EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

---

Bűnösnek kikiáltva olyan emberek taszítják Jézus elé a porba a házasságtörő nőt, akik magukat bűntelennek gondolják. Véleményük szerint a nő bűne megbocsáthatatlan, ezért a törvény szerint halálbüntetés, megkövezés jár érte. Egyedül Jézus tudja, hogy minden bűn, még ez a bűn is megbocsátható. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők közül egyedül ő ismeri az irgalmasságot. De tudja azt is, hogy ezeknek az embereknek hiába mondana bármit, ezért most inkább a hallgatást választja. Most nem szól semmit, csak ír a porba. Némán közli mondanivalóját, tudatva, hogy a nő vádlói ugyanúgy bűnösök. S csak amikor már mindenki távozott, szólítja meg az irgalom és a megbocsátás szavával a nőt. Irgalmával felemeli a porból, kiemeli a bűnből. Új úton indítja el az üdvösség felé. A vádlók nem részesülnek ebben az irgalomban.
A szentírástudósokat mindig is foglalkoztatta, mit írhatott Jézus a porba. A közismert magyarázat szerint talán az ott állók bűneit, akik – látván, hogy Jézus jól ismeri minden bűnüket – sorban eltávoznak. Átvitt értelemben mondhatjuk, hogy Jézus új törvényt írt. A kegyetlen régi törvény helyett a megbocsátás új törvényét. Egy olyan törvényt, amely szerint az embernek nincs joga ítélkezni a másik ember felett. A szeretet új törvényét írta le, amely nem akarja a bűnös vesztét, hanem megtérését tűzi ki célul. Mennyire ismerem és élem Jézus parancsát, amely szerint mindenkor meg kell bocsátani?
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus Krisztus, a te tanításod hallgatása és megtartása üdvösséget jelent minden ember számára a világon. Add nekünk a Szentlélek erejét, és küldj minket is, hogy lelkesen és bátran hirdessük az evangéliumot! Erősítsd bennünk a tudatot, hogy az emberek üdvösségének szolgálata mindannyiunk feladata, hivatása és küldetése. Add, hogy az evangélium hirdetése szerte a világon megteremje gyümölcsét és ezáltal megdicsőüljön a te neved a világon!

 

Ferenc pápa ~ 'Nincs semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak!'

 

"Nincs semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak!" - Ferenc pápa gondolatai a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor

A Szentatya beszédében nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliumi szakaszához, Lázár feltámasztásához fűzte gondolatait. A Jézus által véghezvitt csodás „jelek” betetőzése ez: túlságosan nagy gesztus, isteni mivolta túlságosan egyértelmű ahhoz, hogy a főpapok eltűrjék, ezért, amint tudomást szereznek az esetről, elhatározzák, hogy megölik Jézust (vö. Jn 11,53). Lázár már három napja halott volt, amikor Jézus megérkezett Betániába; a két nővérnek, Mártának és Máriának mondott szavai örökre bevésődtek a keresztény közösség emlékezetébe. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha” (Jn 11,25).

Az Úrnak ezért a Szaváért hisszük, hogy mindazok élete, akik hisznek Jézusban és követik parancsolatait, a halál után új, teljes és halhatatlan életté alakul át. Mint ahogy Jézus saját testével támadt fel, de nem tért vissza a földi életbe, így mi is testünkkel támadunk föl, amelyek dicsőséges testté alakulnak majd át. Jézus az Atya mellett vár bennünket, és a Szentlélek ereje, ami Őt feltámasztotta, azokat is feltámasztja, akik Jézussal egyesültek. Barátja, Lázár kővel lefedett sírja előtt Jézus „hangosan ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába volt csavarva, és az arcát kendő födte” (43-44). Ez a parancsoló hang minden emberhez szól, mert mindnyájunkra halál vár; ez a hang az élet Urának hangja, aki azt akarja, hogy mindenkinek élete legyen és „bőségben legyen” (vö. Jn 10,10).

Krisztus nem törődik bele, hogy sírboltokat építettünk saját magunknak a gonoszt és a halált választva, tévedéseinkkel, bűneinkkel. Nem törődik ebbe bele! Arra szólít fel bennünket, szinte parancsolja, hogy lépjünk ki a sírból, amelybe bűneink taszítottak be. Folyamatosan hív, hogy lépjünk ki a börtön sötétségéből, amelybe bezárkóztunk, megelégedve egy hamis, önző, középszerű élettel. „Jöjj ki!”- mondja nekünk, „Jöjj ki!”. Ez egy szép hívás a valódi szabadságra. Hagyjuk, hogy magukhoz ragadjanak bennünket Jézusnak ezek a szavai, amelyeket ma mindenkihez intéz. Felhívás, hogy megszabaduljunk önteltségünk kötelékeitől. A gőg ugyanis rabszolgává tesz, saját magunk rabszolgájává, annyi bálvány, annyi minden rabszolgájává.

