'Ne álljunk ellene az Úr első eljövetelének, hogy ne féljünk majd a másodiktól!'

Ujjongjon az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, jön, hogy ítélje a földet (Zsolt 95,12).

Az, aki egyszer már eljött, majd ismét eljön. Ezt így ígérte meg az evangéliumban: Majd akkor meg fogjátok látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin (Mt 26,64). Mit jelent a majd akkor kifejezés? Nemde az Úr majd akkor jön el, amikor a föld minden népe jajgat? Először igehirdetői által jött el, és betöltötte az egész földkerekséget. Ne álljunk ellene az első eljövetelének, hogy ne féljünk majd a másodiktól!

Mit kell tehát tennie egy keresztény embernek? Használnia kell ezt a világot, de nem szabad szolgálnia e világnak. Mit jelent ez? Legyünk olyanok, mint akiknek mindenük megvan, és még sincs semmijük. Az Apostol így tanít: Azt mondom tehát, testvérek: az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik. 

Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól (1 Kor 7,29-32). Akinek tiszta a lelkiismerete, az nyugodtan várja, hogy mikor jön el az Úr. Mert miféle Krisztus iránti szeretet az, amely retteg az ő eljövetelétől? Testvérek, nem szégyelljük magunkat? Szeretjük, és mégis attól félünk, hogy eljön? Valóban szeretjük őt? Vagy inkább a bűneinket szeretjük jobban? Jobb, ha magukat a bűneinket gyűlöljük, és őt szeretjük, aki azért jön majd el, hogy megtorolja a bűnöket.

 El fog jönni, akár akarjuk, akár nem; abból, hogy mindeddig még nem jött el, nem következik, hogy nem is fog eljönni. Eljön, amikor nem is sejted, és ha felkészülve talál, semmi károd nem lesz abból, hogy nem tudod eljövetele idejét. Ujjongjon az erdő minden fája. Először eljön, és azután megítéli a földet: örvendezve találja azokat, akik hittek az ő első eljövetelében, mert eljön.

Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, és a népeket az ő igazsága szerint (Zsolt 95,13). Mit értsünk az alatt, hogy igazságosan és az ő igazsága szerint? Az ítéletkor maga köré gyűjti választottait, a többieket pedig elkülöníti tőlük: azokat ugyanis majd a jobbjára állítja, ezeket pedig a baljára. Nemde nagyon is igazságos és nagyon is az ő igazsága szerint van az, hogy ne is reméljenek irgalmat bírájuktól azok, akik nem akartak irgalmasságot gyakorolni, amíg el nem jön a bírájuk? 

Mindazokat pedig, akik örömmel gyakorolták az irgalmasságot, ő maga is irgalmasan fogja megítélni, így szól majd a jobbján állóknak: Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! És érdemül számítja be nekik irgalmas cselekedeteiket: Mert éhes voltam, és adtatok ennem, szomjas voltam, és adtatok innom, és így tovább (Mt 25, 34-46).

Mit fog viszont beszámítani a balján állóknak? Hiszen ők maguk sem akartak irgalmasságot gyakorolni! Hová fognak kerülni? Távozzatok az örök tűzre! (Mt 25,41) E szörnyű ítélet hallatára jajveszékelni fognak. De mit tanít egy másik zsoltár? Örök emlékezete marad az igaznak, vészt hozó hírtől nem kell félnie (Zsolt 111,6-7). Hogyan szól ez a vészt hozó hír? Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült (Mt 25,41). Aki örül a kedvező ítéletnek, az nem fog félni a szörnyű ítélettől. Ez az az igazságos és ígérete szerinti ítélet.

Vajon úgy gondolod, hogy mivel te igazságtalan vagy, majd az igazságszolgáltató nem lesz igazságos? Vagy mivel te hazug vagy, majd az igazság nem lesz igazmondó? Viszont ha te irgalomban akarsz részesülni, akkor légy te is irgalmas másokhoz, még mielőtt ő eljönne: bocsásd meg, amit ellened vétettek, adj abból, amiben bővelkedsz. Hiszen kiéből adsz, ha nem az övéből? Ha a magadéból adnál, az ajándékozás lenne, ámde ha az övéből adsz, az nem más, mint visszatérítés. Mid van ugyanis, amit nem kaptál? (1 Kor 4,7) Íme, ezek az Istennek legkedvesebb áldozati adományok: irgalmasság, alázatosság, bűnbánat, békesség és szeretet. Mindezeket felajánljuk, és így bizakodva várjuk majd a bíró eljövetelét, aki igazságosan ítéli meg a földkerekséget, és a népeket az ő igazsága szerint (Zsolt 95,13). 

 Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 13. – Évközi 33. vasárnap

Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: 'Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.' Erre megkérdezték tőle: 'Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?' Ő így válaszolt: 'Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: 'Én vagyok'. És: 'Elérkezett az idő.' Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!' Aztán így folytatta: 'Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.' Lk 21,5-19

Elmélkedés - 'A végső idők megújulása'

Az egyházi év hamarosan véget ér, és adventtel elkezdődik az új. A mai vasárnap evangéliuma a végső időket vetíti elénk, amely valamikor a jövőben fog bekövetkezni. A jelképek, amelyekről Jézus beszél, azt sugallják, hogy a világ véget fog érni, de el fog kezdődni egy új világ, s e megújulás az isteni tevékenységnek köszönhető. A megújulás az egész teremtett világot és az emberiséget is érinti. Egyes keresztények nagyon szeretnek rettegni és félni. Önkínzó élvezettel olvassák újra és újra Jézus jövendöléseit a világ végéről, az emberi gonoszság elszabadulásáról és a természeti csapásokról. Mintha csak örömüket lelnék a félelemben és borzongásban, közben pedig magukban ismételgetik: 'Igen, ez a világ megérett a pusztulásra! Bárcsak Isten haragja minél előbb elpusztítaná a világot!' Lehet, hogy valakinek a lelki világában nagy sötétség uralkodik és lehet, hogy gondolatai állandóan a káosz és a pusztítás körül járnak, de ne várja senki azt, hogy Isten az ő legsötétebb vágyait fogja megvalósítani a végső időkben! Évekkel ezelőtt egy újságban olvastam egy Jézus életét bemutató színdarabról. A darab hagyományos módon mutatta be Jézus alakját, születésétől egészen a haláláig. A végén keresztre feszítették a Golgotán, majd halála után testét levették a keresztről és egy hegyoldal barlangjában eltemették. A színpad elnéptelenedett, a zene elhalkult, a világítás is a minimálisra csökkent. A nézőközönség feszült csendben várta, hogy a feltámadt Jézus megjelenik a dicsőség fényében, de nem ez történt. Egyszer csak a hegyoldal és a színfalak mögül hétköznapi ruhába öltözve léptek elő a színészek, gyerekek, felnőtt férfiak és nők, idősebbek, de nem felsorakoztak a színpadon, hogy meghajoljanak, hanem a nézőközönség közé indultak leültek az üres székekre vagy a sorok közti lépcsőkre. Ezzel fejeződött be az előadás. Megjegyeztem ezt a jelképet. Jézus feltámad az egész emberiségben. Bennünk, emberekben él tovább a világ végéig. Mennybemenetele után is köztünk van Jézus. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, jelen van tanításában, jelen van Szentlelke által, jelen van a közösségben, az Egyházban, jelen van bennünk. Amikor a 'végső időkre' gondolunk, akkor ne úgy képzeljük el azt, hogy majd Isten mindent elpusztít, hanem egészen egyszerű módon megújít mindent. Mi pedig 'felállunk az egyik asztaltól és leülünk egy másikhoz.' A végső időkről szóló látomását Szent János apostol így fogalmazza meg a Jelenések könyvében: 'Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől' (Jel 21,1-2). Miként az idők kezdetén a teremtés és az idők teljességében a megváltás, ugyanúgy az idők végén az újjászületés, a megújulás is Isten műve. A megújulást hozó Isten bevezet a feltámadás által az új világba, ahol örökké együtt élhetek vele. Ostobaság volna félelemmel várni, rettegéssel készülni erre a napra, amikor örömmel is várhatom, hiszen ez lesz újjászületésem kezdete.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való hűséges kitartás és a hitben való növekedés az üdvösség feltétele. Segítsd tanítványaidat, hogy senki és semmi, se a fizikai erőszak vagy a lelki kényszer ne tántorítsa el őket hitüktől és hitük megvallásától és vallásuk gyakorlásától. Tudjuk, hogy akinek felszínes és nem a veled való személyes kapcsolatból forrásozik hite, bizony könnyen meginoghat. Segíts minket kegyelmeddel, hogy hűséges és tanúságtevő követőid legyünk!

'Vérét az Egyház egységéért ontotta'

Kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy Isten az ő csodálatos gondviselésével olyanná alkotta meg az Egyházat, hogy a többi látható ismertetőjegyei mellett ökumenikus egysége is nyilvánvalóvá legyen, amikor pedig majd elérkezik az idők teljessége, egy mérhetetlen nagy családdá váljék.

Krisztus Urunk ugyanis nemcsak hogy átadta apostolainak azt a feladatot, amelyet ő kapott az Atyától, amikor ezt mondta: Én kaptam minden hatalmat égen és földön; menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket (Mt 28,18), hanem azt is nagyon óhajtotta, hogy a legszorosabb egységbe fűzze össze az apostolok kollégiumát annak a belső hitnek és szeretetnek a kettős köteléke, amely a Szentlélek által árad a szívünkbe (vö. Róm 5,5); külsőleg pedig fűzze össze őket az a mindegyikük felett lévő kormányzás, amelyet mint az apostolok közti elsőséget közülük az egyikre, Péterre bízott rá, mint ennek az egységnek örök elöljárójára és látható alapjára. Hogy pedig ez az egység és egyesülés örökkétartó legyen, ezért szentelte meg ezt az egységet a gondviselő Isten a szentség és vértanúság együttes pecsétjével.

Ez a nagy dicsőség jutott osztályrészül az ószláv keleti szertartású polocki érseknek, Jozafátnak, akit méltán úgy tisztelünk, mint a keleti szlávoknak ékes díszét és oszlopát, mert talán senki más nem hozott nagyobb dicsőséget nevükre, és nem szolgálta jobban üdvösségüket, mint ez a pásztoruk és apostoluk, különösen akkor, amikor vérét ontotta az Anyaszentegyház egységéért. Sőt bizonyos égi sugallatra úgy érezte, hogy neki kell megindítania az egyetemes szent egység visszaállítását, és úgy látta, hogy a legtöbbet azzal használ ennek az egységnek, ha az egyetemes Egyház egységén belül továbbra is megtartja az ószláv keleti rítust és a bazilita szerzetességet is.

Mialatt pedig elsősorban azon szorgoskodott, hogy saját honfitársait egyesítse Péter főpapi székével, közben nagy körültekintéssel azon is fáradozott, hogy összegyűjtse mindazt, ami előmozdítja ezt az egységet és ami ennek megerősítésére bizonyságul szolgálhat. Ezért tanulmányozta főleg azokat a liturgikus könyveket, amelyeket a régi szent atyák rendelkezése alapján egyformán használni szoktak maguk az egyesült keleti szertartásúak és az elszakadt keletiek is. Ilyen szorgos előkészület után kezdte meg az újraegyesítés munkáját, és ezt olyan vonzó erővel, szelídséggel és oly nagy eredménnyel végezte, hogy még maguk az ellenfelei is 'a lelket magával ragadó' névvel tisztelték meg. 

 XI. Piusz pápa Ecclesiam Dei kezdetű körleveléből

Forrás ~ Internet

 

  SZENT JOZAFÁT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ ~ NOVEMBER 12.

Szent Jozafát  Ukrajnában, Vladimirban - Volhínia - született 1580-ban, szülei ortodoxok voltak. Apja Kuncevi - Gavril, anyja Marina volt. Őt János névre keresztelték. Kereskedősegéd lett iskolái elvégzése után. 1596-ban az ortodox püspökök jó része visszatért a római egyházhoz, ekkor János is visszatért a görög katolikus hitre.

1604-ben a vilnai ortodox Szentháromság-kolostorba lépett a kievi katolikus metropolita engedélyével, bazilita szerzetes lett. Ekkor kapta a Jozafát szerzetesi nevet. Nemsokára pappá szentelték, majd 1613-ban Bitinben házfőnök, 1614-ben ismét Vilnában archimandrita lett. 1618-ban a metropolita mellett koadjutor lett. és hamarosan polocki püspökké, érsekké választották.

Éjjel-nappal olvasott, sokat imádkozott, keményen vezekelt. Fontosnak tartotta a gyakori gyónást, mindenfelé gyóntatott, papjait is biztatta a hívek állandó gyóntatására. Magát méltatlannak és tehetségtelennek tartotta. Oktatta a népet a hittanra, egyszerű katekizmust írt nekik. Több zsinatot tartott egyházmegyéjében.

Harcolt az Egyház egységéért, ortodox ellenfelei a keleti szertartás eltörlésének szándékával, latinosítási törekvéssel és képmutatással eltávolították mellőle hívei nagyrészét. Látta a növekvő feszültséget, a veszedelmet, mégsem menekült, mert kötelességtudatot érzett, hűséges volt a vállalt feladatához és a népéhez. Tudatosan vállalta a vértanú halált. Feldühödött ellenfelei Vitebszkben, a püspöki lakban 1623. november 12-én mészárosbárddal agyonverték.

Boldoggáavatási eljárását VIII. Orbán pápa azonnal megindította, 1643-ban meg is történt a boldoggáavatás.1867-ben IX. Piusz pápa szentté avatta, éppen abban az időszakban, amikor az első vatikáni zsinat előkészületei már a végére jártak. Jozafát tiszteletét XIII. Leó pápa az egész latin egyházra kiterjesztette. Ereklyéi 1916-tól Bécsben voltak, 1949-ben Rómába vitték. VI. Pál pápa 1963. november 25-én Szent Péter és Nagy Szent Vazul érsek sírjai mellett Jozafátnak is sírhelyet készíttetett.

Példája: Keresni kell az igazságot és abban kitartani!

'Istenünk, ki Szent Jozafát püspököt képessé tetted arra, hogy jó pásztorként életét adja juhaiért, kérünk, áraszd Egyházadra Szentlelkedet, és vértanúd közbenjárására erősíts meg minket, hogy készek legyünk életünket adni testvéreinkért!' Amen.

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 12. – Szombat

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: 'Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: 'Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.' A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: 'Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.' Az Úr így szólt: 'Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?' Lk 18,1-8

Elmélkedés

A bibliai idők emberének életében és mindennapjaiban helye volt az imádkozásnak. Az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozik, olykor az egész éjszakát imádkozással tölti. Az ima az Istennel való kapcsolat és a lelki fejlődés eszköze az ember számára. Az ima alapvetően kettős irányba mutat, egyrészt az ember elismeri Istennek, mint felsőbbrendű személynek a létezését és dicsőíti őt, másrészt segítségét kéri mindennapi életéhez, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket a maga erejéből nem tud elérni. Az imádkozásnak ez utóbbi módjával kapcsolatban ad tanítást a mai evangélium példabeszéde. Egy özvegyasszony ügyének elintézését kéri a bírótól. Az ügy nincs megnevezve, mert nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. Mivel a bíró halogatja az ítélethozatalt, az asszony feltehetően többször megismétli kérését. Egy idő után a bírónak már kellemetlen a szüntelenül hozzá forduló özvegy, ezért igazságot szolgáltat az ügyben. A példa buzdítás az Istenhez fohászkodó, az Isten segítségét kérő ember számára: ne fáradjunk bele az imádkozásba! Se Isten dicsőítésébe, se a kérésbe. De kéréseinket ne követelve adjuk elő, hanem legyünk készek elfogadni azt is, ha Isten más formában teljesíti azokat, mint ahogyan mi elképzeltük.

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.

'A szegény és alázatos Márton'

Márton jó előre tudta halálának idejét, és meg is mondta a testvéreknek, hogy közeleg már életének vége. Közben a candes-i egyházmegyét mégis meg kellett látogatnia. Egyenetlenkedő papjai között ugyanis helyre akarta állítani a békességet. Bár tudta, hogy földi életének napjai meg vannak számlálva, mégsem vonakodott e nemes cél érdekében útnak indulni. Úgy gondolta, hogy méltó megkoronázása lesz erényeinek, ha sikerül helyreállítani a békét az egyházmegyében.

