Jézus élete legyen nyilvánvaló bennünk!

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is (2 Kor 1, 3-5).

Szent Pál apostol szavai ezek, akit háromszor megbotoztak, ötször megvertek, egyszer megköveztek, félholtan hagytak ott, üldözte mindenfajta ember, nem is egyszer vagy kétszer gyötörték meg kínzásokkal és nyomorgatásokkal, miként maga írja az egyik helyen: Mindig halálra szánnak minket Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen bennünk (vö. 2 Kor 4, 11). Szent Pál mind e nyomorúság közepette nem zúgolódik és panaszkodik Isten ellen, mint a gyenge emberek szoktak; nem is szomorkodik, mint a dicsőségre és élvezetre vágyó emberek teszik; nem is könyörög az Istenhez azért, hogy szabadítsa meg mindezektől, mint akik ezeket nem ismerik még, és ezért nem is akarnak részesedni ezekben; nem is becsüli le ezeket, mint mások, akik ezeket kevésre becsülik. Mindezekben részesülve és minden gyengesége ellenére e gyötrelmek közepette is áldotta Istent, hálát adott az érdemek Osztogatójának, és boldognak tartotta magát, mert szenvedhetett annak a tiszteletére, aki annyi megaláztatást szenvedett el értünk, hogy egyrészt megszabadítson bennünket attól a gyalázattól, amely bűneink miatt nehezedett ránk, másrészt pedig felmagasztaljon és kitüntessen bennünket Isten fogadott gyermekeinek a lelkületével, és megadja a mennyei boldogság zálogát és biztosítékát. Ó, hőn szeretett testvéreim! Nyissa meg hát szemeteket Isten, hogy lássátok, mekkora nagy jutalom származik abból, amit ez a világ megvetendőnek tart, és hogy milyen nagy dicsőséget szerzünk ebben a dicstelenségben, amikor csak Isten dicsőségét keressük. Lássátok meg, hogy milyen nagy dicsőségünkre válik a mostani szorongattatás, és nézzétek, mint tárja ki Isten az ő hívogató, baráti és ölelő karját, hogy átkarolja azokat, akik megsebesültek az érte való küzdelemben, ez sokkal nagyobb édességet biztosít minden evilági méznél. És ha ezt egyszer is megízleljük, még jobban vágyódunk ezek közé az ölelő karok közé, hiszen ki az, aki nem vágyódik az után, aki mindenekfelett szeretetre méltó és kívánatos, kivéve azt, aki még a vágyakozástól is fél? Ha tehát az említett dicsőség tetszik nektek, és szeretnétek azt meglátni és élvezni, akkor jól jegyezzétek meg, hogy nincs biztosabb odavezető út a szenvedésnél. Ez az a kitaposott út, amelyen Krisztus és minden követője járt. Szűk útnak hívja ezt, de biztosan az örök életre vezet. És ő tanítja, hogy ha hozzá akarunk menni, akkor járjunk azon az úton, amelyen ő maga is járt. Ha ugyanis az Isten Fia a meggyaláztatás útján járt, akkor nem illik, hogy az emberek gyermekei a megtiszteltetés útját keressék, mert nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál (Mt 10, 24). Úgy rendelte Isten, hogy lelkünk semmiben sem találhatja meg a nyugalmát, és ne is keressen más táplálékot e világon, mint az Úr keresztjével vállalt szenvedéseket.

 Avilai Szent János áldozópap levelezéséből

Forrás ~ Internet