HIMNUSZ A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSÉNEK ÜNNEPÉN

Krisztus, ég és föld Ura, jó Királya,

csarnokod hangos ma az énekszótól,

mert a búcsúnap hívogatja néped

messze vidékről.

Lám, e szent csarnok csakugyan királyi

székhely, tündöklő kapu, mely az égbe

nyílik, s mindenkit befogad, ki hozzád

vágyik, igyekszik.

Egybegyűjt minket közös ünnepekre,

és a hét szentség sugarába von be,

asztalt terítve ez a hely erőt ad,

hogy haza jussunk.

Istenünk, vedd hát szívesen szavunkat,

áldj, vezess, kérünk, igaz útra téríts!

Házad népének, magadénak ismerd,

mind, aki itt van!

Áldjuk egy szívvel, kit Atyának mondtál,

téged is, Jézus, kegyes Üdvözítőnk,

s kettőtök Lelkét: vigadozva ég, föld

zengje az áldást! Amen.

 

'Omnium urbis et orbis ecclesiarum mater et caput' - Anyja és feje minden római és a világban található székesegyháznak.

 

Forrás ~ Internet

 

 

  A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE ~ NOVEMBER 9.

A bazilikát Konstantin császár építette, valószínűleg 324-ben szentelte fel I. Szilveszter pápa, a 12. századtól ünneplik ezen a napon a felszentelés évfordulóját.

Eredetileg római ünnep volt az évforduló. A templom a pápa székesegyháza. Címe: 'A Város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.' Ezért a templom tiszteletét az egész egyházra kiterjesztették.

Az ünnep kifejezésre juttatja az egységet és szeretetet Péter apostoli széke iránt, amely Antiochiai Szent Ignác tanúsága szerint 'az egyetemes szeretetközösség élén áll!'

A templomot 1726-ban ismét fel kellett szentelnie XIII. Benedek pápának, mivel tűzvész, földrengés és fosztogatás miatt újjá kellett építeni.

Tanulság: Szeretettel figyelj a pápa minden megnyilatkozására!

Istenünk, te élő kövekből, választottaidból emelsz örök hajlékot fölséges nevednek. Add, hogy Egyházadat bőkezűen töltse el az ajándékozó Szentlélek, és hívő népedből egyre inkább felépüljön a mennyei Jeruzsálem. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 9. – Szerda, A Lateráni-bazilika felszentelése

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: 'Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!' Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: 'Emészt a házadért való buzgóság.' A zsidók erre így szóltak: 'Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?' Jézus azt válaszolta: 'Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!' A zsidók azt felelték: 'Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?' Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk a Lateráni-bazilika felszentelését ünnepli. Ez a templom a római négy nagy bazilika egyike, a mindenkori pápa székesegyháza, valamint 'a város Róma és a földkerekség minden templomának anyja és feje.' Védőszentjei: Keresztelő Szent János és Szent János apostol. Az ünnep evangéliuma azt a jelenetet idézi elénk, amikor Jézus megtisztítja a templomot, kiűzi onnan a kereskedőket, és eltávolít mindent, amit méltatlannak tart Isten lakóhelyéhez. Cselekedetével újra átadja eredeti rendeltetésének a templomot, hogy az valóban az istentisztelet helye legyen. Tettét prófétai jelnek kell tekintenünk, azaz Jézus birtokba veszi az ő Atyjának, az igaz Istennek a házát és jogot formál arra, hogy meghatározza, milyen tevékenységeket szabad e helyen végezni. Tettét a vallási vezetők számonkérték. Válaszában Jézus saját testének lerombolásáról és annak felépítéséről beszél, kijelenti: 'Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!' A kijelentés jelentőségét mutatja, hogy a zsidók pontosan ezeket a szavait idézik és hozzák fel vádként kihallgatása során a főtanács előtt (vö. Mt 26,61), illetve a Golgotán, a kereszt alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (vö. Mt 27,40). Minden templom Krisztus jelenlétének és az Istennel való találkozásnak a helye.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem!

'Őszinte szívből való megtérés'

Földi tartózkodásunk egész ideje alatt gyakoroljuk a megtérést! Hiszen Alkotónk kezében mi is agyag vagyunk. A fazekasmester is, ha valami edényt készít, és az a keze közt elveszti formáját, vagy meghibásodik valamiben, újra kiformálja, és csak akkor nem igazít rajta semmit, ha úgy látja, hogy már ki lehet égetni. Ugyanígy mi is, akik itt e földön vagyunk, és testben élve vétkeztünk, tartsunk őszinte szívből bűnbánatot, amíg időnk van rá, hogy Urunk üdvözítsen bennünket.

Mihelyt ugyanis eltávozunk e földi életből, többé már senki sem képes bűnbánatot tartani, és Istenhez térni. Ezért, testvéreim, tegyük meg mindenkor Atyánk akaratát, őrizzük testünket tisztaságban, és tartsuk meg az Úr parancsait, hogy örök életünk legyen. Az evangéliumban ezt halljuk az Úr ajkáról: Ha a kicsinyben nem vagytok hűségesek, ki bíz rátok nagy dolgot? Aki kicsiben hű, az a nagyban is hű (vö. Lk 16,10). Ezzel azt akarja mondani: Őrizzétek meg tisztán testeteket és a kegyelem pecsétjét szeplőtelenül, hogy elnyerjétek az örök életet.

Senki se állítsa közületek azt, hogy földi testünket úgysem ítéli meg Isten, és hogy ez a test nem fog feltámadni. Hiszen tudjátok, hogy kiben kaptátok meg az örök életet, és kiben kaptátok meg a hitben való látást, hacsak nem gondolkoztok földiesen. Úgy kell tehát a testünkre vigyázni, mint Isten templomára. Amiképp tehát a testben kaptátok a meghívást, testben is juttok majd célba. Ha Krisztus Urunk, aki előbb csak szellem volt, de emberi testet öltve váltott meg és hívott meg bennünket, akkor mi is így, ebben a testünkben kapjuk meg örök jutalmunkat.

Szeressük egymást, hogy mindnyájan bejussunk Isten országába! Addig gyógyuljunk meg, amíg időnk van gyógyulásra, adjuk át magunkat az isteni Orvosnak, viszonzásul ajánljuk fel neki hálánkat. S mi legyen ez? Az őszinte szívből való megtérésünk! Hiszen ő előbb tud mindent, és ismeri szívünk minden rezdülését. Mondjunk tehát hálás köszönetet neki, de ne csak az ajkunkkal, hanem szívünk mélyéből azért, hogy gyermekeivé fogadjon bennünket. Hiszen maga az Úr mondta: Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem! (Mt 12,50) 

 Egy II. századi szerző szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 8. – Kedd

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: 'Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.' Nem ezt mondja-e inkább: 'Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?' S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

A mai evangélium példázata, amely urakról és szolgákról szól, kiválóan szemlélteti az egykori társadalmi viszonyokat, a gazdagok és a szegények élethelyzetét. Az urak és a szolgák között nem csak kapcsolat volt, hanem nagy különbség is. Ezt talán úgy jellemezhetnénk, hogy az úrnak mindent szabad volt megtennie, semmiféle kötelezettsége nem volt szolgája felé, a szolgának pedig semmiféle joga nem volt urával szemben. E nyilvánvaló társadalmi egyenlőtlenséget Jézus e hasonlattal nem akarja minősíteni, nem helyteleníti és nem is helyesli. Jézus ezt a kijelentést teszi: 'amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.' Félreértés volna azt kiolvasnunk a szavakból, hogy a szolgák fogadják el alárendelt sorsukat és tűrjenek el minden megalázást gazdájuk részéről, törődjenek bele abba, hogy helyzetük soha nem fordulhat jobbra. Az a gondolat is helytelen és rossz irányba visz minket, hogy Isten úrként viselkedik és szolgaként bánik velünk. A példázat nem az elvtelen szolgalelkűséget ajánlja, hanem az Isten előtti alázatra akar minket emlékeztetni. Az Istennek való engedelmesség nem megalázó, mert Isten soha nem akarja elvenni szabadságunkat. Szabadon dönthetünk arról, hogy szolgáljuk-e őt.

© Horváth István Sándor

Imádság

Nekem te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

'Cselekedetekkel valljuk meg Istent!'

Nézzük csak, mekkora irgalmasságot gyakorolt velünk az Úristen: először is életre keltett, s többé már nem áldozunk holt bálványoknak, nem imádjuk azokat, hiszen Krisztus által már ismerjük az igazság Atyját. Az Atyához elvezető ismeret lényege pedig abban áll, hogy sose tagadjuk meg Krisztust, aki által megismertük az Atyát. Az Úr maga is ezt mondja: Aki megvall engem, én is megvallom őt Atyám előtt (vö. Lk 12,8). 

Tehát akkor kapunk jutalmat, ha megvalljuk őt, aki megváltott minket. De hogyan is valljuk meg? Úgy, hogy megtesszük, amiket parancsolt, és nem vetjük meg rendelkezéseit, s nemcsak ajkunkkal, hanem egész szívünkkel és egész lelkünkkel szeretjük őt. Erre figyelmeztet ugyanis Izajás is: Ez a nép ajkával dicsőít engem, a szíve azonban távol van tőlem (Iz 29,13).

Ne csak szóval valljuk meg őt Urunknak, hiszen ez nem üdvözít bennünket. Ő tanítja, hogy: Nem fog mindenki üdvözülni, aki mondja nekem: Uram, Uram, hanem aki teljesíti az igazságosságot (vö. Mt 7,21). Tehát, testvéreim, cselekedetben valljuk meg őt, egymást szeretve, nem paráznaságban, nem egymást gyalázva, nem irigykedve, hanem éljünk szent mérsékletben, irgalmasságban és jóságban; testvéri érzület vezessen bennünket, ne az anyagi érdek.

 Semmi másban, csak ilyen cselekedetekben tegyünk róla tanúságot; nem emberektől kell félnünk, hanem egyedül Istentől. Ha így cselekesztek, könnyen megértitek az Úr szavát: Ha összegyűltök kebelemen, és nem teszitek meg parancsaimat, elvetlek benneteket, és azt fogom szemetekbe mondani: Távozzatok tőlem, nem tudom, honnét vagytok, ti gonosztevők (vö. Mt 7,23; Lk 13,27).

Tehát vállaljuk a harcot, testvéreim, tudva, hogy itt az ideje a küzdelemnek; hiszen sokan vívják harcukat mulandó javakért, de ott csak az nyeri el a koszorút, aki legtöbbet dolgozott, és legkiválóbban küzdött. Mi azért harcolunk, hogy mindnyájan elnyerjük az égi koszorút. Fussuk hát meg az igaz utat, harcoljunk örök javakért, evezzünk hozzá mindnyájan küszködve a hullámokkal, hogy el is nyerjük ezt a jutalmat; és ha nem is jutunk mindnyájan az első helyre, legalább ott legyünk a közelében. Idézzük emlékezetbe, hogy a világi versenyeken azt a versenyzőt, aki elrontja a versenyt, megkorbácsolják, és kizárják a versenypályáról.

Ezek után mit gondoltok tehát? Milyen gyászos sors vár arra, aki az örök javakért való versenyfutást rontja el? Akik az Úrtól kapott jelet nem őrizték meg, azok sorsát így mondja el a Szentírás: Férgük nem pusztul el, és tüzük ki nem alszik, iszonyodni fog tőlük minden ember (Iz 66,24). 

 Egy II. századi szerző szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 7. – Hétfő

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: 'Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, - bocsáss meg neki!' Az apostolok kérték az Urat: 'Növeld bennünk a hitet!' Az Úr így válaszolt: 'Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! - engedelmeskedik nektek.' Lk 17,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet három témát érint röviden, amelyek közös pontja a közösség, a közösségi élet. Elsőként a megbotránkoztatásról esik szó, amely bármely közösség vagy csoport életében, az Egyházban is előfordulhat. A botrányokozás itt azt jelenti, hogy a közösség egyik tagja helytelen, erkölcstelen tettével rossz példát mutat másoknak. Az ilyen személynek nincs helye a közösségben, mert a többieket is rossz cselekedetekre ösztönzi. A botrányok akadályozzák a közösséget és annak tagjait a hit útján való előrehaladásban. Másodszor a megbocsátás fontossága kerül elő. A közösségen belül számtalan esetben előfordulhat, hogy valaki megbántja, megsérti felebarátját. A helyes eljárás ebben az esetben nem az, hogy az illetőt azonnal ki kell zárni a közösségből. Ez főként akkor nem volna járható út, ha megbánja tettét és bocsánatot kér. Ilyenkor meg kell bocsátani neki, még akkor is, ha bűnét a későbbiekben megismétli, de újból kifejezi bánatát. A megbocsátás azt szolgálja, hogy a közösség tagjai békességben éljenek egymással, amelyet azonban ellehetetlenít a megbocsátás hiánya, azaz ha a múltbeli hibás cselekedeteket állandóan a bűnös szemére vetjük. Harmadikként a hit erejéről van szó. A közösség összetartó ereje ugyanis a közös hit, amely Isten adománya az egyének és az egész közösség javára.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

'Krisztus az elveszetteket akarta megmenteni'

Testvéreim! Jézus Krisztust valóságos Istennek, élők és holtak bírájának kell tartanunk, és nem szabad üdvösségünket sem jelentéktelennek gondolnunk. Ha ugyanis nem tartjuk valóságos Istennek őt, akkor az se lesz valami nagy dolog, amit remélhetünk tőle. Akik jóváhagyják a róla szóló ilyen lealacsonyító beszédet, azok vétkeznek. Mi is vétkezünk, ha nem ismerjük fel, hogy honnan hívott meg minket, és azt, hogy ki és hova hívott meg, és hogy mennyi szenvedést vállalt értünk az Úr Jézus Krisztus.

Mi mit adunk neki viszonzásul, avagy milyen gyümölcs méltó ahhoz, amit ő adott nekünk? Mennyi jámbor cselekedettel tartozunk neki? Hiszen ő adta nekünk a világosságot; mint Atya, fiainak nevezett, és megmentett minket, elveszendőket. Milyen dicséretet zengjünk ezért neki, vagy mivel viszonozzuk azokat a jótéteményeket, amelyeket tőle kaptunk? 

Szellemi bénaságunk következtében emberi kézzel alkotott kő-, fa-, arany-, ezüst- és ércbálványokat imádtunk, és egész életünk a halált lehelte. A sötétség hullámai vettek körül bennünket, és látásunk homállyal volt tele, de az ő szent akaratából visszanyertük igazi látásunkat, és megszűnt minden bennünket elnyelő homály.

Megkönyörült rajtunk, és szíve jóságában üdvözített minket, jóllehet bennünk csak sok tévelyt és pusztulást láthatott, és semmi reményünk sem volt az üdvösségre, csak az, amit ő adott, ő hívott meg bennünket, akik érdemtelenek voltunk, és azt akarta, hogy e semmiből valamik legyünk.

Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; hallasd örömöd szavát, s kiálts, te, aki nem vajúdtál. Mert az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van (Iz 54,1). Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; ezzel azt akarja nekünk mondani, hogy az Egyház terméketlen volt, míg csak gyermekeket nem kapott Istentől. 

Kiálts, te, aki nem vajúdtál; ez pedig azt jelenti, hogy könyörgéseinket egyenesen Istenhez irányítsuk, és ne lankadjunk el, mint ahogy a vajúdó asszonyok ellankadnak. Az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van; ezek a jelentőségteljes szavak arra utalnak, hogy népünk elhagyottnak és Istentől is elvetettnek látszott, de most, hogy már élő hitre támadtunk, egyszerre többen lettünk, mint azok a népek, akik úgy gondolták: nekik saját istenük van.

A Szentírás egy másik helyen így szól: Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket (Mt 9,13). Ezzel azt mondja, hogy meg kell menteni az elveszetteket. Épp ez a nagyszerű és csodálatos: megerősíteni nem azt, ami áll, hanem azt, ami elbukik. Így Krisztus is az elveszetteket akarta megmenteni, sőt sokakat meg is mentett, amikor eljött, és meghívta az elveszett embereket, köztük minket is. 

 Kezdődik egy II. századi szerző szentbeszéde

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 6. – Évközi 32. vasárnap

Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: 'A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.' Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés - 'Bepillantani a mennybe'

Embernek lenni azt jelenti, hogy születésünk pillanatától állandóan úton vagyunk a halál felé. A gyermek ezt még nem tudja, nem gondol ilyesmire. Felnőve egyre többször találkozunk az elmúlással, a halállal. A teremtett dolgok nem létezhetnek örökké, életük elkezdődik az időben és egy idő után véget ér. Keserűen tör fel belőlünk a kérdés: azért születünk meg és azért élünk, hogy egyszer meghaljunk? Ez volna az élet célja? Mi értelme van így élnünk? E kérdések elvezetnek minket oda, hogy ne csak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is odafigyeljünk és felfedezzük lelkünket, a lelki valóságokat, lelkünk vágyát az el nem múló dolgok, az örökkévalók iránt. A mai vasárnap evangéliumában a feltámadásról és a túlvilági életről olvasunk. Jézus a szadduceusok vallási csoportjához intézi szavait, akik nem hittek a feltámadásban. Ők úgy érveltek, hogy azért nincs feltámadás, mert a mózesi könyvekben nincs szó róla. Jézus Mózes személyét felidézve igyekszik meggyőzni őket, de szavai aligha találtak nyitott fülekre. Keresztény emberként nekünk is vannak kérdéseink a feltámadással, a túlvilági léttel kapcsolatban. Ezek a kérdések nem jelentenek kételkedést a feltámadásban, vagy annak elutasítását, hanem szeretnénk legalább egy kis mértékig bizonyosságot szerezni a feltámadásról, nem elfelejtve, hogy a hit világába tartozik. Olyan jeleket keresünk világunkban, amelyek arra utalnak, hogy létezik a túlvilág. Először is azt érdemes észrevennünk, hogy Isten az élet barátja, minden élet neki köszönhető. Erre utal Jézus kijelentése is az evangéliumban: 'Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.' Isten nem azért alkotta meg, teremtette meg a világot, hogy egyszer minden a semmibe hulljon, minden teremtménye megsemmisüljön. A teremtő Istentől, a szeretet Istenétől többet várunk, s valóban ő nem a megsemmisülés, hanem a megújulás, a beteljesedés felé vezeti a világot. Az ember újjáteremtése Isten megtestesülésével, emberré válásával megkezdődött. Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy megváltsa és üdvözítse az embert. Jézus egész élete és halála értelmetlen volna, ha az ember sorsa a végső megsemmisülés lenne. Éppen Jézus feltámadása mutatja azt, hogy Isten üdvözítő terve nem értelmetlen. A szentek életrajzában nagyon tanulságos lehet számunkra az, hogy ők hogyan várták a halált, pontosabban azt, ami utána következik. Közvetlenül a haláluk előtt mintha megláttak volna egy keveset abból a dicsőségből, boldogságból, örömből, ami a túlvilágon várja őket. Élményeik által mi is bepillantást nyerhetünk a mennybe. Lisieux-i Szent Teréz tüdőbajban halt meg, élete utolsó napjaiban nagy szenvedéseket okozott neki a levegővétel. Halálos ágya mellett ott voltak, együtt imádkoztak nővértársai. Nagy szenvedései közben Teréz egyszer csak felült ágyában, felnézett a feszületre és ezt mondta: Istenem, szeretlek. Néhány percig mosolyogva nézett, majd visszahanyatlott az ágyára és meghalt. Mi történhetett ebben a néhány percben? Nem tudjuk biztosan, de talán meglátott valamit a mennyei boldogságból.

A feltámadásban való hit éltet minket és felkészít bennünket az örök életre.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk az örök szeretettel. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a menny felé!

'Kiváló dolog a szüzesség'

Szent Imre, megelégedve kevés alvással, éjszakánként, amikor már mindenki aludni tért, s előtte, mint a király fiához illik, két gyertyatartó világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és minden egyes zsoltár végén szívének töredelmével bűnbocsánatért könyörgött. Atyja óvatosan, a fal nyílásán keresztül gyakran megfigyelte ezt, de övéi közül senkinek sem akarta elárulni.

Mindezekben meg kell gondolnunk, mily kegyesen, mily irgalommal gondoskodott Isten a mi gyarlóságunkról, mert nemcsak szóban kapjuk meg az igazság mintáját, hanem szentjeinek élete is feltárul előttünk, mint követendő, egyenes út. Tehát senkinek ne essék nehezére a szegénység, mert az Úr kiválasztja a szegényeket, amint mondja is: Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5,3). De senki ne bizonygassa, hogy a gazdagok kirekesztendők az Isten országából, tudniillik azok, akik megkívánás nélkül birtokolják a gazdagságot.

Az Egyház az írásokban úgy jelenik meg ragyogva előttünk dicsőségben és ékességben, mint a haditábor félelmetes erejű rendje; a jó cselekedeteknek sokaságától tündöklik, és sokféle hívő nép veszi körül, hiszen a barbár népektől sem maradt távol az isteni látogatás: az igét, amelyet ezer és ezer nemzedéknek adott az Úr (vö. Zsolt 104,8), immár az egész világ befogadta. A hithez pedig csaknem a mi időnkben tért meg Pannónia, amely mostanáig a pogányság oktalan szokásaival volt megfertőzve, de a keresztény királynak, azaz Istvánnak buzdítására és érdemei által a hit erejében és az istentisztelet gyarapodásában nagyon is sokat fejlődött.

Történt pedig egy éjszakán, hogy Imre egyetlen egy szolgája kíséretében titkon elment imádkozni az ősi templomba, amely Veszprém városában, Györgynek, Krisztus dicső vértanújának tiszteletére épült. Itt az oltár előtt imádságba merülve azon elmélkedett szívében, mi lenne az a mindennél kedvesebb áldozat, amelyet ő Istennek felajánlhatna. Hirtelen nagy fényességű ragyogás áradt szét a templom egész belsején, és isteni szózat hangzott fel a magasban: 'Kiváló dolog a szüzesség, kívánom tehát tőled szívednek és testednek szüzességét! Ezt ajánld fel nekem, és ebben tarts ki mindvégig!'

Ő azonban nem hagyatkozott saját erejére, hanem mint orvossághoz, a kegyelemhez menekült, és így szólt: 'Uram, Istenem, te a világ gondviselője és az emberi gyengeség erősítője vagy, te megtöröd a fejedelmek büszkeségét, és rettenetes vagy a föld királyai előtt (vö. Zsolt 75,13): teljesítsd bennem szándékodat, és az ártalmas indulatokat irgalmad hatalmával oltsd ki bennem!'

Így Szent Imre abban az órában megerősítve Isten vigasztaló igéjével, ezt a titkot megtartotta szívében, és a szolgának, aki egyedül volt tanúja ennek az Istennel való társalgásnak, és a többinek is, megtiltotta, hogy haláláig e titkot valakinek is elárulják.

Ez, és még több jele az erényeknek mintegy szíve kamrájába zárva volt Szent Imrénél mindaddig, amíg csak el nem törött a korsó, és a kenetnek illata szét nem áradt.

Szent Imre herceg legendájából

Forrás ~ Internet

SZENT IMRE HERCEG ~ NOVEMBER 5.

Szent István királynak és Boldog Gizellának fiaként 1007-ben született Székesfehérvárott. Hétéves korától Szent Gellért nevelte életszentségre, és oktatta korának tudományára. A királyi udvarban is az imádság, a rejtettség és a teljes lemondás szentje lett. Kegyelmi sugallatra a legkedvesebbet: teljes lelki és testi tisztaságát ajánlotta fel Istennek. Bár atyja kívánságára házasságra lépett, szűzi tisztaságát mégis megőrizte, élete így lett jel és példakép. Nem tudjuk, ki volt a felesége, de akárki volt, bizonnyal méltó volt Imréhez, mert a házasságban a nagyobb erényt többre értékelte, mint a gyermekek utáni vágyat. Meghalt 1031. szeptember 2-án. Szent László király uralkodása alatt, István király és Gellért püspök kanonizációjának évében, 1083. november 5-én őt is szentté avatták.

 

 'Istenünk, te Szent Imrét tündöklő ifjúságában emelted szentjeid társaságába, miután sugallatodra neked szentelte életét. Engedd, hogy mindenkor közbenjáró segítőnk legyen nálad. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ SZENT IMRE HERCEGRŐL

Örülj, anyánk, Pannónia,

áldott fiad dicséretén,

ujjong az angyalok kara

örömmel dús erényein.

Benned királyi sarjadék,

Szent Imre herceg születik,

s a földet, melyet szánt a nép,

üdvös magokkal bevetik.

Már mint növekvő kisgyerek

tanulta félni az Urat:

minden mulandót megvetett,

ösvényt neki az ég mutat.

Megóvta szűzen életét,

kerülte mind a vétkeket,

s legyőzte fiatal szívét

sosem élt házaséletet.

Dicsőség, áldás, hódolat

néked, Hármas-egy Istenünk,

Imre imája által add

a menny örömeit nekünk. Amen.

 

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 5. – Szombat, Szent Imre herceg

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: 'Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.' Lk 12,35-40

Elmélkedés

A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz. A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. A mai napon ünnepelt Szent Imre herceg életében megfigyelhetjük ezt a lelkületet. Életét Istennek ajánlja, mert tudja, hogy hűséges az Isten, hűségesebb, mint bárki ember. Istenhez való hűsége tanította meg őt arra, hogy éberen várja az Úrral való találkozást.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!