Egy ideig ott tartózkodott tehát az egyik faluban, illetve egyházban, ahová ment. Miután pedig helyreállította a békét, és amikor már visszatérni készült a monostorba, hirtelen elhagyta testi ereje. Erre összehívta a testvéreket, és jelezte nekik, hogy nemsokára meghal. A szomorúsággal és gyásszal eltelt testvérek ekkor így siránkoztak: 'Miért hagysz itt minket, atyánk? Elhagyatottságunkban kinek a gondjára bízol minket? Ragadozó farkasok támadják meg nyájadat. Ha nem leszel pásztorunk, ki véd meg bennünket, hogy prédájukká ne legyünk? Tudjuk ugyan, hogy Krisztus után vágyakozol, de jutalmad megmarad, és nem lesz kisebb akkor sem, ha később nyered el. Szánj meg hát inkább minket, akiket elhagyni készülsz!'

Ekkor siránkozásuktól megrendülve Márton maga is könnyekre fakadt, mert Istennel teljesen egyesült lelke készséges volt a segítségükre. Mintegy a siránkozóknak válaszolva így imádkozott az Úrhoz: 'Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te akaratod!' Ki tudná elmondani e szent férfi nagyságát, akit nem tört le sem a lelkekért végzett munka, sem a halál nem tudott rajta győzelmet aratni. Azért nem akart maga választani, mert sem a haláltól nem félt, sem a munkás élettől nem vonakodott. De szemét és kezét állandóan az ég felé emelve, nem szűnt meg rendíthetetlen lélekkel imádkozni. 

Amikor pedig a köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így könnyítsen törékeny testén, azt mondta: 'Hagyjatok, testvéreim, hagyjatok, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet! Az Úr felé törekvő lelkem hadd induljon útjára!' Ekkor a gonosz lelket pillantotta meg maga mellett, rászólt: 'Mit ácsorogsz itt, vérengző bestia? Rajtam nincs keresni valód, te gyilkos! Ábrahám kebelére jutok!'

Ezekkel a szavakkal adta vissza lelkét Istennek. Mártont örvendezve fogadták Ábrahám kebelére, a szegény és alázatos Márton gazdagon ment be a mennybe. 

 Sulpicius Severus leveleiből

Forrás ~ Internet

TOURS-I SZENT MÁRTON PÜSPÖK ~ NOVEMBER 11.

Tours-i Szent Márton Sabariában - a mai Szombathelyen -316 végén, vagy 317 elején született, apja leszerelt császári tiszt volt. Szülei akarata ellenére hittanuló lett, de apja mégis katonának adta.

Egy Galliai - ma Franciaország - őrjáraton találkozott azzal a mezítelen koldussal, akinek félbevágott köpenyét odaadta, és akit később Krisztusként látott meg álmában. 339-ben megkeresztelkedett, de nem tudott leszerelni. 341-ben egy csatában pajzs és sisak nélkül egyedül állt ki, ezzel visszavonulásra késztette az ellenséget. A császár ennek a hősi cselekedetnek a hatására már engedélyezte a leszerelését.

Galliában Szent Hilláriusz püspök közelében remetének állt be, és szerénységből csak a legkisebb egyházi rend fokozatát fogadta el. Álmában intést kapott, hogy az időközben Pávia mellé - Felső-Olaszország -települt szüleit térítse meg. Azonnal elindult, útközben rablókkal találkozott, ő azokat megtérítette. Édesapját ugyan nem sikerült megtérítenie, de édesanyját és még sok pogányt meg tudott téríteni, de ezzel az ariánusok haragját vonta magára. Menekülnie kellett, Milánóból is, visszatért Galliába és kolostort alapított Ligugében.

Híre rohamosan terjedt, tíz év remetéskedés után akarata ellenére, elrabolva Tours püspökévé választották, de itt is remetei szerénységben élt. Templomokat épített, térített, szervezett.

Nyolcvanéves korában váratlanul megrokkant, de továbbra is keményen vezekelt. 397. november 8-án szenderült el.Hamvai Toursban vannak, sírja a leglátogatottabb búcsújáró helyek egyike. Ereklyéi egy része Szombathelyen található.

Példája: Kitartás a jóban - biztos sikert ígér!

'Istenünk, ki Szent Márton püspöknek megadtad, hogy életével is, halálával is megdicsőítsen téged, kérünk, vidd végbe a mi szívünkben is kegyelmed csodáit, hogy sem élet, sem halál el ne szakíthasson minket a te szeretetedtől!'

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 11. – Péntek, Tours-i Szent Márton püspök

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: 'Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!' Erre megkérdezik tőle az igazak: 'Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?' Akkor a király így felel: 'Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!' Mt 25,31-40

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Márton püspök személyében az irgalmasság szentjét tiszteljük. Az irgalmasságból és a felebarát iránti szeretetből olyan példát mutat ő mindenkinek, amelyet érdemes követnünk. Mert az irgalmasság nem a szegények megsegítésének hangoztatását jelenti, hanem konkrét cselekedeteket kíván. Ki kell lépnünk a szívtelenség falával körbevett zárt világból, és nagylelkűséget kell tanúsítanunk a rászorulók felé. Nem ismételgethetjük tovább, hogy mi is szegények vagyunk, segítségre van szükségünk és mások támogatására szorulunk, hanem meg kell feledkeznünk önmagunk gondjairól és hiányairól és nagylelkű szívvel kell sietnünk a szegények felé. A mindenható Isten jónak látta, hogy próbára tegye az akkor még katona Mártont, ezért állította az útjába a szegény koldust. Szent Márton kiállta a próbát, a koldusban felismerte Krisztust és nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy irgalmasságból jót tegyen vele. Bizonyára a mi életutunkon is Isten rendeléséből időről időre megjelennek a rászorulók, a szegények, a bajbajutottak, a nincstelenek. Ha megtagadva tőlük az irgalmasságot elmegyünk mellettük, a végső ítéleten újra láthatjuk arcukat, de akkor már csak magunkat vádolhatjuk mulasztásunk miatt. Mindazért, amit másoknak adunk Krisztus iránti szeretetből, Istentől kapunk jutalmat a mennyországban.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts minket arra, hogy óvatosak legyünk az evilági javakkal és kincsekkel kapcsolatban, mert könnyen rabul ejthetik szívünket és eltéríthetnek minket törvényeid útjától! Segíts minket, hogy le tudjunk mondani mindenről azért, hogy megtaláljuk igazi kincsünket, téged, aki lelkünk üdvösségét akarod, és rátaláljunk a te szeretetedre, amely életünk igazi és teljes boldogságát jelenti.

 

'A mi tisztségünk sajátos szolgálata'

Jóllehet Isten egyetemes Egyháza különféle fokozatokra rendeződik, miként Krisztus szent testének az egésze is különféle tagokból áll, de mégis – mint az Apostol mondja – mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Gal 3, 28). Egyikünket sem különbözteti meg tisztsége annyira, hogy bármelyik legkisebb tag is ne lenne kapcsolatban a Fővel. Szeretteim, osztatlan tehát a mi közösségünk a hit és a keresztség egységében, és egyetemes a méltóságunk a boldog Péter apostol oly szent szava szerint: Ti, mint élő kövek, épüljetek fölé lelki templommá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok (1 Pét 2, 5. 9).

Mindazokat ugyanis, akik Krisztusban újjászülettek, valóban királyokká teszi a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. Értse meg tehát minden keresztény, aki szellemi módon és a Lélek szerint él, hogy a mi tisztségünk sajátos szolgálatának kivételével ők is mindannyian részesei e királyi nemzetségnek és papi tisztségnek. Mert valódi király az, akiben az Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött. És tökéletes papi tevékenység az, amikor valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet szeplőtelen áldozatát. Isten kegyelméből mindannyiunk számára ez már egyformán valóság lett. Mégis vallásos érzéstekből fakad, és dicséretes is, hogy a tisztségünkbe való beiktatás napjának úgy örvendeztek, mintha az a saját megtiszteltetéstek volna, hogy az Egyház egész testében, a főpapságnak egyetlen szentségét ünnepeljék, amely az áldás olajának lecsordulásakor bővebben jutott ugyan a Főnek, de nem kis mértékben lett osztályrésze a tagoknak is.

