BÉKESSÉG NÉKTEK
'Békesség néktek!' János 20,19-23
Alapige ~ 'Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként
engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.' János 20,21
Mi is majdnem szó szerint ugyanazzal a köszöntéssel szoktunk kezdeni istentiszteleteinket, mint amivel a feltámadott Jézus Krisztus köszöntötte elsőízben a zárt ajtók mögött összegyűlt tanítványait húsvét vasárnapjának estéjén. “Békesség néktek!” - mondta két ízben is tanítványainak. “Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.”Róm1,7 - szoktuk mondani mi itt. De nemcsak a köszöntés, hanem az egész jelenet: a tanítványok együttléte, Jézus megjelenése, megszólalása, mintha a mi mai gyülekezeti istentiszteletünknek az ősmintája lenne, mintha azt mutatná be, hogy milyen legyen az igazi istentisztelet, és a hívők minden összejövetele! Itt mintegy történetben látjuk kiábrázolva azt, hogy mit élünk meg, mit élhetünk meg, mit kellene megélnünk minden alkalommal, amikor összegyülekezünk istentiszteletre, vagy bármilyen más alkalommal az Ige hallgatására. Három olyan élmény van itt a történetben, aminek ma is minden gyülekezeti istentiszteletünkön meg kellene lennie és meg is lehet, sőt meg is van, csak komolyan kell venni. Próbáljuk hát tudatosítani magunkban, mi is ez a három?
1. Hadd mondjam meg előre egy szóval, hogy mi az első: Jézus megjelenése. Azt olvassuk ugye, hogy miközben a tanítványok együtt ültek húsvét napjának az estéjén, gondosan magukra zárták az ajtókat, mert féltek a zsidóktól, egyszer csak hogy, hogy nem - ki tudná ezt megmagyarázni, hiszen természetfeletti módon, megmagyarázhatatlanul - megjelent közöttük Jézus! Miközben Róla beszélgettek, egyik is, másik is elmondta az aznapi csodálatos élményeit, élővalóságában megállt közöttük maga az Úr személyesen! Tudjátok, mit jelent ez? Annak az ígéretnek a valóra válását, hogy ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek Jézus nevében, Ő ott lesz közöttük. Amit tehát még halála előtt megígért tanítványainak az Úr: ímé az most szóról-szóra valóra válik, beteljesedik. És azért olyan nagy jelentőségű ez a jelenet, mert fölbátorít, bíztat, hogy mi is hihetünk Jézusnak közöttünk való tényleges megjelenésében. Tehát itt, közöttünk is éppen olyan bizonyosan és valóságosan jelen van az Úr, itt áll a középen - mint ott abban a kis tanítványi körben -, csak éppen testi szemeink számára láthatatlanul, de mégis megtapasztalhatóan az Ő Lelke és Igéje révén. A tanítványoknak akkor még az a nagy előnyük is megvolt velünk szemben, hogy testi szemeikkel is szemlélhették Őt, az Ő feltámadott testében, de mind ez csak azért történt, hogy az utánuk jövőnemzedékek is hihessenek az Ő megjelenésében, s egészen valóságosan számolhassanak azzal, hogy Jézus ígérete a számukra is igaz. Az az örvendetes biztatás van tehát ebben az Igében most a számunkra, hogy Jézus most is igazán itt van, - hogy az Ő jelenléte közöttünk olyan valóság, amit nem láthatunk ugyanúgy, mint a tanítványok, de hit által épp úgy tudomásul vehetünk, mint ahogyan akkor ők.
Amit így szoktunk énekelni: “Itt van Isten köztünk” (165,1), az sokkal reálisabb igazság, mint ahogyan mondjuk, vagy gondoljuk! - A mi összegyülekezésünknek tehát éppen az a lényege, hogy rajtunk kívül még valaki más is itt van: az Úr Jézus! Azt mondhatná most valaki, de hiszen olyan nyavalyás emberek vagyunk, olyan gyönge a hitünk, annyi bűn éktelenkedik az egész együttlétünkben, olyan méltatlanok vagyunk az Ő közöttünk létére: hogyan tisztelhetné meg hát összejöveteleinket az Ő megjelenésével? Nos hát, az a kis tanítványi sereg se volt különb semmivel. Sem a zárt ajtó, sem a félelem, sem a kishitűség, sem semmi egyéb gyengesége a tanítványoknak nem akadályozta Jézust abban, hogy megjelenjék közöttük! Éppen ebben van a mi egyébként olyan nyavalyás összejöveteleinknek az értéke és ajándéka. Sőt, egyenesen úgy lehetne mondani, hogy azért jövünk össze ketten, hárman, vagy többen az Ő nevében, hogy megéljük az Ő jelenlétét!
Aki nem ezért jön ide: miért is jön hát tulajdonképpen? Te miért szoktál jönni és most is miért vagy itt? Csak egy szép régi szokást gyakorolni, egy kis vallásos hangulatban megfürdeni, egy kedves ismerőssel találkozni, vagy egy emberi szónoki teljesítményt meghallgatni és megbírálni? - Nos hát: ez az Ige arra bíztat, hogy jöjjünk csak bátran azzal az igénnyel, hogy igen: az Úr jelenlétét óhajtjuk megélni a gyülekezeti közösségben. Ez az Ige tehát azt tudatosítja bennünk, hogy igen: itt van Jézus közöttünk!
2. A második élmény az, hogy Jézus azért van itt köztünk, mert meg akar ajándékozni valamivel, valamit adni akar! Mit? - Íme, ott azon az estén így szólt: “Békesség néktek!” Bár a leghétköznapibb köszönési forma volt ez abban az időben, Jézus ajkán mégis több volt puszta üdvözlésnél. Jézus az üres fogalmakat, elhasznált szavakat mindig tartalommal tölti meg. Ezt is! Ha Ő azt mondja valakinek, vagy valakiknek, hogy “Békesség néktek!”, akkor azt lehet egészen komolyan venni, szó szerint értelmezni. Már a búcsúbeszédeiben megígérte tanítványainak ezt a békességet, amikor így szólt nekik: “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Jn 14,27 Amit akkor megígért, azt a Golgotán irtózatos küzdelmek árán ki is vívta a számunkra. Miután tehát megígérte a békességet, halálával meg is szerezte azt, most pedig a megszerzett békességet jön kiosztani a tanítványoknak. Így tehát nem ígéret többé az a békesség, hanem itt van. Mintha mondaná: Tessék, itt van, amit megígértem, átadom néktek, átvehetitek: “Békesség néktek!” - “És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát”, a két nappal azelőtt fölszaggatott rettentősebek helyét. (20. vers) Nem lett volna-e természetesebb, érthetőbb, ha sebeit mutatva, azt mondta volna: Jaj néktek! Miattatok vannak rajtam ezek a sebek! Szörnyű harag van a mennyben amiatt, hogy így bántatok velem! Jaj néktek! Nem ez lett volna az érthetőbb?!
De Ő mégsem ezt mondja, hanem éppen a sebeit mutatva, megváltó szenvedésének a jeleit előtárva békét ajánl.
Nézzétek - mondja, itt van a garanciája annak, hogy Isten valóban megbékült veletek, hogy a mennyben nem haragusznak rátok! Itt van a látható bizonyossága annak, hogy meg vannak bocsátva a bűneitek! Nézzétek, megfizettem, eleget tettem helyettetek, elintéztem az ügyeteket! Nézzétek, hozom a menny békességét néktek! - Ezt akarja ma is adni az Úr, amikor megjelenik az Ő híveinek a közösségében, összejövetelén. Azért van itt jelen közöttünk a feltámadott Úr Jézus Krisztus, hogy ha valaki a bűnei miatt nyugtalan lelkiismerettel jött ide; ha valaki az élet terhei alatt roskadozó szívvel ül itt; ha valakinek a lelkében most nyugtalanság, aggodalom, félelem van; ha ellanyhult a hite; ha meghűlt szívében a szeretet; szóval, ha bármilyen tekintetben lelki szegénnyé lett, itt most hallja meg a menny ajánlatát: “Békesség néktek!”
Tehát az a drága békesség, amit Jézus kínál, érvényes néktek is, kivétel nélkül mindnyájatoknak, akárkik vagytok, akik itt vagytok. Érvényes a számotokra is az a békesség! Azért érvényes, azért lehet bárkié, mert megfizette az Úr az árát. Nézzétek az Ő kezeit és oldalát: ezekből a sebekből kihulló drága vér volt annak a békességnek az ára! A félelmet, a szorongást, a nyugtalanságot csak az veszi el a szívedből, ha látod a megváltás jeleit, ha elfogadod a fölkínált békességet! Igen! Minden istentiszteletünkön, - ezen a main is - a bűnbocsánat békességében akar részesíteni, vagy újra megerősíteni a jelenlévő˝
Jézus Krisztus! Ha el mered fogadni a békeajánlatot, akkor valósággá válik, akkor igazán békesség néked, békesség benned! A csukott ajtó nem zárhatja ki a békességet hozó Jézust, amint láttuk az imént, de a csukott, a bezárt szív igen! Bár nyitva lenne most a szíved az Ő békességének a befogadására!
3. Azt mondhatná most valaki, hogy ma végre megint szerencsésen elérkeztünk ahhoz a bizonyos lelki békességhez, aminek a hatásaiból a világ vajmi keveset érez. Nos igen, a belsőlelki békességről van szó, de azért ne mondjunk túl hamar ítéletet fölötte. Nem lehet ezt senkinek megkerülni, ezt a lelki békességet! Mert ott, a lélek mélyén kell ám elkezdődnie annak a békességnek, amit szeretnénk megvalósítani a házban, és amire óhajtozunk kint a nagyvilágban is! Ott kezdődik ez az Istennel megbékélt emberi szívben.
De azután teljesen igazuk van azoknak, akik itt nem akarnak megállni, akik nem elégszenek meg a belsővel, akik tehát olyan békesség után vágynak, ami nagyobb a személyes megélésnél és tapasztalásnál. Igazuk van azoknak, akik olyan békességre vágynak, ami az egyes ember személyének a határain túlterjed. És annak a békességnek, amit Jézus ajánl, éppen ez a jellege. Az, hogy aki megkapta, azért kapta, hogy továbbadja. Nem azért adja Krisztus az Ő békességét valakinek, hogy az illető elvonuljon vele csendes magányába, és ott élvezze, hanem azért, hogy terjessze!
Nem is igazi az a békesség, ami belefér egy szívbe, és nem csordul túl rajta, nem ömlik ki belőle, nem hat békéltetőleg maga körül! Ezért van az, hogy Jézus amint megmutatta tanítványainak a kezét és az oldalát, mint a megszerzett békesség jeleit, azon nyomban így folytatja mondanivalóját: “Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.” (21-23. vers) Tehát amikor békességet ad nékik, rögtön békekövetekké is teszi őket! Aki elfogadta a békességet, az maga is békekövetté válik e világban: propagálója, hírnöke, továbbadója, agitátora, apostola lesz annak a békeajánlatnak, amit maga is elfogadott az Úrtól.
Apostolnak lenni annyi, mint az Úr küldöttének lenni, az Úrtól üzenetet átadni, érthetőmódon kihirdetni, hogy mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, minden bűnére bocsánatot nyert, pusztán kegyelemből, s maga a menny fogja rámondani az áment erre a nagy jó hírre. De az Úr küldöttének azt is épp olyan határozottan ki kell hirdetnie, hogy aki pedig elveti Krisztust, az bűnben van, és ha a bűnben hal meg, örökre el is kárhozik! És a menny erre a rettenetes bizonyságra is rá fogja mondani az áment!
Minden békekövet két ítéletet kap: örökre felmentőítéletet az egyik kezébe, a legszörnyűbb halálos ítéletet a másikba. Mégpedig azért, hogy mindkettőt odatárja mindenki elé, mert kivétel nélkül mindenkinek e kettő közül kell választania! A te kezedben is ott van a kétféle ítélet. Óh, de borzasztó lenne, ha miattad nem venné tudomásul valaki, akinek megmutathattad volna, akivel beszélhettél volna róla, aki elé oda kellett volna tárnod, de nem volt bátorságod hozzá, vagy elmulasztottad, mert nem is gondoltál rá! Pedig azért hív magához az Úr, hogy békekövetekként küldhessen ki innen bennünket!
A gyülekezeti istentiszteleten és minden egyéb igehallgatási alkalommal azért éljük át a feltámadott Krisztus jelenlétét, azért részesülünk egyénenkint, lelkileg az Ő békességében a bűnbocsánat által, hogy amiként az Atya küldötte a Fiút, Ő is akképpen küldhessen ki a világba minket! Azért mutatja meg a kezeit és az oldalát, hogy az Ő szenvedésének és halálának az erejében mi magunk is mindig erőt meríthessünk a békekövetség szolgálatára. Azért halt meg és támadott fel és jelent meg itt is, most is Krisztus, hogy akik megélték a jelenlétét, akik meghallották a szavát, nagyon-nagyon sokaknak hozhassák tudomására az örömhírt: Jézus a Krisztus az Atya Isten dicsőségére!
Az igazi istentisztelet mindig küldetéssé válik a gyülekezet számára. Olyan, mint egy nagy fölrázás, ébresztő, vagy ahogy egy új énekünk mondja:
Mi is majdnem szó szerint ugyanazzal a köszöntéssel szoktunk kezdeni istentiszteleteinket, mint amivel a feltámadott Jézus Krisztus köszöntötte elsőízben a zárt ajtók mögött összegyűlt tanítványait húsvét vasárnapjának estéjén. “Békesség néktek!” - mondta két ízben is tanítványainak. “Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.”Róm1,7 - szoktuk mondani mi itt. De nemcsak a köszöntés, hanem az egész jelenet: a tanítványok együttléte, Jézus megjelenése, megszólalása, mintha a mi mai gyülekezeti istentiszteletünknek az ősmintája lenne, mintha azt mutatná be, hogy milyen legyen az igazi istentisztelet, és a hívők minden összejövetele! Itt mintegy történetben látjuk kiábrázolva azt, hogy mit élünk meg, mit élhetünk meg, mit kellene megélnünk minden alkalommal, amikor összegyülekezünk istentiszteletre, vagy bármilyen más alkalommal az Ige hallgatására. Három olyan élmény van itt a történetben, aminek ma is minden gyülekezeti istentiszteletünkön meg kellene lennie és meg is lehet, sőt meg is van, csak komolyan kell venni. Próbáljuk hát tudatosítani magunkban, mi is ez a három?
1. Hadd mondjam meg előre egy szóval, hogy mi az első: Jézus megjelenése. Azt olvassuk ugye, hogy miközben a tanítványok együtt ültek húsvét napjának az estéjén, gondosan magukra zárták az ajtókat, mert féltek a zsidóktól, egyszer csak hogy, hogy nem - ki tudná ezt megmagyarázni, hiszen természetfeletti módon, megmagyarázhatatlanul - megjelent közöttük Jézus! Miközben Róla beszélgettek, egyik is, másik is elmondta az aznapi csodálatos élményeit, élővalóságában megállt közöttük maga az Úr személyesen! Tudjátok, mit jelent ez? Annak az ígéretnek a valóra válását, hogy ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek Jézus nevében, Ő ott lesz közöttük. Amit tehát még halála előtt megígért tanítványainak az Úr: ímé az most szóról-szóra valóra válik, beteljesedik. És azért olyan nagy jelentőségű ez a jelenet, mert fölbátorít, bíztat, hogy mi is hihetünk Jézusnak közöttünk való tényleges megjelenésében. Tehát itt, közöttünk is éppen olyan bizonyosan és valóságosan jelen van az Úr, itt áll a középen - mint ott abban a kis tanítványi körben -, csak éppen testi szemeink számára láthatatlanul, de mégis megtapasztalhatóan az Ő Lelke és Igéje révén. A tanítványoknak akkor még az a nagy előnyük is megvolt velünk szemben, hogy testi szemeikkel is szemlélhették Őt, az Ő feltámadott testében, de mind ez csak azért történt, hogy az utánuk jövőnemzedékek is hihessenek az Ő megjelenésében, s egészen valóságosan számolhassanak azzal, hogy Jézus ígérete a számukra is igaz. Az az örvendetes biztatás van tehát ebben az Igében most a számunkra, hogy Jézus most is igazán itt van, - hogy az Ő jelenléte közöttünk olyan valóság, amit nem láthatunk ugyanúgy, mint a tanítványok, de hit által épp úgy tudomásul vehetünk, mint ahogyan akkor ők.
