'A jó harcot megharcoltam'

    Pál apostol a börtönben is úgy volt, mintha magában az égben lakott volna; a sebeket és korbácsütéseket nagyobb örömmel fogadta, mint mások a versenyeken szerzett díjakat. A szenvedést sem szerette kevésbé, mint a kitüntetéseket, hiszen kitüntetésnek tartotta a szenvedéseit. Ezért is nevezte azokat a kegyelem ajándékainak, így értsd, amit mond: elköltözni és Krisztussal lenni (Fil 1,23), a jutalma volt, viszont megmaradni a testben, a harcot jelentette számára. De Krisztusért mégis inkább ezt választja, mint amazt, és kijelenti, hogy a harc szükségesebb. 

     Itt a földön Krisztustól eltaszítottnak lenni harcot és gyötrelmet jelentett. Sőt többet, mint harcot, és többet, mint akármilyen gyötrelmet. Krisztussal lenni pedig a legnagyobb jutalom volt. Pál mégis inkább amazt választotta Krisztusért, mint emezt. Talán azt mondhatná most valaki: 'De Pál azt írta, hogy mindez édes volt neki Krisztus miatt.' Hát azt én is állítom, hogy ami minket elcsüggeszt, az neki nagy gyönyörűséget szerzett. És miért emlegetem én mégis a veszedelmeket és a mindenféle nyomorúságot? Azért, mert Pál szakadatlan nagy levertségben élt, ezért mondta: 'Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?' (2 Kor 11,29) 

     Titeket pedig arra kérlek, hogy ne csak csodáljátok, hanem kövessétek is az erénynek ezt a példaképét, mert csak így részesülhetünk vele együtt az ő győzelmi koszorúiban. Csodálkozol, amikor azt mondom, hogy ugyanazért a teljesítményedért ugyanazt a jutalmat érheted el, mint Pál? Őt magát halljad, mert ezt mondja: 'A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét' (2 Tim 4,'7).  Látod tehát, hogyan hív ugyanabba a közös dicsőségbe mindannyiunkat? 

     Mivel pedig mindenkire ugyanaz a dicsőséges koszorú vár, iparkodjunk mindnyájan, hogy érdemessé legyünk e megígért jutalomra. De ne csak teljesítménye nagyságát és kiválóságát nézzük, hanem lelki készségét és erős elhatározását is, amellyel oly nagy érdemet szerzett. Lássuk meg azt is, hogy ugyanolyan ember volt, mint mi, és hogy minden téren osztozott természetünkben, így azután majd azt is meglátjuk, hogy ami tényleg nagyon nehéz, az a mi számunkra is majd könnyű lesz, s nem lesz elviselhetetlen, és akik e rövid földi életünkben szenvedünk, majd mi is azt a hervadhatatlan és örök győzelmi koszorút hordjuk a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből és irgalmából. Neki legyen dicsőség és hatalom most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámen. 

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből

Forrás ~Internet

 

 SZENT TITUSZ ÉS SZENT TIMÓTEUS PÜSPÖKÖK ~ JANUÁR 26.

 A mai napon ünnepelt két szent, Timóteus és Titusz Szent Pál apostol munkatársai voltak. Timóteust második missziós útja során Lisztra városában vette maga mellé a népek apostola, mert a helyi keresztények 'jó véleménnyel voltak róla' (ApCsel 16,2), s ő harmadik útján is elkísérte Pált. Titusz pedig ott van Jeruzsálemben Pállal azon az apostoli zsinaton, melyen arról döntenek, hogyan induljanak a pogányokhoz az evangélium hirdetésére. Jogosan gondoljuk, hogy az apostoli buzgóság és az evangélium hirdetésének vágya elsősorban Pál példája láttán alakul ki mindkettőjükben. Ismerik Pál korábbi életét és lelki átalakulásának okát. Nap mint nap látják, hogy Pál valóban a damaszkuszi úton megismert Krisztusnak adta magát, és az ő evangéliuma terjesztésének szenteli életét. E személyes példa ösztönzi Timóteust és Tituszt mind Pál segítésében, mind az önálló igehirdetésben, szolgálatban. Kérdezhetnénk, vajon minket kinek a példája lelkesít? Kinek a személyes élete, tanúságtétele szolgál mintaként? De még fontosabb kérdés lehet, hogy az én példám lelkesít-e másokat? Hiteles-e a kereszténységem, vallásosságom, hogy ennek láttán másokban feléled a vágy Krisztus követésére? Imádkozom-e rendszeresen azokért, akik az igehirdetésre, a misszióra szentelik életüket?
© Horváth István Sándor

 'Istenünk, te Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted. Közbenjárásukra add, hogy szentül és buzgón éljünk ezen a világon, s így méltók legyünk eljutni az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT TIMÓTEUS és SZENT TITUSZ ~ JANUÁR 26.

Timóteus, Pál munkatársa a fogságban is vele volt. Hogy mennyire megbecsülte őt Pál, kitűnik abból, hogy több levélben szerepel mint munkatárs vagy címzett. Pál képviseletében Tesszalonikába (1Tesz 3), Korintusba (1Kor 4,17; 16,10) és Filippibe (Fil 2,19-23) utazik. A filippieknek arról is beszél Pál, hogy mennyire ragaszkodik Timóteushoz, mivel Jézus ügyével törődik.

Titusz, a pogány származású keresztény kíséri Pált Barnabással együtt Jeruzsálembe (Gal 2,13). Pál annyira becsüli 'testvérét', Tituszt, hogy még utazási terveit is hozzá igazítja (2Kor 2,13). Később egy kényes üggyel kapcsolatban Korintusba megy, és jó hírekkel tér onnan vissza Pálhoz (2Kor7). Tituszt a Szentírás buzgó misszionáriusnak ábrázolja, aki nemcsak Pál kéréseit teljesíti, hanem saját kezdeményezésre is cselekszik.

Szent Pál két tanítványának égi születésnapja ismeretlen. Béda Martirologiuma (735) Szent Timóteust január 24-re teszi, és Rómában a 13. században ezen a napon kezdték ünnepelni. Szent Titusz ünnepe csak 1854-ben jelenik meg a római naptárban, február 6-án. 1969-ben őt is áthelyezték Timóteus mellé, január 26-ra.

Szent Pál két hűséges tanítványához, munkatársához és barátjához szól három levél, amelyeket a népek apostola nekik küldött. A későbbi években mindketten közösségek elöljárói, presbiter-püspökök lettek, akik nagy tanítómesterük apostoli munkáját folytatták.

A fiatal görög, Timóteus jellemképében talán az a legszebb vonás, hogy sohasem a saját személyét érvényesíti, hanem minden igyekezete az, hogy a szüntelenül tevékenykedő Pál útjából elhárítson minden akadályt.

Amikor Efezus püspökeként nem kímélte egészségét, ezt a gondoskodó, atyai tanácsot kapta Páltól: 'Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori rosszulléted miatt egy kevés bort is' (1Tim 5,23). A halálra készülő Pál utolsó levelében így vall Timóteusról: 'Te követtél a tanításban, életmódom és életcélom tekintetében, a türelemben, az üldöztetésekben és a szenvedésekben' (2Tim 3,10--11). És így kéri római börtöncellájából: 'Gyere, siess mielőbb! Köpenyemet Troászban hagytam, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamen tekercseket' (2Tim 4,9.13).

A legenda tudni véli, hogy Timóteus még sok éven át az efezusi egyház élén állt, és egy napon a Diana-templom szolgái a baccháns fölvonulások alkalmával agyonverték.