Feltámadásunk itt kezdődik: amikor elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk Jézus e parancsának, kijövünk a fényre, az életre; amikor arcunkról lehullanak az álarcok – olyan gyakran elbújunk a bűn álarca mögé – az álarcoknak le kell hullaniuk! – és akkor újból megtaláljuk a bátorságot eredeti, Isten képére és hasonlatosságára teremtett arcunkhoz. Jézus gesztusa, amellyel feltámasztja Lázárt, megmutatja, milyen távlatokig juthat el Isten Kegyelmének ereje, vagyis mit eredményezhet megtérésünk, változásunk.

Figyeljetek jól – tette hozzá Ferenc pápa: a mindenkinek felkínált isteni irgalmasság határtalan! A mindenkinek felkínált isteni irgalmasság határtalan! Jól véssétek emlékezetetekbe ezt a mondatot. Mondjuk el most együtt: „Nincs semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak!” Az Úr mindig készen áll arra, hogy felemelje bűneink sírkövét, amely elválaszt Tőle, az élők világosságától.

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

---

Jézus a hitre hív
Mai elmélkedésünket kezdjük azzal, amivel az evangélium befejeződik: „A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett” (Jn 11,45), azaz látták Lázár feltámasztását a halálból. Mintha János evangélista csak azért írná le hosszasan azt, hogy Jézus értesül barátja, Lázár betegségéről és haláláról, ezt követően beszélgetését Mártával és találkozását Máriával, majd végül a sírnál történteket, hogy a végén leírhassa ezt az egyetlen mondatot. Mintha Jánost az a cél ösztönözné, hogy az olvasókat vezesse a hit útján. Igen, egyértelműen felfedezhető az evangélista e szándéka, s ennek fényében érdemes részletesebben elmélkednünk Lázár feltámasztásáról.
Az eset jelentőségét mutatja annak folytatása. A zsidó főtanács összeül és megvitatják a helyzetet. Korábban is rossz szemmel nézték Jézus csodáit, amelyek miatt egyre többen keresték őt, de ez a halottfeltámasztás minden korábbi csodát felülmúlt. Félelemként fogalmazódik meg bennük, hogy ha engedik tovább menni az eseményeket, akkor mindenki hinni fog Jézusban. Ha végérvényes döntés nem is született ekkor, az egyetértés nyilvánvaló abban a kérdésben, hogy Jézust megölik (vö. Jn 11,46-54). János evangéliumában tehát Jézus halálra ítélésének okaként, előmozdítójaként jelenik meg Lázár feltámasztása.
Ha ilyen jelentőséggel, illetve következménnyel bír az esemény, akkor miért nem tesz róla említést a másik három evangélium? – merül fel bennünk a kérdés, de ennek megválaszolását hagyjuk a szentírástudósokra. Azt viszont ne feltételezzük, hogy csupán János találta ki az egészet, hiszen a konkrét helyek (Betánia, Jeruzsálem) és személyek (Lázár, Márta, Mária, Tamás apostol) arra utal, hogy az eset valóban megtörtént.
A hit témájával először a betegségről való értesüléskor találkozunk. Jézus ezzel a kijelentésével ébreszti fel tanítványaiban a hit utáni vágyat: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni” (Jn 11,4). Hasonlóval találkoztunk a vakon született meggyógyításánál is. Ezt követően a két nővér szavaiban ismerhető fel a hit. Először Márta, majd pedig Mária szájából hangzik el ugyanaz a mondat Jézus megérkezésekor: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21 és 11,32). A Mártával folytatott beszélgetés ettől kezdve kifejezetten a Jézusba vetett hitről szól. Jézus kinyilatkoztatást ad arról, hogy aki benne hisz, élni fog. Szavaira Márta szívében felébred a hit, de Jézus odáig vezeti a beszélgetést, hogy ezt szavaival is ki kell mondania. Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy a hittel kapcsolatban a szavaknál jelentősebb a cselekedet, az élet, a hit szerinti élet. Márta nem egyszerűen Jézus szavának hisz, hanem Jézusban, az élet forrásában, az élet Urában, az Üdvözítőben, a Messiásban, az Isten Fiában hisz, pontosan ezt fejezi ki hitvallása.
Befejezésként a történet számomra legmegindítóbb mozzanatára figyeljünk, amely felett szemünk könnyen átsiklik és sajnos az evangélium rövidebb változatát olvasva a szentmisén nem is halljuk: „Márta elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: Itt a Mester, és hívat” (Jn 11,28). Mennyi gazdagságot rejt a jelenet. A hitvallást követően megjelenik a hit továbbadásának vágya, mások Jézushoz vezetése. A halk szó jelzi, hogy a hittel kapcsolatban nincs szó erőszakosságról. Mária azonnali Jézushoz indulása a hit iránti készség jele. Jézus magához hívja és a hitre hívja Máriát. Engem is a hitre hív és engem is kér, hogy vezessek másokat hozzá.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus! Te meghívsz minket, hogy akaratod szerint éljünk, s engedjük, hogy te vezesd életünket. Nem ragaszkodunk tovább a magunk akaratához és elképzeléseihez, hanem átlépünk a te világodba, a hit világába. Te vagy az élet és a halál Ura. Te adod nekünk a lelki újjászületést a szentgyónásban és a testi újjászületést a feltámadásban. Hiszem, hogy megbocsátod bűneimet, és hiszem, hogy megajándékozol az örök élettel.

 

 EVANGÉLIUMI  ELMÉLKEDÉS

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.

---

A mai evangélium a tegnapi rész folytatásaként arról szól, hogy Jézus tanítását mindenki ámulattal hallgatja a templomban a Sátoros-ünnep alkalmával. A főtanács tagjai szolgákat küldenek érte, hogy elfogják és a tanács elé vezessék. Jézus tanítása a szolgákat teljesen lenyűgözi, s nem merik bántalmazni. A szolgák védelmére felhozható, hogy bizonyára a Jézust szívesen hallgató nép ellenkezett volna, ha el akarják fogni.
János evangélista leírása szerint Jézus személyének megítélésében teljes a zűrzavar a nép körében. Egyesek prófétának, mások a Messiásnak tartják. De még a főtanácsban is megoszlás van, hiszen Nikodémus például a védelmére kel, míg mások ellene vannak.
Ezek mind emberi vélekedések. Jézus személye valójában a kereszten fog kiderülni. Ott igazolódik be mindaz, amit mondott arról, hogy ő az Isten Fia. A kereszten teljesíti be küldetését, amit az Atya bízott rá. Türelmesen viselt szenvedése és kereszthalála érdemelte ki a megváltást, s hirdeti minden korban, hogy Krisztus a Megváltó. Aki felmegy a Golgota hegyére és feltekint a szenvedő Jézusra, elmondhatja személyes hitvallását, mint a százados, aki halálát látva ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). Ha most még vannak is homályos részletek, a kép nagypéntekre és húsvétra teljesen kitisztul. Minden bizonytalanságom és tanácstalanságom megszűnik, amikor a keresztre nézve megértem, milyen áldozatot hozott üdvösségemért és minden ember megváltásáért az Úr.
© Horváth István Sándor

---

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

 

 

Ferenc pápa ~ ' ...A Szentlelket nem lehet kalitkába zárni'

 

Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: A hatalmasok szeretnék elnémítani a prófétákat, ám a Szentlelket nem lehet kalitkába zárni

A Szent Márta Házban bemutatott szokásos napi szentmiséjén Ferenc pápa az egyház mai vértanúira emlékezett.

Az Istentől eltávolodott hitetlenek birtokukba akarják venni a vallást – mondta a Szentatya a Bölcsesség könyvéből vett első olvasmány szavai nyomán (Bölcs 2,1a.12-22). Jézus ellenségei rágalmaznak, és elveszik az igazak hitelét. Az igaz ugyanis keresztezi útjaikat. Izrael idején az üdvösségtörténet során a prófétákat mindig üldözték, ezt maga Jézus is felrója a farizeusoknak.

Az evangéliumi szakasz is világosan ezt mondja. Jézus átment Galileába, mintegy titokban, mert még nem jött el órája. Ő azonban tudta, hogy mi vár rá. Üldözték mindjárt a kezdetektől. Emlékezzünk, mi történt, amikor visszatért szülőhelyére és tanított a zsinagógában. Miért jött ide közénk, milyen tekintély alapján akar tanítani, milyen tanulmányokat végzett? – kérdezték. Mindjárt leminősítik, és ebben akár saját magunkra is ismerhetünk. Pedig mi tudjuk, hogy Jézus honnan való. Amikor leminősítjük az Úr Jézust, a prófétát, akkor ezt azért tesszük, hogy megfosszuk őt tekintélyétől.

Jézus kiment az emberek közé, a kalitkaként bezárt vallási környezetből. A próféta azt hirdette, hogy küzdeni kell az olyan személyek ellen, akik bezárják a Szentlelket. Emiatt örökre üldöztetés a része. A prófétákat mindig üldözték, értetlenség volt osztályrészük és félreállították őket. Nem volt hely számukra. Ez a helyzet tovább folytatódott az egyházban Jézus halála és feltámadása után is, üldözték őket kívül és belül. Amikor olvassuk a szentek életét, azt látjuk, hogy őket sem értették meg, sőt üldözték, mert próféták voltak.

Homíliájában a Szentatya felidézte egy jóakaratú gondolkodó példáját – anélkül, hogy megnevezte volna –, aki könyveiben felrótta az egyháznak, hogy eltávolodott az Úr Jézus útjától. Igazi próféta volt. Ám könyveit indexre tették, nem taníthatott többé. Azóta eltelt egy kis idő, és ma már a boldogok sorában tisztelhetjük. Hogyan lehetséges az, hogy tegnap még eretnek volt, ma pedig a boldogok között van? Azok pedig, akik tegnap még hatalommal rendelkeztek, el akarták hallgattatni, mert nem tetszett, amit mondott. Ma az egyház, amely – hála Istennek – képes rá, hogy megbánja vétkeit, ezt mondja: „Ez az ember jó. Sőt: a szentség útját járja, ma már boldog.”

Mindazok, akiket a Szentlélek kiválaszt, hogy az igazat mondják Isten Népének, üldöztetést szenvednek. Jézus ezeknek az embereknek a példája, ikonja. Jézus magára vette népe minden üldöztetését. Ferenc pápa keserű szavakkal hozzátette, hogy a keresztényeket ma is üldözik, és talán ma többen vannak a vértanúk, mint az első időkben voltak. Ez azért történik, mert ez a mondén világ, ez a nyugalmat akaró társadalom nem akarja hallani a problémákat, nem akarja hallani az igazságot.

Ma vannak a világnak olyan részei, ahol halálbüntetést vagy életfogytiglani börtönt kapnak azok, akiknek otthonában evangéliumot találnak, vagy akik katekizmust tanítanak. A pápa szentbeszédét így folytatta: „Azt mondta nekem egy ilyen országból érkezett katolikus hívő, hogy náluk tilos a közös imádság. Csak egyedül, titokban imádkozhatnak. Ám ők az eucharisztiát szeretnék ünnepelni, de hogyan? Ez a katolikus ember elmondta, hogy különböző alkalmakat használnak fel, például születésnapot, és úgy mutatnak be szentmisét. Ha pedig jön a rendőrség, akkor gyorsan mindent eltüntetnek és folytatják az ünnepet a születésnapi jókívánságokkal. Amikor pedig a rendőrök elmennek, akkor befejezik a szentmisét. Ezt kell tenniük, mert tilos közösen imádkozni. Mindez ma történik.”

Az üldöztetésnek ez a története azoknak az útja, akik az Urat követik. Végül mindig az történik, ami az Úr Jézussal történt, vagyis a feltámadás. De ehhez előbb végig kell járni a keresztutat.

Ferenc pápa gondolatai végül Matteo Ricci jezsuita atya, Kína evangelizálója felé fordultak. Nem volt része megértésben, de ő engedelmes volt, mint Jézus. „Mindig lesznek üldöztetések, lesz meg nem értés. De Jézus az Úr, és ez a kihívás és hitünk keresztje” – emlékeztetett a pápa a nagy jezsuita atya szavaira. Adja meg az Úr a kegyelmet, hogy az Ő útján járjunk, és ha szükséges, akár az üldöztetés keresztjével is.”

 

Forrás ~ Internet

 33. ZSOLTÁR ~ 'Áldom az Urat minden időben'

'Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.'

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.

---

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában nyolc napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra keresik. Arra nem érdemes gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.
Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.
A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom kell hitemhez.
© Horváth István Sándor

---

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent vére és halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a lángodba: az ő feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat magadhoz, sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a hamis gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”

---

A tegnapi evangéliumban Jézus az Atya róla szóló tanúságtételéről beszélt, amelyet a zsidó vezetők nem értettek meg. A mai napon ennek folytatásaként három konkrét tanúságtételről szól, hogy eloszlassa azok kételyeit, akik azzal vádolják, hogy csak önmagáról tanúskodik.
Elsőként Keresztelő János tanúságtételét említi, akit a zsidók maguk is tiszteltek, hiszen nagy tömegek jártak hozzá, hogy részesüljenek a bűnbánat keresztségében a Jordán folyónál. Másodszor a saját cselekedeteiről beszél Jézus. Olyan tettek ezek, amelyekre ember nem képes. Ő ugyanis isteni erővel műveli csodáit, s ezért azokban az Atya cselekedeteit lehet észrevenni, ez tehát az Atya tanúskodása. Harmadszor pedig a Szentírás róla szóló jövendöléseit hozza fel tanúságtételként. E szövegeket pontosan ismerték az írástudók, akikhez beszédét intézte. De hiába vannak e tanúságtételek, ha valaki megkeményíti szívét és semminek sem akar hinni.
A benne nem hívőknek ezt mondja Jézus az Atyáról: „Ti sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok” (Jn 5,37). Isten arcát szeretnénk látni, csendben szemlélni a nagyböjt folyamán. Az üdvösségünket akaró Isten jóságos és megbocsátó arcát fedezhetjük fel a kereszten szenvedő Jézus arcában. Ezt az arcot szeretnénk megmutatni a világnak, amelyben ma is oly sok a hitetlen ember. De csak akkor tudom megmutatni Krisztus igazi arcát, ha a szívemben hordozom azt.
© Horváth István Sándor

---

Mindenható Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Tekints a sok aratnivalóra, mindazokra, akik szomjazzák az evangélium igaz tanítását és küldj munká­sokat, hogy mindenkihez eljusson Jézus Krisztus örömhíre! Táplálj minket, Urunk, Igéddel és Testeddel! Gyűjtsön össze és formáljon minket egy közösséggé az igazság tanítása és támogasson bennünket a szentségek ereje, hogy előbbre jussunk az üdvösség és a szeretet útján!

 

'A házasság a velünk-való Isten szeretetének ikonja' ~ Ferenc pápa katekézise

Ferenc pápa április 2-án, a szerda délelőtti általános kihallgatáson, a házasságról szóló elmélkedésével befejezte a szentségekről szóló katekézisét.

A házasság szentsége Isten tervének szívébe vezet el bennünket, amely a szövetség, a szeretetközösség terve. A Teremtés könyvének, a Biblia első könyvének elején a teremtés elbeszélésének koronájaként olvassuk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket…Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”(Ter 1,27; 2,24). A házaspárok Isten képmásai: a férfi és a nő, mind a ketten. Nem pusztán a férfi, nem pusztán a nő, nem: mind a ketten. Ők Isten képmásai. A szeretet, Isten velünk való szövetsége képviseltetik ebben a férfi és nő közötti szövetségben. És ez nagyon szép! – tette hozzá rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.

Azért teremtettünk, hogy szeressünk, visszatükrözve Istent és szeretetét. A házastársi egységben a férfi és a nő megvalósítják ezt a hivatást a kölcsönösség és a teljes, végleges életközösség jegyében.

Amikor egy férfi és egy nő a házasság szentségét ünnepelik, Isten, hogy így mondjuk, „visszatükröződik” bennük, rájuk vési saját vonásait és szeretetének kitörölhetetlen jellegét. A házasság a velünk való Isten szeretetének ikonja. Ez nagyon szép! Ugyanis Isten maga is szeretetközösség: az Atya, a Fiú és a Szentlélek öröktől fogva és örökre tökéletes egységben élnek. Éppen ez a házasság misztériuma: Isten a két házasfélből egyetlen létet, egyetlen testet hoz létre. A Biblia erőteljes képet használ: egyetlen testté válnak. Ennyire bensőséges a férfi és a nő egysége a házasságban.

A házasság misztériuma éppen ez: Isten szeretete, amely visszatükröződik a házasságban, a házasfelekben, akik elhatározzák, hogy együtt kívánnak élni. Ezért a férfi elhagyja otthonát, szülei otthonát és feleségével él, vele szoros egységben, amint a Biblia mondja: „egy test lesznek”. Nem kettő, hanem egy.