Ezért tehát, szeretteim, nagy oka a közös örömünknek az ily nagy ajándékban való részesség. Mégis őszintébb és tisztább lesz ez az örömünk, ha szerény személyünknél nem időztök már tovább. Sokkal hasznosabb és méltóbb is lesz, ha most Szent Péter apostol dicsőségének szemléletére fordítjuk figyelmünket, így a mai napon inkább annak emlékét ünnepeljük tisztelettel, akit a minden kegyelmi ajándék Forrása oly bőven árasztott el áldásaival, hogy neki jutott a legtöbb, és mindenki más is csak rajta keresztül részesült bennük. A testté lett Ige már köztünk élt, és Krisztus már teljes erővel belekezdett az egész emberiség megváltásának munkájába. 

 Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Forrás ~ Internet

  NAGY SZENT LEÓ PÁPA ÉS EGYHÁZTANÍTÓ ~ NOVEMBER 10.

Nagy Szent I. Leó Etruriában született, toszkán családból. Fődiákonus lett I. Celesztin pápa és III. Sixtus pápa alatt. Alapos teológiai képességekkel rendelkezett, hajlama volt a vizsgálódó elmélkedésre, biztos volt itélőereje, felismerte az idők jeleit, gyors volt a reagálóképessége.

Körülbelül 50 éves korában, 440. szeptember 29-én lett pápa. Igazi pásztora és atyja volt a lelkeknek, erősítette a hit épségét, védelmezte az Egyház egységét. Küzdött Eutyches és Nestoriusz tévtanai ellen. Lépésről lépésre kiépítette a pápai hivatal szerepét. Szabályozta a püspöktársakkal való viszonyt, tisztázta a pápai szék szerepét a belső egyházi szervezési kérdésekben, a tévtanok elhárításában, valamint az igaz hit hirdetésében.

Igyekezett visszaszorítani, vagy mérsékelni a barbárok - Attila, Geizerik - támadásait. 452-ben Attila seregét Mantovánál sikerrel fordította vissza. 455-ben Geiserich vandál király Róma elleni támadásakor sikerült a város elpusztítását és a mészárlást megakadályoznia, bár a fosztogatást nem sikerült elkerülni.

A kalcedoni zsinat (451) róla mondta, amikor levelét felolvasták: 'Ez az atyák hite, ez az apostolok hite! Péter szólt Leó ajkával! Mindannyian ebben hiszünk!' A még fennmaradt, további vitákra okot adó kérdések, és az alexandriai pátriárka letétele sértette Egyiptomot és a kopt egyház kialakulására vezetett.

461. november 10-én Rómában hunyt el, és Szent Péter sírja közelében temették el. Ő volt az első akit a Szent Péter bazilikába temettek. 1754-ben XIV. Benedek pápa az egyháztanítók sorába iktatta.

Gondolat: 'Istenem! Ha én ilyen sok jó tulajdonságot ki tudok magamból alakítani'

 

'Istenünk, ki soha nem engeded, hogy sziklára épült Egyházadon a pokol kapui erőt vegyenek, kérünk, segíts minket, hogy Nagy Szent Leó pápa közbenjárására igazságodban szüntelenül megmaradjunk, és híveid szerte a földön békességben éljenek' Amen. 

 

