EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ URUNK BEMUTATÁSA ~ GYERTYASZETELŐ BOLDOGASSZONY

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

---

Ő a mi világosságunk
A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a vallási törvény előírásai szerint bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek megmenekültek és csak az egyiptomi családok elsőszülött gyermekeit érte halál. Az elsőszülöttek ettől kezdve Isten tulajdonának számítottak, ezért a szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a szülés utáni negyvenedik napon kellett az édesanyának a tisztulási áldozatot bemutatnia. A Máriára vonatkozó tisztulási előírás és az elsőszülött gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József Jeruzsálembe menjen és azt sem, hogy a gyermek Jézust magukkal vigyék, hiszen ennek bárhol eleget tudtak volna tenni. Lukács evangélista minden bizonnyal arra akart rámutatni az esemény lejegyzésével, hogy a Fiúisten megjelenik Atyja házában, a templomban, és az Isten által előre kiválasztott személyek örömmel fogadják őt, és felismerik benne a megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.
Az ünnep evangéliumának szövegében kulcsfontosságú a látás szó. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.” Az idős Simeon arról beszél magasztos szavakkal, hogy e gyermekben, azaz Jézusban teljesültek be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek tett ígéret, hogy elérkezik majd a Megváltó, és teljesedik a Simeonnak tett ígéret, hogy halála előtt megláthatja a Megváltót. Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek. Mi magunk is a megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust? Vagy inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?
Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat és a szemünket! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!
Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk elé képzeljük Anna asszonyt, akkor emberek állnak előttünk, akik örvendeznek Jézusnak. Az ő örömük az édesanya, Mária öröméhez kapcsolódik, aki a templomi bemutatás alkalmával örömmel ad hálát Istennek azért, hogy anya lehet. Meghatottan figyeljük az idős emberek, Simeon és Anna örömét, hiszen egy idős ember ritkábban mutatja ki örömét. És szemléljük Mária örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjának. Az öröm mellett szó van még a Máriára váró fájdalomról is, amelyet Simeon megjövendöl, s amely az Úr szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében ugyanúgy jelen van az öröm és a szenvedés, mint minden ember életében. Isten minket is kiválaszt, nekünk is hivatást ad, amelynek teljesítése fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.
© Horváth István Sándor

---

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

 

 

A Megszentelt Élet Világnapja – Gyakran feltett kérdések

Mi a Megszentelt Élet Világnapja?

Évente ekkor ünnepeljük kifejezetten azokat az embereket, akik különleges célra szentelték életüket a Katolikus Egyházban.

Hogyan indult ez az ünnep?

Az Egyház Rómában hosszú évek óta február 2-án, Urunk Bemutatása ünnepén tiszteleg a megszentelt élet előtt. Ezen az ünnepen II. János Pál pápa misét celebrál a Szent Péter Bazilikában. Megszentelt életet élő emberek gyertyát visznek a bevonulási körmenetben, felolvasói szolgálatot látnak el, és ők hozzák a kenyeret és a bort a felajánlási körmenetben. A pápa 1997-ben elrendelte, hogy segítsék elő a megszentelt életformát az egész egyetemes Egyházban, és február 2-át jelölte ki, hogy akkor tartsuk meg a Megszentelt Élet Világnapját.

Mikor van ennek az ünnepe Magyarországon?

Február 2-án van ez az ünnep, ha február 2-a szombatra vagy vasárnapra esik, egyébként a február 2-át követő hétvégén, hogy minél több ember részt vehessen a plébániai ünnepléseken.

Mik a céljai a Megszentelt Élet Világnapjának?

A Megszentelt Élet Világnapjának első megünneplésekor kiadott üzenetében a pápa azt mondta, hogy ez a nap alkalmat kínál arra, hogy hálát adjunk Istennek a megszentelt életért, hogy előmozdítsuk az élet ismeretét, hogy a megszentelt életet élő emberek megünnepeljék azt, amit az Úr véghezvitt bennük, és hogy küldetésük tudatosabbá legyen az egyházban és a világban.

Történt-e más is, hogy előtérbe kerüljön a megszentelt életforma?

Számos lépés része annak a stratégiának, amely a papi és a szerzetesi hivatások számának növekedését célozza. Köztük a következők:
"Nevén szólítva" - ebben a plébániai programban arra kérjük a plébánia tagjait, hogy javasoljanak a lelkipásztornak olyan fiatalokat, akikről azt gondolják, hogy alkalmas jelöltek lehetnek;
"András művelet" valamint "Mária és József művelet" - az első olyan összejövetel, ahol a püspök a papokkal és a papság iránt érdeklődő férfiakkal találkozik, ekkor együtt étkeznek és imádkoznak, a püspök és a papok pedig beszámolnak hivatásuk történetéről; a második hasonló program nők és férfiak részére, amikor egy szerzetesi közösség vezetőjével és tagjaival találkoznak.

Miért létezik olyan sok különféle szerzetesrend?

Mindegyik szerzetesi rendnek van egy alapítója, aki indíttatást kapott, hogy választ adjon egy sajátos helyzetre az Egyház története során. Azok a rendek, amelyek küldetése vagy karizmája folyton jelenlévő ügyekre reagál, túlélik az idő múlását, viszont több szerzetesrend kialakult, majd elenyészett az Egyház hosszú történelme sodrában. Azonban ma is jönnek létre új szerzetesi rendek, hiszen vannak nők és férfiak, akik a mai körülmények között is az Evangéliumot akarják alkalmazni és megélni.

Mi a különbség egy pap és egy testvér között?

A pap felszentelt személy, aki a keresztség, az eucharisztia, a bűnbánat (a gyónás), a házasság és a betegek kenete szentségének rendes kiszolgáltatója. Egy testvér élete nagyjából egy szerzetesnő életéhez hasonlít: szerzetesi közösségben él; szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tesz; valamint részben bekapcsolódik a lelkipásztori szolgálatba és a szemlélődő életbe.

Mit jelent ma a szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalom?

Ezt a három fogadalmat evangéliumi tanácsoknak is nevezzük, és az evangélium radikális életre váltásaként jellemezhetjük. Ezek minden egyes korban határozottan tanúskodnak az evangéliumi értékekről az éppen uralkodó kultúra kihívó, sőt ellentétes kínálatával szemben.

SZEGÉNYSÉG - A szerzetes azt választja, hogy mindenben osztozik ahelyett, hogy anyagi javak személyes tulajdonjogával rendelkezzék. A materialista, fogyasztói kultúrával szemben, ahol az ember értékét gyakran a hatalomszerzés és a vagyongyarapítás határozza meg, a szegénység arról tesz tanúbizonyságot, hogy Istenben bízunk, mint minden adomány és az egymás iránti, különösen is a szegények iránti szolidaritásunk forrásában. Amikor oly sokan feledkeznek meg a társadalom peremén élőkről, a szegénységi fogadalmat tett szerzetes kapcsolatba tud lépni a szegényekkel, tud velük dolgozni, és szót tud emelni az ő szükségletük érdekében.

TISZTASÁG - A szerzetes a szeretet cölibátusban megélt módját választja ahelyett, hogy házasságot kössön. A nemiséget a mi társadalmunkban sok célra használják, például termék- és szórakozásértékesítésre, és az uralkodó sugallat az, hogy a nemi aktivitás által valósítja meg magát teljesen az ember  még ha ez szabados nemi élet is. A tisztaság a nemiség mélyebb értelmére emlékeztet. A tisztaság hiteles tanúja mások szeretetének és szolgálatának páratlan útját fejezi ki, és másokat is elgondolkodtat, hogy az élő test több, mint ruha, hogy Istennel való kapcsolatunk az elsődleges.

ENGEDELMESSÉG - Az engedelmesség jelzi, hogy a közös jó fontosabb a személyes igénynél. A szabadság mostani meghatározása szerint azt tehet az ember, amit akar, mindaddig, amíg az nem ütközik mások jogaival ez felelősségmentesség. Az engedelmesség azt mutatja meg, hogy a szabadság legtökéletesebb formája az, amikor valaki isteni vagy emberi személy mellett, vagy egy ügy mellett elkötelezi magát az ember. Az engedelmesség képessé teszi az embert arra, hogy valóban ez Egyház szolgálatába állítsa az ember az életét.

Mi a világi intézmény?

Ez egyedülálló laikusok társasága, akik gyakorolják az evangéliumi tanácsokat, és az intézményük külön szabályzatát követik. Tagjai világi környezetükben maradnak, továbbá személyes életszentségük elérésén és mások megszentelésén fáradoznak azáltal, hogy „kovászként” közvetítik az evangélium üzenetét, valamint különleges lelkiséggel gyakorolják a szociális igazságosságot.

Hogyan élik meg az evangéliumi tanácsokat a világi intézményekben?

A szegénység arra hívja meg a megszentelt életet élő tagokat, hogy pozitív viszonyba lépjenek az anyagi javakkal, miközben nem kezdenek ragaszkodni hozzájuk, továbbá magába foglalja a szociális igazságosságot, különösen is a hátrányos helyzetűek körében. A szegénység magába foglalja a különbségtételt is, hogy felismerjük, mi szükséges a mindennapi élethez. A tagok maguk gondoskodnak mindennapi megélhetésük kiadásainak és nyugdíjuk fedezetéről.
Az engedelmesség Isten akaratának a felismerésére vonatkozik a mindennapi cselekedetek közepette, s hogy az ember hűséggel kötődjék az intézmény lelkiségéhez, imaéletéhez és szabályzatához, valamint az egyházi tanításhoz.
A tisztaságot cölibátusban élik meg, olyan állapotba helyezi az egyes tagokat, hogy mindenkinek barátai lehessenek, és utal arra, hogy önmagukat átadták Istennek mások szolgálatára.

Mit jelent a világi állapot?

A világi intézménynek világi jellege van, és a tagjai önálló lakásokban élnek; mások a közelben telepedhetnek le, ismét mások országszerte szétszórtan élnek. Noha a megszentelt életet élő tagok evangéliumi elköteleződést vállalnak, ők mégis laikusok.

Miben áll az apostoli küldetés a világi intézményekben?

Az apostoli küldetés világi intézményekben magában foglalja a tagok egész életvitelét rutinszerű foglalkozásuktól kezdve mások szolgálatáig. Alkalmanként segítenek a plébániai vagy egyházmegyei munkában is.

A világi intézmények önállóan élő tagjai hogyan állnak kapcsolatban egymással?

A tagok helyileg, területileg vagy országos összejöveteleken találkoznak rendszerint lelki napokon vagy lelkigyakorlatokon, de társasági összejöveteleket és országos konferenciákat is tartanak. Erős közösség alakul ki az intézmény tagjai között.

Miért tűnik némely intézmény néhány tagja ismeretlennek vagy rejtettnek?

Vannak laikusok, akik nem tudatják másokkal, hogy megszentelt életet élnek, mert nem szeretnék, hogy "külön kezeljék őket." Ennek ellenére ezeket a tagokat is ismerik az egyházi hivatalnokok.

Mikor váltak a világi intézmények nyilvánvalóvá az Egyházban?

Bár az 1900-as évek elején már léteztek csoportok, amelyek a világi intézmények életvitele szerint működtek, csak 1947-ben nyertek hivatalos elismerést a világi intézmények rendje szerint élő csoportok, amikor XII. Pius pápa kiadta a Provida Mater Ecclesia kezdetű apostoli konstitúciót.

Milyen életállapotok ismertek a Katolikus Egyházban?

Az Egyház különféle emberekből épül fel, és mindegyiküknek sajátosan jellemző szerepe van Isten tervében. A legtöbben a házaséletre kaptak meghívást, hogy egymásnak szenteljék életüket. Mások a felszentelt szolgálatra hivatottak, hogy másokat különösen is a szentségi élettel szolgáljanak. Ezek a lelkipásztorok a püspökök, a papok és a diakónusok. Egy harmadik "életállapot" a megszentelt életforma. A megszentelt életformára meghívottak közé tartoznak a szerzetes nővérek, testvérek és papok; a világi intézmények tagjai; a remeték; és a megszentelt szüzek. Ismét mások laikus életállapotra kaptak meghívást, hogy erényes éljenek nőtlenül és hajadonon az Egyházban.

Mert láttam KRISZTUS arcát
A megszentelt életforma hivatás, meghívás Istentől, hogy az ember Jézus Krisztushoz alakítsa életét azáltal, hogy úgy él, ahogy ő élt szegénységben, tisztaságban és engedelmességben Istennek áldozva magát az Egyház szolgálatára és a világ üdvösségére. Az általános leíráson belül több változat létezik, hogyan valósul ez meg gyakorlatilag az egyén, illetve a közösség esetében.

A megszentelt élet legismertebb formája, amely mintaképül szolgál a többi formának, a szerzetesi élet. Ebben az életformában férfiak és nők nyilvánosan szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tesznek, közösségben élnek, és osztoznak a közös apostoli küldetésben.

A szerzetesek között a legtöbb a nő, őket nővéreknek nevezzük. A férfiak között testvérek és papok vannak. Akár fel vannak szentelve, akár nem, a testvérek és a szerzetes papok (vagy "rendi" papok, ahogy néha nevezik őket) egyaránt szerzetesek.

A szerzetesi életstíluson belül két általános életformát különböztetünk meg: aktív, azaz apostoli, és szemlélődő életet. Bár minden szerzetes első és legfőbb kötelessége az imádság, az apostoli intézmények aktívan bekapcsolódnak az Egyház tevékenységébe - tanítanak, egészségügyi ellátást biztosítanak, szegényeket gondoznak, különböző módon segítik a plébániákat, egyházi hatóságokat, vagy más egyházi szervezeteket. A szemlélődő szerzetesek azonban napjuk nagyobb részét imádsággal töltik, elkülönülnek a világtól, hogy felajánlják imáikat és áldozatukat az Egyház és a világ javára. Az imádságot különféle kézi munkával egyesítik, gyakran mezőgazdasági munkával, kézművességgel, vagy más hasonló tevékenységgel. A szemlélődő nőket szerzetesnőknek, a férfiakat szerzeteseknek nevezzük.

A szerzetesi élet mellett két másik életformát tévesztenek gyakran össze a szerzetesélettel: a világi intézményekét és az apostoli társaságokét. Mindegyik intézményi forma átvesz bizonyos vonásokat a szerzetesi élet összetevői közül, másokat viszont nem.

A világi intézmények osztoznak a szerzetesi intézményekkel Jézus szoros követésében a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsainak fogadalmával. A világi intézmények tagjai a szerzetesektől eltérően, akik nyilvános fogadalmat tesznek, tehetnek fogadalmat, inkább azonban ígéretet tesznek, vagy más elköteleződési formát választanak. A szerzetesekhez hasonlóan azonban ezeket az ígéreteket ideiglenesen teszik a formálódás időtartamára, és ezt követi a végleges elköteleződés.

A szerzetesektől eltérően a világi intézmények tagjai rendszerint nem élnek együtt és nem osztoznak egymás apostoli küldetésében, bár vannak, akik ezt teszik. Ehelyett inkább arra törekszenek, hogy megszenteljék a világnak azt a darabját, ahol élnek és dolgoznak. Azok a papok, akik a világi intézmények tagjaivá lesznek, rendszerint megmaradnak egyházmegyéjük kötelékében, ahol élnek.

A szerzetesi intézményekhez hasonló s velük gyakran összetévesztett intézmények másik csoportja az apostoli élet társaságaiból áll. Az apostoli élet társaságai között jól ismertek az Egyesült Államokban a Szeretet Leányai, a Maryknoll, a szulpiciánusok és a vincések. Bár szoros értelemben véve nem részesei a megszentelt életformának, de az apostoli élet társaságainak egyes vonásai a szerzetesi intézmények vonásait tükrözik. Vannak például, akik közösségben élnek; mások évente megújítják fogadalmaikat.

Ezen a három intézményi formán túl vannak emberek, akik egyénileg szentelik magukat Isten szolgálatára az evangéliumi tanácsok követésével. Közéjük tartoznak a megszentelt szüzek és a remeték.

A megszentelt szüzeket, akik Krisztus szorosabb követésére és az Egyház szolgálatára kötelezik el magukat, a megyéspüspök szenteli meg. Ők evilági munkát vállalnak, ahogy megszentelésük előtt tették, és arra törekednek, hogy a világi intézmények tagjaihoz hasonlóan belülről szenteljék meg a világot. A remeték a püspök előtt nyilvánosan vállalják az evangéliumi tanácsokat fogadalommal, vagy más elköteleződéssel; azonban a megszentelt szüzektől eltérően ők elkülönülnek a világtól, a magány csendjébe vonulnak, imádkoznak és vezekelnek a szemlélődő szerzetesekhez hasonlóan.

Forrás: Alexiánus Testvérek Kongregációja (2010)

 

„Ama, et fac, quod vis!”

Szeress, és tégy, amit akarsz!

Szent Ágoston mondását ismerjük: „Ama, et fac, quod vis!” Szeress, és tégy, amit akarsz! Természetesen a nagy egyházatya nem szabadosságra buzdít, hiszen az igazi szeretetnek megvannak a követelményei, ahogy Szent Pál leírta a szeretet-himnuszban (1Kor 13).

Amikor a szeretetről beszélünk, emlékezzünk XVI. Benedek pápa első körlevelére: Deus caritas est = Az Isten szeretet. A pápa mindjárt enciklikája elején idézi Szent János első levelét: „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad.” (1Jn 4,16) Majd így folytatja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek.” (u.o.)

„Mi hittünk a szeretetnek”: életünk alapvető döntése. Nem egy eszme ez, nem ideológia, tan/tétel/, hanem találkoztunk egy személlyel, aki meghatározott irányt ad életünknek. „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindannak, aki hisz benne, …örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Szinte észre sem vesszük e mondatban rejlő lényeget. Isten nem valamit aján­dékozott. Az Atya „egyetlen Fiá”-ban önmagát adta. Az örök Isten személyesen elkötelezte magát a világnak, hogy a mellette szabadon döntő teremtményeit az „életre” vezesse: ez Isten szívügye. Rádöbbent bennünket arra is, hogy mit jelent szeretve lenni. Hogy van valaki, aki szeret, Isten, aki kimondja: Jó, hogy vagy, örülök neked.

Ha én elfogadom ezt a szeretetet, akkor ez feladatot is jelent: arra késztet, hogy olyan legyek, mint amilyennek Isten lát, amilyen szeretné Isten, hogy legyek. És ez felelősség, nem is kevés.

Egy hideg téli napon a sünök fázni kezdtek. Hogy melegíthessék egymást, addig-addig helyezkedtek, hogy elegendő közelségbe kerüljenek, de tüskéikkel ne szúrják meg egymást. Így élünk mi emberek. A szeretet együttélésünk művészete.

Családban a különbözőségek…”férfinak és nőnek teremtette”…

Ezt a szeretet nem tudjuk pusztán emberi erőnkkel megélni. Erre a szeretetre Jézusban Isten tanít minket. Sőt, a Názáreti Jézusban megjelent isteni szeretet új szót is igényelt: Agape (caritas). Isten és ember közötti kapcsolat jellemzése. „Olyan szeretet ez, amelyik a teljesen méltatlanra irányul, olyan szeretet, amely attól az Istentől származik, aki maga a szeretet. Ez a szeretet pazarlóan árad ki másokra, s nem fontolgatja, hogy akik kapják, méltók-e rá vagy sem. A szerető fél természetéből fakad, nem a szeretett fél valamiféle érdeméből.” (Ugyan, mit tudnánk kiérdemelni? „Mert megérdemlem.” Ezt a szlogent hagyjuk meg a reklámok világának.) Ez az a szeretet, amely legyőzi az önzést: törődés a másikkal, aggódás a másikért. A szeretet többé nem önmagát, hanem a másik javát akarja. Lemondássá válik, áldozatkészséggé válik.

Jézus szerint ennek a szeretetnek kell jellemeznie és irányítania a keresztény közösség életét, ezen belül is a család életét.

Szent Pál apostol szeretet himnuszában csodálatosan rajzolja elénk ezt a magatartásformát.

13.1 Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.

13.2 Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

13.3 Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

13.4 A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

13.5 Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

13.6 Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

13.7 Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

13.8 S a szeretet nem szűnik meg soha.

Szent Pál, amikor a felebaráti szeretet eszményét rajzolja elénk, úgy ír, mintha Jézusról beszélne. Szent János ezt mondja: „Isten a szeretet!” Ha úgy olvassuk a szeretethimnuszt, hogy a szeretet szó helyébe Jézus nevét helyettesítjük, akkor megdöbbenhetünk. Csak egy kis ízelítő: Ha Jézus nincs bennem, semmi vagyok, Jézus türelmes, Jézus jóságos, Jézus nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát…

Szent Ágoston: „Ama, et fac quod vis.” „Szeress és tégy, amit akarsz.” – Légy olyan, mint Jézus, és tégy, amit akarsz. Élj jézusi módon, és tégy, amit akarsz”.

Akár tovább is gondolhatjuk! Igazi lelki program és megvalósítás lenne, ha a saját nevünket helyettesítenénk a szeretet szó helyébe. Mert a keresztény szeretet e csodálatos éneke csak akkor bontakozhat ki előttünk, ha nem csak szavak maradnak, hanem önmagunkra vonatkoztatjuk. Hatására megmutatkozik gyengeségünk, kudarcunk, bűnünk. Ezek a szavak alázatra kényszerítenek, mert ráeszmélünk, mi az, ami valóban fontos Isten előtt.

Szent Pál apostol szeretethimnusza: „Szólhatok az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (1Kor 13,1)

Az első 3 vers a szeretet hiánya (13,1-3)

1 Szeretet nélkül megbántok másokat.

Szent Pál utal a görög misztériumvallások híveire, akik Dionüszoszt, a természet istenét és Kübelét, a vadállatok istennőjét tisztelték. Az istenségek imádói nagy lármát csaphattak Korintus utcáin gongütéseikkel és csattogó cintányérjaikkal (érclap, rézlemez). Az istenség megidézésre, a démonok elűzésére használták. Súlyos egyhangú ritmust vertek, amely támadóan hatott. Ugyanilyen agresszíven hatnak, azok szavai, akiket nem a szeretet vezérel. Hogyan szólok? Talán nem is annyira az a fontos mit mondok, hanem hogyan… Akár emberi nyelvről van szó, akár „az égi nyelvről”, ha nincs bennük szeretet, akkor inkább taszítóan, nyersen hatnak. („Hagyd már abba!”) Egyes, mások iránt érzéketlen keresztények ráerőszakolják magukat a közösségre, vagy éppen házastársukra, és semmibe veszik azok érzéseit. Nem a család békéje, annak építése a legfőbb szándékuk, hanem sokkal inkább az, hogy saját akaratukat érvényesítsék. Semmi kétség: belül minden bizonnyal úgy élik meg, hogy „én jót akarok”.

2. Szeretet nélkül semmi vagyok

13, 2 Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

Azt a keresztényt, akiben nincs szeretet, Isten nem tudja az Ő dicsőségére használni, még akkor sem, ha úgy tud beszélni, mint egy próféta. Vagyis: ha érti, és meg is tudja magyarázni Isten mélységeit. Hát az a hit, mely hegyeket képes „áthelyezni”? „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (vö. Mt 17,20). HA van bennem ilyen, szeretet pedig nincs, akkor „semmi vagyok”.

Szent Pál azt állítja, hogy ha hiányzik a szeretet, akkor a tudománynak, a szolgálatnak nincs semmi értéke. Szeretet nélkül az ember a technika vívmányait is pusztulásra használja fel. (Pl. dinamit, atom, génsebészet, stb.)

Lehetek sikeres ember, eredményeket érhetek el, csodálhatnak, elismerhetnek, megtapsolhatnak – ám Isten és az örökkévalóság szempontjából semmi vagyok. Nemcsak hogy nem vagyok fontos, valójában semmi.

3 Szeretet nélkül semmi hasznom.

13.3 Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem

Szent Pál két önfeláldozó cselekedetet említ: ha valaki szétosztja mindenét, és ha hajlandó a testét tűzhalálra szánni, az ilyen cselekedetek nem képviselnek értéket Isten előtt? Nem – feleli Szent Pál – egyáltalán nem, HA… A legnagyobb áldozatnak sincs önmagában semmilyen értéke: nem nyer velük Isten országa semmit. Mert az ilyen cselekedetek mozgatórugója lehet önérdek is, magamutogatás, nem pedig a mások java.

Ez a vers olyan embert mutat be, aki vagyonát apránként odaadja másoknak. Olyan, aki nemcsak a sajátjáról mond le, hanem még életét is szegénygondozásra adja. Semmit sem fog érni ez szeretet nélkül. A legfantasztikusabb önfeláldozás is értéktelen lesz, ha szeretet nélkül tesszük.

„ÉRTETEK DOLGOZOM!”- mondjuk gyakran.

S most gondolhatok az unott, fásult, „kötelességszagú” feladatok teljesítésre. (házastárs vagy szülők gondozása, stb.) Amikor már elmúlt a lelkesedés, minden idegesít, belefáradtam, unom és utálom az embereket, de azért valahogy, ímmel-ámmal teszem a dolgom. Vajon szeretet nélkül mennyit ér?

Ez nem azt jelenti, hogy a jótett a másik részére nem jelenthet értéket, pusztán csak azt, hogy gyakorlója részére nem hasznos, mert elszakadt a kegyelemtől.

A szeretet természete (1Kor 13.4-7)

Ha a szeretet ennyire alapvető, pótolhatatlan és meghatározó pontosan kell tudnunk, hogy mi az.

Aki szeret, az valamiképpen viselkedik: bizonyos dolgokat megtesz, másokat pedig nem. Megszokottnak, szinte elcsépeltnek hangoznak, holott talán a legnehezebben gyakorolható szokások ezek. Nem véletlen, hogy ezek a versek tökéletesen illenek Jézus jellemére. És az enyémre?

A szakasz első két megállapítása: „A szeretetnek nagy szíve van, és merő jóságot cselekszik”. Igen:

A szeretet türelmes. Szent Pál szerint ez a szeretet első tulajdonsága. A szeretet a lelket nagylelkűvé teszi, megszabadítja az önzés kicsinyességeitől.

Amikor Péter megkérdezte, elég-e hétszer megbocsátani – valószínűleg számára ez jelentette a lehetséges maximumot – ezt a választ hallotta: „Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” Vagyis bármiféle határ nélkül mindig úgy, amint a megbocsátásban bőkezű Isten teszi.