Amit így szoktunk énekelni: “Itt van Isten köztünk” (165,1), az sokkal reálisabb igazság, mint ahogyan mondjuk, vagy gondoljuk! - A mi összegyülekezésünknek tehát éppen az a lényege, hogy rajtunk kívül még valaki más is itt van: az Úr Jézus! Azt mondhatná most valaki, de hiszen olyan nyavalyás emberek vagyunk, olyan gyönge a hitünk, annyi bűn éktelenkedik az egész együttlétünkben, olyan méltatlanok vagyunk az Ő közöttünk létére: hogyan tisztelhetné meg hát összejöveteleinket az Ő megjelenésével? Nos hát, az a kis tanítványi sereg se volt különb semmivel. Sem a zárt ajtó, sem a félelem, sem a kishitűség, sem semmi egyéb gyengesége a tanítványoknak nem akadályozta Jézust abban, hogy megjelenjék közöttük! Éppen ebben van a mi egyébként olyan nyavalyás összejöveteleinknek az értéke és ajándéka. Sőt, egyenesen úgy lehetne mondani, hogy azért jövünk össze ketten, hárman, vagy többen az Ő nevében, hogy megéljük az Ő jelenlétét!
Aki nem ezért jön ide: miért is jön hát tulajdonképpen? Te miért szoktál jönni és most is miért vagy itt? Csak egy szép régi szokást gyakorolni, egy kis vallásos hangulatban megfürdeni, egy kedves ismerőssel találkozni, vagy egy emberi szónoki teljesítményt meghallgatni és megbírálni? - Nos hát: ez az Ige arra bíztat, hogy jöjjünk csak bátran azzal az igénnyel, hogy igen: az Úr jelenlétét óhajtjuk megélni a gyülekezeti közösségben. Ez az Ige tehát azt tudatosítja bennünk, hogy igen: itt van Jézus közöttünk!
2. A második élmény az, hogy Jézus azért van itt köztünk, mert meg akar ajándékozni valamivel, valamit adni akar! Mit? - Íme, ott azon az estén így szólt: “Békesség néktek!” Bár a leghétköznapibb köszönési forma volt ez abban az időben, Jézus ajkán mégis több volt puszta üdvözlésnél. Jézus az üres fogalmakat, elhasznált szavakat mindig tartalommal tölti meg. Ezt is! Ha Ő azt mondja valakinek, vagy valakiknek, hogy “Békesség néktek!”, akkor azt lehet egészen komolyan venni, szó szerint értelmezni. Már a búcsúbeszédeiben megígérte tanítványainak ezt a békességet, amikor így szólt nekik: “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Jn 14,27 Amit akkor megígért, azt a Golgotán irtózatos küzdelmek árán ki is vívta a számunkra. Miután tehát megígérte a békességet, halálával meg is szerezte azt, most pedig a megszerzett békességet jön kiosztani a tanítványoknak. Így tehát nem ígéret többé az a békesség, hanem itt van. Mintha mondaná: Tessék, itt van, amit megígértem, átadom néktek, átvehetitek: “Békesség néktek!” - “És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát”, a két nappal azelőtt fölszaggatott rettentősebek helyét. (20. vers) Nem lett volna-e természetesebb, érthetőbb, ha sebeit mutatva, azt mondta volna: Jaj néktek! Miattatok vannak rajtam ezek a sebek! Szörnyű harag van a mennyben amiatt, hogy így bántatok velem! Jaj néktek! Nem ez lett volna az érthetőbb?!
De Ő mégsem ezt mondja, hanem éppen a sebeit mutatva, megváltó szenvedésének a jeleit előtárva békét ajánl.
Nézzétek - mondja, itt van a garanciája annak, hogy Isten valóban megbékült veletek, hogy a mennyben nem haragusznak rátok! Itt van a látható bizonyossága annak, hogy meg vannak bocsátva a bűneitek! Nézzétek, megfizettem, eleget tettem helyettetek, elintéztem az ügyeteket! Nézzétek, hozom a menny békességét néktek! - Ezt akarja ma is adni az Úr, amikor megjelenik az Ő híveinek a közösségében, összejövetelén. Azért van itt jelen közöttünk a feltámadott Úr Jézus Krisztus, hogy ha valaki a bűnei miatt nyugtalan lelkiismerettel jött ide; ha valaki az élet terhei alatt roskadozó szívvel ül itt; ha valakinek a lelkében most nyugtalanság, aggodalom, félelem van; ha ellanyhult a hite; ha meghűlt szívében a szeretet; szóval, ha bármilyen tekintetben lelki szegénnyé lett, itt most hallja meg a menny ajánlatát: “Békesség néktek!”
Tehát az a drága békesség, amit Jézus kínál, érvényes néktek is, kivétel nélkül mindnyájatoknak, akárkik vagytok, akik itt vagytok. Érvényes a számotokra is az a békesség! Azért érvényes, azért lehet bárkié, mert megfizette az Úr az árát. Nézzétek az Ő kezeit és oldalát: ezekből a sebekből kihulló drága vér volt annak a békességnek az ára! A félelmet, a szorongást, a nyugtalanságot csak az veszi el a szívedből, ha látod a megváltás jeleit, ha elfogadod a fölkínált békességet! Igen! Minden istentiszteletünkön, - ezen a main is - a bűnbocsánat békességében akar részesíteni, vagy újra megerősíteni a jelenlévő˝
Jézus Krisztus! Ha el mered fogadni a békeajánlatot, akkor valósággá válik, akkor igazán békesség néked, békesség benned! A csukott ajtó nem zárhatja ki a békességet hozó Jézust, amint láttuk az imént, de a csukott, a bezárt szív igen! Bár nyitva lenne most a szíved az Ő békességének a befogadására!
3. Azt mondhatná most valaki, hogy ma végre megint szerencsésen elérkeztünk ahhoz a bizonyos lelki békességhez, aminek a hatásaiból a világ vajmi keveset érez. Nos igen, a belsőlelki békességről van szó, de azért ne mondjunk túl hamar ítéletet fölötte. Nem lehet ezt senkinek megkerülni, ezt a lelki békességet! Mert ott, a lélek mélyén kell ám elkezdődnie annak a békességnek, amit szeretnénk megvalósítani a házban, és amire óhajtozunk kint a nagyvilágban is! Ott kezdődik ez az Istennel megbékélt emberi szívben.
De azután teljesen igazuk van azoknak, akik itt nem akarnak megállni, akik nem elégszenek meg a belsővel, akik tehát olyan békesség után vágynak, ami nagyobb a személyes megélésnél és tapasztalásnál. Igazuk van azoknak, akik olyan békességre vágynak, ami az egyes ember személyének a határain túlterjed. És annak a békességnek, amit Jézus ajánl, éppen ez a jellege. Az, hogy aki megkapta, azért kapta, hogy továbbadja. Nem azért adja Krisztus az Ő békességét valakinek, hogy az illető elvonuljon vele csendes magányába, és ott élvezze, hanem azért, hogy terjessze!
Nem is igazi az a békesség, ami belefér egy szívbe, és nem csordul túl rajta, nem ömlik ki belőle, nem hat békéltetőleg maga körül! Ezért van az, hogy Jézus amint megmutatta tanítványainak a kezét és az oldalát, mint a megszerzett békesség jeleit, azon nyomban így folytatja mondanivalóját: “Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.” (21-23. vers) Tehát amikor békességet ad nékik, rögtön békekövetekké is teszi őket! Aki elfogadta a békességet, az maga is békekövetté válik e világban: propagálója, hírnöke, továbbadója, agitátora, apostola lesz annak a békeajánlatnak, amit maga is elfogadott az Úrtól.
Apostolnak lenni annyi, mint az Úr küldöttének lenni, az Úrtól üzenetet átadni, érthetőmódon kihirdetni, hogy mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, minden bűnére bocsánatot nyert, pusztán kegyelemből, s maga a menny fogja rámondani az áment erre a nagy jó hírre. De az Úr küldöttének azt is épp olyan határozottan ki kell hirdetnie, hogy aki pedig elveti Krisztust, az bűnben van, és ha a bűnben hal meg, örökre el is kárhozik! És a menny erre a rettenetes bizonyságra is rá fogja mondani az áment!
Minden békekövet két ítéletet kap: örökre felmentőítéletet az egyik kezébe, a legszörnyűbb halálos ítéletet a másikba. Mégpedig azért, hogy mindkettőt odatárja mindenki elé, mert kivétel nélkül mindenkinek e kettő közül kell választania! A te kezedben is ott van a kétféle ítélet. Óh, de borzasztó lenne, ha miattad nem venné tudomásul valaki, akinek megmutathattad volna, akivel beszélhettél volna róla, aki elé oda kellett volna tárnod, de nem volt bátorságod hozzá, vagy elmulasztottad, mert nem is gondoltál rá! Pedig azért hív magához az Úr, hogy békekövetekként küldhessen ki innen bennünket!
