'Van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.'

János I. levele 2.fejezet 1b-2.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 26. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: 'Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?' De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: 'Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.' Mk 16,1-7

Elmélkedés ~ 'Isten érintése'

 

A világ és az ember teremtése minden korban foglalkoztatta az embereket és számos művészt megihletett az évszázadok során. Az élet értelmét kereső emberek és az élet eredetét kutató tudósok, hívők és nem hívők egyaránt elgondolkoznak a teremtés titkán. Nem csak az évmilliókban számolható időbeli távolság miatt titok a teremtés, hanem az emberi megismerés korlátai miatt is. Emberi értelmünkkel nehéz felfognunk Isten cselekedeteit és szándékait. A teremtés, az élet keletkezésének és a világ létrejöttének gondolata megmozgatja elménket. A középkor egyik leghíresebb művésze, Michelangelo Buonarroti 1508-ban kapott felkérést II. Gyula pápától a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésére. A munka mintegy négy évig tartott. A csodálatos freskók az üdvtörténet eseményeit örökítik meg, a teremtéstől kezdve. Az egyik legismertebb kép az első ember, Ádám teremtését ábrázolja. A földön fekvő Ádám ujja majdnem összeér a mennyből felé nyúló Isten kezének ujjával. A korábbi idők művészeti alkotásain nincs hasonló ábrázolásmód, Michelangelo sajátos elképzelésének köszönhető az ember teremtésének ilyen bemutatása. Vajon hogyan ábrázolná Michelangelo a feltámadást? Ha Krisztus feltámadását a halálból újjáteremtésnek gondoljuk, akkor bizonyára úgy, hogy a sírban fekvő halott Jézust a mennyei Atya megérinti az ujjával. Ez természetesen csak az én képzeletem szüleménye, de ez a gondolat talán segít minket közelebb jutni a feltámadás titkához. Mert a feltámadás, Krisztus feltámasztása legalább akkora titok számunkra, mint a teremtés. A teremtéskor Isten adott életet az embernek és húsvétkor Isten adott új életet a Fiúistennek Jézus Krisztusnak. A feltámadás a test újjáteremtése Isten részéről és ezen újjáalkotott test újbóli egyesülése a halhatatlan lélekkel. Igaz ez Jézus feltámasztására és a mi feltámadásunkra is, amely szintén Isten cselekedete lesz, s amelyet hittel vallunk. A húsvéti vigília szertartása több elemében is az újjáteremtésre, az újjászületésre utal. A sötétséget megszüntető világosság, a húsvéti gyertya alámerítése a vízbe, majd kiemelése, a keresztségi fogadalom megújítása vagy egyes helyeken a keresztség kiszolgáltatása mind az újjászületést jelzik. A szertartás evangéliumában azokról az asszonyokról olvasunk, akik húsvét hajnalán Jézus sírjához igyekeztek. Az elmúlt napok eseményei talán csalódottá tették őket. De mintha már beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, Jézus halálába. Egy gondolat foglalkoztatja őket: ki fogja a sírbarlangot elzáró követ elhengeríteni? Nem is gondolnak arra, hogy időközben az események új fordulatot vettek. Nem sejtették, hogy Isten közbeavatkozása egészen új helyzetet teremtett. Az elhengerített kő csodálkozást, az üres sír megdöbbenést, a fehér ruhás ifjú angyal látványa félelmet ébresztett bennük. Ámulva hallgatják a híradást, hogy hiába keresik a halott Jézust, mert ő feltámadt a halálból. Szinte értetlenül hallgatják, hogy milyen feladatra, tanúságtételre szólítja fel őket az isteni küldött. Az öröm és a hit, a feltámadás öröme és hite csak lassan járja át szívüket, értelmüket. Ők elindulnak a hit útján, mert Isten megérintette őket. Vajon én észreveszem-e Isten érintését? Elindulok-e a lelki újjászületés útján.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Köszönjük, hogy irgalmas vagy hozzánk.

'Krisztus vérének ereje'

Akartok Krisztus vérének erejéről hallani? Idézzük fel tehát a tényeket, emlékezzünk az előképre, és mondjuk el, mi van az ősi írásokban. Mózes kiadta az utasítást: Öljetek le egy egyesztendős bárányt, és vérével kenjétek meg az ajtófélfákat (vö. Kiv 12,1-14). Mit mondasz, Mózes? A bárány vére értelmes embert meg szokott szabadítani? Bizony, úgy van, feleli ő, nem azért, mert vér, hanem azért, mert általa az Úr vérére történik világos utalás. Tehát most az ellenség még sokkal inkább visszavonul, ha meglátja, ugyan nem az előképnek ajtófélfákra felkent vérét, hanem az igazságnak csillogó vérét a hívők ajkán, a vért, amely megszenteli Krisztus templomának az ajtófélfáit. 

