Kalazanci Szent József áldozópap és rendalapító ~ augusztus 25.
Az üdvösség útját
járni meg kell tanulni. Kalazanci Szent József a szegény, nincstelen
gyerekeknek akarta megtanítani az üdvösség útját. Minket is arra hív,
hogy életünk példájával vezessük a körülöttünk élőket az üdvösség útján.
1556. vagy 1557. szeptember 11-én született José de Calasanz a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sal falucskában. Kitűnő
nevelést kapott a jómódú, főnemesi szülők útján. Heten voltak
testvérek. Őt már kisgyermekként is 'kis szent'-nek nevezték, mondják,
hogy már gügyögő gyermekként különös áhítattal imádkozott.
1583.
december 17-én pappá szentelték. Előbb hazájában tevékenykedett, püspöki
szolgálatban a plébániák ügyeit rendezte, orvosolta. Lemondott
állásáról, mert másféle hívatást érzett. Rómába hajózott. Itt
éjszakánként a szegényeket látogatta végig Róma hét legnagyobb
bazilikájánál. 1592-től Rómában szegény gyermekek nevelésével
foglalkozott, és ez lett igazi hívatása.
Létrehozta 1597-ben
Európa első ingyenes népiskoláját. Házat bérelt és adományokból egyre
több gyermeket tudtak ingyenesen nevelni és tanítani. A hívek
adományairól kapták a 'Kegyes Iskola' nevet.
1617-ben
megalapította a piarista rendet, mint egyszerű fogadalmas kongregációt.
1621-ben társulatukat elismerték ünnepélyes fogadalmú szerzetesrendnek.
Sok üldözésben és félreértésben volt része, mert iskoláiban a
legmodernebb tudományokat tanították, és az egyszerűbb néposztályból
származó új értelmiséget képeztek. Az üldözéseket legyőzhetetlen
türelemmel viselte, ezért 'második Jóbnak' vagy 'keresztény Jóbnak' is
nevezik.
Kilencvenéves korában, 1646-ban ellenfelei elérték, hogy
rendjét feloszlassa X. Ince pápa. Ő ezt is rendíthetetlen lelki
nyugalommal fogadta. Rómában 1648. augusztus 25 -én halt meg, halálos
ágyához tisztelői tömege zarándokolt el utolsó áldásáért. Halála után
nyolc évvel társulatát újból szerzetesrend rangjára emelték. Földi
maradványait a római Szent Pantaleon templom főoltára alá temették.
Nyelve és szíve épségben megmaradt. Sok használati tárgyát őrzik ma is.
1748-ban boldoggá avatták, szentté avatása 1767-ben volt. XII. Piusz
pápa az összes katolikus népiskola védőszentjévé nyilvánította.
Példája: Legyél türelmes!
'Istenünk,
ki Szent József áldozópapot a határtalan szeretet és türelem
ajándékával tetted képessé arra, hogy egész életét az ifjúság
nevelésének és tanításának szentelje, kérünk, engedd, hogy akit bölcs
tanítómesterként tisztelünk, kövessük is az igazság szolgálatában!'
Amen.
Forrás ~ Internet
Kalazanci Szent József áldozópap, rendalapító ~ Augusztus 25.
*Perasalta de la Sal, 1556/57. +Róma, 1648. augusztus 25.
Kalazanci
József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már
iskolás korában ,'a kis szent'-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a
valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és
addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az
alcálai egyetemre.
1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán
volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye
trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz,
mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt
nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére
végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie.
Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános
helynökévé.
Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível
fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az
egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben
lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát
szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.
Öt éven
át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta
éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot.
Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi
járvány idején Lellisi Szent Kamillal, akihez
bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a
nyomorúságot.
Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek
csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel
láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató
egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist
tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia,
hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.
Az
iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a
kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket
rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római
plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is
járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak
azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára
nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus
elutasította.
Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével.
Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend
azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal
is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget
nyújtani.
Forrás ~ Internet