Nem emeljük túl a határon, túl a teremtmények fokán a Szent Szüzet, nem imádjuk a Boldogságos Szüzet. Egy a közbenjáró Isten és az ember között: Jézus Krisztus (vö.1 Tim 2, 5); Bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek
(1 Tim 4,10). Nekünk nincs más közbenjárónk, de mégis csodálatos, hogy
a Megváltó Betlehemben egy édesanya ölében és a Golgotán, véres munkája
után, megint csak a fájdalmas anya ölében nyugszik, úgy, hogy maga
Aquinói Szent Tamás is mondja, hogy az ember üdve kezdődik az asszony
által.
E mellett a szent hit mellett, a hit szellemének e benső vonzalma
mellett áll őrt a kereszténység két doktora, mint két darabont: Szent
Bernát és Szent Alfonz, ugyanezt hirdeti Szent Germán, konstantinápolyi
pátriárka: Senki sem üdvözül, hacsak nem általad, legszentebb Szűz;
senki sem szabadul meg a rossztól, hacsak nem általad, legkegyesebb
Szűz. Ugyanezt mondja Damaszkuszi Szent János, Damiáni Szent Péter és
Szent Bonaventúra és a többi szent is, aki nem írt teológiát, hanem aki
tényleg nagy teológus, mert közel áll az Istenhez, szíve mélyéből és
szeretete hevéből beszél a Boldogságos Szűz Máriáról.
Az Egyház liturgiája folyton ismételgeti: Nálam van az út és az igazság minden reménye (Sir 24,25). Aki megtalál, az életet talál, és elnyeri az Úrnak tetszését
(Péld 8,35). A Szentírás pedig úgy köti össze a Jessze törzsét ezzel a
virággal, úgy köti össze az anyát a gyermekkel, úgy az asszonyt az
ivadékkal, hogy aki a gyermektől, az ivadéktól jót vár, az asszonyt, az
anyát nem mellőzheti. Ez a katolikus szellem. Nem mondom, hogy katolikus
hit, hanem katolikus szellem. Minden kegyelmet a Boldogságos Szűz által
remélünk. Maga ez a hit különben jelezve van valamiképpen azon isteni
szóban: Ő széttiporja fejedet (Ter 3,17); az én győzelmemben is: Ő széttiporja fejedet; az emberiség nagy küzdelmeiben is: ő széttiporja fejedet.
Következőleg mi ezekből a gondolatokból és irányításokból ezt a
következtetést vonjuk le a magunk számára, hogy valóban minden kegyelmet
a Szent Szűz által nyerünk.
Prohászka Ottokár püspök beszédeiből
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet
