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! Édes hatalmad szolgája! Szolgája hatalmadnak, amely alkonyt nem ismer! Tedd, hogy szolga legyek, sőt szolgáidnak a szolgája!'

Fivéreim és nővéreim! Ne féljetek befogadni Krisztust és elfogadni az ő hatalmát!

Segítsétek a pápát és mindazokat, akik Krisztust akarják szolgálni, és Krisztus hatalmával szolgálni az embert és az egész emberiséget!

Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztusnak! Az ő üdvözítő hatalmának nyissátok meg az államhatárokat, a gazdasági meg a politikai rendszereket, a kultúra, a művelődés, a fejlődés hatalmas mezőit! Ne féljetek! Krisztus tudja, 'mi lakik az emberben'. Egyedül ő tudja!

Manapság olyan gyakran nem tudja az ember, mit hordoz magában, lelkének, szívének a mélyén. Így gyakran bizonytalankodik e földön leélt életének értelméről. Kétely árasztja el, amely átvált kétségbeesésbe. Hagyjátok tehát - alázattal és bizalommal kérlek, könyörögve kérlek -, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberhez. Egyedül ő birtokolja az élet igéit, igen, az örök élet igéit. 

 Szent II. János Pál pápának a pápasága kezdetén elmondott homíliájából

Forrás ~ Internet