A nyugodt és megfontolt Titusz ugyancsak görög és nemes személyiség. Pál követeként békét tudott teremteni a viszálykodó korintusiak között. Azután a népek apostola tövises munkaterületet bízott rá a krétaiak között, akikről egyik saját költőjük azt mondta, hogy 'hazugok, gonosz bestiák és rest hasak'. Később állítólag Titusz alapította Dalmáciában a kereszténység első sejtjeit.

'Istenünk, ki Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted, kérünk, kettőjük közbenjárására engedd, hogy igazul és jámboran éljünk ebben a világban, és ezáltal kiérdemeljük, hogy eljuthassunk az égi hazába!'

Forrás ~ Internet

 

'Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.'

Rómaiaknak írt levél 12. fejezet 9-12.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. január 26. – Kedd, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: 'Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: 'Békesség e háznak!' Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!' Lk 10,1-9

Elmélkedés

Tegnap Szent Pált, a pogány népek apostolát, ma pedig az ő két lelkes munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük. Timóteus elkíséri missziós útján Pál apostolt Tesszalonikibe, Korintusba és feltehetően Filippibe is. Még akkor is kapcsolatban marad Pállal, amikor efezusi tartózkodása idején rabságot szenved. Ő lesz ennek a városnak első püspöke. Titusz pogány származású volt, megtérését követően kíséri el Pált Jeruzsálembe, az apostoli zsinatra, majd Pál küldötteként érkezik Korintusba, ahol gyűjtést szervez a jeruzsálemi közösség javára. Később krétai püspök lett. Timóteus és Titusz is részt vettek tehát abban a nagyszerű munkában, amelyet a Szentlélek ösztönzött, s amelynek gyümölcseként sorra alakultak a helyi keresztény közösségek. Érdekes, hogy Szent Pál apostol már ekkor egyházaknak nevezi ezeket a közösségeket, és leveleit elsősorban nem egyéneknek, hanem ezeknek a közösségeknek küldi. Timóteus és Titusz is bekapcsolódik az apostoli tevékenységbe, amely nem csupán az igehirdetést jelentette, hanem ezeknek a közösségeknek az összehívását, egybegyűjtését és vezetését. Mindketten a keresztény közösség elöljárói, püspökei, pásztorai, akik alázattal és buzgósággal végzik szolgálatukat, és nagy gonddal ügyelnek arra, hogy a krisztusi tanítást védelmezzék. Mai ünnepük emlékeztessen minket arra, hogy a krisztusi hit őrzése és továbbadása minden keresztény ember feladata.

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hallgasd meg minden órai imámat! Töltsd el szívemet angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám és honfitársaim iránt! Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erős eszével! Engedj a jövőbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszak magvától! Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor arról a tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak! Gondolkodni akarok és dolgozni éjjel és nappal egész életemen át. Segítsd sikerre bennem azt, ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcse lehetne! Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban! Engedd, hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá bármihez!

Széchenyi István gróf

'Isten kinyilatkoztatta bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak'

    'Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam; könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát, és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott, és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent.'

Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből 1. fejezet 11-24

Forrás ~ Internet

'Pál mindent elviselt Krisztus szeretetéért'

    Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb lett, mindennap új erőre kapott. Új kockázatokkal szembenézve újult kedvvel vállalta azokat. Erre célzott, amikor kijelentette: 'Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van' (Fil 3, 13). Amikor pedig a halálát közeledni látta, arra biztatta övéit, hogy vegyenek részt az ő nagy örömében: 'Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!' (Fil 2,18) Amikor veszedelmek leselkednek rá, bántalmazásokat kell elviselnie, és mindenféle megaláztatás éri, megint csak ujjong, és így ír a korintusiakhoz: 'Kedvem telik a gyengeségben, gyalázatban, üldöztetésben' (2 Kor 12,10). Mindezeket a megigazulás eszközeinek tartotta, rámutatva, hogy ebből meríti a legnagyobb hasznot.

     Ezért, amikor ellenségei mindenfelől szorongatják, minden támadásuk alkalom neki a győzelemre. Amikor mindenütt megkorbácsolják, bántalmazzák, szidalmazzák, ő mintegy diadalmenetnek tekinti ezt, állandóan győzelmet ünnepel, dicsőségének tartja, és szívből hálálkodik Istennek: 'Hála legyen Istennek, aki mindig győzelemre segít minket' (2 Kor 2,14). Hogy az ige hirdetéséért megszégyenítették és bántalmazták? Ezt ő jobban kereste, mint mi a megtiszteltetést. A halált pedig sóvárgóbban kívánta, mint mi az életet, a szegénységet inkább akarta, mint mi a gazdagságot, a fáradalmakat jobban kereste, mint mások a munka utáni pihenést. Semmitől sem félt, csak attól az egytől menekült, hogy megbántsa Istent. Mint ahogyan nem is vágyódott semmi másra, csak arra, hogy mindig Isten tetszésére legyen.

     Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, enélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és köztiszteletben állók között lenni. Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés.
     Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek.

     Annyiba vette ő az egész világot, mint a rothadó füvet. A zsarnokokat és a dühtől lihegő népeket pedig kellemetlenkedő szúnyogoknak tartotta. Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ SZENT PÁL APOSTOLHOZ

Ma szent Egyházunk ünnepel,

Szent Pál dicső napját üli,
kit ellenségből hirtelen

apostolává tett az Úr.

Üldözte ő az Úr nevét,
lángolva tombolt ellene,
s hirdette tűzzel, harcosan

később Krisztusnak jó hírét.

Milyen nagy Pálnak érdeme!
A harmadik menny ráragyog,
s hall ott mélységes titkokat,

mikről nem szólhat emberajk.

Igének szórja magvait,
és kél utána dús vetés,
a jótettek gyümölcsei

megtöltik mennynek csarnokát.

Mint égő fáklya, tündököl,
ragyogva minden földeken,
eloszlat tévelyt, vak homályt:

hit fénye gyűljön egyedül.

Atyát s a Lelket egyaránt
s Krisztust dicséret áldja most,
kitől, mint választott edényt,

kapták Szent Pált a nemzetek. Amen.

Forrás ~ Internet

 

 

SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE

Pál, Krisztus apostola. Egyházunk minden esztendőben január 25-én ünnepli Szent Pál apostol megtérését, amely napot pálfordulónak is szoktuk nevezni. E napon arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, s ez a találkozás gyökeres változást eredményezett életében. Ettől az élménytől kezdve Krisztus tanítványa és apostola lesz, aki életét az evangélium terjesztésének szenteli elsősorban a pogányok körében. Általában a megtérés eseményéhez szokták kötni, hogy Saulból Pál lesz. A félreértés elkerülése végett érdemes tudnunk, hogy valójában nem arról van szó, hogy keresztényüldöző Saul a megtérésekor felvette volna a Pál nevet, hanem arról, hogy abban az időben sokan viseltek két nevet, egy zsidó nevet és egy görög vagy római nevet. A két név általában hasonlított egymásra - Paulus-Saulus -. Pált tehát a születésétől fogva így hívták, de volt egy zsidó neve is: Saul. Lukács evangélista egyébként az Apostolok Cselekedeti könyv első részében a Saul nevet használja az apostolra, majd írásának második felében áttér a Pál névre, de ez a névváltás nem a damaszkuszi eseménynél történik.

