'Krisztus által az Isten szólt hozzánk'

Az Ószövetségben főképp azért volt szabad Istenhez kéréseket intézni, és azért volt illő, hogy a papok és a próféták látomásokban részesüljenek, mert akkor még nem volt a hit ennyire megalapozva, hiszen nem volt még meg az evangéliumi törvény. 

Ezért szükség volt arra, hogy egyes dolgokat megkérdezzenek Istentől, és Isten feleletet is adjon nekik; hol szavakban, hol látomásokban, hol kinyilatkoztatásokban, máskor meg képekben, hasonlatokban és más efféle módon. Az ő összes válasza, szava és kinyilatkoztatása mind a mi szent hitünknek titkává lett, vagy pedig hitünket közelről érinti, vagy arra vonatkozik.

Most azonban, midőn hitünk az Úr Krisztusban már meg van alapozva, és az evangéliumi törvény a kegyelem jelen időszakában már ki van hirdetve, nincs többé semmi ok arra, hogy mi is kérdésekkel forduljunk Istenhez, és hogy ő azokra feleljen, mint annak idején. Hiszen nekünk adta Fiát, az ő egyszülött Igéjét: akiben egyszerre mindent megmondott és kinyilatkoztatott nekünk, mert ő az egyetlen örök Ige, és utána már nincs többé mondanivalója.

Ez az értelme annak a szentírási helynek, ahol Szent Pál inti a zsidókat, hogy hagyjanak fel a mózesi törvények szokásaival, és többé ne annak szabályai szerint akarjanak érintkezni Istennel, hanem kizárólag Jézus Krisztusra függesszék szemüket: Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez.

 Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk (Zsid 1,1-2). Ezzel azt akarja megértetni az Apostol, hogy Isten oly sok nagyszerű dolgot jelentett ki Igéje által, hogy már nincs mit kívánnunk. Amit azelőtt részletenként nyilatkoztatott ki a próféták által, azt most mind egyszerre mondta meg általa, hiszen egészen nekünk adta egyszülött Fiát.

Aki tehát mostanában fordulna Istenhez kérdéssel, vagy kérne tőle valami látomást vagy kinyilatkoztatást, az megsértené Istent, mert nem függesztené a szemét kizárólag Krisztusra, hanem valami mást keresne, vagy valami újdonságra volna kíváncsi.

Isten joggal azt felelhetné az ilyennek: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok! (Mt 17,5) Már kijelentettem mindent az én Igémben. Egyedül csak őreá tekints! Őbenne már kinyilatkoztattam és megmondtam neked mindent. Sőt őbenne sokkal többet is fogsz találni, mint amit tőlem kívánhatnál és kérhetnél.

Már a Tábor-hegyen leszálltam reá Szentlelkemmel együtt, és azt mondtam: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok! (Mt 17,5) Nincs miért új tanítást sürgetned, vagy új kérdésekre feleletet várnod. Ha azelőtt szóltam is hozzátok, ezt azért tettem, hogy megígérjem Krisztus eljövetelét. 

A kérdések is, amelyeket hozzám intéztek, a Krisztusra irányuló vágyat és reményt fejezték ki. Hiszen őbenne kell ezután az embereknek minden jót megtalálniuk, amint ezt most az evangélisták és az apostolok tanítása kifejezi. 

 Keresztes Szent János áldozópapnak 'A Kármelhegy útja' című munkájából

Forrás ~ Internet

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 5. – Hétfő

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: 'Ember, bocsánatot nyertek bűneid.' Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: 'Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?' Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: 'Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: 'Bocsánatot nyertek bűneid!' - vagy azt: 'Kelj föl és járj!'? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.' Ezzel a bénához fordult: 'Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!' Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: 'Csodadolgokat láttunk ma.' Lk 5,17-26

Elmélkedés

A bűn természetét és a bűnös ember magatartását több szempontból is vizsgálhatjuk. Tény, hogy Isten olyan embert teremtett, aki az élet útját botladozva, elesve, de újra felemelkedve járja. Ha ez nem így volna, a szabadságunktól, a szabad akaratunktól lennénk megfosztva. Korunk emberét sokszor jellemzi a bűn iránti érzéketlenség, de ez is csak viszonylagos. Miközben saját hibáját az ember szívesen csökkenti és saját rossz cselekedeteit jelentéktelennek minősíti, az ellene elkövetett bűnöket nem tudja elfelejteni, azokat nem tudja megbocsátani és szüntelenül a bűnös méltó megbüntetését szorgalmazza. A mai evangéliumban egy béna ember meggyógyításáról olvasunk. A testi gyógyuláshoz Jézus hozzáteszi a lelki gyógyulást, a bűnbocsánatot is, így a korábban béna ember testi nyomorúságától megszabadulva és lelkileg újjászületve távozhat. A történetben világosan elkülönül az emberi gyengeség és az isteni erő, az emberi tehetetlenség és az isteni cselekvés, az emberi akadékoskodás a jelenlévő farizeusok és törvénytudók részéről és a szabadító isteni szó. A történet azt jelzi, hogy a bűn olyan határhelyzet, amelyben megnyilvánul emberségünk és megtapasztaljuk, hogy rászorulunk Isten segítségére, megbocsátására. Egyedül Isten irgalma szabadíthat meg minket a bűntől.

© Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

ADVENTI HIMNUSZ

Figyelmezz, Izrael Ura,

Ki ülsz a Kerubok felett,

Jelenj meg Efraim előtt,

Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,

Szűznek szülötte, jöjj közénk,

Ámuljanak a századok:

Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,

Titkos lehellet ád nekünk:

Isten Igéje testbe vált,

S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,

Szemérme bár bontatlan áll,

Erénye tisztán tündököl:

Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:

E nászteremből lép elő,

Mint kettős lényű óriás,

S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,

Bemégy Atyádnak mélyire.

Leszállasz mind a poklokig,

Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,

Ölts testet, győzelmed jelét.

Testünket, a gyámoltalant,

Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,

Új fényt lehel az éjszaka.

Ezt immár meg ne rontsa éj,

Nem-szűnő láng legyen a hit.

 Szent Ambrus

Fordította: Sík Sándor

Forrás ~ Internet 

 

'A pusztában kiáltónak szava'

A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek Istenünk ösvényeit! (Mt 3,3) Nyíltan kimondja, hogy mindazoknak, amik a jövendölésekben foglaltatnak, nem Jeruzsálemben, hanem a pusztában kell megtörténniük, vagyis elmondja: minek kell megtörténnie, hogy az Úr dicsősége megjelenjék, és minden ember megismerje Isten üdvözítő akaratát.

Mindez a történelem tanúsága szerint szóról szóra akkor teljesedett be, amikor Keresztelő János a Jordán pusztájában az Úr üdvözítő eljövetelét meghirdette, ahol az Isten üdvösségterve nyilvánosságra jutott. Mert Krisztus és az ő dicsősége akkor lett nyilvánvaló mindenki előtt, amikor megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállott, és megnyugodott fölötte, és ez az atyai hang hallatszott, amely bizonyságot tett a Fiúról: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! (Mt 17,5)

E szavak azt fejezik ki, hogy Isten ősidők óta a járatlan és áthatolhatatlan pusztaságba készül jönni. Továbbá nem volt meg Isten ismerete a népekben, sőt Isten igaz emberei és a próféták sem kaptak hozzájuk küldetést.

Ezért készített ez a hang utat az Isten Igéjének. Az úttalant és rögöset elsimíttatja, hogy az érkező Úr bevonulhasson. Készítsétek az Úr útját (Mt 3,3): ez az az evangéliumi meghirdetés és új vigasztalás, amely arra irányul, hogy Isten üdvözítő akaratát minden ember megismerje.

Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak: és engedd ki a hangod, jól engedd ki, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek (Iz 40,9). Ezek a mondatok jól kapcsolódnak az előbbiekhez, és alkalmas módon utalnak az evangélistákra, akik hirdetik Isten eljövetelét: az emberekhez, miután előbb a pusztában kiáltó szóról adtak hírt. Vagyis helyes sorrendben követi a Keresztelő Jánosról szóló jövendölést az evangélisták híradása.

Mi más lehetne tehát ez a Sion, mint az, amelyet előzőleg Jeruzsálemnek neveztek? Mert az is hegy volt, amint a Szentírás megemlíti: Sion hegye ez, amelyen laktál (vö. Zsolt 73,2). Az Apostol pedig: Ti Sion hegyéhez járultatok (Zsid 12,22). Vajon talán a régi választott népből kiemelt apostoli kar az, amelyről itt szó van?

Mert hiszen az apostoli kar ez a Sion, ez a Jeruzsálem, amely Isten üdvösségét elfogadta. Ez csatlakozik fönségesen az Isten hegyéhez, tudniillik Isten egyszülött Igéjéhez. Ennek adja a parancsot, hogy ott fönt a magas hegyen hirdessék az üdvösség igéit. De ki az, aki ezt az örömhírt hirdeti, ha nem az evangélisták kara? Mert mit jelent örömhírt hirdetni? Minden embernek, de mindenekelőtt Júda városainak, hirdetni Krisztus földi eljövetelét.

Cezáreai Özséb püspöknek Izajás könyvéhez írt magyarázatából

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 4. – Advent 2. vasárnapja

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: 'Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!' Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: 'Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!' Mt 3,1-12

Elmélkedés - 'A pusztában kiáltó szó'

Minden művész vagy tudós ember végigjárja a maga fejlődésének útját, amely valahol ott kezdődik, hogy rácsodálkozik mások alkotására. Megragadja őt a művészi szépség vagy a tudományos eredmény, és felébred benne a vágy, hogy ő is hasonló értéket hozzon létre. Ehhez persze éveken át kell tanulnia, dolgoznia, küzdenie. Kezdetben még másokat utánoz, az általa eszményinek tartottakat másolja, a legkiválóbbakat választja mesterének, majd egy idő után már próbál kibújni az ő árnyékukból. Próbálja felülmúlni mestereit, s végül, ha valóban párosul benne a tehetség és a szorgalom, előbb-utóbb rátalál a maga útjára, önálló művészi alkotásokat hoz létre vagy új tudományos eredményeket ér el. A művészi alkotói vágy, az új meglátásokat hozó felfedezői kíváncsiság, az önálló személyiséget megmutató törekvés dicsérendő minden művészben és tudósban. Ehhez hasonló fejlődési folyamatot a vallásosság útján, a hit útján, Isten megismerésének és a vele való egyesülésnek az útján is átélünk, bár a folyamat végső eredménye itt nem a teljes önállóság és függetlenség, hiszen a végtelen és mindenható Istent emberi képességeinkkel nem tudjuk felülmúlni. A lelki fejlődés célja az, hogy egyre jobban hasonlítsunk a szent Istenhez, aki az életszentségre hív minket. Ezen az úton sokszor megtapasztaljuk esendőségünket, gyengeségeinket, bűnösségünket. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan már az elején megállnak az életszentség útján, és nem éreznek magukban erőt a továbbhaladáshoz. Akár éppen megtorpanunk, akár lelkesen haladunk az életszentség útján, új erőt adhat nekünk Keresztelő Szent János buzdítása és életmódja. Mondhatnánk, hogy a maga útját járta. Nem városban vagy kisebb településen, nem a társadalom többi tagjával együtt él, hanem lakhelyéül a pusztát választotta. Öltözete egészen egyszerű, minden pompát nélkülöz. Az étkezés tekintetében megelégszik azzal, amit a természet, a puszta ad neki, sáskát és vadmézet eszik. Mindezeket ne tekintsük különcségnek, hiszen kortársai sem így vették, hanem személyében felismerték a prófétát, az Isten által küldött embert, akinek szavára érdemes odafigyelni. Ilyen módon furcsa életmódja felhívás volt a nép számára, hogy felfigyeljenek rá, elmenjenek hozzá és meghallgassák Isten üzenetét. Keresztelő János valójában mégsem a maga útját járta, hanem azt tette, amit Isten kért tőle. János fellépését egy olyan időszak előzte meg, amikor Isten hosszú időn keresztül nem küldött prófétákat a választott nép számára. Az evangéliumban szereplő pusztaság ebben az értelemben nem csupán azt a helyet jelöli, ahol János él és tanít, hanem utal az időre is, azaz a csend korszakát követően most János által újra felhangzik Isten üzenete. János tudatában van annak, hogy milyen ellentétben áll Isten szentsége és a nép bűnös életmódja, ezért üzenete inkább fenyegetés, mintsem vigasztalás. Szavai szerint egyetlen bűnös sem kerülheti el Isten büntetését. A jogos isteni ítélettől való megmenekülés egyetlen lehetősége a megtérés, a bűnbánat, az életmód gyökeres megváltoztatása. Ezért gondol János úgy az eljövendő üdvözítőre, mint az isteni ítélet végrehajtójára. Ez a kép a Megváltó születésével és Jézus fellépésével módosul. Lassan megértjük, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében nem az embereket elítélő és megbüntető megváltót küldött, hanem valódi szabadítót, aki a megbocsátás örömhírét hirdeti.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Egykor az emberek a puszta csendjében nem hallottak mást, mint Keresztelő János szavát. Ez a szó az Isten törvényeinek útjára való visszatérésre, a bűnbánatra, a megtérésre szólította fel őket. Arra, hogy megtisztulva készüljenek a Megváltó jövetelére, amely már egészen közel van. Az emberek az Isten küldöttének közelségében és a pusztaság csendjében megérezték bűneik súlyát. A puszta csendjében megértették a bűntől való szabadulás, a bűnös élettel való szakítás fontosságát. A puszta csendje megmutatta számukra a bűntől való szabadulás útját. Vezess engem is abba a pusztába, ahol megtisztulhatok és találkozhatok veled!

'Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot'!

Bejártuk az új keresztények falvait, azokét, akik néhány éve részesültek a keresztény vallás szentségeiben. Ott portugálok egyáltalán nem laknak, mert az a föld igen terméketlen is, szegény is. A bennszülött keresztényeknek nincsenek papjaik, és nem is tudnak egyebet, mint azt, hogy ők keresztények. Nincs, aki misét mondjon nekik; nincs, aki a Hiszekegyet, a Miatyánkot, az Üdvözlégyet vagy a Tízparancsolatot tanítsa nekik.

Amióta idejöttem, egyáltalán nem pihentem: szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik - mint ahogy mondani szokás - még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. Ekkor kezdtem megsejteni, hogy ilyeneké a mennyek országa.

Minthogy ilyen szent követelést kegyetlenség lett volna visszautasítanom, a keresztvetésen kezdtem, aztán az Apostoli Hitvallást, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet véstem emlékezetükbe. Megfigyeltem, hogy nagy tehetség van bennük; és ha lenne valaki, aki keresztény tanításra oktatná őket, kétség nélkül, igen jó keresztényekké válnának.

Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek keresztényekké, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretném végigrohanni, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: 'Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!'

Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak, hogy számot tudjanak adni Istennek a tudományukról és a rájuk bízott talentumokról.

Ez a gondolat ugyanis arra indítaná legtöbbjüket, hogy - miután elmélkedtek Isten ügyéről - törekedjenek meghallani lelkük mélyén az Isten szavát, és feledve az egyéni kedvteléseiket meg pusztán az emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat. Szívből így kiáltanának: 'Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem?' (ApCsel 9, 6 Vulg.) Küldj oda, ahová csak kívánod, akár még Indiába is! 

 Xavéri Szent Ferenc áldozópapnak Szent Ignáchoz írt leveleiből

Forrás ~ Internet

 

 XAVÉRI SZENT FERENC ÁLDOZÓPAP ~ DECEMBER 3.

Xavéri Szent Ferenc 1506-ban született Spanyolországban, Javier - Navarra - várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.

Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett.

Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.

A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.

A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.

Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben

Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.

Példája: Tanulj, légy szorgalmas!

'Istenünk, ki Xavéri Szent Ferenc igehirdetésével sok népet térítettél az igaz hitre, kérünk, add, hogy híveid lelkében ugyanolyan buzgó hit éljen, mint őbenne, és Egyházad mindenkor örvendhessen gyermekei sokaságának!' Amen.

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 3. – Szombat

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: 'Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!' Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: 'Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!' Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Isten kinyilatkoztatása, önfeltárása az emberek számára Jézus Krisztus személyében vált teljessé. A mi Urunk nem csupán szavaival hirdette az Isten országáról szóló örömhírt, hanem minden cselekedete is annak kinyilatkoztatása, feltárása volt, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban és megsegíti az embert. Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy a Jézussal való találkozás, az irgalmasság megtapasztalása, azaz a kinyilatkoztatás befogadása megváltoztatja, átalakítja az emberek életét. Korunk emberére jellemző, hogy keresi az élményeket. A munka után szórakozásra, új élményekre vágyódik, de sajnos sok esetben megelégszik a látványosságokkal, amelyeket aztán könnyen el is felejt, mert újabbak jönnek helyettük. Ezek a pillanatnyi és gyorsan változó élmények aligha szolgálják az ember lelki növekedését. Ezzel szemben Isten nem azért adja nekünk tanítását a kinyilatkoztatás által, hogy szórakoztasson minket a létezés titkainak megvilágításával, hanem át akar alakítani bennünket. Azt szeretné, hogy vele éljünk és belőle kiindulva növekedjünk emberségünkben. Jézus egykor azzal a szándékkal indította missziós útra apostolait, hogy erre az Istennel való természetfeletti kapcsolatra meghívják az embereket. Az Egyház napjainkban is ezt a szolgálatot végzi, amikor a hitre, mint a vallási élmény alapjára irányítja a figyelmet.

© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.

'Vágyakozás Isten látására'

Nos, embertársam, hagyd abba egy kissé az elfoglaltságodat. Egy kicsit zárd ki magadból zsibongó gondolataidat. Tedd félre most nehéz gondjaidat, és hagyd későbbre súlyos kétségeidet. Szentelj egy kevés időt Istennek, és pihend ki magad nála kis időre.

Térj be lelked hajlékába, zárj ki onnan mindent, kivéve Istent és ami segít téged az ő keresésében, és ajtódat bezárva szólítsd őt. És ekkor mondd, mondd egész szívedből Istennek: A te arcodat keresem, Uram (Zsolt 26,8). Most tehát, Istenem, te magad oktasd lelkemet, hol és hogyan keressen téged, hol és hogyan találhat meg téged. 

Uram, ha nem vagy itt, távollétedben hol kereshetnélek? Ha pedig mindenütt jelen vagy, miért nem látom jelenléted? Igaz, megközelíthetetlen fényességben lakozol. Ámde hol van az a megközelíthetetlen fényesség, vagy hogyan közeledhetnék e megközelíthetetlen fényességhez? Ki vezetne és ki vinne el oda, hogy láthassalak téged abban? Továbbá milyen jelekből, milyen arcról ismerhetnék rád? Sohasem láttalak még téged, Uram, Istenem, és arcodat nem is ismerem.

Mire való, magasságbeli Uram, mire való ez a te messze távolléted? Mit tehet a te szolgád szeretetedtől gyötrődve, és messze elvetve színed elől? Lángolva vágyakozik, hogy megláthasson téged, és íme, arcod nagyon is távol van tőle. Szeretne közelebb jutni hozzád, de íme, lakóhelyed megközelíthetetlen. Óhajtana rád találni, de ismeretlen előtte holléted. Áhítozva keres téged, de nem találja arcodat.

Uram, te vagy az én Istenem és Uram, de még sohasem láttalak. Te alkottál, majd pedig újjáteremtettél, minden javam tőled való, és mégsem ismerlek téged. És végül is a te látásodra teremtettél engem, de még sohasem értem el, ami végett teremtettél engem.

És te, ó Uram, meddig, meddig feledkezel el rólunk, meddig rejted el arcodat előlünk? Mikor tekintesz ránk, és mikor hallgatsz meg minket? Mikor világosítod meg szemünket, és mikor mutatod meg nekünk arcodat? Mikor ajándékozod magad nekünk?

Urunk, tekints reánk, hallgass meg, és világosíts meg minket. Mutasd meg nekünk magadat. Magadat add nekünk, hogy boldogok legyünk; hisz nélküled olyan rossz nekünk. Szánj meg minket, amikor téged keresve fáradozunk és küszködünk, mert nélküled semmire sem megyünk.

Taníts meg engem, hogyan keresselek, és mutasd meg magad, amikor téged kereslek. Hiszen keresni se tudlak, ha erre te meg nem tanítasz, és megtalálni sem bírlak, ha te meg nem mutatod magad. Kereslek vágyammal, és óhajtalak keresésemmel; találjalak hát meg szeretetemmel, és szeresselek, ha megtaláltalak. 

 Szent Anzelm püspök 'Proslógion' című könyvéből

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 2. – Péntek

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: 'Könyörülj rajtunk, Dávid fia!' Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: 'Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?' 'Hisszük, Uram!' - felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: 'Legyen a hitetek szerint!' Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: 'Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!' Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés

Napjainkban sok ember számára nehézséget jelent Isten létezésének és annak elismerése, hogy jelen van, működik a világban. Az ilyen gondolkodású személyeknek az a meggyőződése, hogy a világ eseményeit, történéseit az ember határozza meg és irányítja. Néha valóban úgy tűnik, hogy az emberi elképzeléseknek semmi sem szab határt, aztán mégis szüntelenül akadályokba ütközik az emberi elszántság. Az emberi törekvések mögötti jószándékot felesleges volna vitatni, még akkor is, ha a nagyzási mánia olykor egészen nyilvánvaló. Ugyanakkor a világban tapasztalható rossz és gyűlölet a családi békétlenségektől a nemzetek közti háborúkig egyértelművé teszi, hogy az ember nem a jóra törekszik. Ennek hátterében felfedezzük Isten elutasítását és az ő törvényeinek el nem fogadását. A bibliai szereplők esetében a vallásos élmény alapját a természetfeletti, isteni erő megtapasztalása biztosította. Az emberek akkor tudtak előrelépni, fejlődni, akkor tudták életüket jobbra fordítani, ha megérezték Isten működését életükben és hittel elfogadták azt. Ennek szép példája a mai evangéliumban szereplő két vak esete. A látás ajándékát hiába várnák emberektől, de bátran kérik Jézustól. Megszólításukkal elismerik Jézus messiási hatalmát, kérésükkel pedig kifejezik az Úr istenségébe és isteni erejébe vetett hitüket. Hitem megvallása fordulatot hoz életembe. Hiszem-e, hogy Jézus tud rajtam segíteni?

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

'Éberek legyetek: Krisztus újra el fog jönni!'

Hogy a tanítványok ne faggassák eljövetelének időpontja felől, ezt mondta Krisztus: Azt az órát senki sem ismeri, sem az angyalok, sem a Fiú (vö. Mk 13,32). Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket (ApCsel 1,7). Titokban tartja azokat, hogy éberek legyünk, és mindegyikünk azt higgye, hogy az ő életében következik be. 

 Ha ugyanis feltárta volna, mikor jön el, érkezésének nem lenne ösztönző jellege, és nem vágyakoznának utána azok a nemzedékek és korok, amelyek tudják, hogy úgyis nekik fog megjelenni. Kijelentette, hogy eljön, de nem árulta el, hogy mikor jön. Így minden nemzedék és minden kor várva várja őt.

