Őseitek szent örökségét adjátok át utódaitoknak

Ami a magyar népet leginkább megindította, és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

A hit, az Istennek ez a felbecsülhetetlen ajándéka természeténél fogva rendületlenül áll, mert Krisztusra, a sziklára épült az Egyház, vagyis azoknak a közössége, „akik Jézus Krisztusban az üdvösség szerzőjét és az egység és a béke alapját látják”. Hiszen már Szent Pál apostol figyelmeztet, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13, 8).

Valóban, a hit semmiképp sem minősíthető emberileg kigondolt rendszernek, egy letűnt szociális helyzet tükörképének: a hit a Szentlélek ajándéka, a szellem szabad hódolata, amellyel az ember nagylelkűen válaszol Istennek, s a hozzá intézett isteni sugallatnak engedelmeskedik; a hit az Istennel való kapcsolatunk természetfeletti bizonysága, amely a feltámadás és az örök élet reményéből él és cselekszik.

A hit, amely összeköt bennünket az örök Istennel, és a hívők közössége, az Egyház, nem egy távoli kornak ránk hagyott maradványa, hanem élő, lobogó, lüktető valóság. „Krisztus az egyetlen közvetítő ugyanis Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét, látható szervezetnek alapította a földön, s azt szüntelenül fenntartja. Az Egyház, amely emberi és isteni elemekből tevődik össze, a keresztet és az Úr Krisztus halálát hirdeti, amíg az újra el nem jön.”

Amikor tehát a magyar katolikus Egyház történelmének évkönyveit lapozgatjátok, legyetek mélyen meggyőződve róla, hogy ezek a régi dicső emlékek nem tűntek el egyszer s mindenkorra, hanem új életre kelnek, s megújulnak a jelenben. Tartsátok tehát kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről nemcsak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek erről a régi és mégis mindig új hitről, és őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódaitoknak.

Szilárd bizalommal fogjatok tehát munkába, és bízva Isten kegyelmében, kövessétek ezt a buzdítást: Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben (Zsid 13, 7).

Ti vagytok mintegy a láncszem, amely hazátokban a múltat összeköti a jövővel. Fontoljátok meg alaposan az ebből eredő kötelességteket Isten és az eljövendő századok előtt. Mint az Egyház és Krisztus titokzatos testének tagjai, az Igazság munkatársai (3 Jn 8) kell, hogy legyetek: a ti feladatotok ugyanis, hogy az evangélium igazsága hirdettessék. Azon kell lennetek, hogy Krisztus szava el ne fojttassék. Hiszen maga Pál apostol mondja: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? (Róm 10, 14)

Kitartó, nagy buzgalommal kérjétek tehát a gondviselő Istent, hogy támasszon köztetek apostoli hivatásokat, papokat, szerzeteseket, férfiakat és nőket, világi apostolokat, szent szolgákat az Egyháznak, hűséges tanítványokat az isteni Mesternek, nagylelkű, serény, önzetlen szolgálókat Istennek és népének.

Titeket pedig, kedves hívek, kiváltképpen kérünk, hogy pótoljátok azt, amit paptestvéreitek elvégezni nem tudnak, legyetek azon, hogy otthonotokban, családjaitokban, az emberek között, akikkel érintkeztek, az evangélium világossága soha el ne homályosodjék. Az ilyen tanúságtétel néha bátor helytállást kíván, nehézségekkel jár, önmagatokról és érdekeitekről való lemondásra kötelez: de mindezekért bőséges lesz a jutalmatok az Úr Krisztus ígérete szerint: Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt (Lk 12, 8).

Legyetek meggyőződve arról, hogy nem vagytok egyedül, s a többiektől magatokra hagyatva, amikor fáradhatatlan munkával arra törekedtek, hogy az a hit, amely Szent István buzgó munkájának eredményeként rendkívüli módon megerősödött nemzetetekben, ne csak megmaradjon a maga érintetlenségében, hanem a mindennapi élet gyakorlatában új életerővel mintegy újra felvirágozzék, és új megnyilvánulási formákkal gyarapodjék a társadalom mai igényei szerint. Mint Krisztus titokzatos testének tagjai, legyetek meggyőződve róla, hogy ti annak az Egyháznak vagytok gyermekei, amely szerető lélekkel részt vesz minden egyes fiának aggodalmában, örömében és reményében. 

 VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának, s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmával írt

Forrás ~ Internet 

BOLDOG GIZELLA 

 

Boldog Gizella Bajorországban, Regensburgban született a 980-as évek elején, Veszekedő (Civódó) Henrik bajor herceg-fejedelem lányaként. Kiváló nevelésben részesült, a család lelki vezetője Szent Wolfgang (Farkas) püspök volt. Testvérei közül II. Henrik tette naggyá az uralkodóházat, Brúnó regensburgi püspök volt, Brigitta nővére pedig a regensburgi kolostor feje volt.

Regensburg után Gandersheimben tanult tovább. Kitűnően megtanult latinul. 996-ban a magyar Géza fejedelem megkérte fia, István herceg számára Gizella kezét. Gizellának más álmai voltak ugyan, de engedve a rábeszélésnek, végül is igent mondott. István herceget meghívták Bajorországba, itt találkozott először Gizellával. Scheyern várában a német császári család jelenlétében világra szóló mennyegzőt tartottak. Gizella ezután népes kisérettel (lovagok, papok, mesteremberek) a magyar fejedelmi udvarba, Esztergomba költözött, és 1000-ben, Géza halála után István is megkapta a magyar koronát és Gizella is királynévá lett koronázva.

Egész életét a királyi család szolgálatára szentelte. Veszprém városát, királynéi városát felfejlesztette. Sajnos nem tudjuk, hogy hány gyermeket szült, de mindegyiket kiváló nevelésben részesítette. Erre Szent Imre példája is ékes bizonyíték. Veszprémben női szerzetes kolostort alapított. Egyházi felszereléseket készítettek. A koronázási paláston, valamint a XVIII. János pápának ajándékozott miseruhán valószínűleg személyesen is dolgozott.

István halála után az utódok nem sokra becsülték az özvegy királynét, előbb Veszprémben tartották fogva, és csak III. Henrik seregei tudták 1045-ben az országból kiszabadítani. Passauban élt ezután, és állítólag 1060-ban - más forrás szerint 115 éves korában, tehát 1110-ben halt meg. Hazai hagyomány úgy tudja, hogy Veszprémben hunyt el. Halála után nemsokára már szentként tisztelték, 1911-ben kezdődött azonban csak el a szentté avatási eljárás. Passaui sírja a magyarok zarándokhelye.

Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.

Példája: Ha több hivatást is felismersz magadban, a magasabbrendűt válaszd!

Istenünk, ki első királynőnkül adtad Boldog Gizellát, és ő önfeláldozó buzgósággal fáradozott népünk megtéréséért, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy e nép, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon! 

 Urunk, Istenünk, te megtanítottad Boldog Gizellát, hogy már itt a földön országodat keresse és az élet különféle útjain neked szolgáljon. Közbenjárására engedd, hogy hivatásunkban hűségesek maradjunk és egykor beléphessünk a megígért országba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet