ÚRNAPJA ~ EUCHARISZTIA ÜNNEPE

Kedves Testvérek!

Ha a mai ünnepelt Eucharisztiára gondolok, akkor úgy érzem, egyre nagyobb szakadék van az Eucharisztia ünneplése - a szentmise és a mai ember között. Ennek több jele van, amelyeken nem lehet tudomásul nem venni. Tapasztalható, hogy egyre kevesebben fordulnak meg a vasárnapi szentmiséken, egyre többen rekednek kívül olyanok, akik bár még megkereszteltek, s több-kevesebb rendszerességgel igénybe veszik az Egyházat, mint szolgáltató intézményt, de a keresztény élet csúcsától, az örök élet kenyerétől távol tartják magukat. Aki jelen vannak a szentmiséken azoknál sem jobb a helyzet. A legtöbben egyáltalán nem értik, hogy mi történik a szentmisében, nem értik a jelképeket, mozzanatokat, noha lehet, hogy el tudnák mondani az események egymásutánját. A megkereszteltek egyik rétege úgy gondolkodik, hogy a mise arra való, hogy a halottakért mondassuk, amit a pap elvégez, mi pedig végigüljük tisztelettel. Ez aztán odáig mehet, hogy megszokásból minden évben az adott időpontban mondat misét valamely elhunyt szeretteiért, de úgy van ott, hogy jószerivel a Miatyánkot sem tudja imádkozni. S vannak akikben megvan az igény az imára, de nem értik a legtökéletesebb imát a szentmisét, s ezért inkább jól beidegződött módon előveszik a rózsafüzért, vagy más imádságot, s azt imádkozzák a szentmise alatt.

Igen, testvéreim, akik itt vagytok, ez tény és valóság: nem tudtok mit kezdeni a misével, azzal a szentmisével, amely a keresztény élet csúcsa és forrása.

Mi az Eucharisztia, a szentmise? Mit jelent személy szerint, s mi a helye az eucharisztikus ünneplésnek az életben?

Az Eucharisztia az ember legelemibb, legalapvetőbb igényére épül: a megtapasztalható értékekre, vagy egyszerűbben a boldogság utáni vágyra.

A földi élet igen nagy kincs, de csak átmeneti, és nem végső célja életünknek. Az ember ugyanis teljes boldogságra vágyódik, de ezt nem érheti el a világban, mert vágyai végtelenek, a világ pedig véges. Bonyolítja a problémát, hogy az ember végtelen, Isten utáni vágya aminek beteljesülése tesz boldoggá, szíve mélyén csendesen szunnyad. Legtöbb ember nagyon későn tudja meg, hogy nem elég a világ neki.

Az emberek néha megsejtik létük problémáját, de többnyire a pillanatnyi vágyaik kiélésével vannak elfoglalva. A világ után vágyódnak, arra figyelnek, és Jézus szavai szerint megnyerik. A világért akarva akaratlanul fel kell áldozni az életet. Aki a munkának él, az a munkáért; aki a szórakozásnak, vagy a tudománynak él az azért áldozza fel életét. Aki semmittevéssel foglalkozik, az abban őrlődik fel. Végeredményben semmiért áldozzuk életünket, s ezt nagyon jól kifejezte Jézus: "Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved?"

Krisztus nem a világért akarta áldozni életét, hanem az Atyáért. Ő nem a világot, hanem a Szentlelket akarta megnyerni a maga embersége és a világ számára. Az Istenért vállalt teljes áldozat két dolgot jelentett Jézus életében. Az egyik az, hogy egész élete legyen csupa szeretet, hála, dicsőítés, könyörgés, engesztelés áldozata az Atyával szemben és semmi más. A földi életben ez képtelenség, mert minden ember többé-kevésbé önmagának él, csupán szükségleteinek kielégítése miatt. Krisztusnak be kellett fejeznie a földi életet, és új módon kellett léteznie, hogy teljesen az Atyáért élhessen. Másrészt azt is jelentette az Atyáért való léte, hogy Krisztus azt akarta, hogy élete az Atyáért vállalt tökéletes áldozattá fejlődjön. Krisztus áldozati bárány volt, s azt akarta, hogy az emberiség se pusztuljon el értelmetlenül a világért áldozva életét, hanem szintén váljon Istennek szóló áldozattá. Jézus azt akarta, hogy az Egyház, és rajta keresztül az egész emberiség kapcsolódjon be az Atyát dicsőítő áldozatába, az Atyáért váljon áldozattá, amikor elmúlik, és nyerje el az újjáteremtő Szentlelket.

Az áldozattá lett Krisztus azért rendelte nagycsütörtök este az utolsó vacsorán az Újszövetség liturgikus áldozatát, az Eucharisztiát, a szentmisét, hogy ezen keresztül az bekapcsolja Egyházát és az Egyházon keresztül az egész világot áldozatába. Az áldozattá lett Krisztus a kenyeret és a bort átlényegítette testévé és vérévé. Aki részesedik az átlényegített kenyérben, az Eucharisztiában, az Krisztus áldozatába kapcsolódik bele. Nem földi véges dolgokért hozott áldozatba, hanem az ember egyedül boldoggá tehető Atyaistenért hozott áldozatba.

Kedves Testvérek! A szentmise tehát boldogságotok kulcsa lehet, ha megfelelőképpen fogadjátok. Ezek közül most egyet szeretnék kiemelni: a közösséget.

Tény, hogy azért csökken a templombajárók száma, mert a szentmisén nem tapasztalják meg az egységet a közösséget, a személyes törődést, azt, amit - ismerjük őszintén - egy szektás jellegű közösség megad, és ezért ott kötnek ki. Mert ha Krisztusnak egyetlen áldozatában részesedünk, akkor egyetlen közösséget alkotunk. Ezzel szemben sokkal inkább az a benyomásom a szentmisén való részvételről, hogy mindenki maszek módon igyekszik kiépíteni a maga kapcsolatát Istennel, különbejáratú mennyországát. A szentmise, az Eucharisztia ünneplő közösségének kiépítése nem csak a pap feladata, hanem mindannyiótoké, akik itt jelen vagytok. Ez pedig nem korlátozódhat pusztán a szentmise idejére, hanem a közösségnek a hétköznapi életben kell elkezdődnie és az Eucharisztia ünnepi közösségében kell megszentelődnie. Az eucharisztikus ünneplés igazi hatékonyságát alapvetően meghatározza mindaz, ami a szentmisén kívül a keresztények egyéni és közösségi életében történnek. Vagyis, ha a szentmisén jelenlévők csak a mise időtartamára vannak együtt, idegenül, akkor annak a misének nincs életereje. De ha az emberek a szentmisén kívül a hétköznapi életben is egymásnak testvérei, akkor az a szentmise egészen másabbá válik: azzá, aminek Krisztus Istenünk megálmodta nagycsütörtök estéjén.

Ámen.

 Ócsai József

Forrás ~ Internet