Akarjátok-e ennek a vérnek másfajta erejét is felmérni? Szeretném tehát, ha megfontolnátok, hogy honnan serkent ki, milyen forrásból jött elő. Magáról a keresztről áradt ki; Urunknak oldalából tört elő. Ugyanis úgy mondja az Evangélium, hogy amikor Jézus meghalt, de még a kereszten függött, odalépett egy katona, és lándzsájával átdöfte oldalát, és abból víz és vér folyt ki. Az egyik a keresztség jelképe, a másik az Eukarisztiáé. A katona megnyitotta Jézus oldalát, és szentséges templomának falába rést ütött, én pedig drágalátos kincset fedeztem fel ott, és ujjongok, mert káprázatos gazdagságra találtam. Éppen így történt azzal a báránnyal is. A zsidók csak egy bárányt öltek meg, és én az áldozat gyümölcsét is felismertem.

Oldalából vér és víz … (vö. Jn 19,34) Kedves hallgatóm, nem engedhetem, hogy elhaladj az oly nagy misztérium titkai mellett. Beszédemnek titkokat hordozó misztikus része még hátravan. Említettem, hogy a keresztséget és az Eukarisztiát jelképezi az a víz és vér. Mert ezekből hozta létre Krisztus az ő szent Egyházát, az újjászületés fürdője által és a Szentlélekből való megújulás által, vagyis a keresztség és az Eukarisztia által, amelyek szemmel látható módon Krisztus oldalából jöttek elő. Krisztus tehát tulajdon oldalából építette az Egyházat, úgy, amint Isten Ádám oldalából hozta elő annak feleségét, Évát.

Ugyanebből az okból állítja Pál is, hogy húsából és csontjaiból vagyunk (vö. Ef 5,30), Urunk oldalára gondolva. Mert amiképpen abból az említett oldalcsontból alkotta Isten az asszonyt, ugyanúgy Krisztus a maga oldalából adta nekünk azt a vizet és azt a vért, amelyből új teremtéssel létrejött az Egyház. És amiképpen Isten egy álomba merültnek, Ádámnak nyitotta meg oldalát, ugyanígy ő is csak a halál beállta után ajándékozta nekünk ezt a vizet és ezt a vért.

Nézzétek, Krisztus milyen szorosan kötötte magához jegyesét; lássátok, milyen étellel táplál bennünket! Ugyanabból az ételből születünk újjá, és táplálkozunk is. Mert miként az édesanya a természet ösztönzésére siet magzatát tejével és vérével táplálni, úgy Krisztus is, akiket újjászül, azokat mindig táplálja is a vérével. 

 Aranyszájú Szent János püspök katekéziseiből

Forrás ~ Internet

'Krisztus értünk szenvedett, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek, ő sohasem vétkezett, és szájában hamisságot nem találtak. Amikor szidalmazták, nem szitkozódott, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem az igazságos bíróra bízta magát. A mi bűneinket maga fölvitte saját testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és igaz életet éljünk. Az ő sebei által nyertetek gyógyulást.'

