EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2015. december 27. – Vasárnap, A Szent Család vasárnapja

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: 'Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.' Ő azt felelte: 'Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?' Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. Lk 2,41-52

Elmélkedés ~ 'Menekült voltam'
 
Egy művészettörténeti könyvben találok rá egy érdekes fametszetre az 1500 körüli évekből, amely a Szent Család Egyiptomból való hazatérését mutatja be. Ne gondoljunk hagyományos ábrázolásra, sivatagi tájra, szamarat vezető Szent Józsefre vagy szamárháton ülő Máriára! Az alkotót egyáltalán nem zavarta, hogy az Egyiptom és a galileai Názáret közti távolság gyalogosan, szárazföldön bejárható, mert ő úgy képzelte, hogy a Szent Család egy kisebb vitorlás hajón, egy egyszerű bárkán utazik hazafelé. Szívderítő látvány a fedélzeten szundikáló Szent József, a talán imádkozó Mária, az árbockosárhoz felmászó angyalok és a hajókötélbe kapaszkodó Jézus, aki kicsiny gyermekként kezével az útirányt mutatja vagy talán az égre mutat. A tenger nyugodt, a szél sem fúj, a vitorlák felcsavarva. A Szent Család tagjain kívül egyetlen ember sincs a hajón, nincsenek utasok, nincsenek matrózok és hajóslegények, de még kapitány, kormányos sincs. De akkor kié ez a hajó? Talán Szent József olyannyira meggazdagodott a munkájából, hogy saját hajót vett, amivel aztán évek múlva hazatérhetett családjával? Aligha. És ki kormányozza, ki vezeti ezt a hajót? A középkori alkotó talán egy hajós vagy hajóval többször utazó személy lehetett, aki feltehetően azt akarta sejtetni, hogy az események, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való hazatérés hátterében az isteni gondviselés áll. A kis Jézus, Mária és József angyalok kíséretében oda utaznak, ahová a gondviselés vezeti őket.
A világsajtó képei villannak be az elmúlt hónapokból. Az egyiken egy katonai járőrhajó személyzete menti a tengeren lélekvesztővel átkelni akarókat. Egy másikon szögesdróttal körülvett menekülttáborban sorsukat tétlenül váró emberek. Egy harmadikon kamionra felkapaszkodó emberek, akiknek minden vagyona belefér egy kis hátizsákba. A következőn takaróval letakart kisgyermekek. Mintha csak aludnának. Ők már örökre alszanak, mert nem tudtak elmenekülni a háború elől. Szívszorító látvány. Bárcsak mindenki el tudna menekülni az életét fenyegető veszély elől! Bárcsak minden hazáját elhagyóra úgy tekintene mindenki, mint menekültre, és nem mint potyautasra, a szociális háló haszonélvezőjére vagy illegális bevándorlóra! Napjainkban Szent Józsefnek embercsempészeket kellene lefizetnie, hogy betonfalak alatti titkos alagutakon és átvágott szögesdrótkerítéseken át menekülhessen Máriával és a kis Jézussal. Egykor nekik is menekülniük kellett a gyilkos emberi szándék elől, mert életüket veszély fenyegette. Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy távoli földön, idegen országban menedékre találtak és évek múlva visszatérhettek saját hazájukba. Bárcsak napjaink menekültjei is biztonságos helyre találnának! Bárcsak jószándékú befogadókra találnának! Bárcsak biztonságot, nyugalmat találnának a menekülő családok! Bárcsak béke volna mindenütt a világban, hogy senkinek se kelljen elhagynia hazáját! Bárcsak mindenki megértené az irgalmasság üzenetét és jócselekedetnek tekintené a vándorlók és menekültek befogadását! Bárcsak az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok és a betegek mellett a menekültekben is felismernénk Krisztus arcát! Bárcsak nekünk is mondhatná Krisztus a végső ítéleten: Jöjjetek és vegyétek birtokba a nektek készített országot! Mert menekült voltam és ti befogadtatok.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, aki magad is családban születtél és éltél, hozzád fordulunk a családokért. Mutasd meg az igazi családi boldogságra vezető utat a fiataloknak! Segítsd az édesanyákat és a feleségeket, hogy édesanyád, Mária példáját kövessék az áldozatokat vállaló szeretet mindennapi megélésében! Segítsd az édesapákat és a férjeket, hogy védőszentjüknek és példaképüknek tekintsék Szent Józsefet, aki szeretettel és hűséggel gondoskodott családjáról. Tanítsd engedelmességre a gyermekeket szüleik iránt! Add, hogy minden család otthonra leljen és békében éljen!