Mert igaz ugyan, hogy az Úr meghatározta eljövetelének jeleit, mégsem lehet belőlük pontosan kiolvasni teljesedésük idejét. Mert ilyenféle jelek már sok változatban jöttek és mentek, sőt jelenleg is előfordulnak. Krisztus végső eljövetele az elsőhöz lesz hasonló.

Mert miként az igazak és a próféták várták őt, és azt hitték, hogy az ő napjaikban jelenik meg, ugyanígy némelyek a hívek közül ma is arra vágyódnak, hogy saját korukban fogadják őt, hiszen eljövetelének napját nem nyilatkoztatta ki. Ezt pedig főként azért tette, nehogy azt hihesse valaki, hogy alá van rendelve a sorsnak vagy az óráknak az, akinek hatalma és uralma alá tartoznak a mértékek és az idők. 

Amit maga határozott meg, az hogyan lehetett volna rejtve előtte, aki eljövetelének jeleit is leírta? Szavaival tulajdonképpen saját jeleit tüntette fel, hogy attól a naptól kezdve az utolsóig minden nemzedék és minden kor úgy vélje: saját idejében következik be eljövetele.

Legyetek éberek, mert amikor a test alszik, akkor a természet uralkodik rajtunk, és nem saját akaratunkból, hanem a természet szeszélye szerint, erőszakkal valósulnak meg a dolgok. Amikor pedig mély álom vesz erőt a lelken, mint például a csüggedtség vagy a szomorúság, akkor az ellenség uralkodik rajta, és olyat tétet vele, amit nem akar. A természeten úrrá lesz az erőszak, a lelken az ellenség.

A parancsolt éberséget az Úr az ember mindkét részének előírja: a testnek, hogy az aluszékonyságtól, a léleknek, hogy a tétlenségtől és a félénkségtől óvja. Így beszél a Szentírás is: Ébredjetek, igazak (vö. 1 Kor 15, 34); illetve: Fölserkentem, és még most is veled vagyok (vö. Zsolt 138,18). És ismét: Ne veszítsétek el bátorságotokat! Mivel ilyen szolgálatunk van, nem veszítjük el bátorságunkat (2 Kor 4,1). 

 Szent Efrém diakónusnak a Diatessaronhoz írt magyarázatából

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. december 1. – Csütörtök

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: 'Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! - jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.' Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Emberi méltóságunk többek között abban mutatkozik meg, hogy szabadon dönthetünk és szabadon cselekedhetünk. Döntési és cselekvési szabadságunkat a teremtő Istennek köszönhetjük, aki nem neki vakon engedelmeskedő rabszolgának teremtette meg az embert és nem is gondolkodásra képtelen automatának. Isten azt szeretné, ha szabadon választanánk azt az utat, amely az üdvösségre, a vele való végső egyesülésre vezet. Isten elvárja tőlünk, hogy szavaink valóban benső meggyőződésünket és szándékainkat fejezzék ki, s mindezzel ne ellenkezzenek tetteink. Nem elegendő elismerni Isten létezését és nem elég azt hangoztatni, hogy ismerjük akaratát, hanem meg is kell tennünk mindazt, amit megismertünk. Ennek igazságát Jézus így fejezi ki a mai evangéliumban: az juthat be a mennyek országába, aki teljesíti a mennyei Atya akaratát. Szavainak szemléltetésére példabeszédet mond a házát homokra építő balga emberről és az okosról, aki szilárd alapot választ lakóhelye számára. Az előbbiek csak ismerik Isten tanítását, de nem élnek aszerint. Megtehetik, mert szabad akaratuk van. Az utóbbiak, az okosak, nem csak ismerik Isten elvárásait, hanem szabad akarattal elfogadják azt és cselekedeteiket ehhez szabják. Megteszik Isten akaratát, mégpedig szabad akarattal, felelősségük tudatában. A szabad akarat személyes felelősséggel jár.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!