EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS 

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: 'Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! 
Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. 
Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.'

---

A ma ünnepelt Szent Barnabás nem a Jézus által kiválasztott tizenkét apostol testületéhez tartozott. Azért nevezzük mégis apostolnak, mert a kezdeti időkben Szent Pál társaként vállalta az apostoli munkát, az evangélium hirdetését. Eredeti neve József volt és Ciprus szigetéről származott. Az Apostolok Cselekedetei beszámolója szerint földjét eladta, hogy árát a szegényeknek adományozhassa (vö. ApCsel 4,37). Már ez a tény mutatja elszántságát és lelkesedését, amely később, a pogányok körében folytatott buzgó evangelizálás során még inkább megmutatkozott. Rendkívüli bátorság kellett hozzá, hogy Pállal együtt elinduljon olyan emberek közé, akik még nem hallottak semmit Jézusról és tanításáról, hogy az ő körükben tegyenek tanúságot. Természetesen nem csupán emberi lelkesedése hozta meg a várt eredményt, hanem a Szentlélek segítsége is kellett ehhez. Barnabás példája azt mutatja, hogy Isten néha ismeretlen utakra hív minket, de érdemes elindulnunk ezen az úton.
Az ünnep evangéliuma a missziós küldetésről szól. Jézus ezt mondja: 'Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!' (Mt 10,7). E feladatra vállalkozott Barnabás. Nagylelkűsége tehát arra indította, hogy ne csak vagyonát adja oda, hanem egész életét az evangélium szolgálatára szentelje. 
A szegények támogatása és az evangélium buzgó továbbadása vallásosságomról, hitemről tanúskodik.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!
 

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS 

 

Jézus így tanított a hegyi beszédben: 'Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!'

---

A nyolc boldogságról szóló beszéd tegnap azzal fejeződött be, hogy boldogok, akik a világban üldözést szenvednek Jézus miatt. A mai evangéliumban a sóról és a világosságról van szó. Mindkét hasonlat azt fejezi ki, hogy bár a világ üldözni fogja Krisztus tanítványait, küldetésük mégis éppen ehhez a világhoz szól. Az a hivatásuk, hogy miként a só ízesít és tartósít, a keresztények tanítóként és tanúságtevőként 'jó ízt adjanak' a világnak a krisztusi tanítás hirdetésével. Értelemszerűen ez csak akkor lehetséges, ha megőrizzük, azaz 'tartósítjuk' magunkban az igazság tanítását.
A világosság hasonlata a hiteles keresztény életpélda felmutatását jelenti. Nem öntelt gőg, hivalkodás vagy magamutogatás ez, hanem Krisztus szerény és szelíd képviselete a világban. Olyan tanúságtétel, amelynek eredménye nem az, hogy az érintett személy elismerést kap a világtól, hanem az, hogy az általa tett jótetteket látva Istent fogják magasztalni az emberek.
A két példázat lezárásaként Jézus azt kéri az őt követőktől, hogy jócselekedeteikkel szerezzenek dicsőséget az Atyának, folytatva az ő művét, tanúságtételét. Isten minket is úgy szeret, ahogy Fiát, Jézust. Mi is ugyanúgy Atyánknak szólíthatjuk Istent, miként Jézus tette. S Isten tőlünk is ugyanazt várja, mint Fiától: szerezzünk dicsőséget neki jócselekedeteinkkel. Ez a küldetésem, így válok sóvá és világossággá.
© Horváth István Sándor

---

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged. 

 

 

 SZENT EFRÉM DIAKÓNUS ÉS EGYHÁZTANÍTÓ ~ június 9.

Efrém diakónus, hitvalló a Szír ortodox egyház egyik legkiemelkedőbb teológusa, szónoka és himnuszírója volt. Diakónusként hazájában és Edesszában működött, ahol teológiai iskolát alapított. Aszketikus életet élt, nem szűnt meg prédikálni és könyveket írni kora tévedései ellen.

A keleti és nyugati egyházak egyaránt szentként tisztelik Efrémet. XVI. Benedek pápa a Principi apostolorum Petro enciklikájában emelte a katolikus egyháztanítók sorába 1920-ban.

Niszibiszben, a Római és a Perzsa Birodalom határán született, 306 körül. 18 éves korában megkeresztelkedett, és attól kezdve a város első püspökének, Jakabnak (a szírek apostola) tanítványa volt. Tanított a niszibiszi iskolában, melynek később vezetője lett. Nagy Szent Vazul diakónussá szentelte.

363-ban Flavius Claudius Iovianus római császárnak át kellett adnia a várost a perzsáknak, így Efrém számos kereszténnyel együtt Edesszába költözött. A város akkoriban nagy keresztény gyülekezettel rendelkezett. Máig nem tisztázott, hogy Efrém alapította-e az edesszai iskolát, vagy tevékenysége és tanítványai tették híressé.

Később remeteként élt egy sziklabarlangban, majd ismét tanítani kezdett. Átszervezte az iskolákat; ekkor írta aszketikus művei zömét. 'Efrém az első apostolok buzgó követője volt. A szerzetesek és remeték példaképe. Nem volt tarisznyája, botja, sem aranya, ezüstje. Zabkenyeret és zöldséget evett, szomját vízzel oltotta. Teste hasonló volt az agyagból formált csontvázhoz' - írta róla Nüsszai Szent Gergely.

Az edesszai arám nyelvjárásban alakult ki a szír irodalom, melynek Efrém megalapozója és legjelentősebb képviselője. Főként bibliamagyarázattal, hitvédelemmel és himnuszköltészettel foglalkozott. Kommentálta Mózes első könyvét, Mózes második könyvét, Józsué könyvét, Bírák könyvét, Sámuel első és második könyvét, A királyok első és második könyvét, A krónkák első és második könyvét, Jób könyvét. Mózes első és második könyvének szír nyelvű kommentárjai megőrződtek. Szintén megmaradtak Tatianus Diatessaronjáról (evangélium harmonizálása) írt kommentárjai. Az apostolok cselekedeteihez, és Pál apostol leveleihez írt kommentárjai arámi fordításban maradtak fenn. Sermones című művéből is maradtak meg eredeti részek. A Refutationes-ben cáfolta Mani, Bardasanes és Markion tanait.

Efrém az ókeresztény költészet legnagyobbika. Szír nyelven (kelet- arámi nyelv) írt. Műveiben a teológia és a költészet összefonódott. Rímes prózában és versben írta homéliát. Himnuszaiban újra és újra megénekelte az embereket megszabadító Isten csodálatos kegyelmét. Jól ismerte a Bibliát, melyet leggyakrabban körülírva idézett. Nem volt kapcsolatban a kortárs görög teológusokkal, nem ismerte a személy, lény és természet általuk használt kifejezéseit. Az Efrém által használt fogalmak valószínűleg a korai szír egyházi nyelvből származtak. Énekei, melyekért a Szentlélek hárfája melléknevet kapta, a szír liturgiában ma is megtalálhatók. Himnuszait lefordították örmény, kopt, etióp, arab és görög nyelvekre, görögből pedig latinra és a szír, örmény, kopt, görög és szláv nyelvű liturgia részei.

A Római és Perzsa Birodalom határán uralkodó politikai helyzet, a pogány kultuszok, a zsidó vallás, a különböző ókeresztény szekták arra késztették, hogy állást foglaljon, és megvédje meggyőződését. Küzdött a babona, a csillagkultusz, a manicheizmus ellen.

A 372 telén, pusztító éhínség idején elvállalta az élelem szétosztását a szegények között; egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába, meghalt.

Az ortodox és katolikus egyház egyaránt tiszteli. Az egyetlen szír nyelvű szent, akit 1920-ban egyháztanítóvá nyilvánítottak. A római kánonba 1920-ban vették föl, ünnepét június 18-ról 1969-ben június 9-re helyezték.

 
Forrás ~ Internet

JÉZUS FŐPAPI IMÁJA

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt:

 'Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.'

'Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból.

A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.

Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.

Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és megdicsőíttetem őbennük.

Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek.

Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.

Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.

Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.

Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.'

'De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.

Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél'

 (János 17,1-23).

 

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben”

---

Ma Jézus hegyi beszédéből a nyolc boldogságról szóló tanítást olvassuk az evangéliumban. Ugyanennek a résznek egy rövidebb változata megtalálható Szent Lukács írásában is (vö. Lk 6,20-26). A Lukács-féle változat abba az irányba mutat, hogy a földi élet küzdelmei és szenvedései után jutalom várja az embert a mennyországban, azaz a boldogság majd a túlvilágon vár az emberre. Szép ez a gondolat, de felveti a kérdést: Isten csak a túlvilágon akarja boldoggá tenni életünket? Itt a földön miért nem? Valóban azt akarja, hogy egész életünk küzdelem legyen?
Nyilvánvaló, hogy Isten azt akarja, hogy már itt a földön is boldogok legyünk. Ezt kár volna kétségbe vonnunk. Isten a boldogságunkat akarja. Erre bizonyíték a nyolc boldogság Máté szerinti leírása, amelyben Jézus javaslatokat fogalmaz meg, hogy milyen lelkület legyen bennünk, ha a boldogságot keressük. Mindjárt az első mondásnál szándékos a jelen idejű megfogalmazás: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Nem az övék lesz, hanem már most az övék.
Az emberi boldogság hátterében mindig az Isten áll, aki vigasztalást nyújt nekünk, aki beteljesíti az igazság utáni vágyunkat, aki irgalmasan megbocsát nekünk, akit gyermekeiként megláthatunk, s aki hűségünkért megjutalmaz minket. Induljak el bátran a szelídség, az irgalmasság, a tisztaszívűség és a békesség útján! Induljak el a boldogság útján!
© Horváth István Sándor

---

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyla alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

PÜNKÖSD HÉTFŐ

A tegnapi illetve a mai ünnep nem kezdet, hanem befejezés. Vagy mondjuk inkább beteljesítésnek. Ma befejeződik a húsvéti időszak ötven napja, hogy a feltámadás titka a Szentlélek erejében bennünk éljen tovább annyi napon keresztül, amennyit az Úrtól kapunk földi próbaidő címén.
A Húsvét akkor rendít meg bennünket, ha nemcsak egy történelmi eseménynek tekintjük, hanem most is zajló folyamatnak. Krisztus feltámadott, mi Krisztus titokzatos teste vagyunk, tehát Krisztus feltámadása hatással van ránk most is, minden pillanatban. S ezt a Szentléleknek köszönhetjük.

A Szentlélek kiáradásának napját nevezzük az egyház születésnapjának is. S ez ugyanott történik, ahol az utolsó vacsora volt. Az emeleti teremben. Ahol Jézus alapítja az Oltáriszentséget, ott árad ki a Szentlélek is. A helyválasztásnak ez az azonossága jelzi, hogy ez a hely valójában bennünk van. Mert az ember a teremtés koronája. Isten a legkiemelkedőbb teremtményt tovább emeli, hogy benne csúcsosodjon ki a teremtett világ.

Isten velünk kezdi el és a mi közreműködésünkkel akarja végbevinni a világ lelkesítését.

Sánta János

Forrás ~ Internet

PÜNKÖSD ~ A SZENTLÉLEK ÜNNEPE

'Szállj szívünkbe, nagy Isten, lélekadó Lélek!'

          

 Bevezető:

            Pünkösd van, a Szentlélek ünnepe. Elgondolkodtam azon, hogy mit is mondanánk a Szentlélekről, ha valaki megkérdezne? Talán csak annyit, hogy a harmadik isteni személy, aki az első pünkösdkor tüzes nyelvek alakjában leszállt az apostolokra, akit mi is elnyerünk a bérmálás szentségében. Esetleg még emlékezünk a katekizmusból arra, hogy a világ végéig munkálkodik az Egyházban és az emberek lelkében.

            Szűkszavúak azért lennénk, mert a Szentlélek munkája rejtett, nem látható módon folyik. Az Atyáról beszél nekünk a teremtett világ, a Fiú emberré lett, életét megőrizték az evangéliumok. A kegyelmet, a hitet és az istenszeretetet, amit a Szentlélek ébreszt az emberek lelkében, nem lehet látni. Ahogy a holland katekizmus szerzői találóan szemléltetik, a Szentlélek olyan, mint a víz a földben, amely nem tűnik fel, csak akkor vesszük észre, hogy hiányzik, amikor hiányában a virágos mezőből pusztaság lesz. A liturgiában szereplő 104-ik zsoltár szerint: 'Ha megvonod éltető erődet, elpusztulnak és a porba térnek. Ám ha kiárasztod lelkedet, fölélednek, és megújítod a föld színét.' (Zsolt 104, 30k).

            Tegnap a magyar kereszténység szenthelyére, Csíksomlyóra zarándokoltunk. Köszönettel fejeztük ki gyermeki ragaszkodásunkat a Szűzanyának, akinek anyai oltalmát ezer esztendeje érezzük. Boldogasszony anyánk énekkel zengtük világgá, hogy kicsoda Õ nekünk: 'Ó, Atyaistennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája! Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, anyai palástod fordítsd oltalmunkra!'

            Pünkösd napján is Jézus anyjával, az Egyház anyjával vagyunk, aki velünk imádkozik, hogy az Atyától a Fiú által küldött Vigasztaló jelenlétében élhessünk. Ha csak a Csíksomlyói búcsú kétórás liturgiáját tekintjük - amiért néhány százezren eljöttünk a szélrózsa minden irányából, hogy egy szívvel-lélekkel ünnepeljük Krisztus áldozatát -, bátran elmondhatjuk, hogy két óra leforgása alatt életre szóló élmény részesei lettünk. Mária körül olyanok vagyunk, mint az első pünkösd napján az apostoli kollégium: élő Egyház. Az élő Egyház élménye még jobban megerősítette bennünk a személy, a család, a nemzet szeretetét, hittel és reménnyel vállaljuk a jelent és a jövőt, s nem utolsó sorban közelebb hozott minket egymáshoz kereszténységünkben és magyarságunkban. Mindezért mondjunk most köszönetet Istennek, és bűneinkért kérjünk bocsánatot.

            A világban vagyunk, de már nem a világé, hanem az Istené. Krisztus megváltó műve mindez. S ez a világban való létünk is teljesen a Szentlélekkel van kapcsolatban.

            Jézus megmondta, hogy a Vigasztaló, akit az Atya nevemben küld, először is 'megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek' (Jn 14, 26). A Szentlélek védi az igazságot és tanítja is azt Krisztus Egyházában.

             1. A feltámadt Krisztus már beöltözött Istenfiúi hatalmába, erről szólt az evangélium (Jn 20, 19-23). A feltámadt Jézus húsvéti megjelenésekor békét hozott, megmutatta kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus ekkor részesíti övéit a Szentlélek erejében. Jelezte ezzel, hogy küldetésük az övének a folytatása lesz, amit Ő az Atyától kapott. Az Egyház nagy feladata az Istennel való kiengesztelődés szolgálata marad, egyrészt tanítással, másrészt közreműködéssel. A Szentlélek az Atya és Fiú szeretetkapcsolata, azért Ő adja meg a kegyelmet a bűnbánatra, a szeretetre és a hűségre. Az Egyház az Ő erejével fogja állandósítani a kegyelmet ebben a világban, az emberi gyarlóság ellenére.

            Jézus másik kijelentése a Szentlélekről: 'ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, õ majd tanúságot tesz rólam' (Jn 15, 26). A Szentlélek isteni tanú Krisztus személye és műve mellett itt a földön.

             2. A Szentlélek eljövetelével teljesedett a prófétai jövendölés, Jézus ígérete és a világban látható lett az Egyház (ApCsel 2, 1-11). A Szentlélek külső jelként a nyelvek adományát hozta, s az Egyház megkapta küldetését minden néphez és nyelvhez. Ez Isten megdicsőítése, a bábeli nyelvzavar megszünése. A tüzes lángnyelvek a Lélek tisztító és lelkesítő erejét, a kegyelem adományát jelzik.

             A viharos szélzúgás kifejezi, hogy életbe lép az újszövetség, amely már belülről hatja át az embert. A jelenet kifejezi az Apostolok Cselekedetei programját is, hiszen éppen arról fog beszélni, hogy az egyház a föld végső határáig minden nyelven megszólal. A Szentlélek hatása alatt az apostolok lelkesen hirdetik az Igét. Mindez hatással van az összegyűlt hallgatókra. Akiket eltölt a Szentlélek, azok már Isten csodás tetteit hirdetik.

            Jézus harmadik kijelentése a Szentlélekről: 'Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit kijelent nektek' (Jn 16, 14). Ez úgy teljesedik be az Egyház életében, hogy a Szentlélek Jézustól kapja, amit kijelent Egyházában. Az Egyház élete és minden eredménye a Szentlélek műve. Ez dicsőíti Jézust. Ennél a kegyelmi állapotnál az Egyház titkához érünk. Más szóval, amikor hittel megismerjük méltóságunkat és közreműködünk azzal a kegyelmi gazdagsággal, amit a Szentlélek közvetít az Egyháznak, amikor készek vagyunk együtt dolgozni az életszentségre törekvő és az igazságosabb társadalomért dolgozó emberekkel, akkor a Szentlélekkel együtt dicsõítjük Krisztust. Így építjük Krisztus titokzatos testét, az Egyházat és éljük a Pünkösdöt.    

           3. Pünkösdkor kezdődtek az 'apostolok cselekedetei' (1Kor 12, 3b-7. 12 - 13). Új közösségünk alapja már nem a vér, nem a nyelv, nem is a körülmetélés, hanem a Szentlélek bennünk lakása, aki adományaival arra képesít, hogy a főnek, Krisztusnak nyomába szegődjünk. Az igazi karizma az igazhitűség. Szent Pál karizmának mond mindent, ami az Egyház javát szolgálja. Az adományokat, szolgálatokat és jeleket más-más szempontból nézi. Ezzel is a Szentháromság személyeihez fűződő kegyelmi kapcsolatunkat hangsúlyozza. Ezért a Szentháromság személyeinek, így a Szentléleknek tulajdonítja a karizmákat, mint adományokat, mivel Ő az ingyenes ajándékok. A Fiú, aki szolgálni jött, ezért a szolgálatot a Fiúnak tulajdonítja. Minden csodajelet, tevékenységet az Atyának tulajdonítja, mert õ minden lét és tevékenység forrása. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek élteti és vezeti az Egyházat. Az Egyházban olyan szoros egységben vagyunk a Szentháromsággal és általa egymással, amilyen egység csak testünk tagjai között képzelhető el. Ezzel a képpel fejezi ki Krisztus misztikus testének, az Egyháznak egységét.

            Az Egyház a Szentlélek befolyása alatt és vezetésével él, növekszik és működik a világban. Mindaz, amit az Egyház a kereszténység kétezer éves története során végbevitt, ennek az isteni Léleknek erejében történt. Röviden tekintsük át a Lélek működésének területét.

            4. Hol működik a Szentlélek? Ahogy a katekizmusból ismerjük a Szentlélek ma is működik az Egyházban, a világban és az egyes emberek lelkében. (KEK 688). Mindjárt kérdezhetné is valaki: miért van, hogy míg az első pünkösdkor feltűnő jelek kísérték jövetelét, ma azonban ezeket a jeleket nem láthatjuk? Ma azonban nincsenek feltűnő jelek, mivel másból is fel lehet ismerni a Lélek jelenlétét. Az Isten Országa csendben, láthatatlanul készül az emberek lelkében. Krisztus szerint az Isten Országával úgy van, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, és éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik, és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. Bátran mondhatjuk azt is, hogy a rendkívüli kegyelmi ajándékok, ha ritkábbak is ugyan, de ma sem hiányoznak az Egyházból.

a. A Szentlélek működése az Egyházban. 'Krisztus és a Szentlélek küldetése az Egyházban, Krisztus testében és a Szentlélek templomában teljesedik be. Ez az összekapcsolt küldetés ettől kezdve Krisztus híveit bekapcsolja az Ő közösségébe az Atyával a Szentlélekben: a Lélek előkészíti az embereket, kegyelmével megelőzi, hogy Krisztushoz vonzza őket. Õ nyilvánítja ki nekik a föltámadott Urat, eszükbe juttatja szavait és fölnyitja lelküket, hogy megértsék halálát és föltámadását. Jelenvalóvá teszi számukra Krisztus misztériumát, leginkább az Eucharisztiában, hogy megbékéltesse őket, és bevezesse az Istennel való közösségbe, és segítse őket, hogy 'sok gyümölcsöt' hozzanak.' (KEK 737).

Ahogy az első pünkösdkor egységbe kapcsolta az apostolok köré összegyűlt sokaságot, a Szentlélek úgy tartja ma is össze kegyelmével az Egyházat. Ő az Egyház egyesítő Lelke. Az Egyház nemcsak egy szívélyes baráti együttes, hanem lelki közösség az egy hitben, reményben és szeretetben. A Szentlélek őrködik az Egyházban a krisztusi tanítás felett, tőle való az Egyház tévedhetetlensége, és Ő ösztönzi az Egyház vezetőit és püspökeit a tanítás hirdetésére. Ő kelti életre az Egyházban azokat az intézményeket, szerzetesrendeket, egyesületeket, amelyekre az Egyháznak egy adott időben szüksége van. Ő ösztönzi az Egyház tagjait az életszentségre és tökéletességre. Az Ő műve az, hogy az Egyházban minden időben vannak szentek, akik a krisztusi szeretet hősei. Ő hívja megújulásra az Egyházat a világi hívek fokozottabb bekapcsolódása, biblikus-mozgalmak, Biblia-körök által. (KEK 688). A Szentlélek kegyelmével jelen van a nem katolikus vallási közösségekben is. Legfeltűnőbb jele az egyre erősödő ökumenikus mozgalom, amely Krisztus összes követőinek az egységét akarja helyreállítani.

b. A Szentlélek működése a nagyvilágban. A Szentlélek ott van a nagyvilágban is, minden törekvés között, amellyel az emberek az egymás közti békét és egyetértést keresik. A háború és gyűlölködés beszüntetésére, a szociális igazságosság megvalósítására, egy igazságosabb világrend felépítésére, az elmaradt és gondokkal küszködő országok megsegítésére irányuló mozgalmakban mind jelen van a Szentlélek.

c.  A Szentlélek működése az egyes emberek lelkében. Legfontosabb területe a Szentlélek működésének az egyes emberek lelke. Hogyan működik az egyes emberek lelkében? Mindenekelőtt a rendes és rendkívüli adományai által. A Szentlélek ajándékait a hét ajándék néven szokták összefoglalni. Amit a próféta a Messiásról mond a keresztség és a bérmálás által mi is megkapjuk: az Úr Lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és a jámborság lelke, s az Úr félelmében telik öröme (Iz 11,1-2). Egyes helyzetekben feltűnően kiismerhető a Szentlélek adománya, amely soha meg nem szűnik: a szeretet.

Pünkösd van, a Szentlélek és az Egyház ünnepe. A születő Egyházhoz hasonlóan a mai Egyháznak is abban van az ereje, ha rábízza magát a Szentlélek vezetésére. A Lélekkel való bensőséges kapcsolata erősíti hitét és ad neki bátorságot, hogy ellenállás és üldözés közepette szép életével tanúságot tegyen Krisztus mellett és hirdesse az Evangéliumot.

Amen.

Csíkszereda, 2005.05.11.                                 Darvas-Kozma József  

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

---

Megújulást hozó Szentlélek
Megérett ez a világ a pusztulásra – fordul hozzám a postán sorban állás közben egy idős néni. Elégedetlensége okáról kérdezvén őt, mindjárt sorolni kezdi mindazokat a negatív eseményeket, amelyekkel az elmúlt napokban személyesen vagy a híradásokban találkozott: a fia hónapok óta nem talál munkahelyet, valahol az országban félholtra vertek egy embert saját házában néhány száz forintért, emelték a kenyér árát és így tovább. A végén pedig megerősítésként megismétli: Megérett ez a világ a pusztulásra.
Szavain elgondolva én másként fogalmaznék: Megérett a világ a változásra. Kétségtelen, vannak negatív jelenségek. Sokan önző módon csak önmagukért élnek, dolgoznak. A fiatalok számára a szórakozás vágya elnyomja a tanulás és lelki fejlődés vágyát. Előtérbe kerültek olyan irányzatok, amelyek nem tisztelik az emberi élet kezdetét és végét. A társadalmi igazságtalanság miatt egyre nő a gazdagok és szegények közti távolság. A gazdasági fejlődés háttérbe szorítja a környezet, az emberi élettér védelmét. A demokráciának nevezett társadalmi modell sok szempontból csődöt mondott a „globálisnak” nevezett értékek túlzott hangoztatása miatt. A béke világméretű hirdetése mögött háborúk és polgárháborúk dúlnak. A pénzvilág – túlterjeszkedve a gazdaság területén – tért hódít a tudomány, a művészet és a sport világában. Az emberek közti kapcsolatokban természetellenes formák kerülnek előtérbe. A becsületes munka helyett az ügyeskedés és a versengés előnyt élvez. És mindenütt érezzük, hogy az ember elveszik a felfordult világban. Igen, megérett a világ a változásra. Valóban megérett a világ a megújulásra, mégpedig olyanra, amely az embert szolgálja.
Honnan, kitől várhatjuk ezt? Honnan, kitől jöhet olyan tartós megújulás, amely nem lesz kártékony az ember számára, hanem valóban testi és lelki fejlődését szolgálja? Honnan, kitől jöhet olyan újjászületés, amelynek alapja az igazságosság, a szeretet és a béke? A történelem igazolja, hogy az ember nem képes megvédeni magát önmagától. Szent II. János Pál pápa több írásában és beszédében állította egymással szembe a „halál kultúráját” és az „élet kultúráját” (például Az élet evangéliuma kezdetű, 1995-ben megjelent enciklika). A pápa az előbbi alatt azokat az emberi élettel tudatosan szembeforduló rendszereket, folyamatokat értette, amelyek különféle programokkal és tudományosnak nevezett módszerekkel támadják az életet és az élethez való jogot. A „halál kultúrájának” képviselői törvényes hátteret teremtenek életellenes magatartásukhoz, s ezzel megtagadják azt, hogy Isten az élet és a halál Ura. Rossz, erkölcsileg helytelen, bűnös kezdeményezések ezek az ember részéről.
Ezzel szemben az Egyház elismeri Isten hatalmát az élettel kapcsolatban. Tiszteletben tartja Isten szándékát az emberi élettel, annak kezdetével és befejezésével kapcsolatban. Elfogadni Isten rendjét és értékeit, ez az élet kultúrája. Az ember és a világ számára megújulást, újjászületést a Szentlélek hozhat. Ő tanít meg bennünket az igazságra és az igaz értékekre. Ő ismerteti meg velünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Ő ad nekünk erőt, hogy elutasítsuk a rosszat és minden élethelyzetben a jót válasszuk. A Szentlélek mutatja meg életünk célját, értelmét: Istent keresni és megtalálni, a szeretetet keresni és megtalálni Istenben. Hozzon számunkra Istenben való megújulást a pünkösdi Szentlélek!
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus! Te az utolsó vacsorán megígérted tanítványaidnak, hogy távozásod után elküldöd az Atyától a Vigasztalót, az Igazság Lelkét, s ez az ígéret a feltámadásod utáni ötvenedik napon, pünkösdkor teljesedett be. A Szentlélek eljövetele egykor megújulást hozott. Küldd el nekünk is Lelkedet, hogy az élet tiszteletére, megbecsülésére, megóvására tanítson minket! Jöjj el, Szentlélek, Urunk és éltetőnk! Segíts minket az élet igéjének hirdetésében!

 

PÜNKÖSDRE KÉSZÜL A LELKÜNK

'Éljük a pünkösdöt!'

Bevezető:

            Istenszolgája Mindszenty József, amikor XII. Pius pápa elé térdelt a bíborosi kalap átvételére, a pápa magyarul így köszöntötte: 'Éljen Mária országa!' Mondta azért, mert 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszuson megismerte a magyar nép Mária tiszteletét. Mindszenty bíboros a háborút követő nyomorúság közepette, 1946. november 30-án Debrecenben tartott püspökszentelési beszédében a székely nép máriás lelkületének két erőforrására hivatkozva bátorította híveit: „nem érdemelne jövőt olyan nemzet, amely múltját elrúgná magától, azt csak ócsárolni vagy csak felejteni is tudná. Ha a székelyektől elvennők Csíksomlyót és a családi érzések tiszteletét, mi maradna számukra az örvény mélységeiben?”

            Testvéreim! Az eltelt vészterhes félévszázad, Mindszenty bíborost igazolta, igazolását láttuk tegnap Somlyó hegyén, s látni fogjuk ezután is. Máriás lélekkel jöttünk a pünkösdi Eucharisztikus áldozatra, amely legjobban bizonyítja a világ előtt a Szentlélek jelenlétét, mert szeretetközösség csak Krisztus Lelkében lehetséges. Pünkösdkor a Szentlélek egy közösséggé, egyházzá tette az apostolok köré gyűlt háromezer embert. Amint átjárta kegyelmével a háromszázezer búcsús zarándokot, úgy járja át e szentmisére összejött helyi egyházat. Megcsodáljuk a Szentlélek munkáját, de teret engedünk-e neki és hagyjuk-e őt munkálkodni? A keresztségben magként kapott jézusi kegyelmet életünk folyamán igyekszünk-e kibontakoztatni? Mit ér a mikrofon, ha áram nem táplálja? Mit ér az ember, ha nem élteti Isten Lelke? Legalább bűneinket bánjuk meg, hogy a kiengesztelődés szentségében a Szentlélek közlésével kapjuk meg a bocsánatot, s ezzel új életet kezdjünk közösségeinkben.

            Isten a teremtéskor az élet leheletével ajándékozott meg, s ezzel Istenre képes lénnyé tette. A bűnbeeséskor irgalmasan segítségünkre sietett és a megváltás útjára terelt. Lelke által szólt a próféták szavában és megígérte a Megváltót. A Szentlélek ereje és Szűz Mária beleegyezése által az Ige testté lett. Jézus Krisztus műve Karácsonnyal, Húsvéttal és Pünkösddel lett teljes. Ennek a folyamatnak a végén elküldte nekünk a Szentlelket, és kinyilatkoztatta szentháromságos isteni életét, és ebbe az isteni életbe emelt be minket is. 

            Pünkösd mindannyiunk Karácsonya, mert ekkor lettünk az Atyaisten gyermeke, Krisztus testvére és a Szentlélek temploma, mint Istennek elkülönített része a világban. Egyéni pünkösdünket a bérmálás szentsége idézi elő bennünk, akkor kapjuk a lelki megerősödést a Szentlélek kegyelme által. Ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásunkban is megerősít, hogy segíteni tudjuk testvéreinket a hitben és a vallásos életben. A mi Húsvétunk folyamatos megtérésünk, mikor tudatosan meghalunk a bűnnek, hogy a Szentlélekben új életre támadjunk. S ez a világban való létünk is teljesen a Szentlélekkel van kapcsolatban. Mint Isten gyermekei várjuk a Szentlelket, hogy szellemi ajándékaival - amit ki nem érdemelhetünk - halmozzon el.

            I. Krisztus egyszer és mindenkorra történt megváltását a Szentlélek valósítja meg az egyes emberek lelkében. Az Ő műve, hogy kiossza a Krisztus által megszerzett kegyelmet, megsemmisítse a lélekben a bûnt, felékesítse azt a megszentelő kegyelemmel, megadja neki az új Istengyermeki életet, a maga templomává avasson minket. Hiába volna a Krisztus tanítása, ha nem értenénk azt, vagy helytelenül értelmeznénk. Hiába volna Krisztus példája, ha nem ébredne bennük készség és erő, hogy kövessük az Ő példáját. Hiába volna az örök élet ígérete, ha a Lélek nem irányítaná feléje akaratunkat és törekvéseinket. Ahogy egyik hittudós szemléletesen kifejezte, a Szentlélek nélkül a feltámadás csak egy ígéret lenne, amely sohasem teljesedik be.

A Szentlélek minden egyes ember lelkében rendes és rendkívüli adományai által működik. A Szentlélek karizmáit a hét ajándék néven szokták összefoglalni. Izajás próféta azt hirdette a Messiásról, hogy az Úr lelkének hét adománya nyugszik rajta (Iz 11, 1-2). Ezeket a karizmákat mi is megkapjuk a keresztség és a bérmálás szentségében. 'megadja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tõle.' (Lk 11, 13).

           Milyen kincseket birtokolunk?

          II. A Szentlélek hét ajándéka:

          1. A bölcsesség lelke. A bölcsesség a dolgok helyes értékelését jelenti, amelyet nem zavar meg a földi dolgok vonzása, és így az ember a bölcsesség lelke által a múló dolgokat nem helyezi Isten és a lelki dolgok elé. A bölcsesség ismeri a jézusi mondást: 'mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja'. Nem veti meg a teremtett világot, földi feladatait, hiszen a bölcs ember tudja, hogy ezek által jut el Istenhez, de az Egyház egyik könyörgése szerint úgy használja a földi dolgokat, hogy közbe ne veszítse el az örökkévalókat. A bölcsesség lelke nyíltságra képesít Istennel és az emberekkel szemben. Készséget ad az igazság elfogadására, életünk megalapozására. 

~ Szent István király

         2. Az értelem lelke. Az értelem lelke a hit igazságainak, azok szerepének és jelentőségének mélyebb megértésében segíti az embert. Nem az úgynevezett teológiai tudásról van szó, amely bizonyítani tudja ezeket az igazságokat, hanem az az ismeret, amely tudja, pl. mi hasznom van lelki életem számára, ha ismerem a Szentháromság titkát vagy a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatását. Ebben a tudásban sokszor több egyszerű lélek felülmúlja a hittudósokat.

~ Árpád-házi Szent Margit

         3. A tanács lelke. A tanács lelke kényes vagy nehéz helyzetekben, válaszút előtt megmondja nekünk, hogy mit tegyünk, mit válasszunk. Különféle pályaválasztási, házasodási, foglalkozási, stb. lehetőségek közül, melyik felel meg leginkább Isten szándékának és a mi üdvösségünknek. Segít, hogy életirányunkban Isten Lelkéhez igazodjunk és ne saját magunkhoz. Segít a komoly és személyes reflexiókban, csiszolja a lelkiismeretünket.

~ Szent László király

         4. Az erősség lelke. Az erősség lelkére a kísértések legyőzésében, a hit bátor megvallásában, és bizonyos helyzetek túlélésében van nagy szükségünk. Saját tapasztalatainkból ismerjük a kísértések erejét. Gondoljunk csak a hencegő, s azután egy hittagadó Péter apostolra. Hányszor vesznek részt az emberek trágár beszédekben, szeretetlen megszólásban, hányszor mulasztanak el misehallgatást és imádságot csupán csak azért, mert félnek hogy más emberek lenézik őket. Az erősség lelke segít a restség legyőzésében, valamint a kitartásban is. 

 ~ Árpádházi Szent Erzsébet).

        5. A tudomány lelke. A tudomány lelke segít, hogy a világból, a látható dolgokból felismerjük az Istent. A hívő lélek számára minden Istent tükrözi. Az eredeti bűn egyik szomorú következménye, hogy ez a képességünk elveszett, értelmünk elhomályosodott. A tudomány lelke segít a világ helyes alakításában is, valamint a jó és a rossz megkülönböztetésében, Jézus Krisztus akaratának felismerésében és az Ő követésében. 

~ Szent Gellért

        6. A jámborság vagy vallásosság lelke. A jámborság az Isten szolgálatában, a vele való beszélgetésben kifejezésre jutó öröm és készség. Akinek nem teher az imádság, sem az Istennek való engedelmesség, hanem öröm, azt nyugodtan nevezhetjük jámbornak.

~ Árpádházi ifjabb Szent Erzsébet

        7. Az Úr félelmének a lelke. Az Úr félelme nem a büntetéstől és Isten hatalmától való rettegés, hanem az Isten iránti tisztelet, amely a hozzánk közeledő, minket barátságába fogadó Istenben is felismeri az Ő mindent felülmúló nagyságát, nem mer Isten jelenlétében vétkezni. Valahogy úgy van ez, mint ahogy egy komoly tekintélyes ember előtt senki sem mer trágár szavakat használni vagy valami rosszat tenni. 

~ Szent Imre

         III. A Szentlélek rendkívüli ajándékai. A Szentlélek rendkívüli ajándékairól Szent Pál apostol főként az első korintusi levél 12.-ik és 14.-ik fejezetében beszél. Ezeket a rendkívüli ajándékokat is Isten egyeseknek azért adja, hogy ezekkel a közösség javát szolgálják. Ilyen rendkívüli ajándékok: rendkívüli tudás, csodákat tevő hit, gyógyítás, szellemek megkülönböztetése, szónoki tehetség, vezető képesség stb. Maguk a különféle egyházi hivatalok és tisztségek is ilyen karizmák. Kegyelemmel járnak együtt, hogyha az illető elfogadja és felhasználja. Mindezek, mivel az Egyházban vannak, az egyházi elöljárók felügyelete alatt állnak. Az egyházi elöljárók hivatottak megállapítani azt, hogy egy karizma vajon valóban Istentől való-e, és azt, hogy hogyan kell használni.

        IV. A Szentlélek működésének a felismerése. A mi feladatunk, hogy felismerjük a Szentlélek jelenlétét és működését, s kövessük indításait. (KEK 688).

             Hol jelentkezik a Szentlélek? Megtaláljuk a Szentlelket az imádságban, magunkba szállásban, a Szentírásban, a mindennapok eseményeiben és teendőiben. Néha rendkívüli módon, rendkívüli élményekben is jelentkezik. Működik ott, ahol a szülők becsületesen fáradoznak gyermekeik nevelésén. Ahol a házastársak újból egymásra állítják be életüket. Ahol a fiatalok észreveszik az emberi szükséget. Ahol emberek a csalódások ellenére is kitartanak a nehéz természetű emberek elviselésében. Ahol pályatévesztett emberek nem adják fel munkájukat. Ahol a tanítók helyesen értékelik növendékeiket és készek az egész embert nézni. Ahol Istennek akkor is van helye az életben, amikor valakiben elhatalmasodott a kétely az élet értelmében.

Nem elég figyelni a Lélek indítására, nem elég meghallgatni, hanem követni is kell. Isten szemében nem a törvény meghallgatója az igaz, hanem a törvény megtartója. (Róm 2, 13).

Szent Simeon szerzetes (XI. század): 'Csak azok tudnak igazán vezetni másokat, akik megtapasztalták a Lelket, akár világiak, akár nem.'

VI. Pál pápa intését zárjuk szívünkbe: 'Az Egyház legelső szükséglete az, hogy élje a pünkösdöt.' 'Az Úr segít majd bennünket és az Ő legszentebb Édesanyja, Mária a mi oldalunkon fog állni' (XVI. Benedek). Ámen.

Csíkszereda, 2005. május 11.          Darvas-Kozma József 

Forrás ~ Internet

CSÍKSOMLYÓ 2014

Oláh Dénes szentbeszéde – Csíksomlyói búcsú, 2014. június 7.
Kedves Zarándoktársak! Kedves Rádióhallgatók és Televíziónézők, bárhol a világon! Krisztusban Szeretett Testvérek!

Mi, zarándokok, ide Csíksomlyóra valójában mindannyian hazajöttünk. Hazajöttünk, mert az édesanyánkhoz jöttünk. Hol is lehetnénk otthon a világban, ha nem édesanyánknál, a napba öltözött asszony palástja alatt.
Ahhoz az édesanyához jöttünk, akinek egyedüliként van bejárati kulcsa gondokkal terhelt, szenvedésektől gyötört, de mégis hittel reménykedő
szíveinkhez

Édesanyánknál mindannyian itthon vagyunk. Itthon vagyunk, bármely
szögletéből jöttünk is széles e világnak.
Itthon vagyunk még akkor is, ha lélekben lerongyolódottan érkeztünk haza.
Talán éppen akkor vagyunk igazán itthon. A tékozló fiúknak édesanyjuk is van.
S ez Mária, a mi édesanyánk.
Minden édesanya terített asztallal várja gyermekeit. A csíksomlyói Szűzanya, ma itt a nyeregben, a hármas oltáron, nekünk is asztalt terített.
Kettős asztalt. Az isteni ige és az eucharisztia asztalát.
Azt kaptam feladatul, hogy az Ige megterített asztalának gyümölcseit osszam meg zarándoktársaimmal, akik hiszem, hogy ezen asztal áldásaira és üzenetére éhes és szomjas lélekkel érkeztek haza.
Három gyönyörű szentírási szakaszt hallgattunk végig pár perccel korábban.
Az első kettő végén ezt hallottuk: Ez az Isten igéje! A harmadik, az evangélium végén pedig ezt: Ezek az evangélium igéi.
Ezek a felszólítások alázatra és engedelmességre intik és kötelezik az ige hirdetőjét. Tudomásul kell vennie, hogy itt és most, valóban ez az Isten igéje.
Itt és most Isten minket e szentírási szakaszokba foglalt üzenete által akar megszólítani, lelkesíteni, bátorítani, tanítani, meginteni, lélekben talpra állítani.
Szent Ágoston egy alkalommal arra figyelmeztette híveit, hogy amiként nagyon óvatosak szentáldozáskor, nehogy egy morzsa is lehulljon a földre, hiszen az maga Krisztus, ugyanúgy óvatosnak kell lenniük az Isten igéjének a hallgatásakor is, nehogy egyetlen szép gondolatot is kihullassanak szívükből, mert az szintén maga Jézus Krisztus, aki az idők teljességében Mária méhében testet öltött.

Kedves Zarándoktársak!
Az evangélium névtelen bekiáltójának szavait a Szentlélek Úristen megóvta az elkallódástól, bekerültek az újszövetségi szentírásba mint isteni szó. És lám, a csíksomlyói szentély őrei, a ferences atyák, ezeket a fennkölt szavakat választották az idei nagy búcsú jelmondatául: Boldog a méh, amely Téged hordott (Luk 11,27).

A Bibliát rendszeresen olvasó hívő ember nyomban idehallja az ugyancsak Szent Lukács evangélista által megörökített hálaadó ének, a Magnificat gyönyörű szavait, ahol az Erzsébetet meglátogató Szűzanya önmagáról mondja: Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék (1,48).

Jézus nem utasítja vissza a névtelen asszony felkiáltását, csupán kiegészíti és helyére teszi a dolgokat. Egészen pontosan azt mondja: az igazi boldogság alapja az Isten szavához való helyes hozzáállás. Ez pedig két dolgot tételez fel: meghallgatni az igét és életté váltani azt a hétköznapokban.
S lám, testvéreim, ez már a negyedik figyelmeztetés, hogy az igére, Isten szavára figyeljünk.
Valójában Jézus minden tanítványának és követőjének erre kell törekednie.

S ha valaki ezt megpróbálta, az akkor nem más, mint éppen a Boldogságos Szűzanya, akiről el is mondja a Szentírás, hogy szívébe véste a szavakat, és el-elgondolkodott rajtuk. Ezt egyébként minden bibliaolvasó és hívő ember tudja.

Máriáról valóban nem írtak fejezeteket az újszövetségi szentírásban. Ám ha azt a keveset, amit leírtak, figyelmesen olvassuk, észre kell vennünk, hogy a Szűzanya keresztény hitünk három leglényegesebb mozzanatánál, titkánál jelen volt.

Jelen volt a megtestesüléskor, hiszen az benne ment végbe, az ő méhének szent laboratóriumában élt kilenc hónapon át a második isteni személy, a mi megváltó Jézusunk. Mária méhe volt a műhely, a szövőszék, a palota, a Szentek Szentje, az életadó tó, ahogyan azt az egyházatyák mondták.

Jelen volt a húsvéti misztériumnál, a megváltás nagy művénél, hiszen azt írja Szent János, a szeretett tanítvány: Jézus keresztje alatt ott állt anyja (Jn19,25).
Sőt, nem csak ott állt, minden más jelenlévővel együtt hallotta Jézus végrendeletét: Asszony, nézd, ő a te fiad! Majd a tanítványnak: Nézd, ő a te anyád!

És jelen volt Pünkösdkor is, amikor eljött a Szentlélek, és megszületett az Egyház, hiszen Szent Lukács szó szerint ezeket írja: Az apostolok egy szívvel egy lélekkel állhatatosan imádkoztak Máriával, Jézus anyjával (ApCsel 1,14).

Első olvasmányunkban éppen a pünkösdkor megalakult közösségről, a jeruzsálemi ősegyházról hallottunk csodaszép dolgokat. Ilyeneket: a hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke. Mindenük közös volt. Nagy erővel tettek tanúságot Jézus feltámadásáról. Nincs köztük szűkölködő, mert amióta találkoztak Jézussal, amióta Jézus feltámadottként belépett az életükbe, azóta van érzékük észrevenni a mellettük élő ínséget szenvedő embertársaikat. És szívük gazdagsága túlcsordult.
Ők valóban nemcsak hallgatták Isten igéjét, Isten szavát, hanem életté is váltották a hallottakat. Megélték a tanítást. Lefordították azt a mindennapi élet nyelvére. Valójában ez tette őket boldog, örvendező emberek társaságává. Ezért voltak gyarapodó, növekedő, befogadó, meghívó, megtartó, gyógyító közösség. Mert ilyen közösség volt ez a jeruzsálemi keresztény közösség.
Ezt az egykori állapotot mint elérendő célt kellene megcéloznunk nekünk is, mai keresztényeknek, mai keresztény közösségeinknek.

A szentleckében Pál apostol a lelki adományokról beszél. Fontos dolgokat mond: A Szentlélek mindenkit megajándékoz valamiféle adománnyal, képességgel. Ezt mindenki azért kapja, hogy használjon, szolgáljon vele. Nincsen magánhasználatra szóló adomány. A kapott adományokkal, képességekkel az Egyház testének az építésén kell munkálkodnunk. Az hitelesít bennünket, ha adományainkkal az Egyház javát, közösségeink ügyét szolgáljuk, ha cselekvően részt veszünk életében, érte munkálkodunk, érte dolgozunk.
Az hallgatja gyümölcsözően Isten szavát, aki álszerénység nélkül, felelősségének teljes tudatában, felleltározza, számba veszi adományait, képességeit, és azokat közössége javára közkinccsé teszi, az elkötelezett, önzetlen szolgálatban, a mai élet körülményei és kihívásai között.

Kedves Zarándoktársak!
Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában azt mondja: ebben a korszakban, még ott is, ahol kisded nyájat alkotunk, az Úr tanítványai arra kaptak meghívást, hogy olyan közösségként éljenek, mely a föld sója és a világ világossága. És arra kér: Ne hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk a közösséget (92.).
Drága Testvérek, a pápa nagyon jól tudja, miről beszél.
Világszerte veszélyben vannak az építő, a termékeny, az életképes, élethordozó, az úton megtartó közösségek. Alig vannak már gyarapodó, növekedő, befogadó, meghívó, megtartó, gyógyító, értékrendet továbbadó közösségek.

Sok-sok gondolkodó ember látja, hogy magyar népünk, székely népem, katolikus hitem közösségeit is megcélozták már azok az arctalan, démoni hatalmak és erők, melyek csak egyet akarnak: szétverni, szétzülleszteni megtartó, értékrendet továbbadó közösségeinket, és rabszolgává alázni, lélekben földönfutóvá tenni mindenkit, így minket is.

Nem akarom mondandómat a magyar zászlóba csomagolni, de tizenéves korom óta Babits Mihállyal vallom és élem: Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el. Isten az Ő kifürkészhetetlen bölcs akaratából magyarnak teremtett. Akaratából magyarul muzsikál a vérem, fülemben pedig a pentatónia hangzik ismerősként, mert ezt hoztam magammal, a ködbevesző múltból, háromezer év szent örökségeként.

Nos, én azt vallom, hogy ezzel a kettős örökséggel megáldottan, ennek a kettős örökségnek a súlyával és keresztjével kell megélnünk napjainkat, és megcéloznunk a jövőt.
Nekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.
A megváltásunkra közénk érkező Jézus Krisztus Mária méhét vette igénybe ahhoz, hogy emberként a földre szülessen. A názáreti családi otthonban, és a család otthonában, a zsinagógában, valamint a zsinagógai közösség méhében formálódott fajtáját rajongásig szerető, az Atyának pedig a kereszthalálig engedelmeskedő Megváltóvá. Azzá a Jézus Krisztussá, akinek az egyháza az idők végéig a szülés fájdalmait szenvedi.
Ma Isten az elkötelezett keresztény családokat, falvaink és városaink plébániáit, egyházközségeit kínálja föl a világnak az újjászületés, a megújulás eszközeként.
Ezekben a hitből élő keresztény családokban, ezekben az élő, eleven egyházközségekben mint anyaméhben kell újjászületnünk, az új feladatokra, az új kihívásokra. Családjaink, egyházközségeink kell hogy a föld sója és a világ világossága legyenek, amiként Ferenc pápa fogalmaz.

Ám minden felelősen gondolkodó elmének tudnia kell, hogy semmiféle közösség nem adódik magától, és nem is lehet szert tenni rá leszállított áron (Scott Peck).
A közösségek létrejöttéért, életben maradásáért, jól működéséért nagyon nagy árat kell fizetni, egy következetes és kemény utat kell bejárni.

Közösséggé válásunk, vagy álomba szenderült közösségeink újjászületése felé az első lépés: az ébredés.
Ezekiel próféta látomásában a kiszáradt csontokkal tele mező a próféta szavára új életre kel. Ám az ébresztő szót Isten adta a próféta ajkaira. És azt is tudjuk a prófétáról, hogy korábban, elhívatása elején az Úr szabályosan megetette vele a tekercset. Azaz teljesen magáévá kellett tennie Isten szavát és akaratát. Azonosulnia kellett vele.
Ez a bibliai kép világosan tudtunkra adja, hogy ébredés csak Isten akaratából lehetséges, és csak azok lesznek képesek Isten eszközeként minket felébreszteni, rádöbbenteni az ébredés fontosságára, akik életét teljesen átjárta Isten szava, Isten igéje. Átjárta, mint tésztát a kovász.
Azok, akik naponta olvassák, és az olvasottakat lefordítják a napi kihívások, feladatok nyelvére. Akik következetesen élik a hitüket. Akik hétköznap is keresztények, nemcsak vasárnap és nagy ünnepeken.

Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar életrajzából ismerős a történet, hogy amikor 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál felszólalásában kikelt a nemzetüket elhanyagoló, elkorcsosodó magyar főurak ellen, akkor nyomban szót kért és felajánlotta birtokai egy évi jövedelmét a későbbi akadémia megalapítására. És követői is akadtak. És elindult egy olyan folyamat, amely ma is példaértékű népünk történetében.

Ezekiel lelkületű prófétákra, Felsőbüki Nagy Pálokra volna szükségünk, akik felébresztik bennünk a keresztényt és a magyart. Olyanokra, akik rádöbbentenek bennünket arra, hogy elég volt a zászlólengetésből, az üres frázisokból, a nemzeti és egyházi romantikából. Eljött a szolgálat ideje. Elérkezett az Istentől kapott kincsek, adományok, javak kamatoztatásának az órája.

Folyton Márton Áronra hivatkozunk. De jut-e eszünkbe azt tenni, amit ő tett. Ő mindig és minden körülmények között azt tette, amit kötelességként felismert. Nála szó és cselekedet összhangban volt. Ez alapozta meg nagyságát. Ezért példakép.

Úgy közösségileg, mint egyénileg rá kell ébrednünk arra, hogy hivatást, küldetést kaptam. Isten valamit általam akar elvégezni. Valamit nekem kell elvégezni. Ha nem végzem el, népem, fajtám, egyházközségem lesz szegényebb.
Hiszem-e ezt? Tudatában vagyok-e ennek?
Súlyos a kérdés, mert azt mondja a teológus (Paul Zuhlener): az Egyház lehet a bűnösök közössége, de sohasem a hitetlenek társasága.
Az meglehet, hogy gyatrán, bukdácsolva töltöm be hivatásomat, de tudom, hogy van, létezik, csak hát gyönge ember vagyok.
Azután, föl kell hogy ébredjen bennünk a mi-tudat. Akkor beszélünk mi-tudatról, ha tartalmat kapnak az ilyen fogalmak, mint anyaszentegyház, plébánia, római katolikus, Székelyföld, együvé tartozás, megmaradni akarás, jövő, hit, remény, szeretet, felebarát, testvér. Mindezekkel azonosulok.
Rá kell döbbennünk arra, hogy milyen szellemi, lelki és természeti kincsek birtokában vagyunk. Ezek a mi kincseink. Ezekről nem mondhatunk le, mert ezeknek vér volt az ára. Tömegsírok szegélyezik a mezsgyéket, a gyepűket. Ez az unokák jussa, a felnövekvő nemzedékek öröksége nagyapáiktól.
Nem eladók az erdők, a mezők, a kútjaink. Nem eladó a székely szürkeállomány sem. Ez mind-mind a mienk. Ezek gyümölcséhez, terméséhez elsőként nekünk van jussunk. Igen, erre a szellemi, lelki, erkölcsi magaslatra kell mindannyiunknak felnőni, ráébredni.

Mi lehetne a második lépés?
Egy alkalommal a nikolsburgi Smelke rabbi az engesztelés napjának előestéjén a frigyláda előtt állva ezeket mondta: Tudjátok meg, drága szívbéli testvéreim, a megtérés lényege az élet fölkínálása. Hiszen mi Ábrahám magjából származunk, aki felkínálta életét… a Mindenhatónak.
A megtérés lényege az élet felkínálása! Úgy gondolom, hogy ez lenne a második lépés közösségeink újjászületése felé. Felkínálni az életünket, szolgálatunkat, javainkat annak a közösségnek, melynek létünket köszönhetjük, s mely közösség számít a mi áldozatunkra.
Kafarnaumban történt. Jézus, tanítványai jelenlétében, napok óta tanítja az embereket. Tökéletes emberismerőként azt is észreveszi, hogy a lelki, szellemi éhség mellett, ezek az emberek testileg is éhesek. Üres a gyomruk. Kenyér, ennivaló kellene.
A próbatétel szándékával meg is kérdezi Fülöpöt, honnét veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük, de ő már tudja, hogy mit is akar tenni.
Fülöp lesújtó válaszára András apostol szólal meg, de ő sem optimista: van itt egy fiú öt árpakenyérrel és két hallal, de mi ez ennyinek, kérdi.
Ám Jézusnak ez a látszólag semmi elég volt. Ezzel az öt árpakenyérrel és két hallal jóllakatott mintegy ötezer embert. Nyilvánvalóan csoda történt. A Biblia úgy is tartja számon a történetet, mint a csodálatos kenyérszaporítás történetét.
Milyen üzenetet hordoz számunkra ez a csodatörténet?

A csodatörténetnek három szereplője van.
Az első Jézus, aki enni akar adni az őt követő tömegnek, aki valami nagyon jót akar.
A második András, az apostol, aki ötezer ember között felfedezte azt a valakit, akinél ott van a csoda alapanyaga, az öt kenyér és a két hal.
És a harmadik maga a névtelen fiatalember.

Drága Testvérek! Népünknek ilyen András-lelkületű tanárokra, papokra, pedagógusokra, politikusokra, vállalkozókra volna szüksége, akik nyitott szemmel járva felfedezik azokat, akik tudnának valamit tenni.
De nemcsak felfedezik: elvezetik arra az érettségre, hogy képesek legyenek szellemi, lelki, anyagi kincseiket a közösség asztalára tenni.

A fiúnak talán éppen azért nincs neve a Szentírásban, hogy bármelyikünk lehessen.
Talán maga is kételkedve kérdezte: mire elég ez a két hal és öt árpakenyér? De odaadta. És tarisznyájának tartalma Jézus kezében a csoda alapanyagává vált.
Testvérek, a csodák kora, a csodák világa, minden tévhittel ellentétben, még nem áldozott le.
Isten ma is tenne csodákat, csak hol vannak az Andrások, hol vannak az ilyen önzetlen, névtelen fiúk.
Én hiszem, hogy Erdély földje újra Tündérkertté válik, ha rádöbbenünk arra, hogy a megtérés lényege az élet felkínálása.

Harmadszor, úgy egyházi, mint nemzeti közösségeinknek alázatos, képességeiket, korlátaikat jól ismerő vezetőkre volna szüksége.
Ennek a szépségét és fontosságát egy példával tudnám érzékeltetni.
Paidarétoszról, a köztiszteletben álló spártai férfiúról őrizte meg az utókor a következő történetet. Miután sok csatában bátran harcolt Spártáért, és a polgári életben is sok-sok érdemet szerzett, egy szép napon felvételét kérte a király kísérői, a háromszázak közé. Mindenki meglepetésére kérését elutasították. Paidarétosz azonban vidám arccal, örömmel vette tudomásul az elutasítást.
Amikor ezen a barátai szerfölött csodálkoztak, ezeket mondta: Boldog vagyok, mert most már tudom, hogy Spártának háromszáz olyan fia van, aki különb nálam.
Észrevenni azokat, akik különbek, mint én. Fölnézni rájuk, fölzárkózni mögöttük. Ez nem más, mint a közösségben gondolkodás, az érettség bizonyítéka.
Ha a hintó elé fogott lovak egymás torkának esnek, akkor a hintó a sáncban köt ki. Aki ezt a sorsot szánja népének, az éretlen és felelőtlen ember. Az érettség alázat. Csak annyiban számítok érett, felelős embernek, ha hintó elé fogott lóként értelmezem magamat. Ha én önként leszek lóvá, akkor nem tudnak mások lóvá tenni.
Pál apostol azt írja: Mindenkinek mindene lettem, hogy némelyeket mindenképpen üdvözítsek (1Kor 9,23).

Kedves Zarándoktársak! Még egy igen fontos dologról föltétlenül szólnom kell.
Akárhányszor újraolvasom az Apostolok Cselekedeteinek azt a részét, mely beszámol a mennybemenetel és a Szentlélek eljövetele között eltelt időről, újra és újra megfogalmazódik bennem a felismerés, miszerint az Egyház élete nem a tevékenységgel, hanem az imával, a csendes elvonulással kezdődik.

Az ima az egyház életének és tevékenységének a szerves része. Mindenfajta tevékenység, de legfőképpen a megújulás kiinduló pontja. Nincs megújulás, nincs újjászületés megújult imaélet nélkül.
Nehéz ezt az amúgy logikus felismerést következetesen betartani.
Tenni akarásunk sokszor feledteti velünk ezt az igen fontos lépést.

Ugyanakkor az ima témaköre egyben az a láncszem, amely egybekapcsol, összeköt minden hívő embert. Mert egyházközségeinkért, népünkért, az újjászületésért, a megmaradásért igen nagy szolgálatot tehetnek és tesznek is az imádkozó öregek, az imacsoportok, a szenvedéseiket felajánló betegek, egyedül élők, azok, akik a Mária Rádióval, vagy magányosan, de imádkoznak, morzsolgatják rózsafüzérüket, imádkozzák a zsoltárokat, valamint testi, lelki szenvedéseiket az újjászületésért ajánlják fel.
Ez lenne a negyedik fontos dolog. Imádkozó közösségekké alakítani egyházközségeinket. Istennel beszélő viszonyban levő néppé válni. Imádkozva dolgozó és dolgozva imádkozó közösséggé lenni.
Az imában egymásba kapaszkodó néppé válni.
Egymásba kapaszkodva imádkozzatok – hallja, mint benső hangot, egy imacsoport vezetője. Milyen csodálatos lenne, ha itt Somlyó hegyén, egymásba kapaszkodó népként kapaszkodnánk Isten kezébe. Mi állja ennek útját?
Akik imádkoznak, azok az Isten kezét fogják. Akik az Isten kezét fogják, azok nem vesznek el, azok túlélnek minden próbát.

Carlo Carretto neve ismerősen hangzik a lelki irodalomban jártas híveknek. Ő meséli el, hogy családjának volt egy 15. századból való festménye, amely a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázolta, de úgy, hogy a kis Jézus kezében egy madár volt. Kisfiú korában az a különös ötlete támadt, hogy a madarat kikaparja Jézus kezéből, és helyette egy kis szekeret fessen. Tette ezt azért, mert a neve azt jelenti: szekér. Miközben átfestette a képet, így imádkozott: Édesanyám, te vigyázz rám. Boldog leszek, ha játékszer lehetek szent fiad kezében. Később hozzáfűzte: minden alkalommal, amikor komoly nehézségekkel viaskodott, erre az átfestett képre nézett és hitte, hogy Jézus helyes irányba kormányozza élete szekerét.

Kedves Zarándoktársak!
A csíksomlyói kegyszobor úgy ábrázolja égi édesanyánkat, mint aki bal karján tartja áldást osztó szent fiát, jobbjában pedig jogar van. Ott Jézus mellett, Mária karján mindannyian elférünk. Elfér az egész világ gondja. Akkor hogyne férne el a mi népünk, a mi közösségeink minden gondja-baja. Tegyük oda. Tegyük oda egyszemélyes gondjainkat, de tegyük oda népünk gondjait is. Kérjük meg égi édesanyánkat: imádkozzon, esedezzen értünk, hogy legyünk öntudatra ébredt nép, az életét, képességeit közössége javára felkínáló nép, jó, alázatos vezetőkkel megáldott nép, valamint Istennel beszélő viszonyban lévő, imádkozó nép. S a többit bízzuk a jó Istenre. Ámen. 

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

---

A pünkösd előtti napon – a húsvéti idő lezárásaként – Szent János evangéliumának utolsó sorait olvastuk. A tegnapi részben Péter sorsáról szólva Jézus előre jelzi, hogy szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai szakasz pedig a „szeretett tanítvány,” Szent János apostol sorsáról szól, aki a negyedik evangélium szerzője. A szentírástudósok szerint ezeket az utolsó mondatokat nem személyesen János, hanem az ő tanítványai írhatták. Évtizedekkel Jézus halála után János magas életkora miatt elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A szöveg ezt a téves elképzelést hivatott megmagyarázni Jézus korábbi szavait pontosan idézve.
Az evangélium befejező szavai arra emlékeztetnek, hogy az isteni igazságot, Jézus tanítását és működésének cselekedeteit János tanúságtételének köszönhetően ismerhetjük meg. Az evangélista lelkiismerete nyugodt lehet, hiszen teljesítette feladatát, hirdette a Mesterétől kapott tanítást. Munkája sokszoros termést hozott. Az ő tanúságtétele is igaznak bizonyult, de mennyivel inkább igaz Jézus Krisztus tanúságtétele az Atyáról és az ő irántunk való szeretetéről!
Vajon én mit teszek annak érdekében, hogy az emberekhez eljusson az örömhír? Hivatásomnak tekintem-e azt, hogy másokat az üdvösség útjára, Krisztus tanításának útjára vezessek? Engedem-e, hogy a pünkösdi Lélek engem is az evangélium hirdetőjévé tegyen?
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.