Péter első levele 2. fejezet 21-24.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 25. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: 'Kit kerestek?' Azok ezt válaszolták: 'A názáreti Jézust.' Jézus erre így szólt: 'Én vagyok.' Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: 'Én vagyok', meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: 'Kit kerestek?' Azok ezt válaszolták: 'A názáreti Jézust.' Erre Jézus így szólt: 'Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!' Így beteljesedett, amit korábban megmondott: 'Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.' Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: 'Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?' Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: 'Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?' Ő azt felelte: 'Nem vagyok!' Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: 'Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!' E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: 'Így felelsz a főpapnak?' Jézus ezt mondta neki: 'Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?' Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: 'Talán te is az ő tanítványai közül vagy?' Ő így felelt: 'Nem vagyok!' A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: 'Nem téged láttalak én a kertben ővele?' De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: 'Mivel vádoljátok ezt az embert?' Azok azt felelték: 'Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!' Pilátus ezt mondta: 'Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!' A zsidók ezt válaszolták neki: 'Nekünk senkit sem szabad megölnünk!' Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: 'Te vagy-e a zsidók királya?' Jézus így válaszolt: 'Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?' Pilátus ezt felelte: 'Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?' Ekkor Jézus így szólt: 'Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.' Pilátus megkérdezte: 'Tehát király vagy?' Jézus így felelt: 'Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!' Erre Pilátus azt mondta: 'Mi az igazság?' E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: 'Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?' De ők ismét kiáltozni kezdtek: 'Ne ezt, hanem Barabást!' Barabás rabló volt. Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: 'Üdvöz légy, zsidók királya!' És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: 'Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.' És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: 'Íme, az ember!' A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: 'Feszítsd meg! Feszítsd meg!' Pilátus azt mondta nekik: 'Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!' De a zsidók ezt felelték: 'Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!' Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: 'Honnan való vagy?' De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: 'Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?' Erre Jézus azt mondta: 'Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: 'Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.' E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: 'Íme, a királyotok!' De azok így kiáltoztak: 'El vele, el vele! Feszítsd meg!' Pilátus megkérdezte: 'Keresztre feszíttessem a királyotokat?' A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: 'A názáreti Jézus, a zsidók királya.' A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: 'Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok' Pilátus azonban ezt válaszolta: 'Amit írtam, megírtam.' A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: 'Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!' Így beteljesedett az Írás: 'Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.' A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: 'Asszony, íme, a te fiad!' Azután a tanítványhoz szólt: 'Íme, a te anyád!' Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: 'Szomjazom.' Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: 'Beteljesedett!' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: 'Csontot ne törjetek benne!' És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.' Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 18,1 – 19,42

Elmélkedés ~ 'Krisztus megváltó áldozata'

 

Áldozat, áldozathozatal, felajánlás - minden vallásban megtalálható lényeges elem. Az ember feláldozza a természetfeletti létezőnek azt, amije van. A kezdetek idején az ember azt gondolta, hogy akkor tetszik Istennek a felajánlás, ha az igazán értékeset és nem a silányat adja neki. Az áldozati adományok elégetése annak teljes és visszavonhatatlan felajánlását jelentette. Káin elutasított és Ábel elfogadott áldozata még erről a szemléletről tanúskodik. A kezdetekben az ember úgy vélte, hogy a túlvilági létezőnek a számára legértékesebbet, gyermekét is fel lehet áldozni, de az igaz Isten hamar értésére adta az emberiségnek, hogy nem kíván ilyen áldozatokat. Az ember idővel megértette, hogy a világon minden Isten ajándéka és minden neki köszönhető. Ebben az értelemben csak azt ajánlhatjuk fel Istennek, amit tőle kaptunk, tehát minden bizonnyal nem a felajánlott adományok mennyisége vagy minősége számít, hanem a szívünk szándéka. Idővel az ember azt is megtanulta, hogy az áldozatbemutatás az Isten iránti tiszteletének a kifejezése, ezért bálványisteneknek nem szabad áldozatokat bemutatnia. A bibliai áldozatok és áldozatbemutatások sorából kiemelkedik Ábrahám áldozata. Isten azzal tette próbára őt, hogy egyszülött fia, Izsák feláldozását kérte tőle. Ábrahám késznek mutatkozott, de Isten az utolsó pillanatban megakadályozta a fiú halálát. A keresztény igehirdetés évszázadok óta párhuzamba állítja Ábrahám áldozatát a keresztáldozattal és Izsákot Krisztus előképének tekinti. Ma nagypénteken, az Úr halálának napján, hasonlítsuk össze e két áldozatot, de ne ragadjunk le annál az egyszerű képnél, hogy miként Izsák a hátán vitte az áldozati tűzhöz szükséges fát, ugyanúgy vitte Krisztus a hátán a keresztfát. A bibliai áldozatok esetében - gondoljunk csak Káin, Ábel, Melkizedek, Dávid király áldozatára - az ember azt ajánlja fel, amije van, amit birtokol. Ábrahám áldozata Izsák esetében kissé más: ő kész feláldozni a jövőjét. Feláldozni azt, ami lehetett volna. Jézus áldozata még ennél is több, ő önmagát áldozza fel, ez a tökéletes áldozat. Már Ábrahám áldozatában is megfigyelhető az engedelmesség. Bár nem érti Isten akaratát, mégis kész arra, hogy megtegye azt, amit Isten kíván tőle. Jézus szintén engedelmességből áldozta fel magát. Mi az áldozathozatal indítéka? Talán arról van szó, hogy Ábrahám beletörődött abba, hogy Isten elveszi gyermekét? Talán kényszerűen elfogadta azt, hogy Isten nem teljesíti az ígéretét, hogy tudniillik Izsáktól fognak majd utódai születni? Talán az emberi tehetetlenség húzódik meg Ábrahám cselekedete mögött, mert az ember nem képes ellenállni Isten végtelen erejének? Nem erről van szó, hanem Ábrahám mély hitéről. Isten rendkívüli dolgot kért tőle azzal, hogy áldozza fel egyetlen fiát, de ennek ellenére ő hitt abban, hogy Isten valahogyan mégis teljesíti ígéretét. Ez a hit, szeretet és engedelmesség fejeződik ki abban, amikor a kereszten az Atyának ajánlja lelkét. Izsák elszenvedi, hogy ő az áldozati adomány. Megkötözött, kiszolgáltatott helyzetben van. Gyermekként nem képes ellenállni apja erejének. Jézus önként vállalja a kiszolgáltatottságot. Nem akar ellenállni az őt kényszerítő erőknek, az emberi erőszakosságnak. Az áldozatot kérő Isten szándéka kifürkészhetetlen, az ember számára felfoghatatlan. Ábrahám áldozatánál az utolsó pillanatban jön a történet fordulata, Isten megakadályozza Izsák halálát. A haláltól való szabadulás pillanata ez Izsák számára, Ábrahámnak pedig a hit jutalmának pillanata. Jézus halálát nem akadályozza meg Isten, hanem elfogadja azt, a harmadik napon a feltámadás hozza meg a váratlan fordulatot. A halálból való visszatérés pillanata ez. Mindkét esetben egy atya áldozatáról van szó. Ábrahámtól ezt kéri Isten: 'Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz.' A mennyei Atya az ő egyetlen és egyszülött Fiát, Jézust áldozza fel, akit szeret. Ábrahám esetében az isteni titokzatosság végül részben feloldódik, kiderül Isten igazi szándéka. Jézus esetében a titokzatosság megmarad. Egy keveset megértünk abból, hogy üdvösségünkért, megváltásunkért áldozta fel magát a kereszten, de kérdések százai maradnak megválaszolatlanul és megválaszolhatatlanul, és tulajdonképpen szinte teljesen értetlenül szemléljük az Úr kereszthalálát. Ez a titokzatosság csak tovább nő a feltámadás után. A feltámadásunkig várnunk kell, hogy e titokra fény derüljön.

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

A feláldozott Bárány kiragadott minket a halálból, hogy eljussunk az életre

Sok mindent megjövendöltek a próféták Húsvét misztériumáról: ami maga Krisztus, akinek dicsőség legyen örökkön-örökké! Ámen (Gal 1,5). Az égből a földre jött a szenvedő emberért; az emberi természetet magára vette a Szűz méhében, és emberként jelent meg; szenvedésre alkalmas testében magára vállalta a szenvedő ember szenvedését, megsemmisítette a testi szenvedéseket, halhatatlan lelkével pedig megölte az ember-gyilkos halált.

Ő ugyanis úgy jött közénk, mint Bárány, megöletett, mint Bárány, és - mint egykor Egyiptomból - megváltott minket e világ rabságából, és megmentett a sátán rabszolgaságából - mint egykor a fáraó kezéből -, tulajdon Szentlelkével megjelölte a lelkünket, és tulajdon vérével testünk tagjait.

Ő az, aki zavarba hozta a halált, és jajveszékelésbe juttatta a sátánt, mint Mózes a fáraót, ő az, aki megölte a gonoszságot és terméketlenségre kárhoztatta az igazságtalanságot, mint Mózes Egyiptomot.

Ő az, aki kiragadott minket a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a világosságra, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök királyságba, és új papsággá és örökre választott néppé tett bennünket. Ő a mi üdvösségünk Pászkája, akiben átmentünk a szolgaságból a szabadságra.

Ő az, aki sokakban annyi sok mindent elszenvedett; ő az, aki Ábelben megöletett, Izsákban megkötöztetett, Jákobban vándorolt, Józsefben eladták, Mózesben kitették, a bárányban megölték, Dávidban üldözést szenvedett, és a prófétákban meggyalázták.

Ő az, aki a Szűztől testet öltött, akit keresztre feszítettek, eltemettek, és a halálból feltámadva felment a magas égbe.

Ő a hangot nem adó Bárány. Ő a megölt Bárány; ő az, aki a Szépséges Báránytól, Máriától született. Ő a nyájból kiválasztott, leölésre elvitt, este feláldozott és éjszaka eltemetett Bárány, ő az, aki a keresztfán meg nem töretett, és a földben el nem porladt; ő az, aki feltámadt a halálból, és a sír mélyéből feltámasztotta az embert. 

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből

 

Forrás ~ Internet

 

'Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett.'

Korintusiaknak írt I. levél 1. fejezet 27b-30.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. március 24. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: 'Uram, te akarod megmosni az én lábamat?' Jézus így felelt: 'Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted'. De Péter tiltakozott: 'Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.' Jézus azt felelte: 'Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám'. Erre Péter így szólt: 'Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!' Jézus azonban kijelentette: 'Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.' Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: 'Nem vagytok mindnyájan tiszták.' Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: 'Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.' Jn 13,1-15

Elmélkedés ~ 'Példát adtam nektek'

 

Jézus szívesen tanította az embereket példabeszédekben. E képes és jelképes beszédeket a hallgatóság hamar maga elé tudta képzelni, könnyen beleélték magukat az elhangzott élethelyzetbe, így könnyebben meg is értették azok mondanivalóját, illetve meg tudták jegyezni a tanítást. A példabeszédek magukért beszélnek, nincs szükség arra, hogy megjelenítsük azokat. A példabeszédeket elég hallani, nem szükséges képi látvány hozzájuk. Jézus kortársaival ellentétben a mai ember sokkal inkább vizuális beállítottságú, a látvány jobban megragadja, mint a szóbeli üzenet. Jézus egykor nem mutatta be, nem jelenítette meg példázatait, hanem egyszerűen csak elmondta azokat. Amikor a magvetőről beszélt, nem egy szántóföldön állt, kezével magot hintve a földbe. Amikor az eltévedt bárányt kereső és megtaláló pásztorról tanított, nem vett egy igazi bárányt a vállára. Amikor az Isten országát jelképező halászhálóról tanított, akkor nem egy bárkában volt a tengeren és nem hálót vetve a vízbe. Tulajdonképpen egy alkalom van, amikor bemutatja, előadja azt, amiről mindig is beszélt, és ez a lábmosás. Nem látványos színészi előadás ez, hanem annak bemutatása, hogy nem a szavak embere, hanem a cselekedeteké. Mert vannak dolgok, amelyekről nem beszélni kell elsősorban, hanem meg kell tenni. És vannak élethelyzetek, amikor bármiféle beszédnél többet ér a tett. Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az utolsó vacsora legjelentősebb eseménye az, amikor az Úr a kenyeret az ő testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. E tettének köszönhetően mennybemenetele után is valóságosan jelen van köztünk, a szentmisében jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kívánta, hogy cselekedetét követői ismételjék meg: adjunk hálát az Istentől kapott adományokért, ajánljuk fel velük együtt önmagunkat Istennek, fogadjuk magunkba az ő szent testét. E szeretetből fakadó cselekedet mellett az utolsó vacsora emlékezetes és fájdalmas pillanata Júdás távozása, aki arra készül, hogy elárulja Mesterét. Távozása a Krisztussal való kapcsolat megszakítását és a testvéri közösségtől való elszakadást jelenti. Júdást nem a szeretet, hanem a gonoszság indítja az árulásra. Nem feledkezhetünk meg az utolsó vacsora legmegindítóbb jelenetéről sem. Jézus azzal mutatja meg alázatát, szolgálatkészségét és szeretetét, hogy megmosta tanítványai lábát. Apostolai megdöbbentek cselekedetén. Ha Péter apostol nem tiltakozik, akkor talán egyetlen szó nélkül mosta volna meg sorban mindenki lábát. A lábmosás után ezt mondja: 'Ha én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.' Talán még erre a szóbeli magyarázatra sem lett volna szükség, mert a lábmosás cselekedete önmagáért beszélő tett. Mert vannak cselekedetek, amelyek nem szorulnak magyarázatra. Vannak cselekedetek, amikor az ember elcsendesedik vagy szinte megnémul. Vannak cselekedetek, amelyek az igazi szeretetről tanúskodnak. Gondoljunk majd erre holnap, az Úr szenvedése és halála láttán!

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!

'A szeretet teljessége'

Kedves Testvéreim! Az Úr maga határozta meg a szeretetnek azt a teljességét, amellyel szeretnünk kell egymást, amikor így szólt: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Hogy ebből mi következik, arról ugyanez a János evangélista egyik levelében így ír: Amiként Krisztus életét adta értünk, ugyanúgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (1 Jn 3,16); vagyis úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan ő szeretett minket, aki életét adta értünk. Kétségtelenül ugyanezt olvashatjuk Salamon Példabeszédeinek könyvében: Amikor leülsz enni parancsolód asztalához, arra legyen gondod, ami előtted van; és úgy nyújtsd ki a kezed, hogy tudd: neked is hasonlóképpen kell felkészülnöd (vö. Péld 23,1-2). 

Mi más a parancsoló asztala, mint az, amelyről annak testét és vérét vesszük magunkhoz, aki életét áldozta értünk? Mit jelent melléje ülni, ha nem azt, hogy alázatosan közeledni hozzá? Annak pedig, hogy: úgy nyújtsd ki a kezed, hogy tudd, neked is hasonlóképpen kell felkészülnöd egyszer, mi más lehet a jelentése, mint ahogyan már mondtam: amiként Krisztus életét adta értünk, ugyanúgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. 

Hiszen így mondja Péter apostol is: Krisztus szenvedett értünk, példát hagyva nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük (1 Pét 2,21). Ezt jelenti az, hogy hasonlóképpen felkészülni. Ezt tették lángoló szeretettel a vértanúk is. Ha emlékezetüket nem csupán hiábavaló módon akarjuk megünnepelni, és ha az Úr asztalához járulunk, ahhoz a szent lakomához, ahonnan ők is táplálták a lelküket, akkor szükséges, hogy mi is hasonlóképpen készüljünk fel mindarra, amire ők felkészültek.

Mindenesetre itt, ennél az asztalnál nem úgy emlékezünk rájuk, mint másokra, akik békében hunytak el, és imádkozunk értük. Róluk úgy emlékezünk meg, hogy inkább ők imádkozzanak miértünk, hogy mi is az ő nyomaikba szegődhessünk, ők ugyanis beteljesítették azt a szeretetet, amelyről az Úr jelentette ki, hogy annál senki sem szeret jobban. Azt adták oda ugyanis testvéreikért, amit az Úr asztaláról maguk is éppúgy megkaptak.

Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha ezért valaha is hasonlók lehetnénk az Úr Krisztushoz, még ha a vérontásig is vállaltuk volna érte a vértanúságot. Neki ugyanis volt rá hatalma, hogy odaadja életét, és hogy újra visszavegye azt. Mi pedig nem addig élünk, ameddig akarunk; és meghalunk, ha nem is akarjuk, ő amikor meghalt, a halált is megölte önmagában: mi pedig az ő halála által szabadulunk meg az örök haláltól; az ő teste nem ismer romlást; a miénk pedig őáltala fog romolhatatlanságba öltözni a világ végén. Neki nem volt szüksége egyikünkre sem, hogy üdvözítsen minket; mi pedig nála nélkül semmit sem tehetünk, ő készséggel vállalta, hogy nekünk, a szőlővesszőknek a szőlőtője legyen. Nélküle egyáltalán nem élhetnénk.

Végezetül, ha testvérként meg is halnak az emberek a testvéreikért, mégsem hull egy vértanú vére sem a testvérek bűneinek bocsánatáért úgy, ahogyan ezt ő tette értünk. Nem is ennek az utánzására adott példát nekünk, hanem arra, hogy legyünk érte hálásak. Amennyiben tehát a vértanúk vérüket ontották testvéreikért, annyiban olyan szeretetet tanúsítottak irányukban, mint amilyent az Úr asztalánál kaptak. Tehát szeressük egymást, amiként Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta érettünk. 

 Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Forrás ~ Internet

 

A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.

Korintusiaknak írt I. levél 1. fejezet 22-24.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 23. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: 'Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?' Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: 'Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?' Ő így felelt: 'Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.' A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: 'Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!' Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: 'Csak nem én vagyok az, Uram?' Ő így válaszolt: 'Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!' Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: 'Csak nem én vagyok az, Mester?' Ő így felelt: 'Te magad mondtad!' Mt 26,14-25

Elmélkedés

Júdás árulásának esetét tegnap Szent János, ma Szent Máté evangéliumából olvassuk. A két leírás lényegében megegyezik, de Máté röviden említést tesz a főpapok és Júdás megbeszéléséről és megállapodásukról, miszerint 30 ezüstpénz az árulás jutalma. Sokan megpróbálták már feltárni Júdás indítékát. Mi vezette őt Mesterének elárulásához? Talán csalódott volt és egészen más Messiást várt, mint amilyen Jézus akart lenni? Talán elveszítette tekintélyét az apostoli testületben? Vagy talán csak a kapzsiság és a pénzsóvárság vezette őt? A kevés evangéliumi adat alapján nehéz egyértelműen válaszolnunk ezekre a kérdésekre. Azt nem érdemes állítanunk, hogy Isten akarta, hogy áruló legyen és az isteni gondviselés tette Júdást a megváltás eszközévé, mert akkor elvennénk az ember személyes szabadságát és felelősségét, és felmentenénk Júdást a bűne alól. A bűn mindig titok. És titok marad az is, miért engedi valaki, hogy a gonosz hatalmába kerítse őt. Titok, hogy miért lép valaki a bűn útjára. Titok, hogy miért áll valaki a sátán szolgálatába. Titok, hogy miért gondolja valaki azt, hogy ember létére szembeszállhat az Istennel. Titok, hogy miért utasítja el valaki az Istentől felé áradó szeretetet. Titok, hogy miért nem tér le a bűn útjáról. Minden ember szabadon választhatja a bűn útját vagy az Istennek való engedelmesség útját.

© Horváth István Sándor

Imádság

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.

'Egyetlen halál történt a világon, egy a halálból feltámadás is'

Istenünk és Üdvözítőnk úgy rendelkezett az emberről, hogy visszahívja őt az elbukottságból, és újra Isten barátságára téríti vissza abból az elfordulásból, amelybe az engedetlenség vitte az embert. Ezért jött el Krisztus emberi testben, ezért élt úgy, ahogyan az evangélium leírja, ezért a szenvedés, a kereszt, az eltemetés és feltámadás, hogy az ember, aki üdvözül Krisztus követése által, visszanyerje a régi fogadott gyermekséget. Ezért szükséges, hogy életünk tökéletesítése végett kövessük Krisztust nem csupán a szelídségben, türelemben és alázatban, amelyekre életével adott példát, hanem még a halálában is, ahogy a Krisztust követő Pál mondja: Hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is (Fil 3,11).

Hogyan történik az, hogy hozzá hasonulunk a halálban? Úgy, hogy eltemetkezünk vele együtt a keresztségben. Mi az eltemetkezés módja, és mi jó származik Krisztus ilyen követéséből? Legelőször arra van szükségünk, hogy szakítsunk előző életmódunkkal. Ezt azonban senki más meg nem tudja tenni, csak aki az Úr szavai szerint újjászületett; ugyanis az újjászületés, ahogy ezt maga a szó is kifejezi, egy másik életnek kezdete. Ezért, mielőtt azt a másik életet elkezdhetnéd, nyilvánvalóan véget kell vetned az előző életnek. Amint azoknak, akik végére értek a versenypályának, mielőtt megfordulnának, meg kell állniuk, és nyugalmi helyzetből kell indítaniuk az ellentétes irányú testmozgást, ugyanígy az élet megváltoztatásában is szükségesnek látszik, hogy a régi és az új élet között ott legyen a halál, mint ami lezárja az előzőket, és kezdetet ad a következőknek.

Hogyan követjük Krisztus leszállását az alvilágba? Úgy, hogy Krisztus halálát utánozzuk a keresztség által. Azok teste ugyanis, akik megkeresztelkednek, valamiképpen eltemetődik a vízben, így titokzatos módon a keresztség a test cselekedeteinek az eltemetését jelenti az Apostol szerint, aki így szól: Körül lettetek metélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben (Kol 2,11). A keresztség továbbá megtisztítja a lelket attól a szennytől is, amely a testi kívánságok révén tapadt rá, amint írva van: Moss meg, és fehérebb leszek, mint a hó (Zsolt 50,9). Ezért egyetlen üdvözítő keresztséget ismerünk, minthogy egyetlen a világért elszenvedett halál, és egy a halálból való feltámadás. Mindezeknek képe a keresztség. 

 Nagy Szent Vazul püspöknek 'A Szentlélekről'  írt könyvéből

Forrás ~ Internet