Szent Pál az Efezusiakhoz írt levelében rámutat, hogy a keresztény házaspárokban nagy misztérium tükröződik vissza: Krisztusnak az egyházzal létrehozott jegyesi kapcsolata (vö. Ef 5,21-33). Az egyház Krisztus jegyese. Ez azt jelenti, hogy a házasság sajátos hivatásnak felel meg és úgy kell tekinteni, mint felszentelést. A férfi és a nő fel vannak szentelve az egymás iránti szeretetben. A házasfelek ugyanis a szentség erejében valóságos küldetést kapnak: tegyék láthatóvá az egyszerű, hétköznapi dolgokból kiindulva azt a szeretetet, amellyel Krisztus szereti egyházát, továbbra is életét adva érte hűségben és szolgálatban.

Valóban csodálatos az a terv, amelyet a házasság szentsége foglal magába. Az emberi lét egyszerűségében és törékenységében valósul meg. Tudjuk jól, milyen sok nehézséget és megpróbáltatást jelent a házaspárok élete…Fontos, hogy életben tartsák kapcsolatukat Istennel, aki a házastársi kapcsolat alapja. Az igazi kapcsolat mindig az Úrhoz fűz bennünket. Amikor a család imádkozik, a kapcsolat megmarad. Amikor a férj imádkozik a feleségéért, és a feleség imádkozik a férjéért, akkor a kapcsolat erős lesz. Az egyik imádkozik a másikért.

Igaz, hogy milyen sok nehézség van a házaséletben? - tette fel a kérdést a pápa. A munka, a pénz, amely soha nem elég, a gyermekek problémái – olyan sok nehézség. És gyakran a férjek, a feleségek kissé idegesek lesznek és veszekednek egymással. Vagy nem? Veszekednek, igaz? Mindig! Ez mindig így van: a házasságban mindig veszekednek. Egyes esetekben még a tányérok is repülnek. Ti most nevettek, de ez az igazság. Azonban nem kell ezért szomorkodnunk. Ilyen az emberi lét. Titka azonban az, hogy a szeretet erősebb annál a pillanatnál, amikor veszekedünk. Ezért tanácsolom mindig a házaspároknak, hogy amikor veszekednek, soha ne fejezzék be a napot kibékülés nélkül. Mindig béküljenek ki! Nem szükséges az Egyesült Nemzeteket hívni, hogy otthon békét teremtsenek! Elég egy kis gesztus, egy simogatás, egy köszönés és másnap újra kezdődik a házasélet. Ilyen az élet: így kell előre haladni, bátorsággal, közösen megélve. Ez nagy és szép dolog! A házasélet csodálatos és mindig meg kell őriznünk, meg kell őriznünk a gyermekeket.

Néhányszor már mondtam itt, hogy három szó nagyon sokat segít a házaséletben. Nem tudom, hogy emlékeztek-e erre a három szóra? Három szó, amelyet mindig mondani kell otthon: „kérem; köszönöm; bocsánat”. Ez a három mágikus szó! „Kérem”- mert ne legyünk tolakodók a házaséletben. „Köszönöm” - mindig mondjunk köszönetet házastársunknak. „Köszönöm, amit értem tettél”. Olyan szép köszönetet mondani. És mivel mindnyájan tévedünk, van egy szó, amit egy kicsit nehéz kimondani, de ki kell mondani: bocsáss meg, kérlek, bocsáss meg.

Hogy is van tehát? Kérem, köszönöm és bocsáss meg. Ismételjük el mindnyájan! Kérem, köszönöm, bocsánat. Ezzel a három szóval, a házastársak egymásért mondott imájával, a kibéküléssel, mielőtt még véget érne a nap, a házasság megy előre. Három mágikus szó, az ima és a kibékülés mindig. Az Úr áldjon meg benneteket és imádkozzatok értem! Köszönöm – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

 

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

---

Szent János evangéliumának az a részlete, amit ma olvasunk, bepillantást enged az Atya és a Fiú kapcsolatába és e két isteni személy egységébe. Azzal, hogy az örökké élő Fiú a megtestesüléskor időbeli létezést vállalva emberi testet vesz fel és belép emberi világunkba, nem szakad el az Atyától és nem szűnik meg vele a kapcsolata. Egységük egymással és a Szentlélekkel sosem bomlik fel, s szeretetük szüntelenül kiárad az emberek felé.
Az igaz Istent és a Szentháromság belső életét Krisztus által ismerjük meg. Tőle tudjuk, hogy az isteni szeretet megnyílik az emberek felé. Isten nem zárkózik önmagába, hanem meghívja az embert, meghív minket, hogy lépjünk az ő életébe, s fogadjuk el szeretetét. A felkínált szeretetet az ember – kiszakítva önmagát az Istennel való életből – bűneivel megsérti és visszautasítja, ám ekkor megnyílik felé Isten irgalma, amely újra visszahívja az Istennel való boldog szeretetközösségbe. Bűneink megvallása részünkről és azok megbocsátása Isten részéről helyreállítja a vele való kapcsolatunkat.
Egyetlen erő, a szeretet határozza meg a mennyei Atya és a Fiú közös cselekvését, mindazt, amit a mi üdvösségünk érdekében tesznek. E szeretet legszebb megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e szeretetközösségbe?
© Horváth István Sándor

---

Ó Istennek tüzes szeretete, Te összetörted emberségünkben a halált, leromboltad a poklot, és lelkünknek győzelmet szereztél Krisztusban a halálon. Pünkösd szent ünnepén tüzes láng alakjában ezt öntötted az apostolok ajkára és szívébe, ez gyújtotta lángra szentjeidet, ezáltal művelted csodatetteidet. Hozzád jövök és egészen átadom magam neked, aki szereted és megtartod az egész világot és minden teremtményt.

 Ferenc pápa ~ Az érzéstelenített, elbódított keresztények nem tesznek jót az egyháznak

Ferenc pápa kedd reggeli homíliája

Az érzéstelenített, elbódított keresztények nem tesznek jót az egyháznak – hangsúlyozta Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén. Ismételten leszögezte, hogy nem kell formalizmusokba merevedni, hanem le kell küzdeni a spirituális tunyaságot, és személyesen vállalni kell az evangélium hirdetésével járó kockázatot.

Ferenc pápa homíliájában az evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 5,1-3a.5-16), amely Jézus és a 38 éve béna férfi közötti találkozót beszéli el. A béna férfi a betezdai fürdő oszlopcsarnoka alatt várta gyógyulását. Azért panaszkodott, hogy nincs senki, aki bevigye a tóba, amikor felkavarodik a víz. Mire pedig odaér, már valaki más bement előtte. Jézus kitágítja a látóhatárt és megparancsolja a bénának, keljen föl és menjen. A csoda kiváltja a farizeusok bírálatát, mivel szombat volt és azt mondták, hogy szombaton a beteg nem viheti arrébb az ágyát. Ebben az elbeszélésben két súlyos spirituális betegséggel állunk szemben – mondta a pápa.

Mindenekelőtt a beteg belenyugvása, aki keserűen panaszkodik.
„Én azt hiszem, hogy sok keresztény, sok katolikus, bár hívő, de lelkesedés nélkül, megkeseredetten él. Minden vasárnap megyek misére, de jobb, ha nem keveredek bele a dolgokba, én hiszek a saját üdvösségemért, de nem érzem szükségét, hogy másoknak átadjam. Mindenki a saját otthonában, éljen nyugodtan. Ha csinálsz valamit, akkor majd szemrehányást tesznek: nem, jobb ez így, jobb nem kockáztatni” – mondta a pápa, majd így folytatta: „Ez a tunyaság, a keresztények tunyaságának betegsége. Ez a magatartás megbénítja az apostoli buzgóságot, amely következtében a keresztények egyhelyben álló, nyugodt személyekké válnak, de nem a szó jó értelmében véve: nem törődnek azzal, hogy kilépjenek bezártságukból és hirdessék az evangéliumot! Elkábított, elaltatott személyek”.

Az elkábultság negatív tapasztalat. A be nem avatkozás spirituális tunyasággá válik. A tunyaság pedig szomorúság: ezek a keresztények szomorúak, nem ragyogó, hanem negatív személyiségek. Minden vasárnap misére megyünk, de azt mondjuk: kérem, ne zavarjanak. Ezekre az apostoli buzgóság nélküli keresztényekre nincs szükség, nem tesznek jót az egyháznak. És milyen sok az ilyen keresztény, önzők és csak önmaguknak élnek. Ez a tunyaság bűne, amely szemben áll az apostoli buzgósággal, ellenkezik azzal az akarattal, hogy Jézus újdonságát átadjuk másoknak, azt az újdonságot, amit én ingyen kaptam.