A gyülekezeti istentiszteleten és minden egyéb igehallgatási alkalommal azért éljük át a feltámadott Krisztus jelenlétét, azért részesülünk egyénenkint, lelkileg az Ő békességében a bűnbocsánat által, hogy amiként az Atya küldötte a Fiút, Ő is akképpen küldhessen ki a világba minket! Azért mutatja meg a kezeit és az oldalát, hogy az Ő szenvedésének és halálának az erejében mi magunk is mindig erőt meríthessünk a békekövetség szolgálatára. Azért halt meg és támadott fel és jelent meg itt is, most is Krisztus, hogy akik megélték a jelenlétét, akik meghallották a szavát, nagyon-nagyon sokaknak hozhassák tudomására az örömhírt: Jézus a Krisztus az Atya Isten dicsőségére!
Az igazi istentisztelet mindig küldetéssé válik a gyülekezet számára. Olyan, mint egy nagy fölrázás, ébresztő, vagy ahogy egy új énekünk mondja:
Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed,
Mondd a világnak: hajnalod közel!
Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,
Senkit sem éjben, bűnben veszni el.
Légy örömmondó békekövet, Hirdesd:
a Szabadító elközelgetett!
Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,
Felfedi titkát minden szív előtt.
Egy lélekért se érjen vádja téged,
Hogy te miattad nem látta meg Őt.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
397. ének 1. és 5. vers Amen
Dr Joó Sándor ~ Dátum: 1951. augusztus 26.
![[Jn 21,15-19]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_tv_GBbEjfRtTNebY8j7HxIOGcOnHhxV2XiaCecd9d2fheoIgGh9j77ppJVtmBAQub8t6x33L7LU8Tf6u0y7TWJtDPFFOm1LtIeprGMpK2rKB7JyI4YdGEhzIrC3LDHkI_wBRLaESH99A=s0-d){kind=small}
Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük,
hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai
nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a
világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket,
mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te
parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé! 
![[Jn 17,20-26]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_tsBGJhKdshiu_w_D1muYNluCd_aPfdIl75pK4mJnzYqcjvq0vcqQpIZIQY8vw3hXIKK24dZITuOQBMJQCEmPxIG0bMpZAYtElsjHjMvkJspBmtuvoCnk8zNeY8WwTvYlye0iwpt1w98Q=s0-d){kind=small}
![[Jn 17,11b-19]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_te4Z0IA-KupaLi6waYCRMpNOVy90B9qic_fFTR7sniy5geOXDd2Nx2Hmpq9UG7zxT8QC8ouE1INwgOvumJPQfFUJDHPJGmsrn34hY6DSou6acp9t5WeuBY0uebVFYOnOv4MGn_y312rOJL=s0-d){kind=small}
![[Jn 17,1-11a]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_siZnRWHPnja5GIc6dIXrBmBFYB78Uv_yHV6G1qeFP2ZZjmHgQwpnI_ssIZtXstSDKY5wqyi-TwRNG6p7ssQhBuZ91VxaZ5-kc8M69W8HBGhRtqwYXCoy0uo1oVGZbW9NTMPrvSJl-Qml0=s0-d){kind=small}
![[Jn 16,29-33]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_sO01CZ5vHTnCagkhwdslJ1KL-rW9_f7zLLdsqOhAOf9qNy4e7gp6x3Wo-JIkPFgTvsA1gnxEqFhhxmBMCorWK6joIZsogTJ5Pn_RLzBBQ7C-rbvVz66ZZSv8lzSvG_k3p6wnm1gHcHoTg=s0-d){kind=small}
![[Mt 28,16-20]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_shwEOeW0Q-O9DRAsNlWnUV_fW86t49DYeXvm8xWP08xUZDlta-iCobSmx6UfWk-tk3Drp61Aoo3I8xW7G8lwR5osdh_z2HXH4pphQLSBNeeE23jdR6WyrqPkwuqCR2ozypVNt-QB3RFmo=s0-d){kind=small}