'A békesség gondolatait gondoltad rólam'
A békesség gondolatait gondoltad rólam. Áldjon téged a lelkem, Uram,
Istenem és Teremtőm, áldjon téged a lelkem, és szívem legbenseje
magasztalja könyörületességedet, mert méltatlan létemre is határtalan
jósággal vettél körül! Amennyire csak képes vagyok, hálát adok
mérhetetlen irgalmasságodért, és áldva dicsőítem hosszan tartó
türelmedet. Elnézted ugyanis, hogy mint csecsemő és gyermek, serdülő és
fiatalkorú oly elvakult balgaságban töltöttem életemet majdnem huszonöt
éves korom végéig.
Most látom már, hogy gondolatban, szóban és
cselekedetben lelkiismeret-furdalás nélkül megtettem volna mindazt,
amire alkalmam nyílt, ha te eleve meg nem óvsz engem azzal, hogy
természetembe oltottad a rossztól való irtózást és a jóban való
gyönyörűséget, és ha embertársaim feddésben nem részesítenek. Mintha
pogányok között magam is pogányként éltem volna, és mintha nem lett
volna tudomásom arról, hogy te, Istenem, a jót megjutalmazod, s a
gonoszat megbünteted, jóllehet gyermekkoromtól, ötödik évemtől kezdve
arra választottál ki, hogy legbizalmasabb barátaid között a szent
szerzetesélet közösségében váljak alkalmas eszközöddé.
Ezért felajánlom neked elégtételül, szerető Atyám, a te szeretett
Fiadnak minden szenvedését attól az órától kezdve, amikor jászolba
fektetve a szénán sírdogált; továbbá mindazt, amit csecsemő- és
gyermekkorában nélkülözött, amit növekedésének éveiben és ifjúsága
idején szenvedett egészen addig az óráig, amikor a keresztfán lehajtotta
fejét, és hangos kiáltással kiadta lelkét.
Szerető Atyám, minden
hanyagságom jóvátételére ugyancsak felajánlom neked azt a szentséges
életmódot, amely az ő minden gondolatában, szavában és cselekedetében a
legtökéletesebb volt attól a pillanattól kezdve, amikor Egyszülötted a
trón magasáról küldve leszállt hozzánk a földre, egészen addig az óráig,
amikor a halálon győzelmes testének dicsőségét atyai színed előtt
bemutatta.
Hálát rebegve, a legmélyebb alázattal magasztalom és imádom mindent
felülmúló irgalmadat és gyengéd jóságodat, hogy rólam, aki elvetemülten
éltem, te, az irgalmasság Atyja, a békességnek, és nem a büntetésnek
gondolatait gondoltad, és hogy jótéteményeid sokaságával és nagyságával
ennyire felmagasztaltál engem. Ajándékaid között kitüntettél
felbecsülhetetlen bizalmas barátságoddal is, különböző módon nekem
nyújtva istenséged szeretetének tárházát, azaz isteni Szívedet, amely
számomra minden gyönyörűség forrása.
Ezenfelül olyan hűséges ígéretekkel vonzottad lelkemet, hogy miként
akarsz jót tenni velem a halálban és a halál után. Ha soha más ajándékot
nem is nyertem volna tőled, ezért az egyért is folyton élő reménységgel
epedne utánad a szívem.
Szent Gertrúd szűznek 'Az isteni szeretet követe' című könyvéből
Forrás ~ Internet