HIMNUSZ SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ ÜNNEPÉN

Ünneplő szívvel hódolunk
Szent István vértanú előtt,
kit győztes harca béreként
elsőként illet pálmaág.

Igaz tanúként vívja meg
harcát hamis tanúk között,
s szent fényben Jézust látja már
Atyjának jobbján állani.

És most tehozzád fordulunk:
jöjj, áldott vértanúnk, segíts;
szavad nekünk is nyissa meg
a menny királyi ajtaját!

Véredben mostad meg magad,
ezért ragyogsz oly fényesen;
gondolj miránk is, pártfogolj,
dicsőségedben részesíts!

Ajándékként ezt adja meg
a Szűztől szűzen szült Fiú,
és Atyja és a Lélek is,
ki él s uralkodik vele! Amen.

Forrás ~ Internet 
HIMNUSZ SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ ÜNNEPÉN

Krisztusban árad élet e világra:
hordja sebünket, elveszi halálunk;
Atyja jobbjára visszatérve ül már
mennyei trónján.

István az első, ki az ő nyomában
szolgájaként jár fényes hivatásban,
melyet az Úrnak sugalmazó Lelke
benne kisarjaszt.

Kőzápor hull rá, állja rendületlen,
állja a gyilkos harag tombolását;
irgalmas szívvel üldözőit félti
s hálaimát mond.

Sírva könyörgünk első vértanúnkhoz:
szent polgártársa üdvözült karoknak,
fényes mennyország örököse vagy már,
áldva tekints ránk!

Zengjük ma együtt vértanúk karával:
hála, dicsőség a Szentháromságnak,
akitől István elsőként kaphatta
hős koszorúját. Amen.

Forrás ~ Internet

'A szeretet fegyvere'

    Tegnap ünnepeltük örök Királyunk időben való születését, a mai napon pedig dicső harcosának diadalmas szenvedését ünnepeljük. Tegnap ugyanis a mi Királyunk testünk ruhájába öltözve Szűztől született és kegyesen meglátogatta a világot, ma az ő katonája lép ki a test sátrából, hogy győztesen az égbe szálljon.
    
 Magasságbeli Királyunk miértünk magát megalázva jött el közénk, de nem jöhetett hiába. Nagy ajándékot hozott harcosainak, amellyel nemcsak bőségesen gazdagította, hanem a harcra is megerősítette őket a legyőzhetetlenségig. A szeretet ajándékát hozta ugyanis magával, hogy ez vezesse el az embereket az Istenségben való részesedésre. 

     Amit hozott, azt szét is osztotta: önmagát nem kisebbítve, hívei szegénységét csodálatosan gazdagságra változtatva, és mégis kincseinek teljességében megmaradva. A szeretet volt ugyanis az, amely Krisztust az égből a földre hozta, de ugyanaz a szeretet emelte Istvánt a földről az égbe. Ugyanaz a szeretet, amelyet a Király mutatott be előre, tündökölt tovább az ő katonájában. 

     István tehát, amint neve is mondja, koszorúra lett méltó, mert a szeretet volt fegyvere, és ezzel győzött minden téren. Isten iránti szeretetből nem tágított a dühöngő zsidókkal szemben, felebaráti szeretetből viszont imádkozni tudott megkövezőiért. Szeretetből korholta a tévelygőket, hogy jobb útra térjenek, de éppúgy szeretetből imádkozott megkövezőiért, hogy azok ne bűnhődjenek!
   
  A szeretet erejében bízva győzte le a kegyetlenül ellenséges érzületű Sault, aki bár itt a földön üldözője volt, kiérdemelte, hogy az égben társa legyen. Fáradhatatlan, szent szeretete azokat is meg akarta imájával nyerni, akiket intő szavaival nem tudott megtéríteni.  És íme, most Pál Istvánnal együtt örvend, Istvánnal együtt élvezi Krisztus dicsőségét, Istvánnal együtt ujjong, Istvánnal együtt uralkodik. Ahová ugyanis a Pál köveivel halálra zúzott István előre ment, ugyanoda követte őt Pál is István imádságának segítségével. 

     Ó testvéreim! Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell István megöléséért szégyenkeznie, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal, mert mindkettőjükben a szeretet öröme érte el teljességét. Istvánban a szeretet aratott diadalt a zsidók ádáz üldözésén, Pálban a szeretet takarta el bűnei sokaságát s így mindkettőjükben egyaránt a szeretet érdemelte ki, hogy elnyerhessék a mennyországot.
     A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben! 

     Testvéreim! Krisztus azért alkotta meg a szeretet lépcsőjét, hogy azon minden keresztény az ég felé haladhasson. Erősen tartsátok meg a tiszta szeretetet, és gyakoroljátok kölcsönösen, hogy benne gyarapodva mindig előbbre jussatok!

Szent Fulgentius ruspei püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet

Az ima megszenteli az ember életét

Az Egyház közössége, amely Isten újszövetségi népe, átvette az ószövetségi imádság szemléletét, az Ószövetség imádságaiból táplálkozott. Izrael fiai az ő egyetlen Istenükhöz imádkoztak, aki hitük szerint állandóan készen állt népe megsegítésére. Istent mindig közel érezték magukhoz, állandó jelenlétében éltek. Isten jelen volt a szentélyben, de azon kívül is mindenütt, és képes is, tud is, akar is segíteni. „Dicsőítem az Urat, mert értelmet adott nekem, s mert szívem még éjjel is figyelmeztet. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.” (Zsolt 16,7-8) Isten meghallgatja Izrael fiait, hiszen szövetséget kötött velük. Ebben a szövetségben megláthatja a nép Isten bölcsességét és hatalmát. Erkölcsi követelményei és tulajdonságai is megmutatkoznak: igazságossága, hűsége és jósága. „Ám az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek, és fölkel, hogy könyörüljön rajtatok. Mert igazságos Isten az Úr: Boldogok mind, akik benne bíznak.” (Iz 30,18) Izrael népe számára az imádság az Isten népéhez tartozást fejezi ki, melyben kifejezést nyer, hogy Isten teremtette és tartja fönn a világot, és hogy benne maradéktalanul megbízhat a nép. Ez a kinyilatkoztatáson alapuló Istenbe vetett bizalom csaknem minden pogánytól megkülönböztette a választott népet. „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.” (Zsolt 23,4) Bizonyosságukat tanúsítja, hogy Isten meghallgatja őket. „hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem.” (Zsolt 13,6) Nem ritka az sem, hogy az imában megnyilvánul az imádkozó aggodalma is: hátha nem talál meghallgatásra. Ennek az ő istenképük az alapja: Istent élőnek, személyesnek tartották, de sokszor antropomorf módon képzelték el. Nagyon eleven és mélyen emberi istenfélelmük is ennek felelt meg. A) Magnificat – Szűz Mária hálaéneke (Lk 1,46-55) Zenei aláfestésnek: http://www.youtube.com/watch?v=nLM0GiihIbs&feature=related vagy: http://www.youtube.com/watch?v=OB0eT2tYAZk&feature=related (ez gyermekkórus!) „Mária így szólt: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária az angyali üdvözlet után Júda városába, Zakariás házába megy, hogy rokonát, Erzsébetet meglátogassa, aki idős kora ellenére gyermeket vár. A Szentlélekkel eltelt Erzsébet áldással köszönti őt, és tudja, hogy Mária az Úr édesanyja. A Szentlélek által Erzsébet tisztában van a születendő Jézus különleges méltóságával, és Máriát hitéért boldognak mondja. Mária Erzsébet áldó köszöntésére a Magnificat-imával válaszol, zsoltár formában megénekli Isten üdvözítő tetteit. Az ima első részében Mária személyes jellegű hálaadása hangzik el, a második felében pedig általános dicsőítés található. Erzsébet Keresztelő János édesanyja, Mária Jézusé. Amikor Mária megérkezik a várandós Erzsébethez, Keresztelő János megmozdul anyja méhében, tanúságot tesz Jézusról már a kezdet kezdetén, Mária anyaságának különleges mivoltát vetíti előre. Erzsébet csodálkozik azon, hogy Urának anyja jön hozzá. Az ima alaphangulata a hála és a dicsőítés. Mária Üdvözítőjének nevezi az Urat, akit magasztal, és akinek alázatos és engedelmes szolgálója. Isten hatalmas nagy tettet visz végbe Mária által, hogy megmutassa az emberek iránti irgalmát az istenfélőknek, akik elismerik Isten uralmát és Isten iránt engedelmesek. Az istenfélőkkel szemben a gőgösök állnak, akik nem hajlandók magukat alávetni Isten akaratának. A végidőben Isten igazságot szolgáltat majd minden ember számára, mert megígérte az üdvösséget Ábrahámnak, mely az egész föld minden népére vonatkozik. Az Ábrahámnak adott ígéret beteljesedése akkor kezdődik el, amikor Mária gyermekeként a Messiás a földi életre születik. Mivel Mária igent mond Isten akaratára, Jézus születésével elkezdődik a földön az üdvösség új időszaka. B) Benedictus – Zakariás hálaéneke (Lk 1,67-79) Zenei aláfestésnek: http://www.youtube.com/watch?v=c_18PY3Vx5M vagy http://www.youtube.com/watch?v=ZddW3nk02h8 vagy http://www.youtube.com/watch?v=t9-5Cl3WNWo „Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” Zakariást eltölti a Szentlélek, mint ahogyan az feleségével, Erzsébettel is megtörtént korábban, és prófétai szavakkal dicsőíti Istent. Hálát ad Isten végső szabadító tettéért, és meghirdeti, hogy mit tesz majd Isten választott népével. A megváltó tettet a Dávid házából származó Messiás fogja különös erővel végrehajtani. Jézus tette teljesíti be az ószövetségi próféták által jövendölt ígéreteket. A megváltás az „ellenségtől” való szabadulás, de ez a kifejezés nem politikai értelemben került az imába, és nem a római megszállókra vonatkozik, hanem azokat az eseményeket jelöli, amik el akarják szakítani az embert Istentől. Ha az Istennel való kapcsolatunk rendezetté válik, akkor a szabadítás Isten félelem nélküli, szabad szolgálatát eredményezi majd. Isten az ősatyáknak ígéretet tett, és a szövetségi hűség ajándékát adta népének, amelyet a megígért Messiás által teljesít majd be. Megmutatja az embereknek irgalmát, és elvezeti népét az üdvösségre, akiket ettől kezdve a szolgálat jellemez majd. Ez azt jelenti, hogy Isten parancsait megtartjuk és szeretettel szolgáljuk Őt. Így valósul meg a földön a béke, a jog és az igazság. Zakariás meghirdeti fiának, Keresztelő Jánosnak a feladatát is: János a Magasságbeli prófétája lesz, aki előkészíti az Úr útját, közvetíti az üdvösség ismeretét, meghirdeti a bűnök bocsánatát. Erre keresztelés által készíti elő az embereket. A bűnbocsánat alapja Isten könyörülő irgalma, amelyet majd Jézus hoz el. C) Jézus áldó imája – Jézus öröméneke (Lk 10,21-24) Zenei aláfestésnek: http://www.youtube.com/watch?v=2vadBELuCPk&feature=PlayList&p=0C56DE9404... „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” Ebben az imában Jézus a Szentlélektől eltelve ünnepélyes formában juttatja kifejezésre örömét: magasztalja Istent, akit Atyaként szólíthat meg. Ő küldte Jézust az emberekhez, a „kicsinyekhez”, hogy általa kinyilatkoztassa magát nekünk. Jézus elénk tárja az Atya és a Fiú egyedülálló viszonyát. „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Az Atya és Jézus egymással bensőséges kapcsolatban állnak, kölcsönösen ismerik egymást, egymással közösségben élnek. Az emberek Jézuson keresztül juthatnak el az Atyához. Az emberek számára Isten uralkodói pozícióban van: „ég és föld Ura”. Ez a kettős megszólítás – Atya és Úr - Jézus istenemberi pozícióját jelzi. Az öröm oka Jézus számára az, hogy Isten a „kicsinyeknek” nyilatkoztatja ki titkait, az egyszerű népnek, a szegényeknek. A „bölcsek és okosak” kifejezés az írástudókra vonatkozik, akik az akkori társadalomban különleges helyzetben voltak, ám nem hittek Jézusban. Isten akarata az, hogy országának titkai az egyszerű emberek számára legyenek feltárva. Jézus nekik hirdeti az örömhírt. Az Atyához intézett örömteli szavak után Jézus a tanítványokat szólítja meg, akik boldogok, mert látják Jézus üdvözítő tetteit, Isten országának a jeleit. Szemtanúságuk egyedülálló kiváltság. Szerették volna ezt megélni az Ószövetség nagyjai, a próféták, a királyok is, de ez csak Jézus választottainak, a tanítványoknak adatott meg. Átvezető gondolat: Ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben (Mt 18,19-20) http://www.youtube.com/watch?v=AVKNm8-DCHs&feature=related Vannak ma olyan emberek, akik leborulnak Isten nagysága előtt, amikor a természet rendjére és szépségére rácsodálkoznak. Az ember imádsága jelenti azt tulajdonképpen, hogy rá tud csodálkozni Isten nagyságára, felismeri saját kicsinységét, törékenységét, végességét, és belátja, hogy Isten az, aki számunkra a legfontosabb dolgokról gondoskodni tud. A legalapvetőbb imádságot Jézus tanította meg nekünk, mellyel Istenhez szólhatunk. Ez az ima „az Úr imája”, a „Miatyánk”, mellyel Jézus azokat a szavakat adta át nekünk, melyeket az Atya neki adott. Befejezésül: Mi Atyánk http://www.youtube.com/watch?v=ZSrVIwyTMRY vagy http://www.youtube.com/watch?v=I04fQXO0Qoc

 http://www.hittansuli.hu/dokumentumok/tanuloknak/az-ima-megszenteli-az-ember-eletet

 

'Szent István vértanúsága'

István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: 'Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.' Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: 'Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: 'Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.' A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.
 
A főpap megkérdezte: 'Valóban így áll a dolog?' Erre válaszul így beszélt: 'Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A pusztában atyáinkkal volt a megnyilatkozás sátora, így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok földjét, akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig, ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. De csak Salamon építette fel a templomot. Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: 'Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem - mondja az Úr -, vagy hol lehetne pihenőhelyem? Hát nem kezem alkotott mindent?'
 
Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.'
 
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene, ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: 'Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.' Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
 
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: 'Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!' Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: 'Uram, ne ródd fel nekik bűnül!' Ezekkel a szavakkal elszenderült az Úrban. És Saul helyeselte meggyilkolását.

Az Apostolok Cselekedeteiből 6,8-7,2a. 44-60; 8,1a

 Forrás ~ Internet
 
SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ~ DECEMBER 26.

Szent István diakónusról, amit hitelesen tudunk, azt az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk - ApCsel 6.7.  Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Beszéde és tanultsága alapján lehetséges, hogy Egyiptomból származott, vagy Alexandriában tanult. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.

A hellenista zsidók zúgolódtak az arámnyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra.

István kegyelemmel és erővel volt eltelve, nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták Istvánt, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene.

Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú - a későbbi Szent Pál - lábához rakták le.

Így imádkozott István: 'Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!' Halálakor utolsó szava ez volt: 'Uram, ne ródd fel nekik bűnül!'

Barátai megsiratták, illően eltemették. Ereklyéit 415-ben találta meg egy Lucián nevű pap Jeruzsálem közelében, Kafar-Gamalában. Ünnepét már a 4. században karácsony körül ünnepelték.

Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.

Példája: legyen példamutató a szereteted, tudásod és elhivatottságod!

'Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!'

Forrás ~ Internet
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2015. december 26. – Szombat, Szent István első vértanú

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Jézus születésének örömünnepe után az Egyház első vértanúját, Szent Istvánt ünnepeljük. Még fülünkbe cseng az angyalok éneke, de már a gyűlölködők fogvicsorgatását halljuk. Még magunk előtt látjuk a jószándékú pásztorok örömöt sugárzó tekintetét, de már helyükbe lépnek a gyűlölettől eltorzult arcú, köveket ragadó, gyilkos szándékú személyek. A két nap erős ellentétét az igehirdetők az Egyház kezdete óta érzik, s próbálnak rávilágítani arra, hogy aki egyszer rálép a betlehemi Gyermek útjára, annak mindhalálig haladnia kell ezen az úton. Krisztus követése elkötelezettséget kíván, ahogyan azt István példája mutatja. Ha a mennyből a földre érkező Jézushoz kötjük életünket és kitartunk mellette, akkor számíthatunk arra, hogy ő a földi életből a mennybe emel bennünket.
Tegnap, karácsonykor azt ünnepeltük, hogy megnyílik az ég és alászáll a mennyből az örök Isten. Megnyílik ugyanakkor az emberek szíve is, akik ebben a világban élnek és készek befogadni Istent. Boldogok, akik megnyitják életüket a Megváltó előtt. A ma ünnepelt Szent István a halála előtti pillanatokban a megnyílt eget látja és örvendezik annak, hogy Isten elfogadja életáldozatát és befogadja őt a mennyországba. Boldog vagyok, ha életem minden napján arra vágyakozom, hogy számomra is megnyíljon a mennyország.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom neki. Igaz, hideg és méltatlan, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A kegyelemből mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet, tedd hasonlóvá a tiédhez!
KARÁCSONYI HIMNUSZ

Kelet s Nyugat határa közt:
a nagyvilágon mindenütt,
dicsérjük mind Krisztus királyt,
Szűz Máriának szent Fiát.

Világ teremtő Istene
a szolga testét vette fel,
testével testünk váltja meg,
hogy műve így ne vesszen el.

A szűzi testnek templomát
az ég kegyelme járja át:
a lányka méhe befogad
felfoghatatlan titkokat.

A tiszta szívnek otthona
egyszerre Isten temploma;
férfit nem ismer, folttalan –
szó hallatán Fiút fogan.

A Szűz megszülte Gyermekét,
kit Gábor angyal hirdetett
s bezárva még a méh ölén
János repesve érezett.

Nem bánja: szalmán fektetik,
nem borzad: jászolba teszik.
Ki táplál minden madarat,
kevéske tejjel jóllakik.

Az égi kórus ünnepel,
dicséri Istent víg dala,
a pásztorok közt megjelent
a nagy Mindenség Pásztora.

Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Ámen.


KARÁCSONYI HIMNUSZ

Világ váltsága, Krisztusunk,
Atyának egyszülött Fia,
szent születésed mily csoda,
megelőz minden kezdetet.

Atyádnak fényessége vagy,
e földön egyetlen remény:
a nagyvilág hozzád kiált,
hallgasd meg szolgáid szavát.

Ó, Üdvözítő, ne feledd,
hogy szűz Anyától testedet
magadra öltve közülünk,
egy lettél egykor mivelünk.

Így tanúsítja ez a nap,
mely minden évben visszatér:
az Atya küldött el közénk,
a világ üdvösségeként.

Őt áldja ég, föld, tengerek,
mindaz, mi bennük létezik,
jöttöd szerzőjét áldva most
dicsérő dalban zengenek.

Mi is, kiknek kicsorduló
szent véred adott életet,
ma születésed ünnepén
új dallal hódolunk neked.

Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Amen.


KARÁCSONYI HIMNUSZ

Örök Istenség ragyogása, Krisztus,
életet, fényt hoz a világba jöttöd,
gyógyul az ember, örök üdvösségünk
 ajtaja tárul.

Angyali kórus dalolása hallik,
himnuszuk hangja új korokat hirdet:
Jó Atyánk, néked odafenn dicsőség,
 s béke a földön.

Kisdedként fekszel, Ura a világnak,
tiszta gyümölcse makulátlan méhnek,
Krisztus, a győztes szeretet hatalmát
 hozd le a földre.

Otthonunk ég lett, születésed adta,
testet öltöttél: közülünk egy lettél.
Újítsd meg szívünk, szeretettel láncold
 újra magadhoz.

Lásd közösségünk dala ujjongással
angyalok boldog örömében részt vesz,
az Atyát, téged s a Szeretet Lelkét
 áldva dicséri. Amen.


 URUNK SZÜLETÉSE ~ KARÁCSONY~ DECEMBER 25.

Második legrégibb ünnepünk - az első a Húsvét volt. A húsvéti misztérium évi megünneplése után az Egyház legfontosabbnak tartja, hogy megemlékezzék Urunk születéséről és első megnyilatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban. A karácsonyi idő Karácsony első Esti dicséretével kezdődik és a Vízkereszt utáni vasárnapig bezárólag tart. Rómában 330 körül vezették be, a 'Legyőzhetetlen nap' ünnepének felváltására, Jézus Krisztus születési ünnepének megülésével. Az ünnep legrégibb dokumentuma 345-ből a 'Depositio Martyrum' - Vértanúk jegyzéke.

Liturgikus ünneplése három misével történik, ez a gyakorlat már az őskeresztények idejében kialakult.Jeruzsálemből a betlehemi barlangba mentek, ott éjszaka a születést ünnepelték.Hazafelé az Anasztaszisz - feltámadás - templomban hajnalban tartottak misét. Karácsonykor a jeruzsálemi főtemplomban, a Kálvária-hegyen volt ünnepélyes szentmise. Rómában ennek a gyakorlatnak vették át a mintáját: Éjfélkor a S. Maria Maggiore bazilikában volt az első mise, itt őrzik ugyanis a jászol néhány - nem bizonyítottan hiteles - darabkáját, ezért a rómaiak számára ez volt a betlehemi barlang majd a Palatínus hegy lábánál a görög udvari templomban, Szent Anasztázia templomában volt a második szentmise, a harmadikat a Szent Péter templomban, a főtemplomban mutatta be a pápa.

 'Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 

'Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat!'

    Szeretteim! Ma született a mi Üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk. 

     Senki sincs ebből az örömből kizárva, egyformán mindannyiunknak megvan a közös okunk arra, hogy örvendezzünk. A mi Urunk ugyanis, mint a bűnnek és a halálnak a legyőzője jött közénk, hogy miként senkit sem talált köztünk bűntelennek, ugyanúgy mindnyájunkat megváltson. Vigadjon a szent, mert közeleg győzelmi pálmája. Örüljön a bűnös, mert megbocsátásra kap meghívást. Örvendezzék a pogány is, mert őt is az életre hívják! 

     Az Isten Fia ugyanis az idők teljességében, amelyet Isten bölcsességének kifürkészhetetlen mélysége rendelt el, felvette emberi természetünket, hogy kibékítsen minket annak Alkotójával, és legyőzze a halált hozó sátánt, azzal az emberi természettel, amely felett előbb a sátán győzedelmeskedett. 

     Urunk születésekor az angyalok ujjongva éneklik és hirdetik: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! (Lk 2,14) Mintegy előre látják, hogy felépül az új mennyei Jeruzsálem a világ minden nemzetéből. Ó, mily kimondhatatlan az Isten jóságos intézkedése, és mennyire kell, hogy örömet szerezzen ez minden földi embernek, amikor ennyire örülnek neki még a magasságbeli angyalok is. 

     Szeretteim! Adjunk hálát az Atyaistennek a Fiú által a Szentlélekben! Ő megkönyörült rajtunk nagy irgalmasságában, amellyel szeretett minket, és bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket (vö. Ef 2,5), hogy őbenne új teremtmény legyünk, és új alkotás.
     Vessük le tehát a régi embert cselekedeteivel együtt! Krisztus születésében részesedve mondjunk ellent a test kívánságainak! 

     Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az isteni természet részesévé lettél, vissza ne térj ismét a hozzád méltatlan régi romlottságba. Fontold meg, milyen Főnek és Testnek lettél tagja! Ne feledd el soha, hogy Isten a sötétség hatalmából ragadott ki, és áthelyezett téged az Ő világosságába és országába. 

     A keresztség szentségében a Szentlélek temploma lettél, fönséges Lakódat el ne űzd gonosz cselekedetekkel magadtól, nehogy ismét a sátán szolgaságába kerülj: mivel Krisztus vére a te nagy váltságdíjad! 

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Forrás ~ Internet

 
 ISTEN A SZERETET
 
'Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: 'Szeretem az Istent', de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.'
 
János I. levele 4. fejezet 7-21.
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2015. december 25. – Urunk születése – Karácsony,

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: 'Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.' Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Lk 2,1-14

Elmélkedés ~ 'Csodák éjszakája'
 
Marie Luise Kaschnitz: A csoda című novellájában egy tengerparti kis szálloda idős tulajdonosa emlékezik vissza gyermekkorára. Csendesen, nyugodtan meséli élettörténetét, egyszer sem emeli fel közben hangját. Hét éves volt, amikor egy éjszakai hegyomlás a házukat és a falut a tengerbe söpörte. Menekülés közben megsérült, teljesen elveszítette hallását, emiatt beszélt állandóan csendesen. A rajtuk lévő hálóingen kívül mindenük odaveszett. Rokonoktól kaptak kissé távolabb egy tengerparti telket, ahol elkezdték építeni házukat, új életüket. Apja végezte a kőművesmunkát és anyja cipelte zsákban a köveket a házhoz. Ő, a süket gyermek keveset tudott segíteni nekik. Apja amúgy orvos volt, akinek nem volt szíve pénzt elfogadni a helybeliektől, akiket szintén a hegyomlás tett nincstelenné. A karácsony előtti napokban az anya próbálta rávenni orvos férjét, hogy legalább néhány beteggel fizettessen valamit, hogy tudjanak az ünnepre ennivalót és tűzifát venni, de ő hajthatatlan volt. Így jött el a szenteste napja. A gyerek a fűtetlen ház helyett az udvart választotta, onnan nézte az utcán elhaladó szekereket és a zsibongó embereket. A misére nem készült, mert tudta, hogy az egyetlen rongyos ruhájában anyja úgysem engedné el a templomba. De legalább valami ennivaló jól jönne a szentestére! – tűnődött magában. Egy idő után anyja kijött a házból, leült a lépcsőre, imádkozni kezdett. A gyerek is mellé ült, próbálta követni az imát, így várták együtt a csodát. A csoda aztán szinte szó szerint az égből jött, megállt egy szekér a ház előtt és egy hatalmas zsák tűzifa repült be az udvarra. Ismeretlen jótevők a kertkapuhoz két nagy kosarat pakoltak le, de mire az anya és a fiú odaértek, a szekér már el is tűnt az utca végén. Az egyik kosárban tojás, kenyér, hal és többféle ennivaló, a másikban viselt, de még jó állapotú ruhák. Örömmel cipelték a házba az adományt, amelyet egy jószándékú beteg hozott fizetségként. Tüzet raktak, az anyja elkezdte készíteni az ünnepi vacsorát, közben az újonnan kapott ruhák legszebbikét fiára adta. Fuss, még odaérsz a misére! – indította útnak a templomba. A fiú szaladt az utcákon, egészen a templomig. Éppen akkor ért oda, amikor a toronyban meglódultak a harangok. Szinte hallotta hangjukat és az ünneplő sokaság énekét a templomban.
 
Karácsony van. A csodák éjszakája, a csodák ünnepe ez. Jézus Krisztus születésének napja. Az éjféli szentmise evangéliuma nagyon tárgyilagosan mondja el az időt, a helyszínt és a körülményeket. Megismerjük a korszak uralkodóit, akik meghatározó személyiségek voltak abban az időben. Lukács evangélista beszámol a népszámlálásról, ami miatt Józsefnek és Máriának lakóhelyükről, Názáretből Betlehembe kellett menniük. Itt születik meg Jézus, egészen egyszerű körülmények között. Bár a születés helye egy állatok szállásául szolgáló istálló, az evangélista egyáltalán nem tartja méltatlannak e helyet Isten Fia születésére. A későbbi idők igehirdetői előszeretettel hangsúlyozzák a betlehemi istálló szegénységét és egyszerűségét, olykor kifejezetten méltatlannak nevezve a körülményeket. De miért is tartanánk annak, ha az evangélium lelkülete nem ezt sugározza és maga a mennyei Atya sem tartotta méltatlannak? Isten talán azért választotta a Megváltó születésének helyéül a szegényes betlehemi istállót, hogy a világ legszegényebb emberei is közel érezhessék őt magukhoz. A mai éjszaka üzenete jómódúaknak és szegényeknek egyaránt szól: Megszületett a Megváltó!
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Karácsony éjjelén nekünk szól az angyalok üzenete a Megváltó születéséről, aki a te irgalmadat hozza el a világba. Sokszor békétlenek vagyunk, egymás ellen fordulunk, mert ellenséget látunk embertársunkban. Gyakran türelmetlenek vagyunk és engedjük, hogy indulataink vezessenek minket, és oly nehezen vagyunk képesek megbocsátani másoknak. Költözzön szívünkbe az irgalom és a megbocsátás érzése! Töltse el családjainkat a tőled származó irgalom! A te csodálatos ajándékod előttünk fekszik a betlehemi jászol szalmáján, aki a világ Megváltójaként megbocsátást hoz mindenkinek.

'Az igazság a földből születik, a megigazulás a mennyből adatik'

    Ébredj fel, ember, mert Isten érted lett ember. Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog! (Ef 5, 14) Ismétlem, Isten érted lett ember. Örökre halott lennél, ha ő bele nem születik az időbe. Sohasem szabadultál volna meg a bűnös testtől, ha ő fel nem ölti a bűnös test hasonlóságát. Örökre hatalmában tartana a nyomorúság, ha ő nem lett volna irgalmas. Nem éledhettél volna újra, ha ő meg nem segítene. Elvesznél, ha ő el nem jött volna.

    Örvendezve ünnepeljük meg tehát üdvösségünk és megváltásunk eljövetelét. Ezt az ünnepnapot ünnepeljük meg, amelyen a nagy és örök napból nagy és örök nap jött el erre a mi annyira gyorsan múló napunkra. Ő megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül a Szentírás szava: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (1 Kor 1,30-31)

    Igazság sarjad a földből (Zsolt 84,12): Krisztus, aki mondta: Én vagyok az igazság (Jn 14,2), a Szűztől született. És igazságosság tekint le az égből (Zsolt 84,12): mivel az az ember, aki hisz abban, aki megszületett, nem önmagából, hanem Istentől kapta a megigazulást. Igazság sarjad a földből: mert az Ige testté lett (Jn 1,14). És igazságosság tekint le az égből: mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van (Jak 1,17). Igazság sarjad a földből: a test Máriától. És igazságosság tekint le az égből: mert az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak nem a mennyből kapta (Jn 3,27).

    A hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel (Róm 5,1), mert csókot vált az igazságosság és a béke (Zsolt 84,12). A mi Urunk, Jézus Krisztus által: mert Igazság sarjad a földből. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk (Róm 5,2). Nem azt mondja: hogy 'a mi dicsőségünknek', hanem az isteni dicsőségnek a reménységével, mert az igazságosság nem belőlünk származik, hanem az égből tekint le.

Tehát aki dicsekszik, az ne önmagában, hanem az Úrban dicsekedjék. Ezért aztán amikor megszületett az Úr a Szent Szűztől, angyali dicsőítő ének zengett: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! (Lk 2,14) A földön honnan volna béke, ha nem onnan, hogy igazság sarjad a földből, vagyis, hogy Krisztus testből született? Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2,14): hogy jóakaratú emberek legyünk, akiket az egység édes köteléke köt össze.

    Ebben a kegyelemben örvendezzünk tehát, hogy a mi dicsekvésünk a lelkiismeretünk tanúsága legyen; ne magunkban, hanem az Úrban dicsekedjünk. Azért mondatott: Dicsőségem, aki fejemet fölemeled (Zsolt 3,4). Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette; és fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé? Keresd az érdemet, keresd az okot, keresd az igazságosságot - és meglátod, nem találsz mást, csak azt, hogy mindez kegyelem.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet