'Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát'

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet.

Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18). Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.

Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy - miként maga mondotta - bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki.

Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényeket megérteni (vö. Zsolt 40,2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9,22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.

A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.

Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.

Páli Szent Vince áldozópap írásaiból

Forrás ~ Internet

'A SZERETET LEÁNYAI '~ IRGALMAS NŐVÉREK RENDJÉHEZ

'Késedelem nélkül mindenben elsőbbséget kell adni a szegények szolgálatának! Ha imádság idején egy szűkölködőnek gyógyszert vagy segítséget kell nyújtani, nyugodt lélekkel lássatok hozzá a teendőhöz, s tevékenységteket imaként ajánljátok fel Istennek. Ne nyugtalankodjatok vagy ne legen bűntudatotok, ha a szegények szolgálatát részesítitek előnyben. Nem hanyagoljátok el Istent, amikor Istenért távoztok el Tőle, megszakítjátok az istendicséretet, hogy ugyanolyan módon valami mást vigyetek végbe.'
Páli Szent Vince

Forrás ~ Internet

 

PÁLI SZENT VINCE ÁLDOZÓPAP ~ SZEPTEMBER 27.

  Páli Szent Vince Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt. Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.

Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt,  hogy állítólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.

1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a 'Szeretet leányai' - Irgalmas Nővérek - társulatát.

Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Derűs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában - rue de Sevres - láthatjuk. 1729. augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójának.

Példája: Derűsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!

'Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot apostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegényeket gondozza és a papokat tanítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzgósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított!' Amen.

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. szeptember 27. – Kedd

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

Az ember néha egészen indulatos, s lássuk be, ilyenkor túlzásokra vagyunk képesek. Bizonyos élethelyzetekben magával ragad minket a hevesség, az indulat, nem vagyunk képesek uralkodni magunkon, s olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket normális esetben sosem. Ilyesmi indulatról olvasunk a mai evangéliumban. Jakab és János apostolokat elkapja az indulat, felháborodnak azon, hogy Jézust nem fogadják be az egyik faluban. Az elutasítás egyébként nem kifejezetten Jézusnak vagy tanítványainak szól, mert abban a korban a szamaritánusok, azaz a szamariai országrészben élők meglehetősen ellenséges viszonyban voltak a többi zsidóval, amely például abban mutatkozott meg, hogy nem adtak szállást azoknak, akik a jeruzsálemi zarándoklatra igyekeztek. Jézus helyteleníti két apostola gondolkodását, lelkületét, akik isteni büntetést szeretnének eszközölni a szamaritánusokra. Kijelenti, hogy Istennek soha nincs szándékában a pusztítás, nem akarja az ember kárát. Megmenteni, megváltani jött az embereket, mert a mennyei Atya az emberek üdvösségét akarja. Indulataink megfékezését szolgálja, ha nem ellenségként, hanem barátként, testvérként tekintünk a másik emberre, s ezt akkor is megtesszük, amikor ő nem a mi elképzeléseink szerint beszél vagy cselekszik.

© Horváth István Sándor

Imádság

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között az első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

Sziénai Szent Katalin

 

 

'Drága a Krisztus halála árán megváltott vértanúhalál'

A szent vértanúk dicső szenvedésének leírásaiból - amelyeket az egész Egyház mindenütt nagy becsben tart - szemmel láthatólag bebizonyosodik előttünk, hogy mennyire igaz, amit a zsoltárban énekelünk: Az Úr szemében drága minden szentjének halála (Zsolt 115, 15); ha már a mi szemünkben drága, akkor még inkább az az ő szemében, akinek a nevéért meghaltak. De e vértanúk halálának az ára: annak az egynek a halála. Az az egy meghaló mennyi halált szerzett magának? Hiszen, ha meg nem halt volna, halála, mint búzaszem, meg nem sokszorozódott volna. Hallottátok, mit mondott, amikor közeledett szenvedéséhez, azaz, amikor már közeledett a mi megváltásunk: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz (Jn 12,24).

Rászorultunk ugyanis erre a kereszten függő nagy váltságdíjra, mert itt lett kifizetve megváltásunk díja; amikor a beledöfött lándzsa megnyitotta oldalát, onnét áradt ki az egész földkerekség váltságdíja. Ebből vásárolt magának híveket és mártírokat, de a vértanúk hite igazolást is nyert: tanú erre a vér. Hiszen ami a váltságdíjuk volt, azzal fizettek vissza, és így valóra váltották, amit Szent János mond: Amint Krisztus életét adta értünk, nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3,16). Másutt meg azt olvassuk: Amikor egy előkelő asztalhoz leülsz, pontosan figyeld meg, mit tesznek eléd, mert majd neked is ugyanilyet kell nyújtanod (vö. Péld 23,1-2). Ez az előkelő asztal az, ahol az eledel maga az asztal Ura. Vendégeit senki sem táplálja saját magával, de ezt teszi az Úr Krisztus; hiszen ő a meghívó, és ő maga az étel és az ital is. A mártírok tudták, hogy mi volt az eledelük és italuk, ők is hasonlóval viszonozták.

De miből viszonozták volna ezt, ha a viszonzás lehetőségét meg nem adja nekik az, aki előbb költött rájuk? Mit adhatnék én az Úrnak mindazokért, amiket ő adott nekem? Az üdvösség kelyhét veszem (Zsolt 115,12). Mi ez a kehely? A szenvedés keserű, de üdvösséges kelyhe. Az a kehely, amelyet még érinteni is félt volna a beteg, ha ki nem itta volna előbb maga az orvos. Ez az a kehely, amelyet már Krisztus szavából ismerünk, hiszen így mondta: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26,39). A vértanúk e kehelyről mondták: Az üdvösség kelyhét veszem, és segítségül hívom az Úr nevét (Zsolt 115,13). 

 

Hogyan győzhetnének a vértanúk, ha nem az győzne a mártírokban, aki azt mondta: Bízzatok, mert én legyőztem a világot? (Jn 16,33) A mennyei Király uralkodott a vértanúk gondolatán és szaván, s a földön általuk győzött a sátánon, a mennyben pedig megkoszorúzta a vértanúkat. Boldog vértanúk! Ti egészen kiittátok ezt a kelyhet. Így vége lett szenvedéseteknek, és megkaptátok dicső jutalmatokat!

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet

 

 

'Öltsük magunkra az igazságosság fegyverzetét!'

Nem azért írok nektek, testvéreim, az igazságról, mert tanítótok akarok lenni, hanem mert ti kívántátok tőlem. Ugyanis sem én, sem más hozzám hasonló nem éri el a dicső Szent Pál bölcsességét. Amikor ő köztetek volt, az akkor élő emberek előtt tökéletesen és szilárdan tanította az igazság igéjét, és amikor eltávozott, leveleket írt nektek. Ha olvassátok, a nektek adott hit gyarapítására szolgál majd. A hit mindannyiunk anyja (vö. Gal 4,26), követője a remény, előtte pedig a szeretet jár: Isten, Krisztus és az embertárs iránti szeretet. Aki ezekben él, beteljesítette az igazság törvényét, mert akinek szeretete van, az messze áll minden bűntől.

Minden baj gyökere a hírvágy (vö. 1 Tim 6,10). Tudva azt, hogy semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit (1 Tim 6,7), öltsük magunkra az igazság fegyvereit, és tanuljunk meg az Úr törvényének útján járni először is mi. Tanítsátok meg azután a feleségeteket is arra, hogy a nekik adott hit szerint éljenek szeretetben és tisztaságban, szeressék férjüket igazán, és szeressenek mindenkit egyformán teljes önmegtartóztatással; gyermekeiket neveljék Isten félelmének fegyelmében. Az özvegyeket pedig tanítsuk meg, hogy legyenek okosak az Úrban való hitet illetően; könyörögjenek szünet nélkül mindenkiért, maradjanak távol minden rágalomtól, megszólástól, hamis tanúzástól, fösvénységtől és minden rossztól. Tudják meg, hogy Isten oltárai ők, és hogy Isten mindent tisztán lát, semmi sem marad előtte rejtve, sem gondolat, sem képzelődés, sem a szív titkai.

Tudva tehát, hogy Isten nem hagy magából gúnyt űzni (Gal 6,7), járjunk törvényéhez és akaratához méltó módon. Hasonló módon a diakónusok is, mint Istennek és Krisztusnak, nem pedig embereknek szolgái, legyenek feddhetetlenek az ő igaz színe előtt. Ne legyenek rágalmazók, kétféle módon beszélők, zsugoriak, hanem legyenek magukat mindenben megtartóztatók, irgalmasok, igyekvők, Urunk igazsága szerint járók, hiszen ő mindenkinek szolgája lett. Ha e világon elnyerjük az ő tetszését, az a másvilágon is a miénk lesz, mint ahogy megígérte, hogy feltámaszt minket a halálból; továbbá, ha méltó módon élünk, vele együtt fogunk uralkodni is (vö. Róm 5,17), amint hisszük.

Szent Polikárp püspök és vértanúnak a filippiekhez írt leveléből

Forrás ~ Internet

 

SZENT KOZMA ÉS SZENT DAMJÁN VÉRTANÚK ~ SZEPTEMBER 26.

A hagyomány szerint arab származású orvosok voltak. Diocletianus alatt 303-ban halálra kínozták őket. A legősibb írásos tanúbizonyság szerint sírjuk a szíriai Cirruszban - Kürrhosz - volt, ahol bazilikát is emeltek tiszteletükre. Onnan jutott el tiszteletük Rómába, és terjedt el az egész Egyházban.

'Urunk, Istenünk, dicsőítsen téged könyörgő szavunk, amikor Szent Kozma és Damján vértanúkra emlékezünk: gondviselő jóságoddal nekik örök dicsőséget adtál, minket pedig segíts hathatós kegyelmeddel. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. szeptember 26. – Hétfő

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Elmélkedés

A Szentírás a kezdetektől fogva hirdeti, hogy az igazán értékes dolgokat, életünk leginkább megbecsülendő kincseit nem kiverekedjük magunknak, nem megharcolunk érte és nem erőszakkal szerezzük meg, hanem ajándékként, jutalomként kapjuk. Sok mindenért meg kell küzdenünk az életben és nem várhatjuk azt, hogy minden jóban ingyen, munka nélkül részesüljünk, de ami igazán értékes az életünkben, azt Isten adományaként kapjuk. Mindezek fényében nem sok értelme van az emberek egymás közti versengésének. Az apostolok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. És mi is feltehetjük a kérdést: ki a nagyobb ember? De mi értelme van ennek a kérdésnek? Miért akarnánk a másik ember fölé kerülni? És miért akarnánk őt magunknál kisebbnek látni? Isten mindannyiunkra úgy tekint, mint gyermekeire és nem tesz különbséget az emberek között. Jóságát és szeretetét mindenki felé kimutatja. A gyermek azért lehet példa a keresztény ember számára, mert elfogadja szülei gondoskodását, törődését. Nem törtet, nem tülekszik, nem akar mások elé kerülni, hanem elfogadó és engedelmes. Ezzel a lelkülettel fogadjunk mindent, amit Isten ad nekünk. Így valósul meg bennünk és növekszik általunk az Isten országa.

© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába, mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a természet nem adott meg.

 

 

 'AKI NEM ISMERI A SZENTÍRÁST, AZ KRISZTUST SEM ISMERI'

    Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5,39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7,7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22,29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.

    Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (vö. Én 7,13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52,7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Vö. Iz 6,8)
  
 De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: 'Olvasd', azt feleli: 'Nem tudom, mert le van pecsételve'  Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: 'Olvasd'  akkor az így felel: 'Nem ismerem a betűket' (Iz 29,11).

    De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el (1 Kor 14,29). De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt (vö. Zak 1,9); és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk (Gal 4,6); továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk (vö. Zsolt 84,9).

'Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri' ~ Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Forrás ~ Internet

'Kegyelemből van az üdvösségünk'

Polikárp és a vele levő presbiterek Isten Filippiben zarándokló egyházának: gyarapodjatok a mindenható Isten és Megváltónk, Jézus Krisztus által irgalomban és békében!

Nagyon örültem miattatok Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, mert az igaz szeretet képviselőit barátsággal fogadtátok, és a bilincsbe verteket magatokhoz méltóan elkísértétek. Ilyen bilincsek illenek a szentekhez; ékességei mindazoknak, akiket Isten, a mi Urunk valóban kiválasztott. 

Örültem, hogy hitetek régtől fogva dicsért erős gyökere mindmáig él és gyümölcsöt hoz a mi Urunk, Jézus Krisztusban, aki bűneinkért egészen a halálig szenvedett. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta őt (ApCsel 2,24), noha nem láttátok, mégis hisztek benne a megdicsőültek kimondhatatlan örömével (1 Pét 1,8-9). Ezt sokan szeretnék elnyerni, tudva, hogy a kegyelemből van az üdvösségtek, nem tetteitekből (vö. Ef 2,8), hanem Isten akaratából Jézus Krisztus által.

Ezért hát derekatokat felövezve (1 Pét 1,13) szolgáljatok Istennek félelemmel (vö. Zsolt 2,11) és igazsággal. Hagyjátok el a hiú dicsekvést és a tömeg tévelygéseit. Higgyetek abban, aki a mi Urunkat, Jézus Krisztust a halálból feltámasztotta, megdicsőítette (1 Pét 1,21), és jobbjára ültette; neki vannak alávetve az égiek és a földiek, őt imádja minden szellem, ő jön majd ítélni élőket és holtakat. Vérét Isten számon kéri mindazoktól, akik nem hisznek benne.

Isten, aki őt feltámasztotta a halálból, minket is fel fog támasztani, ha megtesszük akaratát, parancsai szerint élünk, s szeretjük mindazt, amit ő szeretett, ha tartózkodunk minden igazságtalanságtól, csalástól, fösvénységtől, rágalmazástól, hamis tanúskodástól; ha nem fizetünk rosszért rosszal, szidalomért szidalommal (vö. 1 Pét 3, 9), ökölcsapásokért ököllel, szitokért gyalázkodással. Tartsuk eszünkben, amit az Úr mondott: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak! Legyetek irgalmasok, és irgalmasságban részesültök! Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (vö. Mt 7, 1; Lk 6,36-38); és: Boldogok a szegények és akik üldözést szenvednek, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5, 3.10).

 Kezdődik Szent Polikárp püspök és vértanúnak a filippiekhez írt levele

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. szeptember 25. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta: 'Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - kiáltotta újra -, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.' Lk 16,19-31

Elmélkedés ~ 'Üdvösségre vezető szó'

A Szentírásban számos olyan csodálatos történet és lélekemelő gondolat van, amelyek Isten szeretetéről, a gondviselésről és az ő irgalmáról szólnak. Különösen is igaz ez az evangéliumokra, Jézus életére és tanítására, akinek személyében és személyén keresztül megismerhetjük azt az Istent, aki mindenkor szeretettel fordul felénk. Nagyon hasznos, ha rendszeresen olvassuk ezeket a történeteket, mert vigasztalást és reményt nyújtanak számunkra. Ha mindezek mellett olyan szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy abban felfedezzük az üdvösségre vezető igazságot, akkor nem állhatunk meg a részleteknél, hanem úgy kell tekintenünk a szent szövegek egészére, hogy azok valóban Isten üzenetét, útmutatását közvetítik számunkra. Mert éppen ez a kinyilatkoztatás szándéka. Isten azért tárja fel előttünk önmagát és közli velünk üzenetét, hogy vágyakozzunk az ő megismerésére és a vele való életre, és törekedjünk az üdvösségre. Keresztény emberként szilárdan hisszük, hogy a Szentírás üzenete nem csupán egyes kiválasztott személyeknek vagy népnek szól, hanem minden embernek. A Szentírásban Isten szavát, mint az emberek üdvössége érdekében kimondott teljes és végső szavát olvashatjuk. Teljesnek mondhatjuk ezt az üdvözítő isteni szót, mert ennek ismerete elég ahhoz, hogy az örök életre, az üdvösségre jussunk. Itt természetesen nem csupán elméleti ismeretről van szó, hanem a megismert igazság szerinti életről is. És végsőnek is nevezhetjük ezt az üdvösségre vezető tanítást, mert Isten már nem változtatja meg tervét és nem szegi meg ígéretét. Fiának, Jézus Krisztusnak kereszthalálával örökre kiengesztelődött az emberiséggel, elfogadta azt az áldozatot, amelyet Jézus a mi üdvösségünkért hozott. Szent Pál apostol a következőket írja a rómaiakhoz címzett levelében: 'Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai!' (Róm 11,33). Isten titkai, rejtett szándékai nem értelmetlenséget jelentenek, hanem egy magasabb rendű igazságot, mégpedig azt, hogy ő mindent megtesz az emberek megváltása és üdvözítése érdekében. Az ember a maga önzésében és kicsinységében nehezen érti meg ezeket a szándékokat, de az Úr szenvedése és halála egyértelműen jelzik számára, hogy Isten nem ismer korlátokat és határokat a szeretetben. Ma, a Szentírás vasárnapján Jézusnak azt a példabeszédét olvassuk az evangéliumban, amelyik a gazdag emberről és a szegény Lázárról szól. Halála után Lázár az üdvösségre, a jócselekedeteket elmulasztó és csak önmagának élő gazdag pedig a kárhozatra jutott. A példabeszéd figyelemreméltó része Ábrahám és az elkárhozott gazdag párbeszéde. Ábrahám emlékeztet arra, hogy Isten a mózesi törvények és a próféták szava által pontosan megmutatta az embereknek az üdvösség útját, de a gazdag ezt nem ismerte fel. A mai evangélium üzenete ez: van Szentírásod, amelyben Isten feltárja előtted az üdvösség útját. Hallgass a Szentíráson keresztül megszólaló Istenre! Kövesd azt az utat, amelyet Isten mutat neked, és akkor eljuthatsz az örök életre!

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy rád, a te szavadra, üzenetedre figyeljünk és téged hallgassunk. Segíts, hogy észrevegyük azt is, hogy te meghallgatsz minket és éppen a Szentírás üzenete által válaszolsz emberi kérdéseinkre. Szomjazunk igazságodra, készséges szívvel hallgatunk téged, aki utat mutatsz számunkra. Tanulékony lélekkel figyelünk rád és kifejezzük készségünket, hogy tanításod szerint akarunk élni. Alakítsd át életünket a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

 

'A Szentírás a szentek kifogyhatatlan tápláléka, és szent éhsége'

Nagyon kevesen tudják, sőt talán senki sem tudja egészen felfogni, hogy mekkora erő van a Szentírásban.

Nézzétek, kedves testvéreim, milyen csodálatosak és milyen drágák a Szentírás sorai, és mindig szent vágyat ébresztenek. A szentek kifogyhatatlan tápláléka és szent éhsége ez. E kimeríthetetlen bőség nem hagy maga után semmi kívánnivalót, de még inkább értékesebb gyakori határozottsága.

Méltán, mert egyrészt a Szentírásból szerzi meg az ember az üdvösség ismeretét, másrészt pedig maga a Szentírás mindazokat, akik hisznek, és hitük szerint cselekednek, el is vezeti az örök életre. A Szentírás a múltat változtatás nélkül írja le, a jelent meg jobban megmutatja, mint ahogy azt látni lehet, a jövőt pedig már mintegy megtörténtet mondja el. A Szentírás minden lapjáról az igazság szól, minden lapján az isteni erő tündöklik, és minden lapja a jövőt tárja fel az emberi nem előtt.

Mint ahogy az a földön is szokott lenni, a mi meglevő felfogásunknak megfelelően példabeszédekben és elrejtve közli velünk az isteni igazságokat, amint azt a 77. zsoltár is mondja : Példabeszédre nyitom ajkamat: Hirdetem, ami rejtve volt a világ teremtésétől fogva (vö. Zsolt 77,2).

Hogy elénk tárjon minden isteni ajándékot, a Szentírás megtanít bennünket a Szentháromság hódolatteljes ismeretére is, amelyet – a bálványok tiszteletére fordított annyi évszázadon át – nem ismert meg ez a szomorú sorsú, elvakult emberiség; tudniillik az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egy Istent és minden teremtmény Alkotóját és Kormányzóját, aki képes volt megteremteni mindazt, amit csak akart, és ami csak látszik az égen és a földön.