A Jézussal való találkozást Pál esetében megelőzi a Jézus tanítványaival való találkozás. Krisztus tanítványai fiatal közösséget alkottak. A közösségnek még neve sem volt ebben az időben, hiszen csak valamivel később kezdték őket krisztusiaknak, azaz keresztényeknek nevezni. Egy olyan közösség volt ez, amely nem az ószövetségi Törvényt, hanem Jézus személyét állította középpontba. Ez a közösség nem a törvények betű szerinti betartását tartotta fontosnak, hanem a Szentlélek útmutatása szerint akarta megvalósítani a legfőbb isteni törvényt, a szeretet parancsát. E közösség nem parancsokat és előírásokat tanított, hanem Isten Országa örömhírét hirdette. Az új hit képviselői bátran hirdették az Úr feltámadását. Amikor Pál megismeri ezt az új közösséget, amelynek tagjai Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás ellenségeit látja bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról szóló tanítást, üldözni kezdi az új hit képviselőit először Jeruzsálemben, majd Damaszkuszba indul ugyanezzel a szándékkal. Ekkor állítja őt meg Krisztus, ekkor szembesül saját gyűlöletből fakadó magatartásával, s ekkor döbben rá, hogy az általa bántalmazottakban magát Krisztust üldözi.Megtérésétől és megkeresztelkedésétől kezdve Pál egész életét Krisztus szolgálatába állítja és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli. Fordulásának, lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve Pál másként tekint a krisztusi tanítványok közösségére. A közösség tagjai kezdetben persze félelemmel és kételkedéssel, de aztán annál nagyobb bizalommal és szeretettel fogadják. A tanítványok befogadják őt körükbe, amelyből Pál számára bizonyossá válik, hogy e közösség tagjai valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket. Pál felismeri, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösség küldetése: Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az evangéliumot. Pál a pogány népekhez indul, hogy a Földközi-tenger környékét bejárva új krisztusi közösségeket alapítson. A későbbiekben sem feledkezik meg az igehirdetése révén született egyházakról, hanem apostoli tekintéllyel írt lelkipásztori leveleiben bátorítja őket a tanultakban való kitartásra, a Krisztushoz való hűségre és a szeretet mindennapi megélésére.

A végtelenségig dicsérhetnénk Szent Pál apostoli erényeit és buzgóságát, s naphosszat elemezhetnénk és magyarázhatnánk tanítását, de mivel ezen prédikáció keretében erre nincs lehetőség, ezért tanulságként fogalmazzunk meg néhány dolgot.

Először: Pál megtérését szemlélve nem elég rácsodálkoznunk arra, hogy milyen változást képes eredményezni Isten kegyelme egy ember életében, hanem nekünk is el kell indulnunk a megtérés útján, a lelki újjászületés útján. Nagy örömömre szolgálna, ha mindegyikünk ráébredne, hogy az efezusiakhoz írt buzdítás nekünk szól: 'Újuljatok meg lélekben!' (Ef 4,23).

Másodszor: Vallásosságunk nem magánügy. Mindannyian egy közösséghez, az Egyházhoz tartozunk, s ebben a közösségben mindannyiunknak feladata van. Istentől kapott képességeivel, lelki adományaival mindenki a saját lelki üdvössége mellett a közösség javát is köteles szolgálni, előmozdítván ezáltal az Egyház növekedését.

Harmadszor: Tanulékony lélekkel figyeljünk a Szentlélekre, aki bevezet minket a Szentháromság életébe, a Szeretet életébe! Szent Pál ezt írja a galatáknak szóló levelében: 'A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás' (Gal 5,22-23).

A Lélek szerinti életünk első, s talán nyugodtan hozzátehetjük, hogy legfőbb gyümölcse tehát a szeretet. Éljünk szeretetteljes közösségben Istennel és embertársainkkal!

Szent Pál megtérésének mai ünnepe erősítsen meg minket abban a hitben és meggyőződésben, hogy ha a Szentlélek indításait követjük döntéseinkben, akkor életünkben valóban megtapasztaljuk az Isten Lelke szerinti élet gyümölcseit: a jóságot, az örömöt, a békét, a hitet, a reményt, de legfőképpen a szeretetet!

Horváth István Sándor

Forrás ~ Internet

SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE ~JANUÁR 25.