Péter miután megtapasztalta, hányszor bocsátott meg neki az általa megtagadott Mester, bizonyára nem számolgatta többé, hányszor kell testvérének megbocsátania.

A türelem azt is jelenti, hogy ki tudunk tartani egymás mellett. Elismerjük a jót a másikban, úgy cselekszünk, hogy a mellettünk lévő érezze, hogy értékelik és tisztelik őt. (Családok tragédiája, „pokla”, amikor lassan-lassan elfelejtik értékelni és tisztelni egymást. Sőt idegesít a másik mássága. Szoktuk dicsérni egymást? Finomat főztél, ügyesen megcsináltad ezt vagy azt…, köszönöm a kimosott, kivasalt inget, stb.) Úgy jelenik meg a türelemben a szeretet, mint a megbocsátó irgalmasság. Ez a szeretet úgy fogadja el a másikat, amilyen.

A szeretet jóságos

A jóság a jó akaratú szív gyümölcse. Istent utánozva ez a szív csak mások javát akarja és keresi. Ha a szív jóságos, jók a gondolatok is, jó szándékúak az ítéletek is.

Mekkora bennem a jóság?

Minél gyöngébb valaki a jóság erényében a saját hibáit annál kisebbnek, másokét viszont annál súlyosabbnak tartja. („Miért látod meg felebarátod szemében a szálkát, holott a …”) E kritikus szellem azokba is befészkeli magát, akiknek fontos a vallásos életük, imádságos életet élnek. Az ítélkezés a lelki élet gyökerét fenyegeti, ugyanis a szeretetet sérti, ami pedig az egész belső élet alapja. A jóság a szívből kiindulva ott kezdődik, hogyan tekintek másokra.

S folytatódik az adásban. Magatartásunknak Isten jóságát kell tükröznie. Jóság az érzésekben, a gondolatokban, a szavakban, a cselekedetekben. A szeretet jóságos volta azt is jelenti, hogy az ember nyitott, készséges, udvarias mások iránt.

Bármilyen rossz legyen is valaki, minden emberben van valami jó: ez az őt teremtő Isten nyoma benne. Feladatunk: felfedezzük és kibontakoztassuk ezt a tulajdonságot. Jóságunknak hasonlónak kell lennie Isten jóságához, „aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (vö. Mt 5,45b) Mert ha mi rosszak vagyunk másokhoz, akkor ő jogosnak érzi, hogy rossz legyen.

Fontos tétel: adj másnak és te leszel egészségesebb, sőt boldogabb általa. Adtatok ma ajándékot valakinek? Ugye, milyen jó érzés? Látni a másik örömét. Az öröm visszacsillog rád és téged hoz jobb lelkiállapotba. A konzumkultúra azt üzeni, vásárolj, hogy jó legyen neked! Közben tudjuk, hogy a jó közérzet feltétele, hogy a másik ember szemében visszacsillogni látjuk az arcunkat, ha tudunk adni valamit, amivel értéket adunk a világnak. (Bagdy Emőke pszychológusnő)

Aki szeret, az valamiképpen viselkedik: bizonyos dolgokat megtesz (türelmes, jóságos), másokat pedig nem: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” - a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély – olvassuk tovább.

A krisztusi szeretethez hozzátartozik, hogy a szeretettől idegen megnyilvánulásokat felismerje, s azokat határozottan megtagadja. A szeretet egyszerűen nem cselekszik így: nem ad helyt az irigységnek, a kérkedésnek, a felfuvalkodásnak; ellenáll a durvaság vagy az önzés kísértésének. Ez a szeretet útja, ezen kell járnia Jézus minden követőjének.

A szeretet nem féltékeny. Az irigység, a büszkeség és az önzés újra és újra felbukkannak: az emberek nehezen viselik el mások sikerét, áldásait, ajándékait (Káin és Ábel); elégedetlenek a maguk helyével és lehetőségeivel, versengnek egymással a nagyobb helyért, a komolyabb megbecsülésért és elismerésért. Itt nem a szerelmesek féltékenységéről van szó, hanem a sikerek, jobb eredmények, társadalmi elfogadottság – Erre a válaszunk: alattomos piszkálódások, gúnyos megjegyzések, a másik hibáinak felnagyítása, kicsinyes bosszú, stb.)

A szeretet nem kérkedik. Jézust mintha soha nem érdekelte volna, hogy kap-e elismerést, a jogait pedig végképp nem akarta érvényesíteni. Hírnevét, eredményeit teljesen Isten kezébe tette.

A hiú kérkedés önmagát keresi, mindenben a maga dicsőségét keresi, a szeretet viszont nem az embereknek igyekszik tetszeni, hanem „Istennek, aki szívünket vizsgálja”.

Minél mélyebb bennünk a szeretet, annál inkább másoknak adjuk magunkat, egyszerű és gyengéd szeretettel bocsátja magát a rászorulók rendelkezésére, anélkül, hogy látható teljesítményeket keresne, sőt szereti az észrevétlenséget. A szerSzent Pál még három isteni ajP { margin-top:

etet nem fújja meg a harsonát, hogy hirdesse jótetteit. „Úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja bal kezed, mit tesz a jobb.” (Mt 6,3)

A szeretethimnusz 5. versében folytatódik a tagadás: Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát…

A mai világ tetszetős szava: önmegvalósítás. Ez egy olyan gondolat, ami szinte magához ragadta a hatalmat ebben a konzumkultúrában. „Te csak légy valaki! Valósítsd meg magad! Mindegy milyen áron. Ha te kiemelkedsz, ha te valaki vagy és a benned lévő lehetőségeket megvalósítod, ezzel lényegében életed küldetését teljesíted.”

Egy másik: bevállalom. Ami bennem „genny”, piedesztálra emelem, erényt csiSzent Pál még három isteni ajP { margin-top:

nálok abból, amit igazában szégyellenem kellene.

A szeretet nem tapintatlan, nem keresi a maga javát…

A tapintatlan kifejezés az illetlen, a jó modorral ellenkező magatartást jelöli. Aki telve van önmagával, az nincs tekintettel másokra, mindig mások elé helyezi magát, első akar lenni, érvényesülni akar. Magatartása sokszor sérti embertársa jogait. Ebből sok megoszlás, irigység, gyűlölködés, kibékíthetetlen ellentét származik. A szeretet ezzel szemben „nem tapintatlan”, nem magát tartja fontosnak, hanem Jézus szava szerint „az utolsó helyet választja magának”. A szeretet senkit sem vet meg, tisztel mindenkit. „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10). Észreveszem, ha a másiknak rossz kedve van, ha szomorú és fáj valamije. Osztozom örömében. Együtt sírni a sírókkal, örülni az örvendezőkkel.

Itt egy kényes kérdést is szeretnék érinteni: „A tiszteletet és a szeretetet azokra is ki kell terjesztenünk –mondja a II. Vatikáni Zsinat –, akik társadalmi, politikai vagy éppen vallási kérdésekben másként vélekednek, vagy más magatartást tanúsítanak, mint mi. Ha nagyobb emberséggel és szeretettel igyekszünk gondolatviláguk mélyére hatolni, könnyebben kezdhetjük velük a párbeszédet” (GS 28). Ne csapjuk be magunkat: nem szerethetjük a távolabb lévőket, ha nem tiszteljük és szeretjük azokat, akikkel együtt élünk!

„nem keresi a maga javát”

Ha érzékenyen felfigyelünk mások szükségleteire, és készen állunk szolgálatukra, ez még nem jogosít fel arra, hogy viszonzást várjunk. A szeretet nagylelkűen másoknak ajándékozza magát, de semmit sem kíván a maga számára. „Tegyetek jót, adjatok kölcsön és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek gyermekei, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz.” (Lk 6,35). A szeretet nem azért ad, hogy kapjon, hanem számítás és érdek nélkül ad. Azt látja, hogy a másikban szeretheti és szolgálhatja Istent. Akinek szíve telve van szeretettel, örömét találja abban, hogy utánozhatja Isten tékozló jóságát. Elsősorban azokkal akar jót tenni, akiktől nem remélhet semmiféle viszonzást. „Amikor ebédet, vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet… nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat; s boldog leszel, mert nem tudják viszonozni neked” (Lk 14,12-14).

Az önzés tesz minket kapzsivá és késztet önérdekeink keresésére. Az önzés a vallásos ember szívében is jelen van. Meggyilkolja a szeretetet, terméketlenné teszi, megkeményíti a lelket, kioltja az együttérzést, érzéketlenné tesz mások szükségletei és szenvedései iránt. Megismétlődhet könnyen a levita és a pap esete, akik ügyet sem vetnek az úton talált sebesültre és mennek a maguk dolgai után.

A szeretet nem gerjed haragra…

Az ingerlékeny magatartás kifejezésére szolgál. Ha valaki mindig ideges reakciókkal felel a másik fél közeledésére, ott nincs jelen a szeretet mindent megváltoztatni tudó ereje. Szent Pál ajánlja: „Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. (Ef 4,31)

A meg nem fékezett szenvedélyek ellentétesek a szeretettel. Ezek a szenvedélyek, ha ellentmondásba ütköznek, széttörnek minden féket. A meg nem fékezett harag felelőtlen szavakra és erőszakos tettekre ragadja az embert, megzavarják a testvéri kapcsolatokat.

Mindez – természetesen – nem zárja ki a méltányos határozottságot. Jézus is méltatlankodva kelt ki a templom beszennyezői ellen, kemény vádakkal illette a farizeusokat. Míg Jézus tökéletesen uralta indulatait, uralkodott felháborodásán, addig – sajnos – az embernél, a bűnös hajlam miatt, mindig fennáll a veszély, hogy szabad folyást engedünk haragunknak.

Vannak olyan emberek, akik – talán nem is szándékosan, talán tudtukon kívül – ingerelnek bennünket. Nagy a kísértés, hogy őket okoljuk ránk gyakorolt hatásukért, ahelyett hogy becsületesen szembenéznénk ingerlékenységünkkel. Ha emberi gyöngeségünk miatt fel is lobban bennünk valami harag, gyorsan ki kell oltanunk, nehogy fölégesse szívünket. A gonosz a haragot használja fel, hogy a szeretet kioltására viszályt és bosszúvágyat ébresszen bennünk. Elmélkedjünk egy ószövetségi gondolaton: „A szelíd felelet csillapítja a haragot. A sértő szó felkorbácsolja. – Az indulatos ember veszekedést okoz, a türelmes elcsitítja a viszályt.” (Péld 15,1.18)

Ha igazán, az Úr szeretetével szeretünk valakit, akkor sokkal inkább a másik ember erősségeit és a benne rejlő lehetőségeket vesszük észre, mint a hibáit és a gyarlóságait.

A szeretet a rosszat nem rója fel…

Szent Pál a másokban valóságosan meglévő „rosszra” utal. Hozzánk hasonlóan más keresztények is vétkeznek, megsértik Isten törvényét. Bizony megeshet, hogy ezt – közvetve vagy közvetlenül – mi is megszenvedjük. Nagyon veszélyes, ha kárörvendve figyeljük mások kudarcát, vagy ha egyenesen listát vezetünk mások rossz cselekedeteiről. (A „felrója” szó körülbelül annyit jelent, hogy könyvelést vezet.)

Nem engedhetünk utat annak, hogy mások gyöngeségei, bűnei, kudarcai szeretetlenségbe kényszerítsenek minket.

A szeretet elfelejt, megbocsát, és nem tartja nyilván az ellene irányuló szavakat és tetteket.

Szent Péter apostol első levelébSzent Pál még három isteni ajP { margin-top:

en Jézusról mondja: „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött.” (1Pét 2,23)

Kérdés: mások gyengesége, bűne elegendő jogcím e arra, hogy én is szeretetlen legyek vele szemben. A válasz egyértelmű: NEM. A szeretet nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Isten szeretetében nincs helye, hogy embertársainkkal közönyösen és bántóan viselkedjünk, még akkor sem, ha velünk szemben ilyenek. Ószövetségi intelem: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.” (Tób 4,16).

A szeretet nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

Hogyan viszonyulunk a bűnhöz és a gonoszsághoz? Emberi természetünk egy visszataszító vonása, amelyre újságírók többsége még rá is játszik, és kiszolgálja – valósággal élvezi a rosszat, különösen másokban. Beleeshetünk abba a csapdába, hogy nem a jónak és az igaznak örvendezünk, hanem annak, ami sötét, ami szennyes. Hamis vigaszt nyújt mások kudarca, elbukása – feltehetőleg azért, mert úgy képzeljük, ezzel mi is eljátszogathatunk a bűnnel.

A szeretet semmiféle igazságtalanságnak nem örül – hiszen éppen ezt szeretné megszüntetni –, de tud örülni, ha a valóság és igazság jut érvényre.

Elszomorodik és bánkódik, ha a másik elbukik. Különösen veszedelmes dolog a pletykálkodás. Azért beszélünk szívesen másokról – bűneikről, botladozásaikról – mert míg róluk beszélünk, abban tetszelgünk, hogy mi különbek vagyunk. Talán még azt is elhisszük magunkról, hogy bűntelenek vagyunk.

Az igazság védelme soha nem történhet a szeretet rovására. Az, hogy igazam van, még nem jogosít fel a szeretetlenségre. Nézetkülönbség esetén a kölcsönös szeretetet gyakorolva kell magunkat másokkal megértetni. Nagylelkű szeretettel, hosszan kell várni, és lassan-lassan rést nyitni az igazságnak. A szeretet és az igazság összhangba hozása nem könnyű. Istenre szegezett tekintettel, aki az igazság és szeretet, állandóan erre kell törekedni.

A hazugság nemcsak az igazságosság, hanem a szeretet ellen is vét, minthogy ugyanannak a testnek tagjai vagyunk, kölcsönös igazmondással tartozunk egymásnak. A hazugság nem kedvez a közösségi egységnek, megsebzi és tönkreteszi. (család) Akit becsaptak, az semmiképpen sem gondolhatja, hogy szeretik. Szent Péter is azt ajánlja: „szakítsatok minden álnoksággal és képmutatással” (1Pét 2,1).

A hazugság és a keresztény élet ellentétesek egymással, amint ellentétben áll egymással a hazugság és a szeretet.

„Szeressetek tettetés nélkül; irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz” (Róm 12,9). A szeretet nem járhat tekervényes utakon, amelyek látszólag a jó felé tartanak, valójában a rossz felé irányulnak. A vágyak kielégítésére vagy haszonra irányuló udvariaskodások, bókok, gáláns gesztusok, a szeretetet vagy tiszteletet színlelő szavak méltatlanok a keresztény emberhez. Magatartásunknak mindig áttetszően őszintének kell lennie.

A szeretetnek annyira szeretnie kell az igazságot, hogy – ha a körülmények megkívánják – le is kell lepleznie a rosszat, mégpedig azért, hogy a gyöngéket megvédje a becsapástól és a szegényeket megóvja attól, hogy csalás áldozatai legyenek. Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett. Minden, ami csak kikerül Isten kezéből, az igazságban ragyog, és a szeretetben izzik.

Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A négyszeres „mindent”-ből kiderül, hogy a szeretet nem emberi tulajdonság, hanem Isten ajándéka. Isten Jézusban megjelent szeretete tesz képessé arra, hogy elviseljünk, higgyünk, reméljünk és tűrjünk.

Amikor rádöbbenünk, hogy Jézus úgy szeret bennünket, hogy mindent eltűr, amivel megterheljük, továbbra is állhatatosan hisz és bízik bennünk, és eltűrte értünk még a keresztet is, akkor megértjük, hogy csak az Ő szeretete tarthat meg, s tesz olyan emberekké, közösséggé, amilyenné az Ő akarata szerint válnunk kell.

Mindent eltűr – szó szerint: beföd. Mindent befed. Szent Péter azt mondja: „Mindenekelőtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bűnök sokaságát.” (1Pét 4,8). A Példabeszédek könyvében olvassuk: „A szeretet fátyolt borít a hibákra.” (10,12) A szeretet mindenekelőtt azt keresi, hogy – amennyire csak lehetséges – mentegesse a mások hibáit úgy, mint az édesanya mentegeti gyermeke tévedéseit. A szeretet arra tanít, hogy amilyen gonddal mentegetjük saját hibáinkat, ugyanolyan gonddal keressük mások hibáinak mentő körülményeit.

A másik ember hibáinak, bűneinek befedése azt is jelenti, hogy szükség nélkül nem beszélünk róluk.

A szeretet azonban még ezzel sem elégszik meg, valami többet, értékesebbet akar tenni: helyrehozni, kiengesztelni, hogy így is kövesse Krisztust, „aki vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára.” (1Pét 2,23) Aki az üdvözítő szeretetét akarja élni, annak engesztelést kell végeznie imával és vezekléssel, akkor Jézussal együtt joggal mondhatja: „Atyám, bocsáss meg nekik.”

A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Ez azt jelenti, hogy bízunk a bűnösben, hiszünk javulásra irányuló jó akaratában, visszaesése esetén nem fáradunk bele abba, hogy testvéri jósággal kezet nyújtsunk neki. Ha a rosszban való megátalkodottsága miatt – ismerős Jézus mondata: „Ha testvéred megbántott, menj és figyelmeztesd négyszemközt. … Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert… ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak.” (vö. Mt 18,15-16) – testvérünk eltávolodik, a szeretet továbbra is követi, és türelmesen vár a megbánás jelére.

Mindent elhisz. Nem hiszékenységről van szó, hanem bizalom az emberek közti kapcsolatban. (Nem istenhitről, hanem az egymás iránti bizalomról van szó.) Bizalom nélkül nem lehet élni. Ha állandóan kételkedünk a másik szavában, felmorzsolja a közösség életet. Természetesen a bizalom nem nélkülözi az óvatosságot, főleg egy olyan világban, ahol sokan visszaélnek a bizalommal. A csalók nagyon jól tudják, hogy az emberi kapcsolatok a bizalmon alapulnak, ezt használják ki. Valóban nehéz kérdés: hol a határ a bizalom (mindent elhisz) és a hiszékenység, a naivitás között.

Minden remél. Az ember együtt születik a reménnyel. Gabriel Marcel mondja: Az ember reményre beoltott lény. Életünk minSzent Pál még három isteni ajP { margin-top:

den egyes mozzanatában elkísér minket a remény. A pólyában fekvő gyermek fölött a szülők táplálják a reményt. Az iskolai évek a tehetség kibontakozásának reményét hordozzák. A házasság, az istennek szentelt életforma a hűség és a kitartás reményében telnek. Betegségünkben a gyógyulás reménye ad erőt, emberi kapcsolatainkban a másikba vetett és vethető bizalom. A keresztény embert az a remény élteti, hogy a halállal nem a kapák mondják ki fölötte az utolsó szót, és nem a krematórium lángjai.

A remény bizalommal teljes várakozás valamilyen ígéret beteljesülésére. Mindent remél: reménykedik Isten ígéreteinek beteljesülésében, a másik ember előnyös változásában, életének kibontakozásában, és abban, hogy a szereteté az utolsó szó.

A szeretet mindent elvisel.

„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét” (Gal 6,2). Minden embernek megvan a maga hordozni való terhe: fizikai-erkölcsi gyöngeség, kötelesség és felelősség, fáradságos munka, szenvedések súlya nehezedik vállára. Mindenki szükségét érzi egy baráti kéz segítségének, amely segíti a teher hordozásában. (A családban ennek még fokozottabban kell érvényesülnie.) A keresztény embernek mindig nyitva kell tartania szívét mások előtt, hogy testvéreinek segítséget, vigaszt nyújtson. „Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok” (Róm 12,15).

A szeretet késztet arra, hogy a keresztény ember mindenkinek mindene legyen. Ez megkívánja, hogy alkalmazkodjék mások jelleméhez, személyiségéhez, gondolkodásmódjához, ízléséhez. Isten szeretetéért szeretni a testvért: El kell ismerni benne Isten képmását, a mennyei Atya gyermekét. Ez viszont nem valami „éteri” szeretet, nem hideg, személytelen szeretet, nem egy szabványosított, a személyre nem figyelő, általános tömegszeretet jelent.

Jézus isteni szeretettel szeretett minden embert. Az evangéliumok tanúsága szerint szeretete ismerte az árnyalatokat, alkalmazkodott az adott személyhez. Pl. Milyen eltérő módon bánt minden egyes tanítványával: Péterrel másként bánt, mint Jánossal; vagy hogyan szerette betániai barátait: másképp Mártát, mint Máriát.

A szeretet érzékennyé tesz arra, hogy minden emberrel sajátos, konkrét helyzete szerint bánjunk: alkalmazkodjunk tulajdonságaihoz, érzékenységéhez, korlátaihoz. (A családban a gyermekek, más és más egyéniséggel bírnak, más és más a feléjük való viszony. Elhibázott a „mindegyiket egyformán” elve.). Így kell megéreztetnünk velük szeretetünket, együttérzésünket.

A szeretet mindent elvisel. A hibák, a gyöngeségek, a hiányok, a többé-kevésbé szerencsés, vagy rokonszenves természet – különösen a szoros együttélés keretében – olyan kölcsönös terhet jelenthet, amelynek szeretetben való elviseléséhez valóban találékonyságra van szükség. Minthogy az ember meghatározott korlátokkal rendelkező lény, nem élhetünk egymás mellett anélkül, hogy többé-kevésbé terhére ne legyünk egymásnak, akár akaratlanul is. Ettől nem mentesülhetünk és csak egyetlen megoldás létezik: a kölcsönös szeretetet. Alázatosan tudatában kell lennünk annak is, hogy ha valaki szenved a másiktól, ugyanakkor ő is okoz szenvedést a másiknak. Az erős a gyöngének, a tevékeny a közömbösnek, a bátor a félénknek okoz szenvedést és viszont. Aki több erőforrással rendelkezik, az jobban tudja fékezni magát, jobban tud együtt szenvedni és alkalmazkodni. „Nekünk, az erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, s ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és építésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste!” (Róm 15,1-3)

Élete utolsó hónapjaiban Lisieux-i Szent Teréz ezt írta: „Most már megértem: a tökéletes szeretet abban áll, hogy elviseljük egymás hibáit, nem csodálkozunk gyöngeségeiken” (Önéletrajz) Ha kezdetben fogcsikorgatva is fékezzük magunkat, később a szeretet megtanít arra, hogy jóindulattal, megértéssel viseljünk el mindenkit. A szeretet megtanít arra, hogy vállunkat önként mások hibáinak súlya alá tegyük, ne akarjuk kikerülni a kellemetlen embereket. „Ha valaki egy mérföldnyit kényszerít, menj vele kétannyira, aki enni kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar, ne tagadd meg” (Mt 5,41-42).

A szeretet kiválósága az, hogy nem szűnik meg. A szeretet soha el nem múlik. A szó eredeti értelmében elesést jelent. Itt a megbukás, érvényét vesztés jelentésével bír, nem omlik össze. Ilyen a szeretettel nem történhet meg, mert az örökké érvényes. Ez a szeretet a halálon túl, az örökkévalóságban is folytatódik. Ez Isten szeretete. Szent Pál minden keresztény ember előtt világossá kívánja tenni a szeretet elsődlegességét, ezért a korintusiak toplistájának élén szereplő első három lelki ajándékot hozza fel példának, és állítja szembe a szeretettel: a prófétálást, a nyelveken szólást és az ismeretet. A prófétálás kb. annyit jelent, mint bölcsen beszélni, buzdítani, de semmiképpen sem jelenti a jövő feltárását. Az ószövetségi próféták esetében sem a jövőbe látás a jellemző, hanem az Isten nevében való beszéd, az ő szándékénak, akaratának feltárása. Aki prófétál, mások épülését szolgálja: buzdít, vigasztal, bátorít. Az örök életben már nem lesz szükség buzdító prófétai beszédre. De a nyelvek adományára sem! A nyelveken való beszéd itt valószínű valamilyen elragadtatásszerű imádság lehetett, amit a Lélektől indíttatva titokzatosan mondtak. Az ismeret (gnoszisz = tudás-beavatottság) is érvényét fogja veszíteni, hiszen az csak egy részét tartalmazza az igazságnak és nem annak teljességét. Mi véges emberek vagyunk. Istenről alkotott fogalmainkba az Ő teljessége nem fér bele. De el fog jönni a teljesség. A teljességben megszűnik rész-ismeret, mert „ha elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér”. De a szeretet megmarad és tökéletes lesz.

Szent Pál még három isteni ajándékot hangsúlyoz: a hitet, a reményt és a szeretetet. Ez az a három érték, amely „megmarad”. De a szeretet még e három legnagyobb érték közül is kiválik, mert „odaát” már sem hitre, sem reménységre nem lesz szükség, mert színről színre, közvetlenül láthatjuk Istent. A szeretetnek viszont ott is és akkor is meglesz a szerepe. Azért nem fogy el, mert mindig szükség lesz rá. 

Felmerülhet egy kérdés: azt a szeretetet, amelyet az Apostol leír, emberileg megvalósíthatjuk-e?

Válaszom: igen. Válaszom: nem.

 

Mindennapjaink különböző körülményeiben és sokrétű kapcsolataiban Isten Jézusban megjelent szeretete tesz képessé arra, hogy ezt a szeretet, ha töredékesen is, de megvalósítsuk.

Türelmesnek kell lenni magunk felé. Késznek kell lennünk újra és újra elkezdeni. Nyitottnak kell maradni mindig Jézus Krisztus és az Ő evangéliuma felé, amelyben Isten, mint Szeretet nyújtja magát.

XVI. Benedek pápa a Deus caritas est kezdetű enciklikájában a szeretet megvalósításáról ezt írja: „Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs „készen”, nincs befejezve; változik az élet folyamán, érlelődik. (17)

„Ama, et fac, quod vis!”

Szeress, és tégy, amit akarsz!

 FORGÁCS ALAJOS Szt.Gellért templom plébánosának tanítása

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

---

A vihar lecsendesítésének története nem csupán egy természeti csodát ír le. Nem csak arról van itt szó, hogy az isteni szónak akkora ereje van, hogy a természeti erők rögtön engedelmeskednek neki, hanem arról, hogy Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.
Amikor napjainkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna, ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben mi aggódunk és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne, ahogyan Jézus is nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek, hogy életük odavész. Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr azonnal csodát tesz, mégpedig olyat, amire talán nem is számítottak. Az isteni gondviselés akkor is törődik velünk, ha mi ezt nem vesszük észre. Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!
És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen ha velem van, álmában is vigyáz rám s baj nem érhet.
© Horváth István Sándor

---

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!