De az evangéliumnak ebben a szakaszában találunk egy másik bűnt is, amikor látjuk, hogy Jézust azért bírálják, mert a beteget szombaton gyógyította meg. Ez a formalitás bűne. Ezek a keresztények nem hagynak helyet Isten kegyelmének. Ezeknek az embereknek a keresztény élete azt jelenti, hogy minden iratuk, minden okmányuk, bizonyítványuk rendben van.

Ezek álszent keresztények. Csak a formalitás érdekli őket. Szombat volt? Nem, szombaton nem szabad csodákat tenni, Isten kegyelme nem működhet szombaton. Becsukják az ajtót Isten kegyelme előtt! Nagyon sok ilyen keresztény van az egyházban, nagyon sok. Ez egy másik bűn. Az elsők, akik a tunyaság miatt vétkeznek, nem képesek arra, hogy előre haladjanak apostoli buzgósággal, mert úgy döntöttek, hogy magukba zárkóznak, szomorúságukba, sértettségükbe. Ezek pedig azért nem képesek elvinni az üdvösséget, mert bezárják a kaput az üdvösség előtt. Számukra csak a formalitás a fontos. Nem lehet – ez az a szó, amit a leggyakrabban használnak.

Ezekkel az emberekkel mi is találkozunk, mi is gyakran restek voltunk, vagy hipokriták, mint a farizeusok – mondta a pápa. Ezek olyan kísértések, amelyeknek ki vagyunk téve, de ismernünk kell őket, hogy védekezzünk ellenük. És ezzel a két kísértéssel szemben, a tábori kórházzal szemben, amely az egyház jelképe volt, annyi sérült emberrel szemben Jézus közeledik, és csak ezt kérdezi: Meg akarsz gyógyulni? És kegyelmét adja, amely mindenre képes. És amikor ismét találkozik a bénával, így szól hozzá: „többé már ne vétkezz”.

Két keresztény szó: meg akarsz gyógyulni? Ne vétkezz többé. De előbb Jézus meggyógyítja a bénát, és utána mondja: ne vétkezz többé. Gyöngéden, szeretettel mondja. Ez a keresztény út, az apostoli buzgóság útja: közelednünk kell sok emberhez, a tábori kórház sérültjeihez, akiket gyakran egyházi személyek sebeztek meg. Intézzük ezt a szót testvérünkhöz: meg akarsz gyógyulni? És amikor halad tovább, mondjuk neki ezt: ne vétkezz többé, nem tesz jót. Ez sokkal jobb: Jézus két szava sokkal szebb a tunyaság vagy az álszentség magatartásánál – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.

---

Jézus csodás gyógyításainak többségénél a betegek keresik fel őt és kérik segítségét. Abban a hitben és reményben fordulnak hozzá a gyógyulni vágyók, hogy részesedhetnek az irgalmas Isten segítségében s meg is kapják ezt. A mai evangéliumban Jézus fordul oda a beteghez, ő kínálja fel számára a gyógyulás lehetőségét. A beteg az „irgalmasság házában” nem kapott irgalmat egyetlen embertől sem évtizedeken keresztül, most viszont rátalál az isteni irgalom.
A történet egyik mondanivalója az lehet, hogy Isten felkínálja nekünk is a gyógyulás lehetőségét. Ennek kapcsán felteszem magamnak a kérdést: Szeretnék-e meggyógyulni? Szeretném-e, hogy bűneimet eltörölve meggyógyítson? Mit válaszolok, amikor engem kérdez, hogy meg akarok-e gyógyulni?
Az evangéliumban szereplő bénához hasonlóan napjainkban is sok beteg van, akik azt mondják, hogy „nincs emberük,” aki segítene nekik. Magukra vannak hagyatva, senki nem törődik velük. A másik oldalon pedig mi állunk, akik talán azt mondjuk, hogy nincs betegünk, nem ismerünk senkit, akinek segíteni tudnánk. A nagyböjthöz hozzátartozik az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása. Keressünk magunknak tehát beteget vagy más rászorulót! Keressünk magunknak olyan személyt, akinek segíteni tudunk! Keressek olyan embert, akinek én lehetek az embere. Elsősorban ne a részvét vagy szánalom indítson a segítésben, hanem az, hogy mindenkiben Jézusnak szolgálok.
© Horváth István Sándor

---

Mindenható Isten, aki alkottad a mennyet és a földet, aki annyi jót adtál az embereknek, adj nekem kegyelmedben igaz hitet és jóakaratot, bölcsességet, okosságot és erőt, hogy ellen tudjak állni az ördögöknek, kerülni tudjam a rosszat, és tehessem a te akaratodat.