Könyörtelen keresztényüldözőből lett Krisztus követője a damaszkuszi úton. 'Pál fordulására' már a VII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában. Ez az egyik legjelentősebb megtérés az egyház kétezer éves történetében.

Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás az Apostolok cselekedetei és a nevéhez kötődő tizennégy levél az Újszövetségben. 64-ben halt mártírhalált. Mivel római polgár volt, esetében nem alkalmazhatták a keresztényekkel szemben megszokott kegyetlen kivégzési módszereket, ezért lefejezték. Megtérésének ünnepe arra tanít bennünket, hogy sohase ítélkezzünk azok felett, akikről azt tartjuk, 'rossz úton' járnak. Minden embernek megadatik a lehetőség, hogy a 'damaszkuszi útra' kanyarodjék. És nekünk, gyakorló keresztényeknek sem árt, ha időnként arra vesszük az irányt. Pál tiszteletére számos templom, bazilika épült világszerte. Festők gyakori témája lett 'fordulása'.

    'Szent Pál, az üldözőből Krisztus tanújává válik, és egész életét a megismert örömhír hirdetésének szenteli. Kitartásával és lelkesedésével akarok én is hirdetője lenni Jézus örömhírének.' Amen.

Forrás ~ Internet

'Az evangélium által elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek' 

 Korintusiaknak írt I. levél 15. fejezet 2.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. január 25. – Hétfő, Szent Pál apostol megtérése

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

A ma ünnepelt Szent Pál nem volt tagja a Jézus által választott, tizenkét személyből álló testületnek, akiket apostoloknak nevezünk. Feltételezhetjük, hogy élete során soha nem találkozott személyesen Jézussal, bár talán hallhatott tevékenységéről. Ő először azokat ismeri meg, akik Krisztus követői voltak, s mint buzgó zsidó ember, a keresztényeket a hagyományos vallásosság felforgatóinak tartotta, ezért az általuk képviselt új hitet elutasította. A születő Egyház ellen forduló és a keresztényeket üldöző Pál esetében akkor történik nagy változás, amikor a damaszkuszi úton találkozik az új hit elindítójával, Jézussal. Látomásban jelenik meg neki az Úr és ez a találkozás alapvetően új irányba állítja Pál életét. Ettől kezdve nem csak Krisztus követője lesz, hanem a krisztusi hit terjesztője is, főként a nem zsidó, pogány népek körében. Emiatt nevezhetjük őt is joggal apostolnak, az Úr küldöttének.

Pál megtérése ünnepén arról olvasunk az evangéliumban, hogy a feltámadt Jézus mennybemenetele előtt a következő parancsot adja apostolainak: 'Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.' Szent Pál ugyan nincs jelen ennél az eseménynél, de megtérése után ő is azt érzi küldetésének, hogy az evangélium hirdetője legyen. Leveleiben, amelyeket az általa alapított közösségeknek írt, a Jézus haláláról és feltámadásáról szóló tanítást nevezi evangéliumnak, azaz örömhírnek, és nem a négy evangélista írását, amelyek részben később keletkeztek. Egyik legfontosabb kijelentését a korintusiakhoz írt levelében olvashatjuk: 'Az evangélium által elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek' (1Kor 15,2). Minden keresztény ember számára életreszóló feladatot jelöl ki ez a kijelentés: hallgatni, megtartani és hirdetni az evangéliumot, ez vezet az üdvösségre.

© Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos, szent Atyám, kegyességed szerint ajándékozz nekem: téged megértő értelmet, téged megérző érzéket, neked tetsző érzelmet, téged kereső buzgalmat, rád találó bölcsességet, téged felismerő szellemet, téged szerető bensőt, rád figyelő szívet, téged dicsőítő tetteket, téged hallgató figyelmet, rád tekintő szemet, téged dicsőítő nyelvet, neked tetsző életet, rád várakozó türelmet, téged váró hűséget, tökéletes jó véget, szent jelenlétedet, boldog feltámadást és az örök életet.

Szent Benedek