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 10. – Csütörtök

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: 'Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: 'Nézd itt van, vagy amott!' Isten országa köztetek van.' Azután tanítványaihoz fordult: 'Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: 'Nézzétek, itt van, vagy amott!' Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.' Lk 17,20-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban Isten országa eljövetelének idejéről kérdezik Jézust a farizeusok. Az ő nézetük szerint Isten látványos módon belenyúl az emberi történelembe, a korábbi világ különféle természeti katasztrófák következtében elpusztul, végérvényesen elmúlik, az Isten által küldött Messiás dicsőségesen megjelenik, megvalósítja uralmát, s ezzel egy új korszak kezdődik el az emberiség számára. Jézus alapvetően cáfolja ezeket az elképzeléseket, amikor kijelenti: 'Isten országa nem jön el szembetűnő módon.' Az egykori farizeusok gondolkodásához hasonló elképzelések az évszázadok során sokszor megjelentek és egyes keresztény emberekben azt a hitet ébresztették, hogy Krisztus második eljövetele valamiféle dicsőséges bevonulás lesz a világba. Ezeknek az emberi elképzeléseknek semmi alapja nincs. Miként Jézus nem uralkodó Messiás volt, hanem Isten alázatos szolgája, aki a szenvedés vállalásában és halálában mutatkozott Megváltónak, ugyanúgy a végső időkben újra megjelenő Krisztus is csalódást fog okozni azoknak, akik evilági uralom megvalósítását várják tőle. Mert Isten egészen másként képzelte el és valósította meg a megváltás művét, mint ahogy az ember azt várná. Talán jó volna és minden bizonnyal az szolgálna üdvösségünkre, ha elfogadnánk terveit, vezetését.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

 

'A keresztségben mindnyájan Isten templomává lettünk'

Krisztus kegyelméből ujjongó örömmel megünnepeljük, kedves testvéreim, e templom felszentelésének évfordulóját; de ne felejtsük, hogy nekünk magunknak kell Isten igazi és élő templomává lennünk. A keresztény nép méltán szentel ünnepet a templomnak, mint édesanyának is, mert jól tudja, hogy ebben nyerte el a lelki újjászületés nagy kegyelmét.

 Első születésünkkor ugyanis csak Isten haragjára voltunk méltók, és csupán lelki újjászületésünkkor lettünk méltók Isten gondoskodó szeretetére. Első születésünk ugyanis még halálra szánt bennünket, viszont az újjászületés már az életre hívott meg minket.

A keresztség előtt, kedveseim, mindnyájan a sátán lakóhelye voltunk, de keresztségünk után Krisztus templomává lettünk az ő érdeméből, így, ha lelkünk üdvösségének ügyéről egy kicsit is figyelmesebben elgondolkodunk, akkor megértjük, hogy Isten igazi és élő temploma vagyunk. 

Isten nemcsak emberi kéz emelte templomokban lakik (ApCsel 17,24) vagy kőből, fából épített házakban, hanem sokkal inkább az ember lelkében, amelyet saját képére formált és alkotott meg teremtő keze. Ezért mondta Szent Pál apostol: Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az (1 Kor 3,17).

Amikor eljött közénk Krisztus, szívünkből kiűzte a sátánt, hogy templomot készítsen bennünk magának. Ezért az ő segítségével tegyünk meg mindent, hogy gonosz tetteink miatt e templomban őt megbántás ne érje. Mindaz ugyanis, aki gonoszat cselekszik, Krisztust bántja meg. Mert amint már az előbb is mondtuk: mielőtt Krisztus megváltott volna minket, a sátán lakóhelye voltunk; a megváltás pedig arra tett méltóvá, hogy Isten hajlékává legyünk, mert úgy tetszett Istennek, hogy lakást készítsen magának bennünk.

Ha tehát örömmel akarjuk megünnepelni, testvérek, e templom felszentelésének évfordulóját, akkor gonosz tettekkel nem szabad lerombolnunk magunkban az Isten élő templomát. Most úgy akarok szólni, hogy mindenki könnyen megérthesse: ahányszor csak e templomba jövünk, mindig törekedjünk arra, hogy olyan legyen a lelkünk, amilyennek Isten templomát látni szeretnénk.

Szeretnéd, hogy e bazilika tündöklő szép legyen? Akkor ne engedd, hogy bűnök szennyezzék be lelkedet. Ha azt szeretnéd, hogy e bazilika fényben ragyogjon, akkor ne feledd: Isten is azt akarja, hogy a te lelkedet se borítsa a bűn sötétje. Inkább arra törekedj - mint az Úr is mondja -, hogy jó cselekedeteid fénye tündököljön benned, és hogy megdicsőüljön általad Isten, aki a mennyben lakik. Amint te belépsz e templomba, úgy akar Isten is betérni lelked templomába. Ezt ő maga így ígérte meg: Közöttük lakom majd és közöttük járok (2 Kor 6, 16). 

 Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet