EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 7. – Hétfő

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: 'Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, - bocsáss meg neki!' Az apostolok kérték az Urat: 'Növeld bennünk a hitet!' Az Úr így válaszolt: 'Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! - engedelmeskedik nektek.' Lk 17,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet három témát érint röviden, amelyek közös pontja a közösség, a közösségi élet. Elsőként a megbotránkoztatásról esik szó, amely bármely közösség vagy csoport életében, az Egyházban is előfordulhat. A botrányokozás itt azt jelenti, hogy a közösség egyik tagja helytelen, erkölcstelen tettével rossz példát mutat másoknak. Az ilyen személynek nincs helye a közösségben, mert a többieket is rossz cselekedetekre ösztönzi. A botrányok akadályozzák a közösséget és annak tagjait a hit útján való előrehaladásban. Másodszor a megbocsátás fontossága kerül elő. A közösségen belül számtalan esetben előfordulhat, hogy valaki megbántja, megsérti felebarátját. A helyes eljárás ebben az esetben nem az, hogy az illetőt azonnal ki kell zárni a közösségből. Ez főként akkor nem volna járható út, ha megbánja tettét és bocsánatot kér. Ilyenkor meg kell bocsátani neki, még akkor is, ha bűnét a későbbiekben megismétli, de újból kifejezi bánatát. A megbocsátás azt szolgálja, hogy a közösség tagjai békességben éljenek egymással, amelyet azonban ellehetetlenít a megbocsátás hiánya, azaz ha a múltbeli hibás cselekedeteket állandóan a bűnös szemére vetjük. Harmadikként a hit erejéről van szó. A közösség összetartó ereje ugyanis a közös hit, amely Isten adománya az egyének és az egész közösség javára.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

'Krisztus az elveszetteket akarta megmenteni'

Testvéreim! Jézus Krisztust valóságos Istennek, élők és holtak bírájának kell tartanunk, és nem szabad üdvösségünket sem jelentéktelennek gondolnunk. Ha ugyanis nem tartjuk valóságos Istennek őt, akkor az se lesz valami nagy dolog, amit remélhetünk tőle. Akik jóváhagyják a róla szóló ilyen lealacsonyító beszédet, azok vétkeznek. Mi is vétkezünk, ha nem ismerjük fel, hogy honnan hívott meg minket, és azt, hogy ki és hova hívott meg, és hogy mennyi szenvedést vállalt értünk az Úr Jézus Krisztus.

Mi mit adunk neki viszonzásul, avagy milyen gyümölcs méltó ahhoz, amit ő adott nekünk? Mennyi jámbor cselekedettel tartozunk neki? Hiszen ő adta nekünk a világosságot; mint Atya, fiainak nevezett, és megmentett minket, elveszendőket. Milyen dicséretet zengjünk ezért neki, vagy mivel viszonozzuk azokat a jótéteményeket, amelyeket tőle kaptunk? 

Szellemi bénaságunk következtében emberi kézzel alkotott kő-, fa-, arany-, ezüst- és ércbálványokat imádtunk, és egész életünk a halált lehelte. A sötétség hullámai vettek körül bennünket, és látásunk homállyal volt tele, de az ő szent akaratából visszanyertük igazi látásunkat, és megszűnt minden bennünket elnyelő homály.

Megkönyörült rajtunk, és szíve jóságában üdvözített minket, jóllehet bennünk csak sok tévelyt és pusztulást láthatott, és semmi reményünk sem volt az üdvösségre, csak az, amit ő adott, ő hívott meg bennünket, akik érdemtelenek voltunk, és azt akarta, hogy e semmiből valamik legyünk.

Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; hallasd örömöd szavát, s kiálts, te, aki nem vajúdtál. Mert az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van (Iz 54,1). Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; ezzel azt akarja nekünk mondani, hogy az Egyház terméketlen volt, míg csak gyermekeket nem kapott Istentől. 

Kiálts, te, aki nem vajúdtál; ez pedig azt jelenti, hogy könyörgéseinket egyenesen Istenhez irányítsuk, és ne lankadjunk el, mint ahogy a vajúdó asszonyok ellankadnak. Az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van; ezek a jelentőségteljes szavak arra utalnak, hogy népünk elhagyottnak és Istentől is elvetettnek látszott, de most, hogy már élő hitre támadtunk, egyszerre többen lettünk, mint azok a népek, akik úgy gondolták: nekik saját istenük van.

A Szentírás egy másik helyen így szól: Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket (Mt 9,13). Ezzel azt mondja, hogy meg kell menteni az elveszetteket. Épp ez a nagyszerű és csodálatos: megerősíteni nem azt, ami áll, hanem azt, ami elbukik. Így Krisztus is az elveszetteket akarta megmenteni, sőt sokakat meg is mentett, amikor eljött, és meghívta az elveszett embereket, köztük minket is. 

 Kezdődik egy II. századi szerző szentbeszéde

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 6. – Évközi 32. vasárnap

Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: 'A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.' Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés - 'Bepillantani a mennybe'

Embernek lenni azt jelenti, hogy születésünk pillanatától állandóan úton vagyunk a halál felé. A gyermek ezt még nem tudja, nem gondol ilyesmire. Felnőve egyre többször találkozunk az elmúlással, a halállal. A teremtett dolgok nem létezhetnek örökké, életük elkezdődik az időben és egy idő után véget ér. Keserűen tör fel belőlünk a kérdés: azért születünk meg és azért élünk, hogy egyszer meghaljunk? Ez volna az élet célja? Mi értelme van így élnünk? E kérdések elvezetnek minket oda, hogy ne csak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is odafigyeljünk és felfedezzük lelkünket, a lelki valóságokat, lelkünk vágyát az el nem múló dolgok, az örökkévalók iránt. A mai vasárnap evangéliumában a feltámadásról és a túlvilági életről olvasunk. Jézus a szadduceusok vallási csoportjához intézi szavait, akik nem hittek a feltámadásban. Ők úgy érveltek, hogy azért nincs feltámadás, mert a mózesi könyvekben nincs szó róla. Jézus Mózes személyét felidézve igyekszik meggyőzni őket, de szavai aligha találtak nyitott fülekre. Keresztény emberként nekünk is vannak kérdéseink a feltámadással, a túlvilági léttel kapcsolatban. Ezek a kérdések nem jelentenek kételkedést a feltámadásban, vagy annak elutasítását, hanem szeretnénk legalább egy kis mértékig bizonyosságot szerezni a feltámadásról, nem elfelejtve, hogy a hit világába tartozik. Olyan jeleket keresünk világunkban, amelyek arra utalnak, hogy létezik a túlvilág. Először is azt érdemes észrevennünk, hogy Isten az élet barátja, minden élet neki köszönhető. Erre utal Jézus kijelentése is az evangéliumban: 'Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.' Isten nem azért alkotta meg, teremtette meg a világot, hogy egyszer minden a semmibe hulljon, minden teremtménye megsemmisüljön. A teremtő Istentől, a szeretet Istenétől többet várunk, s valóban ő nem a megsemmisülés, hanem a megújulás, a beteljesedés felé vezeti a világot. Az ember újjáteremtése Isten megtestesülésével, emberré válásával megkezdődött. Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy megváltsa és üdvözítse az embert. Jézus egész élete és halála értelmetlen volna, ha az ember sorsa a végső megsemmisülés lenne. Éppen Jézus feltámadása mutatja azt, hogy Isten üdvözítő terve nem értelmetlen. A szentek életrajzában nagyon tanulságos lehet számunkra az, hogy ők hogyan várták a halált, pontosabban azt, ami utána következik. Közvetlenül a haláluk előtt mintha megláttak volna egy keveset abból a dicsőségből, boldogságból, örömből, ami a túlvilágon várja őket. Élményeik által mi is bepillantást nyerhetünk a mennybe. Lisieux-i Szent Teréz tüdőbajban halt meg, élete utolsó napjaiban nagy szenvedéseket okozott neki a levegővétel. Halálos ágya mellett ott voltak, együtt imádkoztak nővértársai. Nagy szenvedései közben Teréz egyszer csak felült ágyában, felnézett a feszületre és ezt mondta: Istenem, szeretlek. Néhány percig mosolyogva nézett, majd visszahanyatlott az ágyára és meghalt. Mi történhetett ebben a néhány percben? Nem tudjuk biztosan, de talán meglátott valamit a mennyei boldogságból.

A feltámadásban való hit éltet minket és felkészít bennünket az örök életre.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk az örök szeretettel. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a menny felé!

'Kiváló dolog a szüzesség'

Szent Imre, megelégedve kevés alvással, éjszakánként, amikor már mindenki aludni tért, s előtte, mint a király fiához illik, két gyertyatartó világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és minden egyes zsoltár végén szívének töredelmével bűnbocsánatért könyörgött. Atyja óvatosan, a fal nyílásán keresztül gyakran megfigyelte ezt, de övéi közül senkinek sem akarta elárulni.

Mindezekben meg kell gondolnunk, mily kegyesen, mily irgalommal gondoskodott Isten a mi gyarlóságunkról, mert nemcsak szóban kapjuk meg az igazság mintáját, hanem szentjeinek élete is feltárul előttünk, mint követendő, egyenes út. Tehát senkinek ne essék nehezére a szegénység, mert az Úr kiválasztja a szegényeket, amint mondja is: Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5,3). De senki ne bizonygassa, hogy a gazdagok kirekesztendők az Isten országából, tudniillik azok, akik megkívánás nélkül birtokolják a gazdagságot.

Az Egyház az írásokban úgy jelenik meg ragyogva előttünk dicsőségben és ékességben, mint a haditábor félelmetes erejű rendje; a jó cselekedeteknek sokaságától tündöklik, és sokféle hívő nép veszi körül, hiszen a barbár népektől sem maradt távol az isteni látogatás: az igét, amelyet ezer és ezer nemzedéknek adott az Úr (vö. Zsolt 104,8), immár az egész világ befogadta. A hithez pedig csaknem a mi időnkben tért meg Pannónia, amely mostanáig a pogányság oktalan szokásaival volt megfertőzve, de a keresztény királynak, azaz Istvánnak buzdítására és érdemei által a hit erejében és az istentisztelet gyarapodásában nagyon is sokat fejlődött.

Történt pedig egy éjszakán, hogy Imre egyetlen egy szolgája kíséretében titkon elment imádkozni az ősi templomba, amely Veszprém városában, Györgynek, Krisztus dicső vértanújának tiszteletére épült. Itt az oltár előtt imádságba merülve azon elmélkedett szívében, mi lenne az a mindennél kedvesebb áldozat, amelyet ő Istennek felajánlhatna. Hirtelen nagy fényességű ragyogás áradt szét a templom egész belsején, és isteni szózat hangzott fel a magasban: 'Kiváló dolog a szüzesség, kívánom tehát tőled szívednek és testednek szüzességét! Ezt ajánld fel nekem, és ebben tarts ki mindvégig!'

Ő azonban nem hagyatkozott saját erejére, hanem mint orvossághoz, a kegyelemhez menekült, és így szólt: 'Uram, Istenem, te a világ gondviselője és az emberi gyengeség erősítője vagy, te megtöröd a fejedelmek büszkeségét, és rettenetes vagy a föld királyai előtt (vö. Zsolt 75,13): teljesítsd bennem szándékodat, és az ártalmas indulatokat irgalmad hatalmával oltsd ki bennem!'

Így Szent Imre abban az órában megerősítve Isten vigasztaló igéjével, ezt a titkot megtartotta szívében, és a szolgának, aki egyedül volt tanúja ennek az Istennel való társalgásnak, és a többinek is, megtiltotta, hogy haláláig e titkot valakinek is elárulják.

Ez, és még több jele az erényeknek mintegy szíve kamrájába zárva volt Szent Imrénél mindaddig, amíg csak el nem törött a korsó, és a kenetnek illata szét nem áradt.

Szent Imre herceg legendájából

Forrás ~ Internet

SZENT IMRE HERCEG ~ NOVEMBER 5.

Szent István királynak és Boldog Gizellának fiaként 1007-ben született Székesfehérvárott. Hétéves korától Szent Gellért nevelte életszentségre, és oktatta korának tudományára. A királyi udvarban is az imádság, a rejtettség és a teljes lemondás szentje lett. Kegyelmi sugallatra a legkedvesebbet: teljes lelki és testi tisztaságát ajánlotta fel Istennek. Bár atyja kívánságára házasságra lépett, szűzi tisztaságát mégis megőrizte, élete így lett jel és példakép. Nem tudjuk, ki volt a felesége, de akárki volt, bizonnyal méltó volt Imréhez, mert a házasságban a nagyobb erényt többre értékelte, mint a gyermekek utáni vágyat. Meghalt 1031. szeptember 2-án. Szent László király uralkodása alatt, István király és Gellért püspök kanonizációjának évében, 1083. november 5-én őt is szentté avatták.

 

 'Istenünk, te Szent Imrét tündöklő ifjúságában emelted szentjeid társaságába, miután sugallatodra neked szentelte életét. Engedd, hogy mindenkor közbenjáró segítőnk legyen nálad. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ SZENT IMRE HERCEGRŐL

Örülj, anyánk, Pannónia,

áldott fiad dicséretén,

ujjong az angyalok kara

örömmel dús erényein.

Benned királyi sarjadék,

Szent Imre herceg születik,

s a földet, melyet szánt a nép,

üdvös magokkal bevetik.

Már mint növekvő kisgyerek

tanulta félni az Urat:

minden mulandót megvetett,

ösvényt neki az ég mutat.

Megóvta szűzen életét,

kerülte mind a vétkeket,

s legyőzte fiatal szívét

sosem élt házaséletet.

Dicsőség, áldás, hódolat

néked, Hármas-egy Istenünk,

Imre imája által add

a menny örömeit nekünk. Amen.

 

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. november 5. – Szombat, Szent Imre herceg

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: 'Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.' Lk 12,35-40

Elmélkedés

A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz. A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. A mai napon ünnepelt Szent Imre herceg életében megfigyelhetjük ezt a lelkületet. Életét Istennek ajánlja, mert tudja, hogy hűséges az Isten, hűségesebb, mint bárki ember. Istenhez való hűsége tanította meg őt arra, hogy éberen várja az Úrral való találkozást.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 4. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: 'Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával - hangzott a válasz. Fogd adósleveledet - mondta neki - és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.' Lk 16,1-8

Elmélkedés

A hűtlen intéző története a gazdagok, a jelentős vagyonnal rendelkezők világát mutatja be. Jézus hallgatósága inkább szegényekből állt, de ők is ismerhették a gazdagok életvitelét, s tudhatták, hogy jómódukat nem feltétlenül becsületes munkájuknak, hanem esetleg ügyeskedésüknek köszönhetik. A történetben szereplő személy egy gazdag ember intézője, vagyonkezelője. E feladat mindenképpen bizalmi állás, a tulajdonos megbízik annak becsületességében és tudásában, akire rábízza a javaival való gazdálkodást. Az intézőt azonban azzal vádolják, hogy rosszul végzi munkáját, s hanyagságának köszönhetően eltékozolja ura vagyonát. Nem derül ki, hogy igaz lehetett-e ez a vád, vagy csak féltékenységből rágalmazták meg őt. A gazdag azonban rögtön elhitte a vádat és az intéző meghallgatása nélkül döntött elbocsátásáról. Az intézőnek nincs lehetősége védekezni, ezért inkább jövőjét igyekszik biztosítani. A példabeszéd nem a csalást helyesli, hanem a leleményességet dicséri. Egy számára rendkívül kellemetlen helyzetet is a maga előnyére tud fordítani. Nem a csalás a követendő példa, hanem az, hogy az ember találja fel magát a nehéz helyzetekben, találja meg a kiutat. Elszántság és határozott cselekvés szükséges ahhoz, hogy jövőnket biztosítani tudjuk.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem; figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram!

 

 

 BORROMEO SZENT KÁROLY PÜSPÖK ÉS HITVALLÓ ~ NOVEMBER 4.

Borromeo Szent Károly gazdag család gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Családja bensőséges vallásos életre tanította, de a kor rút szokása szerint már 7 éves korára a család az Arona-i bencés apátság javadalmasságát szerezte meg neki, 23-éves korában pedig nagybátyja, IV.Piusz pápa bíborossá tette. Fényűző, de okosan mértéktartó életet élt. Családi kapcsolatai igen szerteágazóak voltak kora politikusai, főpapjai és bankárai közt. Károly később ezeket a kapcsolatokat jelentősen ki is használta a vallási megújulás támogatására.

Mikor öccse hirtelen meghalt, váratlanul megtért, pappá szenteltette magát, hogy a család igényeinek megfelelő házasságtól elzárhassa magát. A trienti zsinatnak egyik fő mozgatója lett: közvetített, meggyőzött, nyugtatott. A reformok megvalósításában példamutatóan élen járt, elfoglalta milánói érseki székét, megrendszabályozta városa alaposan szabadossá vált lelki életét. Nem fogadták szívesen, jogtalan beavatkozásnak tartották. Még rá is lőtt az egyik általa feloszlatott szerzetesrend egyik frátere. Ő azonban nem hátrált, látogatta a plébániákat, kolostorokat - cserében megszűntek a papok, apácák és szerzetesek körüli pletykák és botrányok. Új élet alakult körülötte, a nép is megszerette, atyjaként kezdte tisztelni. Legendák kezdtek róla terjedni: jótéteményeiről, kemény böjtjéről, erkölcsi tisztaságáról.

Nem csak törvényekkel és szigorral igyekezett az egyház reformját elősegíteni, hanem a papképzést is szívügyének tekintette. Támogatta a hívek képzését szolgáló 'hitiskolákat', de gondja volt a vezető értelmiség képzésére is a Borromeum egyetem létrehozásával és támogatásával.

1576-77-ben pestisjárvány tört Milánóra, a város vezetői gyorsan menekültek a városból. Károly érsek ellenkezőleg, sietett Milánóba, ott mezítláb, kötéllel a nyakában, nehéz keresztet cipelve engesztelő körmenetet vezetett. Járta a kórházakat, nem csak vigasztalta, de ápolta is a betegeket. Minden pénzét, vagyonát a járvány leküzdésére fordította.

Győzött. Példamutató életét a reformok folytatásával mindannyiunknak példának adta. 1584. november 3-án hunyt el, 1610-ben szentté avatta V. Pál pápa.

Tanulság: A szent élet biztos eredmény!

'Urunk, Istenünk, őrizd meg népedben Borromeo Szent Károly püspök lelkületét, hogy Egyházad szüntelenül megújuljon Fiad képmására, és így megismertesse Krisztust a világgal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 Forrás ~ Internet

Ne légy olyan, aki mást mond, mint amit cselekszik!

Be kell vallanunk: mindannyian gyengék vagyunk, de az Úristen adott nekünk annyi segítséget, amennyit, ha felhasználunk, könnyen segíthetünk magunkon. Felhasználhatja ezt az a pap is, aki belátja, hogy milyen feddhetetlen életet követelnek meg tőle, önmegtartóztatónak kell lennie, és mint illik is, angyali módon kell élnie, de még nem határozza el magát arra, hogy felhasználja ezeket a segítségeket: a böjtölést, az imádkozást, a rossz beszédek meg az ártalmas és veszélyes barátkozások elkerülését.

Panaszkodik a másik, hogy midőn a kórusba lép zsolozsmára vagy amikor misézni megy, rögtön ezer olyan dolog jelenik meg a gondolatában, ami őt Istentől elvonja. De kérdem, mielőtt ez a pap a kórusba lép vagy misézni indulna, mit csinál a sekrestyében, hogyan készül elő, és figyelmének megőrzésére milyen eszközökhöz folyamodott, és mit használt fel?

Akarod, hogy megtanítsalak arra, hogyan tudj haladni erényről erényre, és ha már a kórusban tudtál figyelni, akkor meg arra, hogyan lehetsz majd más alkalommal még figyelmesebb, és arra, hogyan lesz szolgálatod még kedvesebb Isten előtt? 

Jegyezd meg, amit mondok! Ha az isteni szeretet valami kis szikrája már meggyulladt benned, ne kívánd, hogy az rögtön melegítsen, de ne tedd ki a szélbe sem, hanem őrizd lelkedbe zárva, nehogy lehűljön, és elveszítse melegét. Azaz, amennyire csak lehet, kerüld el a szórakozottságot; maradj összeszedetten Istennel, kerüld az üres fecsegéseket!

Feladatod a prédikálás és tanítás? Tanulj, és minden igyekezeteddel használd fel mindazt, ami e feladatod jó ellátásához szükséges, mindenekelőtt arra törekedj, hogy életeddel és erkölcsi magatartásoddal prédikálj; nehogy azt lássák az emberek, hogy te mást mondasz, mint amit cselekszel, mert akkor szavaidon gúnyolódva majd ide-oda csóválják fejüket.

Lelkipásztori munkát végzel? El ne hanyagold ezért saját lelkedet, ne osztogasd olyan pazarlón magadat, hogy belőled neked semmi se maradjon; mert jól jegyezd meg, hogy – noha a lelkek pásztora vagy – a magad lelkéről se feledkezzél meg!

Értsétek meg, testvérek, hogy nincs semmi sem, ami olyan szükséges lenne minden pap számára, mint az elmélkedés, ami minden cselekedetünket megelőzi, követi és bevégzi. A Próféta mondja: Néked éneklek zsoltárt, és figyelem életem útját (Zsolt 100, 1 Vulg.). 

Ha szentségeket szolgáltatsz ki, testvérem, elmélkedj arról, amit teszel; ha szentmiseáldozatot mutatsz be, elmélkedj arról, amit feláldozol; ha zsoltározol a kórusban, arról elmélkedj, kinek és mit mondasz; ha lelkeket vezetsz, elmélkedj arról, hogy kinek a vére mosta őket tisztára, és így minden dolgotokat intézzétek szeretettel! (1 Kor 16, 14) Így tudjuk majd könnyen legyőzni mindazt a nehézséget, amit szükségszerűen naponta tapasztalunk, hiszen még itt a földön élünk, így lesz majd erőnk arra, hogy megszülessék Krisztus bennünk is és másokban is. 

 Szent Károly püspöknek utolsó egyházmegyei zsinatán mondott beszédéből

'A hitvallás'

Azt a hitet tanuld meg, és azt a hitet valljad, s csak azt tedd magadévá és őrizd meg, amelyiket az Egyház nyújt most neked, s amelyet az egész Szentírás hitelesít. Nem mindenki képes ugyanis áttanulmányozni a Szentírást: egyeseket a tanulatlanság tart vissza, másokat pedig valamilyen elfoglaltság gátol abban. Nehogy azonban elsorvadjon a lélek a kellő ismeretek híján, íme, a hitvallás néhány ágazatában összefoglaljuk a hit egész igazságrendszerét.

Azt akarom, hogy ez a hit legyen útravalód egész életedben, és semmiképpen se fogadj el másikat helyette. Még akkor se, ha mi magunk netán megváltozva bármilyen ellentétes dolgot is mondanánk azzal szemben, amit most tanítottunk neked, de még akkor se, ha egy ellenséges angyal változna át a világosság angyalává, és tévedésbe akarna vinni téged. Mert ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit most mi hirdettünk nektek, átkozott legyen! (Gal 1,8)

Most magukat a puszta szavakat megfigyelve, vésd emlékezetedbe a hitvallást; alkalmas időben pedig gyűjtsd össze az egyes ágazatokhoz a szentírási bizonyítékokat! A hitvallás ágazatait ugyanis nem emberi önkény fogalmazta meg: hanem az egész Szentírás legkiemelkedőbb igazságait gyűjtötték itt egybe, és így állították össze a hit egységes tanítását. És amiként az elültetett mustármag, bár igazán kicsike mag, mégis sok ágat tartalmaz magában, úgy ez a hitvallás is, kevés szóban mintegy magában foglalja az igaz vallásnak az Ó- és az Újszövetségben kinyilatkoztatott tanítását.

Figyelmesek legyetek tehát, testvéreim, és tartsátok meg ezt az áthagyományozott hitet, amelyet most kaptatok, és írjátok be azt szívetek mélyébe! Legyetek óvatosak, nehogy az ellenség bárhol is megfossza a hittől a vigyázatlanokat és hanyagokat, és ügyeljetek, nehogy valamelyik eretnek meghamisítson bármit is abból, amit most átadtak nektek. A hívő hasonlít ahhoz az emberhez, aki ezüstjét a pénzváltók asztalára teszi, és mi is éppen ezt tettük most. Isten azonban majd elszámoltat a kamatokról is. Miként az Apostol, én is felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett (1 Tim 6,13), hogy makulátlanul őrizzétek meg ezt a számotokra áthagyományozott hitet egészen a mi Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. 

Az élet kincsét kaptad meg most, és ezt a kamatozásra letett kincset számon kéri majd tőled az Úr az ő megjelenése napján, amit a kellő időben végbevisz a boldog és egyedüli Uralkodó, a Királyok Királya és az Uralkodók Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat (1 Tim 6,15-16). Övé a dicsőség, a tisztelet és a hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

 Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból

Forrás ~ Internet

'A szeretetről nevezett Márton'

Márton az életével bizonyítja, hogy mi is megszerezhetjük az üdvösséget és szentséget azon az úton, amelyet Krisztus Jézus megmutatott: először, ha szeretjük Istent teljes szívünkből, egész lelkünkből és teljes elménkből; másodszor pedig, ha szeretjük embertársainkat, mint önmagunkat (vö. Mt 22, 37-39).

Mivel Márton jól tudta, hogy Krisztus Jézus szenvedett érettünk, és vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára (vö. 1 Pét 2, 24), ezért különös szeretetet tanúsított a keresztre Feszített iránt. Amikor keserves kínszenvedéséről elmélkedett, nem tudta visszatartani sűrű könnyhullatásait. Különös szeretettel viseltetett a legméltóságosabb Oltáriszentség iránt is, gyakran a templom szentélyében elrejtőzve, hosszú órákon át imádta, és amilyen gyakran csak lehetett, örömmel vette magához.

Azután pedig Szent Márton az isteni Mester buzdításait készségesen követve, rendíthetetlen hitéből és alázatos lelkületéből fakadó, egészen rendkívüli nagy szeretettel vette körül szerzetestestvéreit. De szerette a többi embert is, hiszen őszinte szívvel Isten gyermekeinek és saját testvéreinek tartotta őket; sőt jobban szerette őket, mint önmagát; mivel annyira alázatos volt, hogy mindenkit igazabbnak és jobbnak tartott magánál.

Mások fogyatkozásait is mentegette. Megbocsátotta a legkeservesebb bántalmakat is, hiszen meg volt arról győződve, hogy elkövetett bűneiért sokkal súlyosabb büntetéseket érdemelne. Teljes buzgósággal iparkodott visszavezetni a bűnösöket az erkölcsös életre; a betegeket szívesen ápolta; a szegényeknek ételt, ruhát és orvosságot juttatott; a földműveseket és a sötét bőrű meg a félvérű embereket - akik abban az időben megvetett rabszolgák voltak -, amennyire csak tehette, minden segítséggel és gondoskodással felkarolta, úgyhogy 'a szeretetről nevezett Márton' névvel tisztelte meg a nép.

Ez a szent ember prédikációival, példájával és erényes életével kortársait oly csodálatosan vezette vissza a vallásos életre, hogy ez még most is csodálatosan felemeli lelkünket. Sajnos a természetfeletti mennyei javakat nem ismeri mindenki úgy, amint kellene, nem is becsüli azokat mindenki, sőt sokan bűnös élvezetekbe merülve, vagy semmibe veszik, vagy megvetik, vagy teljesen elhanyagolják. Bárcsak Szent Márton példája sok embert megtanítana üdvösen arra, hogy mily édes és boldogító Jézus Krisztus nyomdokain járni, és isteni parancsainak engedelmeskedni. 

 Szent XXIII. János pápának Porres Szent Márton szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

 

  PORRES SZENT MÁRTON SZERZETES ~ NOVEMBER 3.

Porres Szent Márton 1579. december 9-én született Peruban, Limában. Édesanyja néger, édesapja spanyol nemesember volt, ő keverék tipus, úgynevezett mulat volt. Emiatt társadalmilag alacsonyabb szinthez tartozott. Apja is magára hagyta, mert mint kormányzó nem tarthatta házában két mulat gyermekét. Anyja gondos keresztény nevelésben részesítette, Martinico - Mártonka - példaképe lett társainak.

Gyógyszerészetet, borbélymesterséget és seborvosi ismereteket tanult, elismert és jóhírű gyógyítója volt a környék betegeinek. Minden reggel szentmisén vett részt azután sötétedésig betegeivel foglalkozott. A hír és tekintély zavarta, ezért domonkos szerzetes lett, “oblatus”. 1603. június 2-án vették fel hivatalosan, laikus testvérnek. Ettől kezdve mint betegápoló testvér dolgozott példamutatóan. Társai már ekkor szentnek tartották. A kolostoruk lassan kórházzá változott, elöljárója megütközésére.

Sokat tett a szegényekért, élete kemény és alázatos volt, önfegyelmezése kitűnt, mélységesen tisztelte az Oltáriszentséget. Vezeklése és szigorú életvitele nagyon legyengítette, és amikor 1639 végén tifuszt kapott, szervezete nem bírt ellenállni. 1639. november 2-án halt meg a Hiszekegy imádkozása közben, amikor az “és emberré lett” szavakhoz ért. 1837-ben XVI. Gergely pápa boldoggá, 1962-ben XXIII. János pápa szentté avatta. Védőszentje az orvosi és ápolói szervezeteknek.

Példája:
Nem a származás, vagy szakma fontos!
Az Oltáriszentség az Élet kenyere!

Istenünk, ki Szent Mártont az alázat útján elvezetted a mennyei dicsőségbe, kérünk, segíts, hogy példáját követve mi is méltók legyünk az örök boldogságra! 

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. november 3. – Csütörtök

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: 'Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.' Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: 'Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: 'Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.' Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: 'Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat' Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.' Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői. Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz, nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a remény, hogy fia visszatérhet. Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!