Ha azt kérdezed, hogy ő milyen jó, halld meg ilyen röviden összefoglalva: Menedék a nyomorúság válságos napjaiban (Zsolt 9, 10). Ha a hatalmát kérdezed, halld: Ki állhat ellen a te hatalmadnak? (Vö. Zsolt 75,8) Ha igazságát kérdezed, halld: Igazságosan megítéli a földkerekséget (Zsolt 95,13).

A Szentírás egészen világosan tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. Így mondja a Zsoltáros: Lelked elől ugyan hova mehetnék? Színed elől hová futhatnék? Ha fölhágok az égbe, odafönn vagy, ha leszállok az alvilágba, odalenn talállak (Zsolt 138,7-8), és így tovább, amint a Szentírás az ő nagyságáról szól.

Ezeket a szent iratokat, amint jól tudod, nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által. Ezt akkor lehet igazán megérteni, amikor egy hívő lélek megbizonyosul arról, hogy a Szentírást mint igazságot és mint a lélekre nézve hasznosat lehet hirdetni. Mi az, ami lelkileg hasznos és drága, amit meg nem találsz a Szentírásban, ha a tiszta lélek értelmével figyelsz rá?

A Szentírás minden egyes felolvasása nem üresen elhangzó szó, és nem is késlekedik annak a megvalósításában, amit ígér, mert akik engedelmeskednek neki, azoknak meghozza az örök üdvösséget, a gőgösöket pedig, akik ellene mondanak, örök büntetéssel sújtja.

Ezért is kapjuk azt a figyelmeztetést, hogy a Szentírás szavait nemcsak meghallgatni kell, hanem üdvös cselekedetekkel az embernek teljesítenie is kell azokat. Egyszer ugyanis az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ mulandó dolgait túl ne értékeljük, ismét máskor meg azt csöpögteti beléd, hogy meg ne feledkezzél arról a hazádról, amely majd örök lakóhelyed lesz. Türelemre int, reményt nyújt, dicséri az üdvös alázatosságot, és mindig elítéli a romlásba döntő gőgösséget, de gyakran ajánlja a jámbor alamizsnálkodást.

Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélő Bíránk elfogadja a bűnbánatot, és tanítja, hogy a mi jóságos Megváltónk megbocsát; sőt a Szentírás elriaszt a bűntől, hogy megjavítson bennünket, ítélettel fenyeget, hogy irgalmazhasson, és megparancsolja: úgy éljünk, hogy méltók legyünk az angyalok társaságára, és legyen meg bennünk az, ami a legdrágább és örök értékű, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15,28), továbbá hogy meglássuk őt színről színre, és töltekezzünk dicsőségének bőségéből, és ne legyen már többé semmi kielégítetlen vágyunk.

Ki lenne az, aki nem akarna az ilyen parancsoknak szót fogadni, hacsak nem az, aki mindenáron az örök kárhozatba akar rohanni? Minden esztelenséget és minden butaságot felülmúl az, ha valaki saját Megváltója parancsait semmibe veszi, és ugyanakkor legkegyetlenebb ellensége csábításait követi.

Ahány szó, annyi jutalom; ahány ítélet, annyi büntetés. A Szentírás nem szűnik meg hasznos tanításokat adni, csak akkor, ha kivágják a nyelvet, és az hallgat.

Mindezeket nagyon kell tudniuk azoknak, akik követni akarják Krisztust, és győzelmet akarnak aratni testük felett, amelyben nem uralkodik a Szentlélek. Végül is azt akarja a Szentlélek, hogy övéi fel legyenek fegyverezve a láthatatlan támadások ellen is, hogy legyőzzék azt a gonosz szellemet, amely Sault gyötörte. Ennek a gonosz szellemnek az elűzéséhez, mint már mondottam, főként Dávid lantjára van szükség, azaz Krisztus drága tanítására és ennek a megvalósítására. Ez teszi az Istenben hívőket jólelkűekké.

Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló elmélkedéséből

Forrás ~ Internet